Elsöprő Fidesz-győzelemre számít, kétharmadosra. A pártoknak az új rendszerben „csekély kis játékterük lesz”. Orbán tud élni hatalmával. Bár a politikában mindig akadnak előre nem kalkulálható, kiszámíthatatlan fordulatok is. Sovány vigasz. A közíróval BUJÁK ATTILA beszélgetett.

Riskó Gáspár felvétele
Elemző műsora pár hete így zárult: „Már nem maradt időnk az MSZP kongresszusára, de meglepetésre úgysem számítunk.” Aztán lett meglepetés. Gyurcsány olyan váratlanul távozott, ahogy érkezett.
Nyilván ő előbb érzékelte, mint a külső elemzők, hogy a cselekvési tere végletesen beszűkült.
Az utólagos események az ő tervei szerint alakultak?
Ma már világos, hogy nem: lett is belőle némi káosz. A miniszterelnököt a pártjában a rajongás mellett mindvégig bizalmatlanság övezte. Szokatlan volt a stílusa, az öltözködése, a kommunikációja, a politikai értékrendje. De hát épp ezek adtak esélyt arra, hogy az MSZP-t megújítsa.
Tudja, hogy miért tértem vissza erre a többhetes ügyre? Mert elkötelezettebb apologétája Gyurcsánynak kevés akadt.
Tán hívét akart mondani. Igen, idővel azzá váltam. A politikai értékvilágom a rendszerváltás idején kristályosodott ki, döntően Antall hatására, aki azóta is politikusi etalon számomra. Orbánt egy ideig örökösének láttam, de 2003 táján már világos volt, hogy az antalli politika lényege ellen fordult: a parlamentáris berendezkedést fenyegeti. Amikor Gyurcsány felbukkant, látszott: egyedül ő alkalmas arra, hogy Orbánt megállítsa. Ez meg is történt. Könyvet írtam róla, mindent elolvastam, amit valaha írt, mondott. Egy idő után már nemcsak Orbán ellenfeleként tiszteltem, bizonyos rokonszenv is kialakult köztünk. Mélyen megvetem azokat, akik most kezdik el rugdosni, amikor a földre került.
Egy fejezet lezárult. Kéri László szerint a Bajnai-kormány az első, amelynek nincsenek kampányfeladatai. Annál nehezebb dolga van.
A politikától mégsem függetlenítheti magát. Bajnainak nincsenek politikai ambíciói, ám a parlamenti többséghez igazodnia kell. Politizálnia kell, ha tetszik, ha nem.
Hosszú ideje ő az első baloldali politikus, aki nem használja a reform szót.
Jól teszi. Neki – ahogy ő maga mondogatja – válságot kell kezelnie. Hogy a forint ne omoljon össze, hogy helyreálljon az ország iránti bizalom, hogy több munkahely maradjon meg. A két nagy párt közti különbség behozhatatlan: hosszabb távra emiatt sem tervezhet.
A válságkezelés döntően pszichológiai munka. Ha állandóan azt halljuk: válság, válság! – az öngerjesztő folyamat.
Szűk a kabinet mozgástere. Amit Bajnai bejelentett, ijesztő. De még nem érzékelhető. Karácsony körül lesz az, amikor a tizenharmadik havit szokta hozni a postás. Vagy amikor előbb kell munkába állni a megrövidült gyes miatt. Na, akkor nem szeretik majd a kormányt.
Beszélgetésünk döntő pontjához értünk. Ez a „kinn is vagyok, benn is vagyok” állapot, a tény, hogy Bajnai nem tipikus pártpolitikus, elfogadottabbá teheti a kormányt?
A Horn-kormányt kivéve az összes magyar kabinet kettős arculatú volt. Az Antall-kormány is döntően „külsősökből”, szakemberekből állt. Csak Für Lajos volt kakukktojás, amúgy Rabártól Kádár Bélán át Pungor Ernőig, Kupáig nem MDF-es pártpolitikusok voltak. Orbán első kormányában sem tengtek túl a kollégiumi mozgalmárok. Medgyessy, Gyurcsány is vegyes csapattal indult, csak a Horné volt szabályszerű politikai kormány. De Bajnai más kategória.
Amennyiben?
