A magyar föld egyelőre nem eladó, a mezőgazdaság viszont mégsem virágzik, sőt a keleti határszélen egyre több az ugar. Raskó György is pesszimista, pedig maga is gazda, érdekelt az állattenyésztésben és növénytermesztésben. És egyre több a kisgazda, miközben a 3-6 hektáros földeken nem tudnak boldogulni, csak tengődnek.
Sokan amondók, hogy a magyar mezőgazdaság képességei alatt teljesít, s állami beavatkozással munkahelyeket teremthetnének.
A mezőgazdaságban ma nincs munkahely. Sőt, még mindig munkaerő felesleg van. Előbb őket kellene leépíteni, s utána indítani programokat, amelyek valóban felszívhatnának több ezer munkaerőt. Amikor én hét éve megvettem a saját gazdaságomat, ugyanazt a területet négyszer ennyi emberrel műveltem meg, pedig állattenyésztéssel és növénytermesztéssel is foglalkozunk.

nol.hu
A nádudvari Szabó István nyilatkozta a minap, hogy a téeszek felszámolása miatt ma 700 ezer földtulajdonos és 175 ezer regisztrált földhasználó van.
A téeszek zöme átalakult gazdasági társasággá és ma is ők viszik a hátukon a magyar mezőgazdaságot. Az árutermelés javát ők adják, csak nem szövetkezeti formában működnek. A nagybirtokok száma és az általuk művelt föld viszont drámai módon csökken. S csodálkozzon el, még Ángyán József államtitkár sincs tisztában a magyar birtokrendszerrel. Pedig nagyon tanulságos a KSH adatait böngészni. Tíz év alatt a nagybirtokok által művelt föld 30 százalékkal csökkent, miközben az egyéni gazdaságok ma 3,6 hektár helyett átlagban 6,2 hektárt művelnek meg. Nem a nagygazdaságokkal van baj, mert abból van 16 ezer és ők azt a 200-300 hektárt nagy szakértelemmel művelik, mondhatnám szuper jól. A 300 ezer kisgazda viszont csak tengődik, 6 hektárból nem lehet ma megélni.
Miért csökken ilyen látványoson a nagybirtokok földterülete?
A gazdasági társaságok nem vehetnek földet, hiába akarná a nyugdíjas eladni nekik. Én is, amikor megvettem a gazdaságot 3500 hektáron gazdálkodtam, ma 500 hektárral kevesebb van. A tagok tulajdonában volt ez az 500 hektár, s amikor nyugdíjba mennek, vagy elküldöm őket, akkor viszik magukkal a földjüket. Először én is azokat építettem le, akiknek nem volt földje, de aztán másokra is sor került.
A keleti határszélen egyre több a megműveletlen föld, miközben továbbra sem lehet külföldieknek eladni. Ön féltené a magyar agráriumot a külföldi birtokostól?
Én ugyan nem, ha az letelepszik a családjával. Ismerek például egy holland birtokost, aki Bugyi környékén gazdálkodik. Ott is él a családjával, a három gyerek magyar iskolába jár. Nézze meg, mintha Hollandiában járna.
Hogyan lehetne munkahelyeket teremteni és egyúttal felvirágoztatni a magyar mezőgazdaságot?
A kertészetben, gyümölcstermesztésben lehetne több munkaerőt foglalkoztatni, de ehhez program kell és mindenekelőtt infrastrukturális beruházás. Öntözés nélkül például nem működik. És az ideális az volna, ha a gazdaság mellé felépülne egy hűtőház és egy feldolgozó üzem. Ám ez nagyon tőkeigényes, de hát az agrárium maga tőkeigényes. Egy életképes családi gazdaságba is először legalább 100 millió forintot be kell fektetni…
HozzászólásokÖsszesen: 24 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Felvirágoztatta? Minden nézőpont kérdése. Az ország egyes régióiban valóban jól látható a fejlődés, egyes iparágakban, de vajon ez hány %-a az országnak. Én mezőgazdaságból élek, állítólag első számú haszonélvezője vagyok az EU-nak. De amióta bent vagyunk, azóta csak azt látom, hogy leépül a feldolgozóipar. A cukorgyárak esete már lejárt lemez, a malomipar most kezd hasonló pályát leírni. Csak azt látom, hogy egyre inkább kiszolgáltatottá válunk. A husipart meg se említsük. Ha bemegyek egyik másik szupermarketba lassan a húsospult látványától is hányingerem lesz. De az általad magasztalt szocii gyakorlatilag betiltották a házi disznóvágást, vajon miért? A helyben megtermelt termékeket nem lehetett a közétkeztetésben felhasználni, sőt, ha valaki arra vetemedett, hogy házi tejet fogyasszon, azt már majdnem fel is akasztották. Biztos kellett a kereskedelem forgalma a GDP-nkhez! De az a lényeg amit leírtam, a mi EU csatlakozásunk nem arról szólt, hogy Magyarország gazdasága fejlődjön, hanem arról, hogy a nyugati cégek új piacokat kaphassanak. És tudod miért kell 70 fillért leadózni? ugyanis a politikusok rájöttek arra, hogy mivel a termelő szektor nem tudja a megfelelő mértékű foglalkoztatást biztosítani, mert nem úgy fejlődik ahogy kell, a bürokráciával kell munkahelyet teremteni, azt meg ugye a termelő szektortól elvett forintokból lehet eltartani, ami viszont megfojtja a termelést. Ez egy ördögi kör, amiből nehéz kiutat találni.
