Arányos közteherviselést követeltek a szakszervezetek a Kossuth téren. Nem akarták lemondatni a kormányt, nem szóltak kereplők, dudák, sípok. De jelezték, nem bírják tovább, a kisember nadrágszíját már nem lehet összébb húzni, nincs rajta több lyuk. Pungor András riportja.
Nincs rigmus, „Gordon, takarodj!”, csak néma transzparensek.
„Munkás, dolgozó ébredj, meglopnak 18 éve!” „Ne a tőkét támogasd!” „Arányos, tisztességes közteherviselést!”
„Családjaink jövője a tét!” „Csak számok vagyunk egy műveletben.” Ahány ember, annyi keserű felirat.
A vörös és nemzeti vásznak, erőtlen papírzászlócskák alatt félig szívott cigaretták, kopott kistáskák, Parlamenttől megilletődött arcok. Sokan vidékről jöttek tüntetni, kevés szaki látta még a nemzet házát.
– Szeretettel köszöntelek benneteket, miénk a Kossuth tér – búg a szpíkeri bariton.
Helyeselnek a narancsszín húsipari mellények, ligakék sapkák. Hozzá műanyag hordókkal adják a ritmust. Tele a kordonnal félbevágott tér, ám alig jut ember a villamossínekre. Nincs gigademonstráció, legyintés van, és apátia.
Jönnek a tüntetések parazitái: hungarista egyenruhások osztogatnak röplapot, új nemzeti és szociális rendszert hirdetnek. Nem hat a megtévesztés. Árpádsávos zászlóval próbálkozik egy jobbos lumpen. Kérik, ne itt lobogtassa.
Botrányt rikácsol két öregasszony: zsidótüntetés ez is. Hivatásos „rendszerváltók” ők. Nem kapnak teret.
– Kiáltunk emberebb világot... keressük az igazságot – József Attilát citál a színpadról Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke.
Elege van a „kaszinókapitalizmusból”, olyan világot akar, ahol nem a tőke a meghatározó, hanem a munka becsülete.
– Nem fogadunk el olyan válságprogramot, amely nem igazságosan terhel. A bérből, fizetésből élőknek fájni fog a megszorítás. Õk nem tudnak adót optimalizálni, számla nélkül költséget elszámolni – indokol a szakszervezeti szónok.
– Stóc feladnivalóm van – robban ki egy húsiparos hölgyből.
Épphogy bemutatkoztam, azonnal kiborult a keserűség. Bajáról jött, ahonnan az új kormányfő. Megvan róla a véleménye. Ahogy a szocikról is.
– Ötven-hetvenezerből nem lehet három gyermeket eltartani – kontráz a barátnő.
Körénk gyűlik a halk indulat.
– Nadrágszíjat húznának, de nincs rajta több lyuk – piroslik a düh egy férfiarcon. – Három műszakban dolgozunk ezért a kevés pénzért. Hogyan éljünk meg? Azzal, hogy csökkentik a bérünk, elérik, hogy feketén vállaljunk munkát. Mindennap attól félünk, hogy megszűnik a munkahelyünk. Télen a dolgozók attól voltak depressziósak, nehogy két fokkal hidegebb legyen, mert akkor nem tudják kifizetni a fűtésszámlát.
Legyint: nem érnek el semmit a tüntetéssel.
– De legalább nem hallgatunk – pirítanak rá az asszonyok.
– Összejátszik a kormány a munkáltatókkal – állítja a színpadon Borsik János, az autonómok vezetője.
Kárhoztatja a Gazdasági Szociális Tanácsot, a Reformszövetséget. Mert „erőhatalmak”, de nehogy a politikában is azok legyenek.
– Nem fogadjuk el, hogy pofozógépek legyünk. Dolgozni akarunk, tisztes feltételekkel – váltja Borsikot Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke.
Õ is a Bajnai-féle „fájni fog”-szlogent magyarázza:
– Fáj a szülés és az is, ha bakanccsal a lábunk közé rúgnak. Előbbinél mondhatjuk azt, hogy megérte, az utóbbi viszont megnyomorít.
Dadusokhoz sodródom. Zavartan beszélnek: nem akarnak nyilvánosságot. Nem hivatásos panaszkodók ők – hárítanának. Bölcsődében dolgoznak. Megszokták: nagy a felelősség, kicsi a megbecsülés.
– Nettó hatvanezerből akarnak még elvenni. Tudja, kevés a bölcsőde, sok a gyerek. Nincs utánpótlás. Ennyi pénzért a fiatalok nem jönnek hozzánk dolgozni.