Õ nem politikus, és rá is játszik erre: „Kérem szépen, én csak szakértő vagyok.” Ám ez csupán részben igaz. Mert eltöltött már annyi időt a kormányban, hogy tudja, miként működik a frakció, hogyan lehet a képviselők bizalmát elnyerni. Nem olyan „naiv fiú” ő, amilyennek látszik. Szakember, aki morális megfontolásból átmeneti politikai szerepet vállalt.
A válságok természete, hogy amíg a mélypontot el nem érjük, állhatnak bármilyen fényes elmék a kormány élén, tehetetlenek. Bajnainak is ezt a periódust kell majd túlélnie. Van esélye rá?
Van. Az EP-választás ebből a szempontból nem mérvadó, azt a vereséget már „beárazta” az MSZP. A költségvetés elfogadása lesz a kritikus pont. Ha átmegy, akkor már nincs értelme az előrehozott választásnak. De a kormánypártnak több dobása nincs. Ha Bajnai előbb lemond, előrehozott választások lesznek.
Az MSZP-t olyan pártnak ismertük meg, amely kiadós vereség után hajlik a bűnbakkeresésre.
Ez a régebbi időkre nem igaz. Amikor Horn vesztett, új elnököt választottak: ez normális volt. Most viszont az történt, hogy az a nagyüzemi méretű bűnbakképzés, amit a Fidesz Gyurcsánnyal szemben folytatott, elérte az MSZP-t is.
Ennyi pesszimizmus után álljunk elő pozitív forgatókönyvvel is. Mert mi van, ha a szavazók nem csak hangulatemberek? Azt mondják: habár Bajnai lépései brutálisak, a vállalása tisztességes.
Én másféle tapasztalatokat szereztem a szavazókról. Efféle méltányosság föl sem tételezhető.
Bajnai „forradalmi újítása”, hogy a csomagot nem teríti. Azoktól veszi vissza a pénzt, akiknek kicsorgatták...
Ez igaz, helyes is. Csakhogy ezzel az MSZP legstabilabb választóit sújtja, aminek további politikai következményei lesznek.
Sokan mondják: a szocialista vezetők jelenlegi élgárdájának ez az év a hattyúdala.
Ahogy a Bajnai-kormány, úgy az MSZP jelenlegi vezetése is átmeneti jelenség. A választásokig kell elvezetnie a pártot. S mivel a hatalmas vereség borítékolható, természetesen lesznek átrendeződések.
Ennyire biztos benne?
Ennyire. Sőt: ha a helyzet nem változik jelentősen, az a kérdés, hogy lesz-e az MSZP-nek (vagy bármely pártnak a Fideszen kívül) bármiféle mozgástere a választások után.
Merész állítás.
Hetven–tizennyolcat mért a Medián. És mások is hasonlót.
Várjunk csak. Más a közvélemény-kutatás, amikor indulatból beszélünk, és más a voksolás.
Ötvenkét százaléknyi a különbség.
Mondom: ez közvélemény-kutatás.
Én meg mondom, hogy ötvenkét százalék! Pár százalékos eltérésre volt már példa, de itt miben reménykedik bárki? A Mediánnak van egy mandátumeloszlást vizsgáló táblázata. E szerint 22 százaléknyi különbség a listán elég a kétharmadhoz.
Beszélgetésünk egyre „optimistább”. Viszont van egy „érdekes” kis párt, a Jobbik, amely ma bejutna a parlamentbe.
Így van. És ha az EP-választáson mandátumot szerez, akkor biztos lehet a dolgában.
Mit szól ehhez a Fidesz?
Kínos nekik. Azonnal meg is változott a Jobbikhoz fűződő viszonyuk. Pedig ez a párt a Fidesz és személy szerint Orbán bábáskodása mellett született. Most megfordult a szél: a MIÉP-be próbálnak életet lehelni a Jobbik ellenében.
S mi lesz, ha egy szélsőséges párt országgyűlési frakciót szervez?
Az, ami 1998 és 2002 között volt a Fidesz és a MIÉP között. Fű alatt öszszedolgoznak. Legföljebb most nem a kormányzás, hanem az alkotmányozás lesz a tét.
Ön képviseli leghatározottabban azt a véleményt, hogy a Fidesz kétharmados győzelme esetén megváltozik a közjogi berendezkedés.
Tévedés. Nem én képviselem, a Fidesz.
Nem túlzás ez?
