Demonstratív „istentiszteleten” tiltakozott az új egyháztörvény ellen ifjabb Hegedűs Lóránt. A Jobbik-közeli református lelkész a zsidókat és a Hit Gyülekezetét ostorozta, de saját egyházi vezetőinek, a parlamenti képviselőnek és az árulóknak is üzent vasárnapi prédikációjában: Isten tüzes ítélete, kiátkozás és feljelentés is szóba került a Hazatérés templomában.
A délelőttre meghirdetett istentisztelet „nyílt és demonstratív célja” a Hit Gyülekezete egyházként történt elismerése elleni tiltakozás volt. A Szabadság téri református templomban mintegy 70 hívő gyűlt össze, hogy meghallgassák ifjabb Hegedűs szitkokban és körmondatokban gazdag szónoklatát - írta az
ATV tudósítása.
Árulások sora
- Már csak Isten könyörületére számíthatunk, anyaszentegyházunk távlattalanná vált. Ideig-óráig való távlatot sem tud hirdetni, nem képes reményt adni, mert a magát kereszténynek valló KDNP vezetője, Semjén Zsolt közölte, hogy azért volt szükség a Hit Gyülekezete egyházként történő elismerésére, mert ezt indokolja társadalmi támogatottsága, elfogadottsága. Mit mondhatnék: annak idején Barabásnak is volt társadalmi elfogadottsága,
Jézusnak viszont nem volt – vágott a közepébe a Jobbik kampányrendezvényein rendszeresen szónokló ifjabb Hegedűs, majd kisvártatva kiderült: árulások sorának tudja be a hétfőn megszavazott egyházi törvényt.
A párt főideológusaként számon tartott lelkész - felesége a Jobbik parlamenti képviselője - azt állította, a törvényhozók – a KDNP és „kétharmados lilagőzös barátai” - elárulták „Isten igaz ügyét”. Az a magyarázat pedig, miszerint a Hit Gyülekezete a társadalmi támogatottsága és elfogadottsága miatt került fel az állam által elismert egyházak közé – Hegedűs szerint elképesztő megátalkodottságra vall. (Az ilyen kereszténységre egyébként Isten tüzes ítélete jön - tette hozzá ifjabb Hegedűs.)
Bankárkaszt és árnyékszék
A lelkész úgy tudja, a törvény hátterében „a bankárkaszt cionista gyökerű hatalomtechnikája” áll, ami „a szabadkőművesség csimborasszója”. Ifjabb Hegedűs ezután ismét – de nem utoljára - leszedte a keresztvizet a kereszténydemokratákról: szerinte „a KDNP egy árnyék kormánypárt, amit pedig képviselnek, az az árnyékszékbe való”.
A politikusokat magukat persze nem kívánja az árnyékszékben látni, hanem imádkozik értük. „De mielőtt értük imádkoznánk,
imádkozzunk azért, hogy a Mindenható tüze sújtson le azokra, akik ezt az árulást elkövették” – fokozta a vasárnapi szentlecke hangulatát ifjabb Hegedűs, aki a politikusok, a zsidók, a hitesek mellett – vagy talán ezeknél is inkább – a történelmi egyházak vezetőit kárhoztatta az új törvény miatt - írta az ATV portálja.
A lelkész szerint ugyanis az egyházvezetőknek meg kellett volna szólalniuk, hogy megakadályozzák „a hites őrjöngő cionista szekta” elismerését. Aki nem szólalt meg a „cionista ukáz” végrehajtása ellen, az hamis próféta, szögezte le a lelkész.
A nyilvános kiátkozástól Viktor király sem ment meg
- Mi lesz a folytatás? Ökumenikus imahét a Mazsihisz magyargyűlölő papjaival? És ott lesz Németh Sándor is? – sorjáztak a vészjósló kérdések az ifjabbik Hegedűsből. Ha így történne, Hegedűsék „az egyetemes papság rendje szerint
nyilvánosan fogják kiátkozni az egyházból azok az az egyházi vezetőket, akik Németh Sándorral leülnek tárgyalni, függetlenül attól, hogy ott lesz-e Viktor király vagy az egyházügyi államtitkár” – osztotta meg az akcióterv részleteit a lelkész.
