Kitiltaná Miskolcról, és táborokba záratná a "cigánybűnözőket" a Jobbik polgármesterjelöltje. Szegedi Márton a párt európai parlamenti képviselőjével karöltve javasolja majd a kormánynak az állampolgárságuk megvonását is. A NYENYI-t kaszinótojással bekenő ügyvéd feljelentést tett az ügyben, ismeretlen tettes ellen. Szerinte közösség elleni izgatás bűntettének az alapos gyanújáról van szó.
"A Jobbik emberközeli gondolkodásmódjának szellemében polgármester-jelöltként az elmúlt héten személyesen jártam Miskolc utcáit, beszélgettem a választópolgárokkal. Kíváncsi voltam az emberek problémáira" - áll a Jobbik miskolci polgármester-jelöltje, Szegedi Márton közleményében, amelyet nem más, mint Szegedi Csanád európai parlamenti képviselő juttatott el az MTI-hez.
A
Hírszerző azt írta: Szegedi Márton fontosnak tartotta megemlíteni, hogy "volt szerencsém több alkalommal cigány családokkal is beszélgetnem", s "bátran megállapítja", hogy Miskolcon "
még a cigány kissebségnek (sic!) is az elsőszámú problémái közé (sic!) tartozik a cigánybűnözés, nem beszélve a bérből fizetésből élő magyar emberekről". Mint közleményében írta, Miskolc több városrészében gyakorlatilag már senki sincs biztonságban az adófizetők pénzén eltartott, segélyből élő, bandákba verődő cigánybűnözőktől.
Éppen ezért javasolja a párt miskolci alapszervezete - és vezető pozícióba kerülve meg is valósítanák - hogy a cigánybűnözőket tiltsák ki Miskolc területéről és "21. századi nyugat európai mintára" zárják táborokba. Továbbá az Országgyűlésnek, a kormánynak javasolni fogja akár állampolgárságuk megvonását is.
A jobbikos polgármester
pozitív példaként említette a francia és olasz kormányok intézkedéseit, ahol a cigánytelepeken élőket hazatoloncolták. "Felvidéken a szlovák kormány nem csupán alaposan megkurtította a segélyeket, de katonai erővel verte le az őrjöngő, fosztogató hordákat. Érdekes módon azóta civilizáltabban viselkednek" – írja a két Szegedi.
"Pintér és Orbán közbiztonsági ígéretei hamisnak bizonyultak. Az MSZP után most a Fidesz is becsapta a miskolci embereket!" – idézi Nyakó István és Szijjártó Péter legszebb pillanatait a két Szegedi közleménye, amely követendő példaként állítja a magyar hatóságok elé a 2005-ös kelet-szlovákiai felkeléshez vezető szociálpolitikát és annak leverését.
A Hírszerző megkérdezte Szabó Gábor jobbikos pártigazgatót, hogy ez valóban a miskolci Jobbik álláspontja-e, vagy valakik visszaéltek a párt nevével. A pártigazgató megerősítette:
valóban a miskolci jobbik zárná táborokba és fosztaná meg állampolgárságuktól a valami alapján „cigánybűnözőnek” minősített romákat.
Az EP-képviselő Szegedi Csanád szerint szólhatna egyszerűen bűnözőkről a javaslat, de ez értelmetlen lenne, ugyanis szerinte a súlyosabb bűncselekmények 99 százalékát cigányok követik el. Szegedi kijelentését statisztikák nem támasztják alá, mert a rendőrség nem vezet nyilvántartást az elkövetők származásáról. Szegedi az
[origo]-nak azt mondta, ő ezt kifejezetten sajnálja, állítása szerint ő rendőrökkel folytatott személyes beszélgetésekből tájékozódott.
Értelmezési problémák
Az ötletet máshogy értelmezi a párt főpolgármester-jelöltje és a párt elnöke is, ráadásul a két miskolci jobbikos által említett, más európai országokban létező táborok nem börtönként működnek. Az állampolgárság megvonását pedig még az ügyben megszólaló más jobbikosok sem tartják elképzelhetőnek.