Nem, csak oda kell figyelni. Arra is, amit Orbán mondott 2007 nyarán. Hogy a képviseleti demokrácia kudarcot vallott, s át kell gondolni az elnök és a parlament viszonyát. Stumpf ennél is tovább ment. Orbán meghosszabbított elnöki mandátumáról és a jogköréről elmélkedett. Egyfolytában a közjogi rendszer „reformjáról” beszélnek. Ezt mire véljem?
Ehhez a változtatáshoz pusztán a parlament kevés. Oroszország nem demokrácia, de működik. Hatalmas energiavagyonra támaszkodva. Nálunk ez hiányzik.
A parlamentáris kormányzás kiiktatásához nem kőolaj és földgáz kell, hanem kétharmad. Az alkotmányt kell átalakítani. A párttörvényt. Megvonni a pártok állami támogatását, amihez felállva tapsol majd a nép. Kétharmaddal az Alkotmánybíróságot is fel lehet tölteni pár új taggal. Vétójogot, rendeletalkotási jogot kaphat az elnök. A „csapnivaló” médiatörvényt meg lehet változtatni. Választójog a kinti magyaroknak. Soroljam?
Miközben uniós tagország vagyunk?
És? Mióta szól bele az unió abba, hogy prezidenciális vagy parlamenti rendszer működik-e egy tagállamában?
De a válságot Orbán sem kezelhetné.
A válság előbb-utóbb lecseng.
Ezek szerint az egyetlen haszon a tanulási folyamat volt. Mindenért meg kell fizetni. Az osztogató gazdaságpolitikáért is.
És a magyar társadalom levonta ezt a tanulságot?
Ilyen egyszerű lenne nyerni?
Minden jel szerint igen. De ha valami vigasztalót akar a végére: a politikában mindig történhet váratlan fordulat, amellyel nem lehet kalkulálni. Ennél többet nem tudok mondani
HozzászólásokÖsszesen: 34 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
oldeye!!
Miket mondasz itt? Tasnádi, Kulcsár kaptárba került, a büntetésüket megkapták, vagy kapják, azt ,hogy milyet szerintem enyhét.
Nem kapok én sem 13. havit.
1987/3meg a scripteket nem értem, propagana anyagot nem olvasok, tul vagyok azon az életkoron, hogy bárki bármivel ugymond etessen./ látom TE ismered kivülröl/
Csendörségröl én semmit sem irtam.
Mi az ,hogy JOGOTOK?????miket nem mondasz:-}}}
Ha amugy olvasnál is, no meg megérteni is akarnád akkor tudnád, hogy pontosan azt szoktam kifogásolni, hogy némely emberek mily verejtékkel szereztek hatalmas vagyont oszt alig 30, 40 évesek......ja és igazi dolgozós munkahelyük még nem volt.......
Milliárdosoknál is csak az elsö milcsit ne kérdezze senki../ala Soros/ A HIRTV közvetitett /csak az/ LÁTTAM! hogy a rendörök orákat vártak a felszólitás után , hogy elhagyja az a terepet aki akarja......
Ugyhogy, ne terelj, ....
öszike, de Kulcsár és Tasnádi is a MSZP holdudvarához kötödő "üzletemberek".
öszike ezekért az amúgy kevéssé irodalmi hozzászólásaidért megkapod a 13. havi nyugdíjat?:)
Én mindíg csodáltam azokat a scripteket, amelyeket, ha nem olvasunk el, akkor is tudjuk, hogy a Propagandista című kiadvány 1987/3. száma alapján készűlt szoftver alapján, az MSZP legutóbbi taggyűlésén hallotakat szemelőtt tartva, ömlesztett formában juthatunk olyan információkhoz, amelyekről csak az elvtársak tudnak!
Most akkor mi a döntő dolog szerinted öszike?
Mondjuk igazad van abban, hogy egy rendőr nem köteles olvasni tudni, hiszen a veréshez nem kell még négy elemi sem!:)
Öszike nosztalgiát érzel a csendőrség iránt? Azok adtak a proliknak! Az tetszett ugye? Most is tetszene?
Igen, a meggazdagodást kell firtatni és nem értek egyet Kiss Péterrel, aki azt mondta, hogy ne firtassuk, hogy szerezte vki....
Lehet nem firtatni, de akkor adókkal megnyomorítani sincsen jogotok az állampolgárokat!
Igen is, mindegyik oldalon számoljanak el, hogy honnan van a vagyonuk!
