Hetilap kereső

Buják Attila írása

A Magyar Gárda mégis folytatja. A megszüntetésére vonatkozó elsőfokú bírói határozat nem jelent semmit. Ha kell, más néven, új alapszabállyal, szervezeti felépítéssel, „átalakulva” kártyakörré, honismereti csoporttá – marad. „Az eszmét nem lehet betiltani” – szónokolta hívei előtt a Kossuth téren a szervezet elnöke. Márpedig hívek vannak. Egy szolidnak induló bölcsészkarrier kezdetéről BUJÁK ATTILA ír.

2002 őszét írtuk. Két mélabús ifjú kuporgott a szerkesztőségi asztal mellett szerényen, mélyen megtisztelve. Informálódni mentek számos helyre, mert nagy terveket szőnek. Pártalapításra készülődtek. Hogyan kell azt?

Szó, mi szó, nem az ő ötletük volt. Stumpf István, az épp távozott Orbán-kabinet pártjában is kegyvesztett kancelláriaminisztere, aki akkor vedlett vissza „tudós politológussá”, találta fel a Jobbikot. Az ő ötlete volt Budán, a Hotel A-ban tartott kis expozé: mi lenne, ha a Fidesznél „radikálisabb”, maguknak többet is megengedő jobbos ifjak egy „erőteljesebb” pártot szerveznének, nem blamálva az anyaszervezetet, olyasmit is kimondva, amit egy „komoly kormány” Európában nem enged meg magának: Csurka ehhez már láthatóan rozsdás. Irodalmias, nem is értik. „Fiatal csapat kell, modernebb nemzedék.”

Ez volt az eredeti ötlet.

Kokárdaháború

Épp történelmi időket éltünk. Sokan voltunk, de épp nem elegen, „demokráciavonal” izzott, „kokárdaháború” dúlt, futóbolondok karikás ostorral, csikósgatyában Duna-hidat blokkoltak, tüntettek, a választási bizottságban jogi manipulációk dúltak. Ifjú jobboldali jogtudorok beadványokkal próbálták az eredményt megfordítani. Ebbe a sorba illeszkedett a radikális Jobbik színre lépése.

Persze az egyetemi ifjúság zöme akkorra már jócskán radikalizálódott. Kevesen figyeltek fel a tényre, amit TGM és mások hangsúlyoztak: a HÖOK és társai, a „hallgatók” zöme lavinaszerűen csúszott jobbra. Innen a pártalapítási ötlet. S innen Vona, a HÖOK-elnök, a „természetes, kisparaszti antikommunista”.

Két mélabús mozgalmár ifjú ült az asztalnál: Valami Dávid (rövid karrier után eltűnt a semmiben) s Vona, a későbbi exbölcsész, a Keresztény Értelmiségi Kör prominense, az Orbán által alapított Szövetség a Nemzetért Polgári Kör tagja (személyesen a vezér invitálta), a Jobbik alelnöke, 2006 óta elnöke. Ki gondolta akkor, hogy gárdavezér lesz a szolid ifjú pedagógus?

Bakancsos sereg

Bár ha munkáit átolvassuk, látjuk, a gyöngyösi diákot mindig vonzotta a hadművészet. Gyakran ír-szerkeszt publicisztikát, alkalmi gondolattorlódást a „honvédelem szent jogáról”, a híres magyar toleranciáról. És persze a „cigánybűnözésről”.

Új, radikális jobbos rendpárt csírázott ott, akkor a szerkesztőségi szobában. (A ferencvárosi, önkormányzati választás jövendő nyolc százaléka.) Orbán kevés volt, kényszerűségből túl európai, Csurka már ásatag, ósdi, még radikális körökben sem trendi. Újdonság kellett, ami illik a plázák ifivilágához. És katonásabb poszt-Fidesz, amely kielégítheti az ifjúság romantikus utcai harci vágyát.