"A bűnözésnek nincsen színe" - mondta Staudt Gábor, a Jobbik budapesti főpolgármester-jelöltje az [origo]-nak. A politikus azt mondta, el tudja fogadni, hogy a miskolciaknak
"elegük van a cigánybűnözésből", de ő "alapvetően" nem kezelné cigánykérdésként a bűnözést. Szerinte minden esetben objektív mércét kell alkalmazni, az embereket az egyéni teljesítményük, életvitelük alapján kell megítélni. "Ha az objektív mércén fennakadók között egy bizonyos etnikum aránya kirívóan magas, attól még nem kell rasszizmust kiáltani" - tette hozzá Staudt.
A jogász végzettségű Staudt főpolgármester-jelöltje azt is elmondta, hogy nem lát jogi lehetőséget Magyarországon arra, hogy egy embertől megvonhassák az állampolgárságát, de Szegedi Csanád szerint ezen az országgyűlés változtathatna. Staudt Gábor szerint ugyanakkor a
sajtóban kiforgatták a miskolci jobbikosok javaslatát, ugyanis szerinte ezzel az erővel az általa is javasolt hajléktalanszállókat is lehetne táboroknak nevezni, hiszen ott is összegyűjtik az embereket.
Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója az [origo]-nak azt mondta, hogy "szimpátiapillantásokkal kísérik" Szegediék nyilatkozatát, de az ötletről a párt országos szervezete nem tárgyalt. Helyi felvetés, de a Jobbik alapvetően jónak tartja Szegedi Csanád és Szegedi Márton javaslatát - mondta az [origo]-nak Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője is.
Vona Gábor pártelnök ugyanakkor az MTV csütörtök reggeli műsorában azt mondta, biztos benne, hogy
önfenntartó börtönökre gondolhatott Szegedi Márton, a Jobbik miskolci polgármesterjelöltje, mikor azt mondta, hogy a Jobbik táborokba záratná a többszörösen visszaeső, cigány származású bűnözőket. Vona azt mondta, hogy ez a Jobbik programja, a bűnözőket ne az adófizetők pénzéből tartsák el. Az állampolgárság esetleges megvonásáról Vona kijelentette, azt ő sem tartja kivitelezhetőnek.
Van, aki kiáll
Az esetre az MSZP regált először: egy közleményt adtak ki, "Demokraták, fogjunk össze a szélsőségek ellen!" címmel. Ebben Teleki László, aki 2002 és 2006 között a Miniszterelnöki Hivatal Roma Ügyekért Felelős Politikai Államtitkáraként dolgozott, majd 2008-tól Miniszterelnöki megbízott a Cigányügyi Tárcaközi Bizottság Társelnöke volt, azt írta: "Ezekben a napokban Európa szerte, és sajnos nálunk,
Magyarországon is újra felütötte a fejét a roma kisebbség elleni gyűlöletkeltés. Míg Franciaországban már meg is kezdődött a romák erőszakos kitelepítése, itthon egy szélsőséges parlamenti párt hasonlóan borzasztó javaslattal állt elő.
Teleki szerint egy ilyen kirekesztő megnyilvánulás mellett egyetlen demokrata sem mehet el szó nélkül, különösen akkor nem, ha a rasszista kijelentések mögött nyilvánvaló politikai szándék húzódik.
A képviselő "sajnálattal vette tudomásul", hogy mindeddig sem Farkas Flórián, sem az általa képviselt magyar kormány
nem határolódott el a Jobbik újabb esztelen javaslatától, holott a hazai cigányság ezt elvárta volna.
Teleki ezek után Farkas Flóriánt, a Fidesz cigány származású képviselőjét szólította fel, hogy "csatlakozzatok hozzám, hozzánk, a már megszólalt magyarországi roma és nem roma szervezetekkel közös, a gyűlöletkeltőkkel szembeni kiállásra."
"
Ne engedjük, hogy a gyűlöletkeltés újra és újra teret nyerjen ebben az országban!" - zárul Teleki László közleménye, ám arról nincs szó benne, hogy a legnagyobb ellenzéki párt miként képzeli el ezt a kiállást a gyakorlatban.