Lehet, hogy egyes elvtársak még nem szoktak hozzá, de az alkotmány szerint minden ember egyenlő és mindenki számoljon el a vagyonával!
Gy Feri nem proli, hanem hülye. Értem a logikádat. A milliárdos a proli, mi prolik, meg vagyunk milliárdosok! :) Ez óriási! :)
Kulcsár, Tasnádi nem politikusok.
GYF könyelmü meggondolatlan szolásait igy beállitani tulzás. Proli gyerek, nem akart senkit bántani.
Akadémikus OGY elnök az Angol királynöt le madámozta....
KE nem nyujtott kezet..
ezek nem döntö dolgok.
Bünszövetkezet, hát a nagytartozásu ségeket amik ugyszólván közeliek voltak eladni hajléktalanoknak, hát mit mondjak van olyan zseniális mint mikor a Rottenbiller utca macskaköveit el adta vki...
Révész Máriusz... humoros volt a sok kötéssel az Ország házában.Mit gondolt a képviselöi igazolványt tanulmányozni voltak ott a rendörök?
Persze a tank elkötö Gárda tag is véletlenül volt ott....
Végig néztem a HIR TV közvetitését a rendörök minden esetben idöt adtak, hogy hagyják el a szinteret, az utvonalat is ki jelölték láttam a Hir TVén.Általában ilyen zürös helyekröl a normális emberek el huzzák a csikot.Senkit nem kell agyba föbe verni , de mindenkinek a Törvényt be kell tartani, Jogállamban senki sem lehet/ne a Törvények fölött.Akiknek közük sem volt a tüntetéshez lett volna idejük fedezéket keresni, sajnos, hogy lettek sérültek, ez egy ilyen helyzet volt, ezt is a z akkori kormány hibájaként mondják.....
Mint mondtam, kritizálni lehet és kell is. Van-e azonban bármi összefüggés Polt Péter akkori tevékenysége és Kulcsár, Tasnádi, Zuschlag, Hunvald és számos más politikus esete között? Ha pedig a kormány ezt mégis hagyja, magáról állít ki újabb alkalmassági bizonyítványt. Objektive nem nehéz belátni, hogy a jelenlegi koalíciós pártokban és környékén komoly bűnszövetkezetek kezdenek a nyilvánosság számára kibomlani. És mindez csak a jégegy csúcsa.
Ha nicolast csak megerősítették az általam leírtak, akkor kár a szóért. Mér egy utolsó kísérlet.
Lehet, ha egyszer nicolast egy szórakozóhelyen minden ok nélkül felállítják, majd jól elverik, napokig fogdában tartják, most másképp látja a helyzetet. És ha esetleg életre szóló sérülést is szerez? Ugyanis 2006 őszén számtalan ilyen eset történt. Olyanokkal, akiknek közük sem volt a tüntetéshez. Csak a környéken szórakoztak. Bár ha valaki más véleményen van, tán azt se kell agyba-főbe verni. (Mint Révész Mártiruszt, ugye jó poén? Kuncze azóta álláshalmozóként a Klubrádió riportereként csinált már parlamenti riport. Az egyik munkahelyén kérdezi a kollégáit a másik munkahelye megbízásából. Ügyes és főként etikus.)A főkapitányt kitüntése után mondvacsinált okból egyszerűen kirúgták. Hogy is volt ez?
Aztán arra is kiváncsi lennék, mit kapott volna Orbán a médiától, ha arab terroristákról, öregecskedő feleségekről, Krisztushoz imádkozó zsidókról beszél. Mondott ő valaha is ekkora primkóságokat? Neki hogy nézte volna el a ballib média, ha kétszer is államcsőd közelébe lavírozza az országot?
Mit kapott volna a gazdaságpolitikája, ha 320 forintot kellett volna adni egy euróért? És azért, hogy az euró bevezetésének még konkrét céldátuma sincs. Náluk az 2008 volt. Amit számon lehetett volna kérni rajtuk. És hogy az Unió felé x-szer kellett nekifutni, mire sikerült összehozni azt a konvergenciaprogramot, ami már köszönőviszonyban volt a valósággal?
Persze ők is sokat hibáztak. Ha szigorúan vesszük, el is kellett bukniuk 2002-ben. Pintérrel, Polttal együtt. Ahogy Debreczeni idézte a Viktorról írott könyvében az egyik ismerős gyermekét: A fiúk megérdemelték (a bukást). De mi nem!
