Az ifjúság- és gyermekvédelem mellett elkötelezett biztos a 2008 tavaszi ellenőrzésekről megjelent hírek nyomán kért tájékoztatást a fogyasztóvédelem tapasztalatairól és arról, miként lehetne visszaszorítani a fiatalkorúak körében a szeszesitalok, dohánytermékek fogyasztását. A fogyasztóvédelem vezetője a tavalyi két vizsgálat tendenciáját kedvezőnek írta le, hiszen a 2007 tavaszihoz képest őszre jelentősen csökkent a kifogások száma. A változás azonban nem volt hosszú életű. Az idén tavasszal ismét minden második üzlet "megbukott" a 18 évnél fiatalabbakkal megszervezett próbavásárlásokon (amelyekhez a hatóság egyébként előre kérte a szülők és az iskolák hozzájárulását).
Általánosságban megállapítható, hogy a fiatalkorúak minden különösebb nehézség nélkül hozzájuthatnak alkoholos italhoz, cigarettához. A kereskedők és vendéglátósok közül sokan nem vesznek tudomást a vásárló életkoráról. "Előfordult az is, hogy akadt az üzletben egy "jószándékú felnőtt", biztonsági őr, vagy maga az üzletvezető, aki megvette a fiatalkorúnak a dohányterméket, esetleg a szeszes italt" – írja a Fogyasztóvédelmi Hatóság elnöke az ombudsmannak küldött tájékoztatójában.
Be kéne tartani
Az eladók magyarázatai között a forgalom, a bevétel növelése és az esetleges konfliktus elkerülése is szerepel. A kifogások között elhangzott, hogy nemegyszer nehéz megállapítani, valójában hány éves a vásárló. Az ellenőrzéseken azonban azt is tapasztalták, hogy bár egyre több helyen kérik el a személyi igazolványt, a kereskedők az életkort "pontatlanul állapítják meg". A törvényi tilalom betartása nem tehető függővé a forgalmazó alkalmazottjának élettapasztalatától, illetve a vásárló testi fejlettségétől és magatartásától – utal a fogyasztóvédelem vezetője a Legfelsőbb Bíróság egy korábbi döntésére.
A szankciók tavaly nyár óta szigorúbbak. Az eljáró hatóság a fogyasztóvédelmi bírság kiszabásán túl legfeljebb egy évre megtilthatja, hogy alkoholt-dohányárut forgalmazzanak ott, ahol ilyesmivel kiszolgálták a fiatalkorúakat. Az ismételt jogsértés akár azzal is járhat, hogy – tekintet nélkül az esetleges fellebbezésre - ideiglenesen bezáratják az üzletet. Ilyenre már 2007-ben is többször volt példa.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság elnöke az ombudsmannak küldött válaszában össztársadalmi kérdésről ír, fontosnak nevezi a családi, iskolai nevelést és példamutatást. Emellett azonban továbbra is szükség van arra, hogy a hatóságok hatékonyabban kényszerítsék ki a gazdálkodó szervezetek jogkövető magatartását.
HozzászólásokÖsszesen: 1 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Ez az egész rendelkezés pótcselekvés. Ha nem kap a gyerek cigit a boltban, akkor a discoban fog füves cigit, vagy extazit venni a dillertől. Az a pénztáros biztosan nem fogja minden második vásárlótól a személyi igazolványt kérni, márcsak a felgyülemlett sorbanállók hangos bosszankodása miatt sem, hanem lehúzza a kódleolvasón, elveszi a pénzt, aztán jóccakát. Biztos vagyok benne, hogy nem a szankciók fognak eredményre vezetni, kizárólag a szülői, iskolai nevelés, felvilágosítás. Az a gyerek, aki nem tudja felfogni, hogy mennyire árt sajátmagának ezen termékek fogyasztásával, az úgyis mindenféle szabályt meg fog kerülni!!! CSAK az vezethet eredményre, ha a gyerek saját jól felfogott érdekében önmagától nem vásárol, és nem fogyaszt ilyen szereket. Ehhez pedig egyetlen út vezet, a tanítás, nevelés, felvilágosítás. Ezt semmivel nem lehet kiváltani, nem lehet helyettesíteni még akkor sem, ha túl fáradságos!