Hetilap kereső

Buják Attila írása

Magyarországon politikai földcsuszamlás zajlik. Megkopott rendszerváltó pártok tűntek el, újak születtek, a baloldal megrendült, a Fidesz sikereinek a delelőjére ért. A jobboldal elképesztő lendülettel ragadta meg a hatalmat. Indokolt-e a győzelmi eufória? Törvényszerű a baloldali pánik? Hova vezet a felcsapó nacionalista hullám? Végleg eltűnt a magyar liberalizmus? Eséllyel védelmezhető-e a köztársaság alkotmánya? Kis János filozófust BUJÁK ATTILA kérdezte.

Orbán Viktor mondta a választási győzelem éjszakáján: a szavazófülkékben forradalom zajlott. Milyen forradalom volt ez?

– Semmilyen. A forradalmak véget vetnek egy rendszernek, és újat teremtenek. A választás azonban nem a parlamentáris rendszerről szólt, hanem a parlamenti mandátumok megoszlásáról.

Akkor mire való a forradalom emlegetése?

– Kétharmados többség birtokában hozzá lehet nyúlni az alkotmányhoz. De pusztán az, hogy a győztes megteheti ezt, még nem igazolja, hogy meg is tegye. Márpedig Orbán fel akarja forgatni a köztársaság alkotmányos berendezkedését. Ehhez a törekvéséhez keres legitimációt. Ha a nép forradalmat csinált, akkor az Országgyűlés nem tesz mást, mint hogy hozzáigazítja az alkotmányt a forradalom eredményeihez.

De miért akar Orbán alkotmányozni?

– 2006 ősze óta játszik az „új rendszerváltás” retorikájával. Most, hogy hatalmában áll „rendszert váltani”, nem mondhatja legelszántabb híveinek: bocs’, nincs kedvem hozzá. Ez az egyik ok. A másik ok az, hogy nagyon is kedve van hozzá. Valóban rendszerváltást akar. Az 1989–90-es rendszerváltás óta demokratikus jogállamban élünk. A magyar demokratikus jogállam olyan, amilyen, sok rajta a javítani való. Orbán azonban a meglévőt nem javítani akarja, hanem félresöpörni.

Pontosan mi az, amit ön szerint félresöpörne?

– Demokratikus jogállamban a kormány leváltható, ellenzéki kontroll alatt tevékenykedik, a hatalmának vannak fékjei és ellensúlyai, még ha nem működnek is hibátlanul. Nem túlzás azt mondani, hogy Orbán mindettől szabadulni szeretne. Emlékszik, mit mondott tavaly ősszel Kötcsén? Az ország bajairól az elmúlt húsz év állandó értékvitái tehetnek. „Duális politikai erőtér” alakult ki, a kormánynak folyamatosan meg kellett küzdenie az ellenzékkel. Most létrejöhet egy „centrális erőtér”, tizenöt-húsz évig ugyanaz a leválthatatlan kormánypárt viheti a nemzeti ügyeket, anélkül, hogy az ellenzékkel törődnie kellene.

Számomra homályosak a kötcsei gondolatkísérletek. Többféleképpen magyarázhatjuk őket.

– Ez egy vízió, nem pontos leltár intézményekről, szabályokról és eljárásokról. De az irány egyértelmű. Beiktatásakor Orbán azt mondta: a szavazófülkékben társadalmi szerződés köttetett a győztes párt és a nép között. Elitek közti paktumokra nincs semmi szükség. Magyarán, a győztes nem egyszerűen választást nyert: felhatalmazást kapott, hogy azt csináljon a rendszerrel, ami neki tetszik. A parlamenti ellenzékkel még alkotmányos súlyú ügyekben sem kell tárgyalnia. Teszi a dolgát, a többiek pedig eldönthetik, hogy együtt mennek-e vele, vagy kimaradnak „a nemzeti együttműködés rendszeréből”.

Az új kormánystruktúra is ad támpontokat az alkotmányozó szándékok megfejtéséhez?

– Igen, ad. A miniszterelnök – mintha nem is kormány-, hanem államfő volna – a napi ügyek fölött lebeg. A hatáskörök ugyanakkor tisztázatlanok. Erős kancellária, alatta néhány óriásminisztérium; egy-egy minisztériumhoz akár három vagy négy régi tárca is tartozhat, az élükön most államtitkár áll. Nem világos, hogy konkrét ügyekben hol lesz a végső szó: a miniszterelnök-helyettesnél, a miniszterelnökséget vezető államtitkárnál, a miniszternél, vagy a tárcát képviselő államtitkárnál. Ki lesz a pénzügyek ura? Varga Mihály? Matolcsy György? Naszvadi György? Lesz-e szava Réthelyi Miklósnak oktatási ügyekben? Az ilyen kérdésekre a formális felelősségi hierarchia semmiféle választ nem ad. Minden a személyes kapcsolatokon, a pillanatnyi alkukon és a háttérintrikákon fog múlni. Erősen centralizált és ugyanakkor bizantinus kormányzásra számíthatunk. Ennek jelei máris mutatkoznak a Fidesz-politikusok zavaros, egymást is ütő gazdaságpolitikai nyilatkozataiban.

