Nem zavarja az új kancelláriaminisztert, ha Gyurcsány emberének tartják. Nem hiszi, hogy személye tehertételt jelentene a Bajnai-kormánynak. Azzal számol, hogy június végéig minden, a válságkezeléssel kapcsolatos jogszabályt elfogad a parlament. PUNGOR ANDRÁS interjúja.

Riskó Gáspár felvétele
Molnár Csaba, a jolly joker?
Nem hinném. Bár az biztos, hogy nincs a kabinetben még egy ember, aki az elmúlt egy évben ennyiszer váltott munkahelyet.
Volt rövid ideig miniszterelnöki megbízott, államtitkár, néhány hónapig energiaügyi miniszter, most pedig a kancelláriát vezeti.
Szeretem a nyüzsgést.
És mindenhez ért?
Nincs ember a Földön, aki ilyen lenne. Talán Da Vinci volt az utolsó. Kihaltak a reneszánsz emberek.
Ezért akárhova megy, ott a homlokán a bélyeg.
Csak nem az, amelyik szerint Gyurcsány embere vagyok?
Nyert. Néhány éve a volt kormányfőt helyettesítette és váltotta az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnöki székében. Aztán tőle kapott kormányzati feladatokat. Török Gábor politológus önt – Ficsor Ádám egykori kabinetfőnökkel együtt – Gyurcsány-bébiként emlegeti.
Egész életemben büszke leszek arra, hogy Gyurcsány Ferenc kormányában dolgozhattam. Baloldali gondolkodásom hasonlít az övéhez.
Most mégis tehertételt jelenthet a Bajnai-kormánynak, hogy ön az exminiszterelnök embere. Személye a kormányzati folytonosságot szimbolizálja.
Nem hinném. Nekünk most egészen más dolgunk van. Korábban egy széles spektrumon mozgó, klasszikus kormányzás zajlott Magyarországon. Most szűkebb a tér: rövid ideig tart a szakértő karakterű kabinet munkája. Ráadásul egyetlen nagy feladatra összpontosítunk. Korábban hét hónapig államtitkárként dolgoztam Bajnai Gordon minisztériumában. Ahogy most, akkor is helyettesítettem őt. Ilyen alapon mondhatnák, hogy Bajnai embere vagyok.
A mostani kormányfő inkább a versenyszféra logikája szerint gondolkodik, ön viszont a politikából jött.
Más a habitusunk. Ő nyugodtabb, megfontoltabb. Én lehet, hogy kicsit túlmozgásos vagyok. De ez a közös munkánkat nem akadályozza.
Átlagosan néhány hónapig volt egy-egy pozícióban. A kancelláriát is várhatóan egy évig vezeti. Így semmit nem tud igazán befejezni.
Rossz, hogy néhány munkát félbe kellett hagynom. Azért vállaltam el rövid gondolkodás után a Miniszterelnöki Hivatal vezetését, mert a koordinációs munkán túl szakpolitikával is foglalkozhatok. Például a gázüggyel, amellyel energiaügyi miniszterként is szívesen dolgoztam.
Az új kormányfő a szakértői kormányzásra helyezi a hangsúlyt, mégis pozíciókban hagytak szocialistákat.
Attól, hogy valaki politikus, még lehet szakértő. Gráf József például pártpolitikus, és az egyik legjobb magyar mezőgazdasági szakember. Az eredeti terveknek megfelelően alakult meg az új kormány. Külső emberek csak a válságkezeléssel közvetlenül foglalkozó tárcák élére kerültek. Hagyományosan politikai feladat a Miniszterelnöki Hivatal vezetése. A frakcióval, a parlamenttel való egyeztetés, a tárcák munkájának összehangolása politikust kíván.
Van belőlük elég. A kancellária MSZP-s centrummá vált. Itt dolgozik Veres János, Baja Ferenc, Suchman Tamás, Újhelyi István. Elemzők szerint Bajnai kezén a Miniszterelnöki Hivatal lesz a szocialista bilincs.