Ami a fejlődést illeti, ha előveszem az újságokat fejlődést látok, de ha 1988-ban elővette valaki a 10 éves újságokat, az is fejlődést látott, aki 1998-ban vette elő a 88-as újságokat, az is fejlődést látott,nem? Akkor a fejlődésből mennyi tudható be az Uniónak.
Amit én látok, az az, hogy komplett hülyének néznek minket. Hálát kell rebegnünk minden uniós fillérért, amit gyakorlatilag velünk fizettetnek ki a multik és viszik ki az országból.
Szóval lehet ezt sokféleképpen sok nézőpontból vizsgálni, mindkettőnk találhat példákat a saját véleményének igazolására, de ez a téma nem fekete és nem fehér, valahol a szürke szektorban mozog és minden ember más árnyalatúnak látja ezt a szürkét élethelyzetétől függően. Én is igyekszem élni az EU nyújtotta lehetőségekkel, jól érzem magam, mikor megállás nélkül áthajthatok az államhatáron, de talán jobban igyekszem mérlegelni azt, hogy mibe is kerül ez nekünk, és néha elmerengek a történelem örök érvényű értelmetlen kérdésén, miszerint mi lett volna, ha...?
Zoli209! Felvirágoztatta. Csak a sok sirám amit a vereség miatt sírt orbán bandája a nép fülébe a nap 24 órájában folyamatosan, minden más hangot elnyomott. Vedd elő a régi családi fotókat. Vedd elő a régi újságokat. De talán az is elegendő, ha visszaemlékszel, hogy mi volt és mi van most, az összes válság ellenére! Szerintem csak az nem veszi észre a fejlődést, aki nem akarja. Az más kérdés, hogy sokan a Kánaánt várták. Az persze hogy nem valósulhat meg. Én - mivel sokat mozgok hazai cégeknél és sokat látok - inkább azt a tapasztalatot szűrtem le az évek során, hogy ezzel a tudással és ezzel a szakmai háttérrel ez is isteni csoda, hogy ennyire működnek a cégek. Ha hozzáveszem, hogy minden megtermelt forintból 70 fillért felélnek a különféle hivatalok és egyéb élősködők és ezzel szinte megfojtják a gazdaság fejlődését, akkor már nem is értem,m hogy miért csak ennyi a deficit.
Hát az az igazság, hogy baromi naivak voltunk, mikor azt hittük, hogy az EU majd felvirágoztatja a gazdaságot. Igazából csak piacnak kellettünk, mivel a sajátjukat már kinőtték.
Ami a cukorágazatot illeti, a probléma onnan ered, hogy az EU kötelezettséget vállalt arra, hogy bizonyos mennyiségű nádcukrot megvesz, de hát akkor mit is csináljon a belső túltermeléssel. (csöndben írom ide, a megállapodás másik fele arról szólt, hogy az EU ipari termékei így juthattak be a nem is olyan kicsi brazil piacra!) Kilóra, bocs négyzetméterre vették meg a cukorgyárainkat, (pedig egy cég értékében a gyár alatt fekvő terület ér a legkevesebbet), a privatizációs szerződésben vállalt fejlesztéseket úgy oldották meg, hogy azt a technológiát, ami kint korszerűtlen volt az ottani fejlesztések után leszerelték és idehozták. (lehet, hogy ezen is nyertek, mert a kinti újrahasznosítás/megsemmisítés drágább lett volna) Amikor meg csökkenteni kellett a cukortermelést, akkor vígan bezárták a mi gyárainkat, a nyugati tulajdonosok meg felmarkolták a leadott cukorkvóta után adott kártérítést. Talán több pénzt kaptak így, mint amennyiért megvették a gyárakat. Röviden simán hülyére vettek minket, és ők ezt a folyamatot már akkor látták, mikor aláírták a privatizációs szerződést! Az amit a termelők kaptak a termelés felhagyásáért, csupán aprópénz ehhez képest. Amúgy ez az egész senkit sem zavarna most sem, ha a brazilok nem intenek be nádcukor ügyben és nem lenne egy a hiány a cukorpiacon.