A parlament ünnepi határozatban emlékezett meg a trianoni békekötés évfordulójáról. A preambulum Istenre hivatkozik, „a történelem urára”. Elég szokatlan kezdés.

– Az 1989-es alkotmány értelmében a Magyar Köztársaság vallási kérdésekben semleges állam. Istent nem volt szokás törvényekben emlegetni. Igaz, a vallási semlegesség követelményének elvben úgy is eleget lehet tenni, ha a hivatalos dokumentumok mind a hívők, mind a nem hívők felfogását kiegyensúlyozott módon megjelenítik. Itt látszólag ez történt, hisz a Trianon-törvény egyaránt beszél hívő és nem hívő képviselőkről. Csakhogy a nem hívők világképét is a hívők szemszögéből írja le. Mi, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura, és mi, akik a történelem menetét más forrásokból igyekszünk megérteni... Az egyik szilárdan hisz, a másik igyekszik megérteni. Az állam vallási semlegességének az felelt volna meg, ha a nem hívők történelemszemléletéről az ő megfogalmazásukban szól a törvény. Valahogy így: mi, akiknek a meggyőződése szerint a történelem megértéséhez nincs szükség Istenre... Elfogadom, mélyen hívő ember talán nem szívesen látna egy ilyen fordulatot a törvény szövegében. Épp ezért volna szerencsésebb kitartani annál, hogy a jogalkotás nem a hitbéli tanúságtétel helye.

A szöveg másban is vitatható. Például Trianon megítélésében.

– Boldogabb országokban a törvényhozás a jövővel foglalkozik, a múltat a történészekre hagyja. Aki törvényt hoz a múltról, egyrészt elő akarja írni, hogyan kell a nemzetnek a saját történelméhez viszonyulnia. Másrészt jogszabályalkotással szeretné felülírni a múltat. A határokat nem tudjuk módosítani, de azt deklarálni tudjuk, hogy a nemzet a határokra való tekintet nélkül egységet alkot, összetartozik.

A nemzeti összetartozás nem feltétlenül politikai, lehet kulturális.

– Ez így van, és a magyarok kulturális összetartozása fontos dolog – de akkor világossá kell tenni, hogy erről beszélünk. A Trianon-törvény azonban maszatol, és nem véletlenül. Pár nappal korábban fogadták el az állampolgársági törvény módosítását, amely etnikai alapon lehetővé teszi, hogy bárki áttelepülés nélkül magyar állampolgárságot kapjon, ha a felmenői valaha magyar állampolgárok voltak. Az a gyanúm, hogy ez a szabály sérti az állampolgárságról szóló Európai Egyezmény etnikai diszkriminációt tiltó rendelkezését. De ettől függetlenül is aggályos. Az a szemlélet fejeződik ki benne, hogy a magyar állam mindenütt ott van, ahol magyarok élnek, tekintet nélkül a határokra.

Vevő erre a magyar közvélemény?

– A Medián viszonylag friss felmérése szerint a többség helyesli a kettős állampolgárságot, ha nem társul hozzá választójog, bár választójoggal együtt csak kevesen támogatják. Azonban ne feledje: évek óta nincs parlamenti párt, amely az állampolgárság tömeges kiterjesztése ellen érvelne. Nincs a színen alternatív kisebbségi politika.

Az Élet és Irodalomban megjelent írásában (2010. április 30.) állítja: egyáltalán nem biztos, hogy Orbán végig tudja vinni a terveit. Egyezkedésre, alkura kényszerülhet.

– A liberális és a szocialista értelmiség köreiben ma bénultság és depresszió uralkodik. Az SZDSZ eltűnt, az MSZP-re feleannyian sem szavaztak, mint négy éve. Úgy tűnik, kétharmados többségének a birtokában a Fidesz azt csinál, amit akar. Cikkemmel az volt a célom, hogy megmutassam: nem így van. Parlamenti korlátai valóban nincsenek a Fidesz hatalmának, de más természetű korlátai vannak.

Nyilván gazdaságiak.

– A Fidesz óriási várakozásokat ébresztett a választókban: vége a megszorításoknak, jön az állami gazdaságélénkítés, nő a foglalkoztatás, emelkednek a jövedelmek, a nyugdíjak megőrzik vásárlóerejüket, a devizahiteleseket kisegíti a kormány...

És ezt nem lehet simán megszavazni, mint a trianoni emléknapot.