És mi jött utánuk? Hát minek kell még történnie, hogy végre ráébredjünk: két rossz közül a rosszabb van jelenleg hatalmon? Azt persze ép ésszel senki sem gondolja, hogy nincs elvben jobb a Fidesznél. De jelenleg a gyakorlatban SAJNOS NINCS!!!
makler ur kifelejti Polt Péter akkori Föügyész ur tevékenységeét...
Maggazdagodást kár firtatni, nem verejtékes kétkezi munkából lettek vagyonosak egyik oldalon sem.
Véleményemet csak megerősitette makler beirása.
Kutakodo, Nicolas, a TÉNYEKET nézzük, ne az érzelmeket!
Pontosítsunk! A TORZ ítéleteket nevezzük EGYOLDALÚNAK.
Kritizálni lehet, sőt kell is. De az alapvető tények figyelemebevételébvel és nem egyoldalú kimazsolázásával. EZ az alapvető promblémám Debreczeni munkásságával. Ezért nevezte őt teljes joggal apologétának (apologetika: vminek az elfogult védelme, dicőítése a tárgyilagos megítélés helyett - in: Idegen szavak szótára) a 168 óra újságírója és nem én!
Talán az alábbi három bekezdés újraolvasása és értelmezése segít annak megértésében, miért is értek maximálisan egyet az újságíró apologéta kifejezésével. És mellesleg nagyon örülök, hogy mindez nem jobbról jött. Szóval ezt kellene abbahagyni, nem a kritikát. Remélem, sikerült tisztázni, mit is értek torz vélemény alatt.
"Hogyan alakultak az ország makrogazdasági adatai a két oldal irányítása alatt? Az államadósság aránya, a forint árfolyama stb., azaz milyen messze kerültünk az euró bevezetésétől? Hogy állt a munkanélküliség akkor és most, akár közvetlenül a válság előtt?"
"Bántalmaztak-e brutálisan ártatlan embereket a polgári kormány alatt? Dolgoztak-e azonosító nélkül akkor rendőrök? Tartottak-e akkor legális felvonulást neonáci szervezetek?
Titkoltak-e el akkor közérdekű adatokat a választások előtt? Ült-e annyi akkori kormánypárti politikus előzetesben, folyt-e annyi ellen büntetőeljárás, mint most?"
"Mint ahogyan Gyurcsány hibáit gálánsan meg sem említi. Pedig meggazdagodásának módja (pl. ingatlanszerzései), gazdasági ügyletei a Fittelinától a kedvezményes áramvásárlásig, kulturálatlansága (pl. arab terroristák, a zsidók Krisztushoz való imádkozása) a tárgyilagos elemzőt megszólalásra késztette."
......ha állitólag Debreceninek torz itéletei vannak,mit lehet mondani
akkor makler véleményére?
Én meg azt javaslom Debreczeninek, ne hagyja abba.
"Viktorban van egy kis sztálinista hajlam!"- mondotta Kósa Lajos
Nemm mondod!! A KISZ titkári múlt, az bizony közös.
Húsz év múlva olvashatjuk Kósától:a Lajosomobovics egy napja című
művet.
Debreczeni megsértődött az apologéta kifejezésen, pedig ha ezt a 168 órától kapja, akkor illene elgondolkodnia.
Az, hogy mit hoz a következő kormány, csak jósolhatjuk. Ellenben tényként tehetjük mérlegre az Orbán-kormány eredményeit és hibáit, akárcsak az eddigi hét éves szocialista-liberális koalíció tevékenységét.
Mindkét esetben lehet pozitív és negatív dolgokat kiemelni akár az intézkedések, akár a káderpolitika terén. De pár meghatározó dolog mellett már csak Debreczeni képes elmenni, hivatásos politikai elemzőként, ami kompetenciáját teljességgel kétségbe vonja.
Hogyan alakultak az ország makrogazdasági adatai a két oldal irányítása alatt? Az államadósság aránya, a forint árfolyama stb., azaz milyen messze kerültünk az euró bevezetésétől? Hogy állt a munkanélküliség akkor és most, akár közvetlenül a válság előtt? Mit tettek akkor és most a magyar vállalkozások, termékek és a hungarikumok (pl. gyulai kolbász, Ajka Kristály) védelmében?