Ha megnézed a pályázatokat most is sokkal könnyebb pénzt szerezni templomfelújításra, főtérfejlesztésre és parkosításra, mint bármilyen értelmes vállalkozásfejlesztésre. Vajon miért? Mert nem akarnak maguknak konkurenciát teremteni, de szerintem bármilyen jól mutathat a templom a főtéren, ha népnek nem lesz miből megvenni a napi betevőt, most pedig erre haladunk. Politikai szempontból bármelyik erő bűnös ebben, akik irányították az országot az elmúlt húsz évben, vígan asszisztáltak az ország kifosztásához.
ezőgazdaság !
feleségem és barátnője bekattantak, aztat mondják, termeljünk ! gyógynövényt/bodza, kamilla, vagy fokhagyma !
elkezdtünk utána menni !
nos az derűlt ki, hogy igaz fokhagymából egyre keveseb terem idehaza, mégsem termelik, sok a munka (kézi), de azért mégis, na ja jön helyette kínai szarabb!
kamilla , nem kell csak az amit szednek nem termesztenek !!!
mi kéne?
minden és semmi!
magyarország a II. VH előtt gyógynövény nagyhatalom volt, a fokhagymánk messze híres volt a világba, vitték a franciák is !!! pedig az nagy szó, mert nekik is van sok, mégis vitték, ma meg ?
alig alig termelünk, és az még a belföldi piacra sem elég !
közben orbánék a családi kis gazdaságot nyomnák !
ugyan már ! 3-6 ha -n fokhagymázni ?
1 ha hozama kb 10-14 tonna írja egy tanulmány, igaz van vele meló, dugványozni kell, és sokan azt mondják a gépi megoldás nem jó ! mért is ? aratás is kézi a kisebb földeken, nagyobbakon gondolom gépi ! de arra is azt mondja valaki nem jó !
no de kérdem én ha sok az élő munka mitől lenne gazdaságos, mitől érné meg !
és ez mindenre igaz!
olvasom kaphatunk támogatást, - figylem !!!! ha meglévő gyümölcsöst kivágjuk és máést termelünk rajta !!!
halló emberek mi vaaaaaaaaaaaaaannnn ?!
és mit termeljünk ???
vanak földek amik kimondottan gyümölcsre jók, no meg annak van hagyománya, de vágd ki !!
úgy járunk mint a cukorrépával !
sok okos gazda felnyalta az úniós támogatást azért, hogy beszüntette a cukorrépa termelést, ennek ksözönhetően segre űlt a cukorrépa kvótánk, így aztán a cukorgyárakat sem volt érdemes fen tartani !
akkor ki is a hülye ???? kérdezem én!?
bezzeg az úniós támogatás jó volt, csak utána meg nem kő sikoltozni, hú vazze lerombolták a cukor iparunkat !!!
tévedés mi romboltuk le, nem más, hanem a sok okos gazda , aki felvette a támogatást, és gondolták, majd utána megoldják okosba, és megint termelnek !!
na ja nem jött össze !
így vágtuk és vágjuk haza a magyar mezőgazdaságot, és első kőrben az antalék és torgyánék vágták haza rendessen- ruszkik konyec!! na ja a legnagyobb mezőgazdasági piacunkat nyírtuk ki, míg a nyugati gazdák ott áltak a pálya szélén és csak erre vártak! ma meg már csak a nyugati cégeken keresztűl jutunk be az orosz piacra, míg ez antalékat megeleőzően pont fordítva volt, a nyugat rajtunk keresztűl kereskedett az oroszokkal !
de hát mondom, mi mindig széllel szembe hugyozunk ,
oszt jónapot!!
zoli2092011-08-22 16:08:15 #17.
