A H1N1, az MSZP és Gyurcsány a "gyűlöletmágus"
Az MSZP arra szólítja fel a Fideszt, hogy a járvány végéig álljon le minden vakcina-ellenes akcióval. A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ismét politikai síkra terelte a H1N1 elleni vakcinával kapcsolatos vitát, és "gyakorlatilag politikai gyűlöletkeltésbe kezdett".
Budai Bernadett arra is felszólította a legnagyobb ellenzéki pártot, hogy a következő időszakban egyetlen dolgot tekintsen feladatának: minél több magyart elvinni az oltásra.
A szóvivő szerint az újinfluenza elleni oltáshoz kapcsolódó zavarkeltés nem az MSZP lelkén szárad, hanem a Fideszén, amely erről naponta tart sajtótájékoztatót azzal a céllal, hogy az ügyben a pártpolitika mentén megossza az országot – írta az MTI.
Gyurcsány Ferenc több blogbejegyzésében is foglalkozott az újinfluenzával.
Perjési Klára szocialista politikus szerdán a Klubrádió Kontra című műsorában azt mondta, addig voltak csak kétségei, amíg nem hallotta Berencsi György virológus és Czeizel Endre orvos-genetikus szakvéleményét.
Fidesz: Gyurcsány gyűlöletkeltésbe kezdett a H1N1 elleni vakcina kapcsán
Pesti Imre, a Fidesz egészségpolitikusa csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: Gyurcsány Ferenc azzal vádolta a Fideszt, hogy az ellenzéki párt felelős a vakcinával szembeni bizalmatlanságért. A volt miniszterelnök mindezt a szeretet és a megbékélés ünnepe előtt, advent idején teszi - szögezte le a politikus.
Pesti Imre emlékeztetett, az egészségügyi bizottság szerdai ülésén a pártok egyetértettek, hogy szükség van a H1N1 elleni oltóanyagra és az oltásra. Hozzátette: a szakma képviselői egyetértettek azzal, ami a Fidesz korábbi álláspontja is volt, az oltás szakmai kérdés, a politika, a kormány, az irányító szervek feladata az oltóanyag biztosítása, a szervezés, a tájékoztatás. Mint mondta: az ülésen abban vita volt, hogy a kormány megfelelően járt-e el, illetve, hogy ki a felelős az oltással szembeni bizalmatlanságért.
A fideszes politikus felidézte, hogy a vita végén Székely Tamás egészségügyi miniszter "átérezte, hogy jócskán felelős a kormányzópárt, ezért +spongyát rá+ szóval úgy érezte, hogy itt az idő, valamennyien támogassák az oltást".
Pesti Imre szerint ezért aztán meglepő Gyurcsány Ferenc magatartása, aki "gyűlöletmágusként" a kormánypárt tehetetlensége miatt másokat vádol, többek között a Fideszt. Az ellenzéki képviselő azt ajánlotta, hogy a szocialisták saját párttársaik között keressék a felelősöket; szerinte Perjési Klára több alkalommal is "marhaságról és hülyeségről" beszélt az oltás kapcsán.
HozzászólásokÖsszesen: 12 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Ez a Pesti egyszerűen szánalmas.
Ne legyen!!!
Méra!
Ne "károgj", mert még igazad lehet!
Emberek!
Igazán nem értik még egyesek, hogy megint meghalt négy ember?
A kaszás már a spájzban (és minden közösségi tömegben, buszon, villamoson, SZTK-ban, munkahelyen, pártgyülésen) lehet!
Még mindíg nem hiszik el, hogy ebbe bele lehet halni?
Még mindíg szerencsétlen Gyurcsány a célpont a vírus helyett?
Vagy Gyurcsány mégis mindenható, még járványt is tud?
Nem kellene az országot oltás útján megvédeni tőle?
Vigyázzatok Fideszesek, nem marad szavazótok, elviszi a H1N1!
Érdekes egyébként ez a H1N1 eset. Az egyik barátomat, hivatalból oltják minden évben, mert egy nagy közösségben dolgozik mint óvóbácsi. Tőle hallottam azt, hogy már a tavalyi oltóanyag dobozán is szerepelt, hogy véd a H1N1 ellen. Értem én, hogy tavaly óta többszörösen mutálódott a vírus, de nem lehetett volna ezt elmondani az embereknek?
gyuri
Ott pont Tisztelt Gyuri! Gyurcsány ezért annyira felelős, mint a 2006 augusztus 20-i viharért!
A hegynek alja van, ez meghatározza a lejtöit, csúcsait, meredélyeit. Esetünkben nincs a hegynek alja, aljább van.
A járvány ellen nem az egyént, hanem a közösséget kell védeni. Ahogyan a közösséghez viszonyult és viszonyul a hatalom, úgy viselkedik oltás az ügyében is. Hegyaljainak lehetséges, hogy indulatai vannak, ezzel együtt igaza is. Szomorú. Az ANTSZ a béka segge alatt, a kormány üzletel, a járványról nem lehet érdemben tudni semmit. De úgy látszik, ez világjárvány, egy központban tervezték, mint a narancs-forradalmakat, a magyarországi rendszerváltoztatással együtt. A magyar kormány csak engedelmesen másol és végrehajt. Nagy Kunst kell ehhez! Gyurcsányi intelligenciája is jól jöhet hozzá.
Milyen akcióval kell leállni? A kormánynak nincs járványügyi akciója, lehet, hogy járvány sincs? Bolond világ.
Tévedtem.Nemcsak a hegynek van ajja.
Ez a pofátlanság teteje, amit Pesti úr müvel....igy pestiesen....
Na,már most elég.Az arcátlanságnak is van határa.Úgy hazudnak,hogy az
nem igaz.Csak vissza kell nézni az Országgyűlési közvetítéseket,hogy
ezek a sintérek mit műveltek.Most meg Gyurcsány Ferenczre hánnyák a
sarat.Alávaló egy mocskos banda.
Most aztán megy a nagy erőlködés. Pesti doktor azonnal elfelejtette, hogy ő és párttársai (élükön Pelcznével, Szijjártóval, Navracsiccsal) valóban ellenpropagandát fejtettek ki az oltás ellen azzal, hogy látványosan és jelentőségteljesen kijelentették, hogy ők aztán nem oltatják be magukat, másrészt piszkos bizniszről van szó. Majd amikor már kezdett erőteljesebbé válni a járvány, akkor áttértek az off-shorozásra, meg a gyógyszerforgalmazó tulajdonosi hátterének kapirgálására, mintha nem volna mindegy, hogy az oltóanyag (ha hasznos) milyen tulajdonosi szerkezettel rendelkező cégen keresztül jut el hozzánk.
Most már még tovább mentek és immár Gyurcsány a hibás (itt is és most is, mint eddig mindig), azért, hogy még nem oltatta be magát mindenki. Számomra igazán nem az a döbbenetes, hogy ezek a politikusok (?) így beszélnek, hanem az, hogy a népek több, mint 60%-a ezt elhiszi. Hát itt tart ma a magyar nemzet? Hölgyeim és uraim, mikor tetszenek már felébredni? Vagy ennyire fontos a vak hit? Nem hiszem el, hogy hazánkban ennyi süket, tudatlan, amnéziás és hiszékeny ember él. Tragédia!