Ifjabb Hegedűs egyébként több református lelkészről tud, akik megszavazták a törvényt: Balog Zoltán, Szászfalvi László, Hörcsik Richárd, ráadásul Balog felszólalásával még meg is védte „az aljas törvényt”. Összekacsintva „az ördögi megszállottságú Lázárral, aki nem bírja elviselni a zsidózást a parlamentben” – utalt vissza eszmetársa, a jobbikos Novák Előd minősíthetetlen felszólalására és az azt visszautasító Lázár János-felszólalásra ifjabb Hegedűs, majd kijelentette: ők viszont Lázárt nem bírják elviselni, valamint Lázár „mocskos magyarellenes indulatát” és azt, hogy „a magyar érdek mindig az utolsó.” Ennél a résznél érezhetően elragadták az indulatok ifjabb Hegedűst.
Mammon, pénz, hatalom
A lelkész a továbbiakban válogatott szitkokkal illette a „cionista” Hit Gyülekezetét és „a zsidókat, akik – tisztelet a kivételnek - kollektíve a Mammon, a pénz és a hatalom istene kiválasztottjaként viselkednek.” Persze, tette hozzá, ez nem azt jelenti, hogy más nép nem viselkedik hasonlóképpen: „Többek között a mi népünk is, de hát ott van a cionista szabadkőműves hatalomtechnika, mely rávesz bennünket erre". A lelkipásztor ezután az akcióterv újabb részletéről felbillentve a fátylat missziós évet hirdetett, hogy minden igaz magyar hívő emberben tudatosodjon:
„Isten választott népe nem a zsidó, hanem a magyar”.
Ifjabb Hegedűs szerint nagy a baj. Konkrétabban: „átokfajzatok vannak rajtunk politikusként, egyházi vezetőként, tisztségviselőként”. A tisztulási folyamat nyitányaként ezért a lelkész azt javasolta híveinek, hogy „kollektíve tegyünk feljelentést azon lelkészi végzettségű országgyűlési képviselők ellen, akik történelmi keresztény egyházak papjaiként hajlandóak voltak kiállni a destruktív szekta mellett.” Persze, tette hozzá ifjabb Hegedűs, a maga részéről
nem ellenük, hanem értük haragszik. De, ha nem kapnak fenyítéket – a történelmi egyházak nevezett papjai és vezetői -, az istentelenség útján maradnak. „Az egyházfegyelmet gyakorolni kell, mert neveli és jó irányba tereli a megtévedetteket” – jelentette ki a lelkész, majd néhány templomi énekkel véget ért az összejövetel.
HozzászólásokÖsszesen: 7 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Egy nagyon fontos kiegészítés:
“A Szabadság téri református templomban mintegy 70 hívő gyűlt össze, hogy meghallgassák ifjabb Hegedűs szitkokban és körmondatokban gazdag szónoklatát - írta az ATV tudósítása... -A lelkipásztor ezután az akcióterv újabb részletéről felbillentve a fátylat missziós évet hirdetett, hogy minden igaz magyar hívő emberben tudatosodjon: „Isten választott népe nem a zsidó, hanem a magyar”. -
A Református egyház alapfeladata a Biblia tanításainak betartása és HÜ(!!!) továbbadása.
Mint gyakorló protestáns, aki kisgyermekként az első igehirdetéseket az 50-es években a Szabadságtéri református templomban hallottam, és hithű protestáns maradtam egész életemben, protestálok a Biblia kijelentéseinek ilyen durva meghamisítása ellen!
Tessék visszatérni a Bibliához, vagy alapítson a református egyházon kívül egy saját vallást a „lelkipásztor úr!“ De a gyűlöletszításról mindenképpen nagyon lebeszélem!!
Ahogy Biblia Isten kijelentése, úgy a Zsidó nép az Isten népe! Ezen a „lelkipásztor úr hazugsággal nem tud változtatni.