"Ami a szélerőműveket illeti, nálunk csak 9 éve folyik az engedélyeztetési eljárás, lassan a végére érnek és mit ad isten, az MVM nem akarja átvenni a megtermelt energiát... "
ehez képest Orbánék meg ilyeneket vízionálnak .
"A jelek szerint az indokoltnál optimistábban értelmezte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egy megrendelésére elkészült tanulmány megállapításait. A szakértők valószínűtlennek tartják, hogy Magyarországnak a német nukleráis erőművek leállása kínálhatna esélyt arra, hogy áramexportőrré váljon, a hazai gázerőművek ugyanis túl drágán termelnek."
olvasható az origón és ez nem minden itt a folytatás
"Olyan energetikai forgatókönyv megvalósulását igyekszünk elősegíteni, amely adott esetben akár villanyáramexportot is lehetővé tehet a jelenlegi nettó import helyett" - ez áll Fellegi Tamás fejlesztési miniszter válaszában, melyet Oláh Lajos szocialista képviselőnek küldött a szocialista képviselő németországi atomerőművek bezárásának várható magyarországi hatásait firtató kérdésére.
Fellegi egy, az országos villamosenergia-átviteli rendszert működtető Mavir Zrt. és a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) által július elején elkészített tanulmányra hivatkozott. Az NFM a tanulmány alapján tehát úgy véli, reális lehetőség, hogy a német atomerőművek leállítása nyomán, a kieső kapacitást pótolva, Magyarország több áramot adjon el külföldre, mint amennyit onnan vásárol. (Az elemzést elkértük az NFM-től, de a tárca kommunikációs osztálya közölte, hogy mivel az a kormány stratégiai döntés-lőkészítő tanulmánya, nem nyilvános.)"
szóval így vízionálnak orbánéknál !!
miközben számos helyen lehetne az energiával spórolni !
csak 1 példa
egy napelemes villanyoszlop tároló akuval és felállítással kb 150 e ft be kerül, míg egy vezetékesé 1 millióba! !!!
ehez jön,l hogy a vezetékesnél sok az üzemzavar lehetősée télen a fagy és hóvihar, nyáron a vihar- kábelszakadás, ja és hát van áram számla, míg a napelemes megoldásnál se kábel szakadás , se áram számla nincs!
kérdés akkor miért van még mindig vezetékes közvilágítás, és a szomorú, hogy ahol felújítják a közvilágítást ott sem a napelemes megoldást választják!
qui prodest ????
ahogy pl. az sem érthető számomra, hogy a szénmonoxid kibocsátás csökkentését vállaltuk mi is, ehez képest se nap és szél erőművek nem épülnek, vagy ha valaki ezzel próbálkozik, akkor lásd mint fent, amit zoli ír, 9 éve megy az engedélyeztetés!!
vagy pl, lásd legutolsó energia takarékossági állami pályázatot!
2 nap alatt elfogott a pénz!
mert ugrottak rá mint az atom, napkolektor, homlokzat szigetelés, nyiászáró csere stb!
ehez képest a parlament új kivilágítása kb 600 millába fáj, igaz energia takarékos, csak napi 50 e ft be kerűl ! már csak azt nem értem ezt pl, miért nem napelemesen oldják meg ? ugyanis így évi 18 milla megy el rá !
eéeve nem értem, miért nem nyomulunk a nap és szél energia felé, sőt eleve nem értem, miért drágább ha energia takarékossan gondolkozol, miközben nyugat európában mindenhol komoly állami támogatások mennek erre, csak másik pl. hybrid autó (azt hagyjuk most mennyire igazak az adatok, mármint megtakarítás szinten) szal míg az eu más tagállamaiban egy hybrid olcsóbb , a benzin és diselhez képest, addig nálunk az egyik legdrágább kategória !
szóval miért van az hogy a mi kis országunk mindig szembe szélellel akar pisálni,. oszt csodálkozunk, hogy hugyosakk leszünk!
mezőgazdasághoz is írok köviben !
Érdekes, nem? Ez a nyugati szomszédban az engedélyezés kezdetétől a torony üzembe helyezéséig max 1 év! Miközben nem tudjuk teljesíteni az EU megújuló energiákra vonatkozó előírásait, sőt igazából halvány gőzük sincs hogy is kéne teljesíteni, 10 évig húzunk egy engedélyezést.