Van, aki cselekszik
Dr. Dániel Péter, aki nemrég kaszinótojással kente össze a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát, feljelentést tett ismeretlen tettes a Miskolci Rendőrkapitányságon. Az ügyvéd szerint - aki egyébként az MSZP-MSZDP mellett kampányol a Facebook-on - "a polgármester jelölt, illetve a nyilatkozat aláírói több hazai jogszabályt, nemzetközi egyezményeket, illetve a vonatkozó nemzetközi jogelveket is megsértették, konkrétan pedig e
jogsértő nyilatkozat felveti a Btk. 269. § b./ pontjában rögzített közösség elleni izgatás bűntettének az alapos gyanúját is."
"Véleményem szerint egy ilyen fokú törvénysértésre való biztatás nem szolgálhat reálisan más célt, mint a hazai roma közösség elleni gyűlöletre uszítást, ráadásul a polgármester jelölt és társai pontosan tudhatták, hogy ezen felháborító és abszurd kijelentés, illetve nyilatkozat a teljes hazai sajtóban meg fog jelenni, így tehát a tevőleges, egyenes szándékuk nyilvánvalóan kiterjedt a nagy nyilvánosság előtti gyűlöletre uszításra is, valamely etnikai, faji csoport, nevezeten a hazai cigányság , a roma-társadalom tagjai ellen" - írta a feljelentésben.
Az aktivista külön veszélyesnek tartja, hogy "az utóbbi időben
jelentősen elszaporodtak az ilyen jellegű bűncselekmények és sajnos egy mai magyar, parlamenti párt, a Jobbik soraiban mindennapossá váltak". Azt írta: "az ilyen gyűlöletre uszító politizálásnak és kijelentéseknek egyrészről rendkívül nagy a társadalomra veszélyességük, másrészről pedig hazánk nemzetközi megítélését is folyamatosan rontják és rombolják".
Dr. Dániel Péter azt is közölte a rendőrkapitánysággal: amennyiben a rendőrség nem vizsgálja ki az esetet és tesz lépéseket az ügyben, "úgy egyrészt kénytelen leszek nemzetközi jogvédő fórumokhoz fordulni, másrészt a Btk. 244. § (3) bek. b./ pontjában rögzített bűnpártolás miatt feljelentést fogok tenni az illetékes magyar hatóságok vezetői ellen is az ügyben".
HozzászólásokÖsszesen: 20 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Nyilván nem talál teljes elfogadásra,amit leírok,de ha már az olvasók kétharmada egyetért velem,akkor forradalmi a véleményem.
Először is:elegem van abból,hogy a normálisan élni-dolgozni-tanulni vágyó emberek olyanokhoz kell,hogy igazítsák életvitelüket,akik a fentieket nem tekintik alapvető jognak.
Másodszor:ne egy eszményt,a demokráciát féltsék,hanem a demokratikus társadalmat alkotó-építő-fenntartó embert.Sőt:EMBERT!
Harmadszor:ne féljünk tanulni a nálunk gyakorlatiasabb,okosabb államoktól!Izraelben a palesztinokat betonfal mögé zárták,a bevándorló feketéket hazazsuppolják,a franciák szintén.Texasban a börtön (Tent City) nem fitneszklub és csibészakadémia,hanem kemény büntetőtelep.
Negyedszer:
Lakatos Attila szavaival:"Ha húsz rablásból húszat cigány követ el, testvéreim, az, mi ha nem cigánybűnözés? Arab? Emberek! Ezeket a bűnöző gyerekeket mi neveltük fel! Úgy nőttek fel, hogy nem ismernek se embert, se Istent. Ütnek, rúgnak, harapnak a cigánygyerekek! Magyar családok írják, hogy vajda úr, jöjjön, ellopták a kádamat, viszik a kerítést és szedik a tetőm. Fogom magam, kimegyek az emberkéimmel, elbeszélgettek a problémásokkal. Járom a cigánytelepeket, ahol az emberek éheznek, és csak annyit tudnak, ezerre kétezer, ötezerre húszezer – mondta utalva az uzsoramaffiára. Ki kell menni, rendet tenni, cigányokra cigányok tudnak hatni" - vagyis szükséges a szegregáció,a kulturális, szocializációs különbözőség okán.
Ötödször:ha egy társadalmi csoportot származása,identitása okán pozitívan diszkriminálunk,akkor egyidőben negatívan diszkrimináljuk azokat,akik nem az előző csoporthoz tartoznak.