Vona Gábor (a történész, civilben termékmenedzser) alkalmas volt a szerepre. Új pártról fantáziált, amely igazi keresztény, magyarvédő, csupán célzásszerűen, a „szükséges mértékben”, kódoltan antiszemita („éljen Gáza” stb.), és épp annyira nacionalista, hogy csak álmodik Nagy-Magyarország karéjos határairól. Az anticigánykampány nem szerepelt a „honvédelmi” műsoron. Méltatlan is lett volna ilyesmire pártot szervezni.

Vonáék kissé barokkos „keresztény reneszánsszal” indítottak. A „csillagszemű, tiszta tekintetű ifjak”, ahogyan egy jobbossá vedlett hajdani Inconnue-csoportos exellenálló nyilatkozta róluk az alapító ülésen. Karácsonykor a buszmegállókban városszerte óriás fakereszteket állítgattak, így emlékeztetve konzumáló honfitársainkat a „keresztény tisztaság és önzetlenség” gyökereire, amikor az emberek még nem plazmatévé után rohangáltak. Ez nem jött be. Nem is értették. Vona és csapata belátta: célt tévesztett. Belátta, hogy a „jó párt” akkor mozgósító erejű, ha megfelelő zászlót (mondjuk árpádsávosat) találnak. És az új elnököt a história mellett a katonásdi is vonzotta. A parádé. A sapkák, csizmák, nuncsakuk világa.

Kétségkívül Vona volt az az egyetlen tehetség, akire hallgatott a keményen kigyúrt bakancsos sereglet. Aki látta, kell a radikális sajtó is. Egy harci kuruc.info, amely ellátja őket munícióval. Egy-egy közismert tévés támogató („pörzsölő”) vagy katonás expolitikus (Für). De mindenekelőtt fontos a fegyelem.

Wass Albert útján

Nem véletlen, hogy a gárdájában „rend” van. Ha kell, sorfalat is áll az utcán a fekete sereg, hogy ne legyen vita vagy „beszólás”, sajtóbotrány. Parancs kell ide, nem imádság. Valahol elloptak egy disznót? Vona és kontingense a helyszínen terem masírozni, és dübörögve tapsolja a nép. Egyenruhájuk, zászlajuk, sildes sapkájuk is van. Kész jogi apparátusuk.

Hiába tiltották be őket, Vona kiadta a jelszót: „Tovább a Wass Albert-i úton.” S a gárda Wass Albert-brigádja (valóban így hívják) megtartotta első hivatalos lőgyakorlatát is. Hiába, az elnököt delejezi a nemzetvédelem eszméje. „A honvédelemhez nem kell engedély – mondja. – A gárda hadsereg, de nem párthadsereg.” Mindenki azt „veszi le” a Jobbik-vezér szövegeiből, ami szívéhez közel áll. „Nem adjuk meg és el magunkat!” A bőrszerkós Gój Motorosok csak szimpátiából tülkölnek egy-egy gárdavonuláson, Jobbik-rendezvényen, aztán gázt adnak és elhúznak. Vona tudja: a híveket rendszeresen mozgatni, aktivizálni kell, mert a nyájszellem így kívánja. És nem szégyen a kereskedelem sem: Jobbik-kulcstartó éppúgy kapható, mint nagy-magyarországos frottírtörülköző, sapka. Végül üzletlánc is lesz?

„Az eszmét nem lehet bíróságon legyőzni!” – kiáltja a könnyeivel küszködő Vona pártkapitány. És minél több tárgyalás, annál több sajtóhír, annál nagyobb hatás!

Szomorkás arcok az asztalnál. Köztük a tehetség, a HÖOK-os vezér, aki sejti: szimpla magyarkodással, kereszténységgel nem megy sokra. Azt más is kitanulta. Egyetlen ütőkártya maradt, a katonásdi, a parádé s főként a romagyűlölet.

A rend. Csakhogy bicskája, pofonládája másnak is lehet. Főleg ha úgy érzi: nem védi meg senki. Menetelni is meg lehet tanulni. Sorfalat állni se nagy tudomány. Vona még rendet tart. De jobb, ha tudja: a tűzzel játszik.