Ábrahám Lincolnnak tudják be a következő anekdotát:
Lincoln amint a rabszolgatartókkal vitatkozott és észrevette, hogy a valóságot milyen drasztikusan elferdítik, kérdezte az egyik hazudozótól:
- Hány lába van a kutyának, ha a farkát is lábnak számítja?-
Ha kutya farkát is lábnak számítom, akkor 5! -
Neeeeeeeem!- vetette ellen az elnök- „A kutyának attól függetlenül, hogy Ön minek számítja a farkát, csak négy lába van.!!
A „Lelkész” úrnak melegen javaslom, hogy vegye a kezébe a Bibliát és olvasgassa, ha már keresztény hitterítőnek adja ki magát. Különösképpen a következő idézetekre hívnám fel a figyelmét:
Maté Evangéliuma 5:44 „Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket.”
Lukács Evangéliuma 6; 28: „Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak.”
Róma levél 12;14: „Áldjátok azokat, akik titeket kergetnek; áldjátok és ne átkozzátok.”
De az ótestamentum is eképpen artikulál: 2. Mózes 23; 4 – 5:
„Ha előltalálod ellenséged eltévedt ökrét vagy szamarát: hajtsd vissza néki.
Ha látod, hogy annak a szamara, aki téged gyűlöl, a teher alatt fekszik, vigyázz, rajta ne hagyd; oldd le azt ő vele együtt.”
Mindentől eltekintve az a tény, hogy a Hiteseket bent hagyták a pikszisben mutatja, hogy a Business egyházakra való hivatkozás egy tiszta hazugság! A Hitesek főpapja, Németh úr, az ország egyik leggazdagabb embere.
Megjegyzem Németh úr se ismeri a fenti idézeteket: van egy imacsoportja, akik azért imádkoznak, hogy a Németh úr bírálói betegek legyenek, meghaljanak, szerencsétlenség érje őket, és ha tényleg bekövetkezik a vezetőség együtt örül a „sikernek”.
Ezt nevezi a szakirodalom fekete mágiának!
"Felvonulsz népem, Izrael ellen, mint a felleg, s elborítod az országot. Ez az utolsó napokban következik be. Felvonultatlak országom ellen, hogy a népek megismerjenek, amikor majd megmutatom rajtad a szemük láttára, ó Góg, hogy szent vagyok." (Ezékiel 38.16.)
"...népem, Izrael ellen..." Hogyan is szól János Jelenéseinek könyve a Biblia meghamisítóiról?
Tanúsítom mindenki előtt, aki ennek a könyvnek prófétai szavait hallja: Aki ehhez hozzáad, azt Isten azokkal a csapásokkal sújtja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben.
S ha valaki elvesz ennek a prófétai könyvnek szavaiból, Isten megvonja tőle a jogot az élet fájához és a szent városhoz, amelyek ebben a könyvben meg vannak írva.
Aki mindezt tanúsítja, az mondja: "Igen, hamarosan eljövök. Amen." Jöjj el, Uram Jézus! (Jelenések könyve 22.18-20)
Ajánlom figyelmébe ezt a szívüket "jobbik" oldalon hordó "lelkész"-eknek!
szomoru hogy egy lelkész ilyen piszkosan ilyen gyûlettel prédikâljon
és felettesei megengedjék
Hiába, nagy a höség.....megártott a `` lelkész``urnak...
Ez az ember, a gyűlölet lelkésze.
Jó lehet ott vasárnap "lelki gyakorlatot" tartani. A lelkész úr magából kikelve egészen keresztyényien kirekeszt, gyűlölködik, véreres tekintettel leszívesebben ott azonnal legyilkolná, gyilkoltatná azokat akik nem értenek vele egyett, vagy más a hitük. A hívek pedig Krisztusban elmélyedve, a hittel átitatva lelkesen hallgatják...mind a hetveven. Gondolom az ötker környékbeli nyuggerei, akik évtízedekig kiszolgálták a pártállamot. Ismerem a környéket...Ezért annak is megvan a bájos pikantériája, hogy pont a banknegyedben zyidóznak a legádázabban...