Ha egy munkahelyet csak férfiaknak hirdetnek meg,sérül a női esélyegyenlőség.Ha Szőke hajúaknak,kékszeműeknek stb. akkor szintén.
Ha romáknak,akkor dettó.
Nem vagyunk eléggé lejáratva a külföld előtt? Koncentrációs tábort emlegetni annyit jelent, hogy visszatérni a barbár náci módszerekhez. Amerikában sem segített a kvázi gettósítás. Azóta javult a feketék helyzete, amióta számtalan fehér értelmiségi csatlakozott az iskoláztatásuk, életvitelük javításánjak ügyéhez. Egyébként a bűnözésből keletkezett veszteség nem a cigányok oldalán a legnagyobb, ezt mindenki tudja, mégis a bünbakkeresők, akik ebbő politikai hasznot akarnak húzni, a cigányoknak ugranak. Az államférfiak, a politika tehetetlenségét nem a szenvedő alanyokon kellene elverni!
USA rezervátumaiban nagyon emberi indián-i életet élnek...ezt nem
lehet még öszehasonlitani sem a cigányság sorsával, ez teljesen más téma.
Egymillio cigány magyar állampolgár a lakosság jelentós %-a....nem hiszem, hogy kilehetne zárni Magyarország életéböl..../nem tudom hány szavazója van a Jobbiknak/
Sarkozy, nem kiirtani akarja a cigányokat, csak éppen nem akarja másország helyett megoldani a roma kérdését, a franciaországi cigányok élete megoldott, más ország tanulhatna is tölük.....
Regnicolae:
Ha önnek a legnagyobb problémája ebben az országban egy kocsit toló háromgyerekes cigány nő,akkor ön boldog ember lehet!!!:)
Nagy tájékozottságra vall, hogy a 70-es évek végén az akkori viszonylag liberális folyóiratban, a Mozgó Világban megjelent tanulmány szerint 250.000 főre tett cigányság létszámát 70.000 főben egyáltalán említi valaki. Reális becslések szerint 1 millió körül van a számuk. Azért tűnik többnek, mert rengeteg szabadidejükben minden napszakban, mindenhol feltűnnek. Így pl. gyönyörűséges, jobb sorsra érdemes fővárosunk egyik külső kerületének főutcáján délben békésen tologatja a TESCO-s bevásárló kocsit (beszerzési ára több, mint 20.000 Ft) a hazafelé tartó kisebbségi fiatalasszony, körülötte 3 gyerekkel. Egyes becslések szerint a 18 éven aluliak 50 százaléka tartozik a kisebbséghez. Ők azok, akik a módszerváltás elhibázott szociálpolitikájának termékei és akiknek értékrendje alapjaiban különbözik a jelenlegi többségi társadalomtól. Hogy mennyire, azt a Fészekrakó programmal miskolci lakótelepre költöztetett családok életvitele mutatja. Az őket védőknek ilyen szomszédokat kívánok. Hamarosan változni fog a véleményük. Egyébként XXI. sz. ide meg oda, nem hallottam arról, hogy az USA-ban felszámolnák a rezervátumokat.
jakabaa:
És akkor mi lesz,ha megtelnek a börtönök?
Minden bűnözőt örök életre bezárunk?Vagy kiengedjük és aztán vissza?
A börtön inkább tovább vadítja majd az embereket lsd. USA.
És az másodlagos,hogy Szegedi cigányokat internált volna?
Miért? Nincs elég magyar bűnöző aki bandákba verődik?
És a fehérgallérosokkal és a "vállalkozókkal" mi lesz?
Kicsit fura számomra,hogy a társadalom összes baját a lakosság 5-8%-át kitevő cigányokra akarják rákenni.Pláne hogy a nemzeti vagyon 0,001%-t bírtokolják...
Szerintem az igazi bűnözők a Rózsadombon vannak és a parlamentben.Őket kelle internálni!
Elöször megkellene keresni, találni is azokat a nem cigány embereket akik sikeresen kivitelezték az Avas lakótelepi lakások átjátszását a nincselen romáknak, ugy, hogy az állami támogatást magukévá tették....
szerintem ott igen össze tudtak dolgozni a cigányok, a nem cigányokkal...