– És bíznak abban, hogy a tüntetéssel el lehet érni valamit? – tamáskodom.
– Megvonták tőlünk a 13. havi fizetést, aztán a szakszervezet kiharcolta, hogy mégis megkapjuk. Elérték azt is, hogy hétórás munkaidőnk legyen – bizakodik egyikük.
Nem ismeri még a válságprogramot.
Pataky petíciót olvas: arányos közteherviselést akarnak, nem engednék „kivéreztetni a közszolgálatot”, leállítanák a privatizációt, a kiszervezéseket.
Siet a három szónok a kordonok mögé. Átveszi a tiltakozó levelet az MSZP, a Fidesz és a KDNP képviselője. Hiányzik az SZDSZ és az MDF. Darab időre miattuk pfujol, fütyül
a tömeg. Aztán vége a demonstrációnak.
– Merre menjünk? – tanácstalankodnak a vidéki munkások a fővárosi ricsajban.
A rakparton várják őket a buszok. Ballagnak a papírzászlókkal, kopott kistáskákkal, félig szívott cigarettákkal. Nincs rigmus, nincs „Gordon, takarodj!”. Csak keserűség van.
Csendesek, akár a tavaszi Duna.
HozzászólásokÖsszesen: 6 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Én ebben a megmozdulásban korrekt és szimpatikus elemeket vélek felfedezni.
Pozitívnak találom, hogy nem hagyták politikai jellegűvé fajulni.Gaskó már jelentősen elvitte más irányba, annak itt nem adtak teret. A feliratok,jelszavak, zászlók is a szakszervezeti érdekképviselethez illőek, az egész szervezettnek, elkeseredettnek és ennek ellenére méltóságteljesnek látszott.Még nem volt nagyon nagy a tömeg, ha a figyelem felhívása volt a cél, számomra ezt elérték.
Azért a korrupció visszaszorítását talán erőteljesebben követelhették volna.
Mindenesetre a szélsőségesektől való távolság megtartását és a fegyelmezettséget, azt, hogy nem akarták a rossz helyzetet tovább rontani a meglévő javak, pl. útjukba eső utcabútorok, stb. szétverésével, nagyon pozitív jelzésnek gondolom.
Sajnos az összefogás elkésett!Már 1900-ban is késő volt.Ahhoz polgári mentalitás kell, ami a cseheknél a keményebb diktatúra ellenére is megvan. Őket az osztrákok még idejében megtörték és a polgárosodás lehatolt a szegényebb rétegekig. De mi keményen ellenálltunk és most isszuk a levét.
Az ATV-n hallottam egy frappáns jelzőösszetételt: feudálbolsevik.
Hát ez jellemzi a magyar mentalitást és gondolkodásmódot.
Kedves damika!
Érteni vélem a gondolat meneted, én is igy gondolom, ha baj van fogjunk össze, stb..
Indokaid a lukas cipö, éhség azt, ugy gondolom nem lehet indok ,mert akik végig dolgozták az életüket, akik önhibájukon kivül nem kapnak munkát,/csak feketén, ahol semmi járandóság, jog nincs, de élni kell/ egyszóval a munkás ember ennyire nem szivhat, pl miért nem lehet az, hogy akik nagyon nyertek a rendszer váltáskor / 1huf képletes öszegekért privatizáltak, viszanem téritendö nagy pénzeket vágtak zsebre, pártok támogatása, fekete gazdaság,adóelmaradások hatalmas öszege és lehetne még böven sorolni azokat szerintem igen meg kellene szoritani, nekik van miböl.....a kis embernek nincs, gond a számlák fizetése is...., és..... háboru után vagyunk 65. éve..., akkor érthetö volt a lukas cipö, éhezés.
Arra úgy látszik már rádöbbentek, hogy a Gyurcsány takarodjnak sem volt igazán olyan egetverő értelme. T. Sivatagihal egyetértek. De ez már egy ősi tradició a magyar embernél, hogy nagyon sokáig hagyja a favágást a hátán. Ezt egy határon belül kellene észre venni ott fenn. S, esetleg mi jön nem vagyok sajnos túl optimista.
Franciaország gazdag és fejlett ország, Magyarország pedig szegény és Demján úr szerint nemigen dolgos.Minek dolgozni, ha van valamilyen segély?
Azt gondolom várjuk meg a kormányprogram teljes kialakulását, beindulását, működés közbeni tényleges hatásait - aztán mondjunk véleményt róla! Főként akkor panaszkodjunk. Mint ahogy szoktam mondani néhányaknak: nem lyukas a cipőd, sosem voltál éhes, akkor mit sírsz?