A gárdisták azt mondják, őket akarták felrobbantani
Közel száz – zömmel katonai gyakorlóruhába öltözött – gárdista demonstrált a békéscsabai rendőrkapitányság épülete előtt. A tömeg azután oszlott fel, hogy kiengedték az épületből egyik társukat, akit a rendőrség előállított – írta a
beol.hu megyei hírportál.
Szombaton reggel robbanóanyag-gyanús eszközöket – két szárnyas aknát – találtak egy békéscsabai tanyán. A helyszín közelében a Magyar Nemzeti Gárda tartott volna „sportnapot”. A beol.hu fotóinak tanúsága szerint a rendőrkapitányság elé vonuló, mintegy száz fő többsége terepszínű gyakorlónadrágot, fekete trikót viselt, egyesek teljes katonai gyakorlóruhában jelentek meg.
A helyszínen volt Schneider Tamás és Samu Tamás Gergő országgyűlési képviselő, valamint Kocziha Tünde, a Jobbik békéscsabai elnöke is.
Egy gárdistát azért állítottak elő, mert – az erősen ittas állapotban lévő férfi – nem tett eleget a rendőrségi felszólításnak és nem hagyta el a robbanóanyag miatt veszélyessé vált helyszínt – közölte a rendőrség.
A beol.hu-nak nyilatkozó gárdisták – amellett, hogy feltételezik, provokációs céllal helyezték el a robbanóanyagot –, azt sem tartják kizártnak, hogy maga a gárda volt egy feltételezett merénylet célpontja.
HozzászólásokÖsszesen: 3 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Ha jól emlékszem,akkor ki van tíltva minden buzi,cigány,zsidó hígmagyar az ilyen rendezvényről.
Szval csak tisztavérű árja ember volt jelen.
Nátán közülük akarta valaki felrobbantani őket?Vagy magukat akarták megmerényelni?
Akkor ki helyezte el az aknákat?
Hmm...miért a rendörségre vitték a részeg gárdistát?...és hogy-hogy felvonunt a rendörségez a gárda?
nem lett volna elég ha a gárda tagot elvezetik meszire a robbanószertöl? vagy csak a rendörség épületében volt biztonságban?
annyira féltette a száznyi gárdatag, az elöállitottat, miért nem vigyázták, hogy ne igya le magát?
szóval...rengeteg a kérdés.....
Bzok benne hogy hamarosan a gardistak is robbannak,nem csak ilyezgetik majd oket!!!!Harcot akartak,remeljuk meglessz,ugy is ok huzzak a rovidebbet!!:)Marhak!!!