Ez a politikai folklór része. Az összeesküvés-elméleteké. A felsoroltak többsége korábban is itt dolgozott. A párthoz való kötődés nem lesz erősebb vagy gyengébb attól, ha Kiss Péter után most én vezetem a hivatalt. A kormányfő mellett részt vettem a kancellária szervezeti rendjének kialakításában. Soha nem merült fel, hogy most ki kinek a kezére tervez bilincset rakni. Van egy világos válságkezelő programunk, amelyet rövidesen, egy-két héten belül jogszabályi pontokra bontunk. Elképzeléseinket a lehető legrövidebb idő alatt végre is hajtjuk. Ez a kancelláriának speciális koordinációs feladatot ad. Azzal számolunk, hogy június végéig minden, a válságkezeléssel kapcsolatos jogszabályt elfogad a parlament. Alig két hónapunk van. Utána keményen ellenőrizzük a végrehajtást: darabra, határidőre. Nem lesz könnyű.
Valóban. Hiszen önhöz hasonlóan „túlmozgásos” az MSZP-frakció is. Gyorsan szembe tudnak szállni egy kormányzati döntéssel. Olykor Gyurcsány kezét is lefogták.
A válságkezelés ügyében az MSZP-frakció a kormány mögött áll. Korábban nem volt példa arra, hogy a szocialista képviselők előzetes írásos nyilatkozatot adtak volna arról: vállalják a kabinet intézkedéseit.
De Bajnai papirosa nem tartalmazott pontos részleteket. Így könnyű.
Bízom abban, hogy támogatni fogják a jogszabálytervezeteket is. Nem azért, mert lojálisak, vagy mert Bajnai erre kéri őket. Hanem mert mindegyikük érti, hogy nemzeti ügyről van szó.
Bajnai kormányra kerülésével nagy kő esett le a szívükről: elkerülték az előrehozott választást. De előbb-utóbb érzékelni fogják a program társadalmi hatásait, és jön a kétely vagy az ellenállás.
Nem félünk. Úgy gondoljuk, nem jó az előrehozott választás az országnak. A voksolás előtti kampány beindítaná az ígéretlicitet. Ez megakadályozná a válságból való kilábalást. Mi lenne, ha a választásokon az a párt győzne, amelyik Magyarország jövőjéről egyetlen kerek mondatot nem tud mondani? Külső közgazdászok egymásnak tökéletesen ellentmondó állításaival haknizzák végig az országot.
Miért kellene megvédeni az országot a Fidesztől?
Nem a Fidesztől kell megvédeni az országot, hanem attól a helyzettől, hogy olyan párt kerül kormányra, amelyik hallgat a programjáról.
A várható sztrájkok, demonstrációk megtörhetik a Bajnai-kormány elszántságát. Kihúzzák 2010-ig?
Az utóbbi években igazán nagy utcai rendezvények akkor voltak, amikor a Fidesz a demonstrálók mögé vagy önkormányzati szövetségese, a Jobbik mellé állt. Orbán Viktorék felelőssége, hogy mi történik az utcán. Nekik van lehetőségük arra, hogy megbénítsák Magyarországot. A kormánynak ki kell töltenie a ciklust. Ha ősszel előrehozott választások lennének, megsínylené Magyarország. Semmit nem ér a programunk, ha elfogadjuk a válságkezelő törvényeket, megkezdjük azok végrehajtását, de a parlament 2010-re egy ezekkel ellentétes költségvetést fogad el. Ez visszavetheti a nemzetközi piacok bizalmát.
HozzászólásokÖsszesen: 3 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Elnézést,de nem kell ezt az embert közelről ismerni,nem akarom én fiammá fogadni,hogy jobban kelljen ismernem. Nekem elég annyi,hogy egy miniszter összesen annyit tud mondani az ország népének,hogy azért nem szabad az ellenzékre szavazni,mert az rejtegeti a programját....hát ez aztán komoly érv. De igazán. Nem ám azt,hogy majd mi,majd megmutatjuk,majd így,meg úgy csinálunk és kivezetjük az országot a válságból,csak bízzanak bennünk,stb. Nem. Az összes adu annyi,hogy az ellenzék nem fedi fel a programját. Ilyet én is tudtam volna mondani.Tényleg bizalomkeltő! Nem?
bugyuriiii!
nagggyon értelmesen szóltál......
bezzeg Szijártó, Cser-Palkovics és a többi...azok ,nem is találok rájuk szavakat..
Persze nem irónizállak, ha személyesen közelröl ismered a cikkben emlitett urat, s igy hiteles a véleményed.Ebben az esetben elnézésed kell, hogy kérjem.
Szánalmas kis fickó!