A jobbikos szavazotábor legenyhébb megszólítása a csürhe. Választhatsz még a csöcselég, szellemi fogyatékos és idióta jelzök közül. Fimonam pedig az alkalmatlanok gyülekezete. Más alternativaval nem szolgalhatok.
Végiggondolta a dühöngö tarsasag, hogyha ezt végig akarnák vinni, ezt a taborba zárosdit, deportálosdit, akkor abban a ciganyoknak is lenne beleszolásuk. Mondjuk pajszervassal legeynhébb esetben sipcsontra mérve. Na akkor lenne csak "szép" vilag Miskolcon!
Érdekes módon az ugynevezett fehérgalléros bünözökröl egy szó sincs sehol....
megmondoember:
Lehet,hogy 20-30% a jobbikra szavazott,de egyáltalán nem biztos,hogy a drága képviselőúr táboros javaslatával is egyetért.
Kétlem,hogyha egymaga kimegy és beszélget pár emberrel,az reprezentatív mintát alkotna.
Ha annyira kiváncsi,kezdeményezzen helyi népszavazást a témában.
Akkor majd kiderülne,hogy szeretnék-e ezt a Miskolciak,vagy sem.
Ugyan kötve hiszem,hogy engednék,mivel a jelenlegi alkotmány szerint törvényellenes internálni embereket bőrszínük,vagy etnikai hovatartozásuk alapján.
Vagy ön nem így gondolja?:)
Nem tudni mennyi cigány magyar állampolgárunk van.
olvasni 40-60 ezerröl, de egymilliónál is többröl....
Nézzünk egy kicsit a tények mögé...amenyiben a második szám közeliti a valóságot, akkor a választó polgárok jelentös hányadát teszik ki.
Csak a redszerváltás után, ha csak ezt az idöt vesszük, akkor is felkellett volna, hogy nöjjön ollyan értelmes cigány értelmiségi csoport aki öszefogná a cigányokat....
tudom, hogy egyik politikai csoportnak sem érdeke, viszont eljöhet azaz idö amikor az életük függhet azon, hogy együtt közös dolgaikat közösen intézzék.....
Az eddigi ugynevezett vezetöikröl csak roszat lehet mondani...
szerintem egytöl egyig, kivétel a cigány állampolgári biztos.....
viszont neki nincs hatalma.....
Azt mondom, hogyha enyire nem használják az eszüket/ eladják magukat garasokért/ akkor meg érdemlik.
Az, hogy a világ mit szól a táborokhoz, ki tidja.....
Elképzelem,.... szöges drót, vagy beton kerités seki, sebe...vagy teljes komfortot/ orvos, kórház, viz, villany, stb../ épitene nekik a Jobbik?
megmondoember
"Ugyanis a cikk elején le van írva, hogy a jobbik polgármester jelöltje kiment az utcára és megkérdezte a Választókat"
Milyen valasztokat? Saját kis gyülevész csürhéjével bratyibeszélgetett egyet a ciganyokrol.
Tudjuk, nem minden bűnöző cigány, és nem minden cigány bűnöző.
Hogy rassz szerint táborba zárjanak egyes bűnözőket...Erről előttem jó pár józanul gondolkodó ember már leírta a véleményét, amivel egyet lehet érteni.
Ugyan akkor az is igaz, hogy vannak olyan bűnelkövetési módok, amik köthetők egy csoporthoz. De ez például nem a nagy összegre elkövetett sikkasztás, vagy adócsalás.Akkor a másik táborba a másik elkövezői csoport kerülne?Vagy lenne átjárás a táborok között?
És ki őriné az őrizőket? Vagy ők genetikailag alkalmatlanok bűnelkövetésre?
Volt már ilyen kísérlet, és annak megvalósítása, mindkét diktatórikus, terrorra alapított rendszerben, az eredményt a túlélők máig sírva emlegetik!
Tessék szíves lenni a fórumon ezt, és az ezt követő néhány hozzászólást elolvasni. Előre is köszönöm.
http://forum.168ora.hu/viewtopic.php?f=13&t=791&st=0&sk=t&sd=a&start=6150#p337491
Hát igencsak igaza van kedves janus.Eredetiben nem láttam,ezért a Barikádon megnéztem Vona tárgyban tartott darálását.Mert azt tette.Levegővétel nélkül nyomta a szöveget,még nem volt ideje hogy beszéljen Szegedi Mártonnal mondta,majd arról beszélt,hogy eszmetársa egészen bizonyosan önfenntartó börtönökről beszélt.