Ugye ez az a Raskó aki (némi baksis fejében) 99 évre bérbeadta a Balatonnagybereki Állami Gazdaságot hektáronként évi tíz forintért. Ugye ez az a Raskó akinek áldásos tevékenysége nyomán egy kistérség került koldusbotra. Ugye ebben az ügyben kezdeményezett vizsgálatot ( 19 év könyörgés után) az illetékes miniszterelnöki megbízott.
Tavaly feltünt a Fidesz környékén. Próbált puncsolni. Nem volt elég megbízható. Nem véletlenül. Láthatjuk még vezetőszíjjon. Nem kár érte.
Orchid:
"Hol van ilyenkor az LMP, aki mint "zöld" párt szólhatna ?"
Hát ők is csak akkor tudták meg a bizniszt, amikor bejelentették... És csak annyit mondtak, hogy ez nem növeli az energiabiztonságot, és valódi megoldásra lenne szükség.
Amiben jó ötlet a sok szélgép is, de ott van pl. az 500 milliárdos épületfelújítási program, amit még Matolcsy a választások előtt belengetett, s nem lett belőle semmi. Ez például nagyon sok import gázt megtakaríthatna, segíthetne a döglődő építőiparon, unkát adhatna az alacsonyabban képzettebbeknek is, csökkentené a közintézmények rezsiköltségeit is - szóval csak előnye lenne, mégsem csinálják. (http://vagogabor.blog.hu/2011/03/28/miert_nem_inditjak_el_a_szechenyi_tervben_is_szereplo_energetikai_epuletfelujitasi_programot_hol_van)
Raskó az fenntarthatatlan, ipari mezőgazdaságot pörgetné tovább, amíg végleg a fejünkre nem rohad. Annyira tipikus kép ez, ahogy áll a disznó gyárban: öt disznó pár négyzetméterre zsúfolva, mesterséges fényben egész életén át, teletömve növesztőhormonokkal, antibiotikumokkal, génkezelt szójapogácsával.
A 6 hektárosok tényleg életképtelenek magukban, de nekik kellene összeállni 100-150 hetárokká, és szövetkezeti keretek között működni. Nem pedig az ilyen többezer hektárosokat teletömni állami meg uniós támogatásokkal.
Van itt egy-két logikai bukfenc! Egypáran leírták már, hogy a KSH-s mg.-i adatgyűjtés mennyit ér, ezekkel a számokkal dolgozni max propaganda céljából lehet, mint ahogy ez a cikk is íródott! Ha 175 ezer regisztrált földhasználó van (valószinüleg MVH-nál ennyien igényelnek területalapút), akkor miért beszél 300 ezer tengődő kisgazdáról??? Gondolom nem ez a 300 ezer kisgazda tehet a nagyüzemek területcsökkenéséről, ugyanis ezek legalább fele nem is igényel támogatást, szántóterületet meg ugye évről évre túligényeljük! Nos akkor Raskó Úr vajon mennyire van tisztában a hazai helyzettel. A saját gazdaságát kétségtelenül ismeri és jól gazdálkodik, de ez ennél kicsit szélesebb körű probléma azt hiszem. Azt is megértem, hogy támogatja a külföldieket, néhány év múlva,ha szélesebb a vásárlókör akkor Ő is jobb áron tudja majd továbbpattintani a céget, ha úgy dönt. De kívánok neki egy jó kis nyugati szomszédot, aki majd minden bérletére ráígér vagy 20 ezer forintot és nem lesz majd olyan, aki vele akar földet műveltetni... Ami a szélerőműveket illeti, nálunk csak 9 éve folyik az engedélyeztetési eljárás, lassan a végére érnek és mit ad isten, az MVM nem akarja átvenni a megtermelt energiát... Érdekes, nem? Ez a nyugati szomszédban az engedélyezés kezdetétől a torony üzembe helyezéséig max 1 év! Miközben nem tudjuk teljesíteni az EU megújuló energiákra vonatkozó előírásait, sőt igazából halvány gőzük sincs hogy is kéne teljesíteni, 10 évig húzunk egy engedélyezést.