Bántalmaztak-e brutálisan ártatlan embereket a polgári kormány alatt? Dolgoztak-e azonosító nélkül akkor rendőrök? Tartottak-e akkor legális felvonulást neonáci szervezetek?
Titkoltak-e el akkor közérdekű adatokat a választások előtt? Ült-e annyi akkori kormánypárti politikus előzetesben, folyt-e annyi ellen büntetőeljárás, mint most? Persze Debreczeni szerint mindennek a részrehajló magyar igazságszolgáltatás az oka. A vádlottak pedig ártatlanok, csak koncepciós per folyik ellenük, mert a szálakat a háttérből az ellenzéki Fidesz mozgatja. Debreczeni ennyire elveszítette józan eszét, vagy ennyire gyűlöl, vagy ennyire megfizetik?
Torz értékelése részben hiányos műveltségének tudható be. aki mindent elméleti, humán alapon közelít meg, a gyakorlati érzék és az egyéb tudományok (közgazdaságtan) minimális ismeretének hiányában. Szerinte az a tragédia, ha a parlament háromhetente ülésezik és nem dolgoznak a vizsgáló bizottságok. Tény, hogy nem szerencsés mindez. De szerinte a válság majd lecseng, a demokráciát viszont nem lehet megmenteni. Szerinte az nem érdekes, hogy emberek tömege veszíti el (majd) az állását, az majd szerinte magától helyreáll. Igen, csak kérdés, mennyi idő alatt és milyen árat fizetnek ezért az érintett tömegek. (Bár még ő is megtapasztalhatja a jelentős jövedelemvesztést, ha továbbra is ennyi tömény ostobaságot hord össze, mert előbb-utóbb még a baloldali lapoknak is blamázs lesz azokat lehozni.) Az, hogy az egy főre vetített államadósság mennyivel nőt az utóbbi hét év alatt, számára marginális. Mint ahogyan az is, hogy Szlovénia és Szlovákia már euróval fizet. Sebaj, most voltak vizsgálóbizottságok, ezek, legalább őt, mindenért kárpótolják. Bezzeg a Fidesz majd szétveri a parlamentarizmust… Egyébként hivatásos politikai elemzőként tudhatná azt is, hogy a demokráciát is újra lehet építeni. Húsz éve egy ideig éppen azon kezdett dolgozni ő is. (Remélhetőleg nem kell Magyarországon a kormányváltás után a demokráciát ismét újraépíteni.)
Az, hogy a demokrácia szétverése csak jóslás és nem tény, a tisztelt „közírót” cseppet sem zavarja. Mint ahogyan Gyurcsány hibáit gálánsan meg sem említi. Pedig meggazdagodásának módja (pl. ingatlanszerzései), gazdasági ügyletei a Fittelinától a kedvezményes áramvásárlásig, kulturálatlansága (pl. arab terroristák, a zsidók Krisztushoz való imádkozása) a tárgyilagos elemzőt megszólalásra késztette. Debreczeni ezeket egyszerűen ignorálja, ezzel szemben Orbánt már a legsötétebb diktátorokhoz is hasonlította.
Annak idején Kerényi Imre kérte Csurkától, hogy hagyja abba. Akkor neki igaza volt.
Most én javaslom Debreczeninek, az egykori rendszerváltó, konzervatív-liberális értelmiséginek: Hagyja abba!
Mert elvtelen apologétaként egészen egyszerűen hülyét csinál magából!
....csakhát Kósa úr sem bontotta ki a teljes igazságoz,mert,ha ezt
teszi,azóta már biztosan nem a FIDESZ alelnöke.
"Viktorban van egy kis sztálinista hajlam!"- mondotta Kósa Lajos. Néha-néha azért elkapja őket egy kis őszinteségi roham.
nicolas!
igy van ahogy irod, viszont Horn Gyula idejében tartotta a kapcsolatot a párt a néppel, ez nem Fidesz találmány,való igaz, hogy az MSZP vezetése elszált, nem tudom mitöl, talán önmaguktól, mert aki egyenesen beszélt, nem volt hajlandó a szönyeg alá söpörni a gondokat, azt le mondatták...
Töke ellenes OV némely nyilatkozásában....mintha letne a világon ugy nyerni, hogy a nagytöke nem támogatná...