Kifejtette,hogy a mai börtönökben wellness állapotok vannak,azaz szívesen telelnek ott ki két bűnözés között a bent lévők.
Ha lenne valódi elszámoltatás,az olyanok-mint pl.Zagyva vagy Szegedi Márton-jó eséllyel indulhatnának a beutalóért.
De nem kell aggódniuk,nincs.A véleményszabadság mögé bújva nyugodtan uszíthatnak,gyalázkodhatnak,gyűlölködhetnek.Mert a pártelnökük szívesen parírozik mindezekhez.
Hogy a kormányzó pártnak mi a véleménye?Majd az önkormányzati választások után elmondja.Ha jók leszünk.
Nekem erről a hírről az jutott eszembe,hogy a miskolci jobbikos nagyonis úgy értette a tábor szót,ahogy mondta.
Csak ez a megoldás nem 21. hanem 20. századi "európai" megoldás.
Bélyegezzünk meg csoportot. Hozzunk törvényeket ellenük és aztán szépen fokozatosan megfoszthatjuk az emberi mivoltuktól is.
A 20. században is így történt.
A gulágok és a német munkatáborok is így kezdődtek.Aztán csak gyílkolásra használták őket.
A 20. század után borsódzik a hátam,ha manapság is valaki a tábor szóval játszik faji kontextusban.
Remélem a pártoknak,de a mindenható fidesznek lesz annyi esze,hogy hamarosan véget vet a jobbik verbális és tettleges(gárda) ámokfutásának.
Végső soron minden bűnözőtől meg lehetne vonni az állampolgárságot.
De ha elfogynak a romák,jönnek a sárgák?
Ne adj Isten:a politikusok?
És végül:marad majd adófizető?
A Kósa-Szíjjártó világbajnok páros forintdöngető állításai és annak következményei az új pszáf szerint nem jelentettek bennfentes és spekulatív kereskedésre okot. Na, de károkozásra sem?
A magyar államadósság nyilván nem forintban, hanem devizában létezik.
Ebből következően, ha valakik (vagy a valakiket tömörítő politikai erő, párt stb. netán bizonyos időkben maga a jegybank elnöke) előre megfontolt szándékkal a magyar államadósság visszafizetését nehezíti, a forint leértékelésének előmozdításával rontja az ország és az adófizető népesség pénzügyi lehetőségeit, több adó fizettetésére ösztönöz, az ország nemzetközi megítélését rontja!
Bocs, ez nem közösség elleni izgatás?
Jó lenne, ha Tisztelt Ügyvéd úr szíveskedne ebben az ügyben is feljelentést tenni, vagy valaki más, de jobban örülnék ennek a fiatal tökös jóember sikerének!
Mint más, én is kiváncsi vagyok, mit reagál erre a híresen párt-talan ügyészség, rendőrség (népség katonaság)!
Ha ez pénzbe kerül, adjatok egy számlaszámot, azonnal átutalok egy ezrest, ha kell többet is. Remélem másnak is megérne egy ilyen buli ennyit.
Szegedi Csanad,Szegedi Marton-jee,csak nem tesokak a kiscsavok?Ugy latom hogy a rosszabbik mindenhol ilyen kis csaladi alapon mukodik.Az en kis szulovarosomban pl a rosszabbik polgarmester-jeloltjenek a lanya is indul egy kepviseloi posztert.Hogy-hogy nem,munkanelkuli a lelkem.Aztan indul egy hazaspar is-termeszetesen mas-mas korzetben.Anyuci ott is munkanelkuli.Persze az esetukben nincs szo megelhetesi politizalasrol,ok csakis kizarolag a MAGYAR emberek kepviseleteert aldoznak fel a szabadidejuket...:-))
Tökéletesen igaza van az ügyvéd úrnak.Elég már a keselyűk politikai ámokfutásából.Meglátjuk,hogy az Új idők új dalai mennyire egyeznek a tisztességes emberek elvárásaival.
Jogállamban élünk-állítólag.Na most meglátjuk.