Orchid #11
Kedves Orchid nem akarom, hogy még idegesebb legyél, de érdemes tovább számolni:
Egy berendezés az első évben megtermeli a befektetés teljes összegét, a második évtől kezdve már tiszta jövedelmet hoz, méghozzá átlagban 19 évig. Ez azt jelenti, hogy 19 millió bruttót hoz egy szélerőmű (persze a fenntartási karbantartási és javítási költségeket is be kell kalkulálni vegyünk durván 2 millió Eurót. Tehát tisztán egy gép 17 millió Eurót hoz ezt meg kell szorozni az 1850-nel az 31 450 000 000 vagyis 31,45 milliárd €. Ezt kell visszaszorozni 270-nel akkor egy csillagászati összeg jön ki (igaz 20 év alatt): 81491,5 milliárd HUF. Ami a befektetett pénz 17 szerese!!
(És ez igaz mert ezek a szélerőművek minden évben megtermelik a befektetett bruttót, levonba a karbantartást pont ennek kell kijönni!! q.e.d.!!)
Mx-Mx-Mx ! Tehetetlenek vagyunk ! Én legalábbis annak érzem magam ! Amíg azt hallom hogy Orbán újból megnyerné a választást, -ha most lenne- addig nincs mit tenni. 2012 lesz a változás éve, amikor a fülkeforradalmárok rádöbbennek mi is folyik itt, mert a "Széll még nem fúj."
Hányan és kik olvassák el ezt ? Borítékolom : néhány 100 ember + a NMHH sajtófigyelöi.
Firkálgathatunk itt kedvünkre, de mint korábban írtam : "a kutyaugatás nem hallatszik az égig".
Maximálisan egyetértek Orchid és Netuddki fejtegetésével. Sajnos ki kell egészítenem azzal, hogy az LMP valóban tutyimutyi és már most a legelején mindenki túlzottan el van foglalva önmagával és a szervezeten belüli pozíciójával. Ez nem jó. De azért azt is figyelembe kell vennünk, hogy orbánék teljes titokban vitték véghez a MOL visszavásárlási tranzakciót, így ahogy mi, pont úgy az LMP sem tudott semmit az egészről. Így aztán preventíve ők sem tudtak volna semmilyen érvelést felmutatni a tranzakció ellenében. Az persze megint csak igaz, hogy utólag sem jöttek elő efféle alternatívákkal, szóval mégis csak létezik az a probléma, hogy már ők is inkább a pozícióval foglalkoznak és nem a fontos közügyekkel.
Ez az eset egy újabb bizonyíték arra, hogy miért veszélyes, ha a kormányzó erő nem hajlandó tárgyalni másokkal és nem törekszik az átláthatóságra. És még egy fontos dolog látszik: A szocialisták igyekeztek teljesen transzparenssé tenni az ügyvitelt. Egy ilyen szemét ellenfél viszont ezt az átláthatóságot is kizárólag arra használja fel, hogy ezzel is több "bizonyíték" van a kezében az előző éra emberei ellen. Miközben gőzerővel dolgoznak az átláthatóság teljes megszüntetésén is. (Amellett, hogy már szinte teljesen leépítették a kormányt ellenőrző mechanizmusokat és szervezeteket.)
Forradalom kell emberek! Valódi forradalom! Örök életemben a forradalmak ellen voltam. Már az iskolában is mindig vitatkoztam a tanárokkal, akik levedző szemekkel ábrándoztak a francia forradalom, az 1848-as forradalom, az őszirózsás forradalom nagyszerűségén. miközben tényszerűen tanították, hogy mekkora tragédia volt az összes forradalom sokak számára. A forradalom kártékony. A fejlődésnek kell hogy legyen egy folyamatossága. Ha nincs, akkor abból mindig több a baj, mint a haszon. Az olyan forradalom jó, mint pl. az ipari forradalom volt, mert az nem volt igazi forradalom. Az egy természetes fejlődési periódus volt. Még annak is voltak vesztesei, mert sok szakma feleslegessé vált és milliók lettek földönfutóvá. De volt idejük asszimilálódni. Ezt csak azért mondom, hogy indokoljam, miért nem tartom jónak a forradalmat. De most, én úgy érzem hogy ezekkel, akik most bitorolják a kormányzást, nincs más mód. El kell zavarni őket! Szó szerint!!!!
Hogy került az egykori Reformos szerző ide?
De jó a cikk!
" Magyar termőföld, magyar virtus, magyar csőd...!"
Magyar mentalitás, megdöglünk, ha addig élünk is!
ochid!
Való igaz, mer nem Feró a nemzet "csótánya"!
netuddki !