Akkor lenne hiteles OV. ha mondjuk visza tenné a közbe amiket a családja, és a csókosai ki vettek.
Ez nem csak OVra vonatkozik.
Debreczeni isteniti Antall néhai min. elnököt... szerintem Ö volt az, aki szakszerütlenül, nem átgondoltan privatizált leg elsö sorban.
Azokat hagyták ki akik évtizedeken keresztül dolgoztak, és megteremtették a privatizálandó dolgokat, kis bérekkel.....parlagon van a határ nagy része...nincs aki müvelje, azt sem lehet tudni kié.
Viszont nem biztos, hogy Vona végig fogja csinálni azt; amit Torgyán véghez vitt.....pénz lett, párt ment a lecsóba...
#18as most ujat mondott, eddig azt hittem, véletlenül van OV, Vonával egy Polgári Körben.
Hmm.
Debreczeni úrnak alapvetően jók a meglátásai. Az viszont kétségtelen tény, hogy a legyengült, megosztott társadalmat nem nehéz az érzelem politizálás síkján hiszterizálni, pláne ha arra hajlamos is. Nyilván az ebben való tapasztalatai, illetve kreatív tettei, irígylésre méltóan jók a fidesznél.Azért mégis fúrja tovább az oldalamat, hogy esetleg utólag hányan s kik fognak majd prüszkölni.Nos nem káröröm csak szimpla kíváncsiság.
Csak rövid megjegyzés azokról akiket nem érdekelnek a tények csak a
demagógia:nem lehet vitapartner.
Ami az MSZP mélyrepülését illeti.Meglátásom szerint ez nem az MSZP
egyedüli privilégiuma.Megcsinálta ezt már mindegyik párt.Nem irnám most
le a tényeket.Alapvető gond minden pártnál maguk a párttagok magatartá-
sa.Én ugy látom,hogy amikor a vezetésben,fent is lent is,ugymond "ko-
molytalan események,cselekedetek következne be /lásd most Pécs/,akkor
ez egyenes következményként csökkenti a szavazóbázist.Másrész,sokat
jelentenek a "talpasok",akik ugymond ott vannak minden településen,jó
és elfogadható "arccal".Ma az MSZP-ben ez az eggyik legnagyobb fo-
gyatékosság.Mostanra a FIDESZ egységet tudott teremteni a vezetésben,
igaz azt nem demokratikus vezetési stilusnak nevezzük,másrészt nagyon
jol szervezte meg talpasai.Tanulhat néhány dolgot az MSZP.Megjegyez-
ném még,hogy nagyon eredményesen alkalmazta az un diszgombokat az
élet minden területéről pld.Grosics,Duzánszki,Koko.Egerszegi,Eperjes
nem sorolom tovább,akiket mindig az első sorba ültetett.Ugyanilyen,öt
MSZP pukkasztásként ülteti oda Pozsgaiékat,illetve ez ugymond jo hivó
a választók felé.Szóval van mit elemezni és uj stratégiát kidolgozni
az MSZP-nél,nem pedig a konc körül szorgoskodni.
19 % MSZP - ennyi volt 1990-ben is, aztán 1994-ben 53 % lett, mert az MDF stb. nem tudta azt a csodát produkálni, anit vártak tőle. A Magyar Polgári Szövetségtől (FIDESZ? hol van az már?) még nagyobb csodát várnak.
Ha azonban az MSZP még egyszer részt akar venni a politikában, akkor meg kell neveznie az "öszödi vakondokot". Ő tette lehetővé, hogy az ellenzék farka csóválja a kormány kutyáját 2006 óta. És persze nemzedékváltás, szigorú "zuschlagtalanítással" egybekötve. Egy kis elnyomás, szolgasors, pénzhiány nem tesz rosszat a pártoknak. Az MSZP-t nem féltem. Az SZDSZ mint párt megérdemli a sorsát, nem véletlen hogy értelmes vezetői hanyatt-homlok menekültek tőle az idők folyamán. Talán majd újra létrejön egy liberális hálózat.
Tisztelt talpas,olvasta is,vagy csak hallott a Gyurcsány könyvről?Ha nem,ajánlom pótolja,hátha alakít valamimit a véleményén.A Fidesz propagandistáinak véleményét sajátként továbbadni... olyan,mint az MSZP -s propagandistáiénak a másik oldal.Nem árt tájékozódni,mielőtt itélkezünk.