Megnyugtat, hogy más gondolkodásmódja is egy húron pendül az enyémmel, ezzel szemben tök ideges lettem attól amit beírtál, mert az bizony igen-igen elkeserítö, mivel már nem lesz belöle semmi. Mi itt hiába ötletelünk, -már megbocsáss- de "a kutyaugatás nem hallatszik az égig". Hol van ilyenkor az LMP, aki mint "zöld" párt szólhatna ? (megjegyzem rájuk szavaztam)
Orbán a Nemzet Kártevöje !!!
Orchid #9 szenzációs kérdése:
„MOL ? Ugyan már ! Orbán 500 milliárd mínusz 130 milliárd veszteségért vett egy nagy rakás benzinkutat. Még ha olajkutat vett volna...
Nem tudom felmérni hogy mennyi szélerőművet lehetett volna ennyi pénzből venni, de feltételezem hogy nagyon sokat.”
Egy 1MW-os szélerömü kb 1 millió EU-ba kerül (ha 270 Ft-al számoljuk a kidobott 500 milliárd-ot akkor 500 000 000 000/270= 1851851851 €-t kapunk, amit tovább osztva 1 millióval megkapjuk a keresett (megdöbbentő) számot: 1851(!!!) Db-ot.
(Ausztráliának összesen ennyi szélerőműve van!)
Na most ez mit jelent nézzük meg az gazdaságosság szempontjából:
Átlagosan 8700 üzemórával számolnak a szélerőművek Német üzemeltetői és az áram ára kWh-ként 8 cent.
1.500 KW- os 8700 óra per /év 8 cent/kWh azt jelenti, hogy egy év alatt 960000 € / év a bruttó bevétel, és ami a megdöbbentő kb ennyibe kerül egy szélerőmű. Tehát egy év alatt megtérül: az országot el lehetett volna látni villamos energiával és a következő évben már a befolyó összegeket az ország fejlesztésére lehetne fordítani. Lassan vissza lehetett volna fizetni ebből az ellopott magánnyugdíjakat.
A szélerőműveket, a megfelelő karbantartási előírások betartása mellett 15-20 évig lehet működtetni.
AZ USA-ban a Firma MagLev Wind Turbine Technologies) épített egy 1 GW (Gigawatt) turbinát, amely 750 000 család áramszükségletét képes fedezni és a berendezés egy év alatt megtérül, jóllehet 58 millió $-ba kerül.
A MOL-on meg csak veszítünk veszítünk. Jövőre el kell adniuk további vesztességgel!
MOL ? Ugyan már ! Orbán 500 milliárd mínusz 130 milliárd veszteségért vett egy nagy rakás benzinkutat. Még ha olajkutat vett volna...
Nem tudom felmérni hogy mennyi szélerömüvet lehetett volna ennyi pénzböl venni, de feltételezem hogy nagyon sokat.
Az államdósságot pedig rendesen megnövelte (nem csökkentette) úgy kb 2%-al. Ökör egy ember ez !
T, öszapó!!!
De nekünk mi a csudának a mezögazdaság fellendítése?
Nem érünk vele semmit...
Bezzeg a MOL visszaszerzésével....azóta a benzin, gáz ára szinte mimimumon van...
avagy tévedek????
mi is az a nagy-nagy haszon a MOL részvényekböl??? ami miatt megfeszült szinte az egész kórmányunk?
Mx ^3 nagyon jó!
Rafinált trükkökből áll a Fidesz politikája, és a jellemző: másoknak csak ártanak minden megmozdulással, maguknak meg hasznot hoznak.
Te írod:
„Nem lesz ár és kínálati szélesség verseny.“
Hát már a szocialisták is felismerték, hogy a kapitalizmust nem szabad teljesen felszámolni, legalább egy országban meg kell tartani a kapitalizmust.
Az ok: különben nem lehet tudni minek mi az ára.
Na de kérem ! A hajnali kakas kukorikálás, a reggeli harmattól nedvesedö útszéli fü, az áradó friss szénaillat, a hüvös hajnali pirkadat szépsége, a tiszta tehénillatú levegö, ez az idill mind mind csak a magyar embert illeti meg. Ez nem eladó. Az öseinktöl ránkhagyott juss, a talpalatnyi földböl sarjadó élet búzája, amiböl a Nemzet Kenyere lesz, nem árusíthatjuk ki holmi galád nyerészkedö idegen hódítóknak. Inkább maradjon parlagon, mintsem idegenek enyves keze rátegye a lábát arra a földre, ami csak a magyar embert illeti.
Inkáb döglünk éhen, de a magyar ugart nem adjuk !