– Éppenséggel meg lehet szavazni, de akkor felpörög az adósságspirál. A befektetők, a hitelezők menekülni kezdenek. Magyarország mai piaci megítélése és az általános európai pénzügyi viszonyok közepette a menekülés nem késhet éveket, mint az évtized első felében. Nagyon rövid időn belül újabb válságkezelő csomagot kellene benyújtani. Barroso ezt világosan megmondta Orbánnak.

Egyesek szerint az lehet a megoldás, hogy visszatérnek az elátkozott reformok politikájához.

– Az elmúlt négy év után a Fidesz a szavahihetőségét kockáztatná ezzel. De ha vállalja is a kockázatot: a reformok hozadéka lassan érik be, a költségeiket pedig azonnal meg kellene fizetni.

Marad a fiskális szigor, reformok nélkül?

– Igen, ez a harmadik lehetőség. Csakhogy ennek is ára van, mert így marad a stagnálás is, és amint a választó rájön erre, megint csak becsapottnak fogja érezni magát. Úgyhogy bármit válasszon a kormány, a parlamenti többsége mögül el fog olvadni a társadalmi többség. Ez pedig egyezkedésre kényszerítheti.

Sokan tartanak ettől. Azt mondják, hogy a Fidesznek a Jobbik a természetes szövetségese.

– A Fidesz és a Jobbik közt valóban van eszmei rokonság. De néha azok egymás legnagyobb ellenségei, akik a legközelebb állnak egymáshoz. Kormányzó pártként a Fidesz az ország stabilizálásában érdekelt. A Jobbik viszont a destabilizációban. A Fidesznek ezért a tőle balra álló pártokkal kell majd rendeznie a viszonyát.

A zsigeri ellenszenvek is számítanak. Lehet, hogy a Fidesz egyszerűen nem fog engedni.

– Egyetértek: nem kizárt, hogy megmakacsolja magát. De akkor nemcsak mi – az ország – leszünk vesztesek, hanem maga a Fidesz is. A nagy győzelmet még nagyobb bukás követheti.

És jön a Jobbik?

– Ha tovább folytatódik a politika destabilizálódása, akkor a Jobbik valóban előretörhet. Nem tudjuk azonban, hol vannak szavazatszerző képességének a határai. Elvben az a valószínű, hogy a nyertesek a Fidesztől balra lévő pártok legyenek. Csakhogy a Fidesztől balra jelenleg egy megroggyant MSZP és egy bizonytalan identitású LMP van. Ez ma a legkomolyabb bizonytalansági tényező.

Az MSZP valóban súlyos sebet kapott. Sokan úgy gondolják, hogy ez már a vég.

– Korai még az MSZP jövőjéről jóslatokat tenni. Egyelőre befelé megy a krízisbe. A tagsága feldúlt és megzavarodott. Az értelmisége menekül vagy kivár. A káderei között iszonyatos verseny indult a maradék pozíciókért. A pénzügyi forrásai kiapadóban vannak. A vezetői pedig a túlélésért küzdenek. Ebben a helyzetben csak átmeneti vezetése lehet. A következő egy-másfél év során fog eldőlni, hogy a válság megújuláshoz vezet-e vagy széteséshez, netán csöndes kimúláshoz.

A liberális szavazótábor zöme az LMP nevű új alakulatnál kötött ki. Annál a pártnál, amelyről épp az imént mondta: bizonytalan identitású szerveződés.

– Valóban, a liberális választók nélkül az LMP nem lenne benn a parlamentben. Érdemes tehát figyelniük, hogyan sáfárkodik a tőlük kapott lehetőséggel. Érdemes megjegyezni, hogy megszavazta a kettős állampolgárságról szóló törvényt, és nem szavazott a Trianon-törvény ellen. Érdemes figyelni, hogyan készül szavazni Pintér Sándor – nyilvánvalóan romákra szabott – törvényjavaslatáról, amely lehetővé tenné, hogy a kis értékű lopások elkövetőit – akik mellesleg szociális segélyből élnek – elzárásra ítéljék, méghozzá bírósági tárgyalás nélkül. Érdemes figyelni, hogyan foglal állást az iskolák egyházi kezelésbe adásának az ösztönzéséről. A Ptk. sorsáról. Mindarról, amiről a liberálisoknak határozott álláspontjuk van. Nem arra kell figyelni, hogy az LMP szakszóvivői mit írnak a liberális lapokban, hanem arra, hogy a párt képviselői mit mondanak – és főleg hogyan szavaznak – az Országgyűlésben.

Ha a jövőre tekintünk, nyilvánvaló, hogy új alkotmány születik. Milyen forgatókönyvek léteznek?

– Én inkább két másik kérdést tennék föl. Méltó-e a hatályos alkotmány a védelemre? Ha igen: lehet-e cselekedni a védelmében? Mindkét kérdésre igennel válaszolnék. Alkotmányunk számos részlete javítható, de az alapszerkezetén csak rontani lehet. Mi tartozik az alapstruktúrájához? Először is az, hogy nem akarja megmondani az embereknek, hogyan éljenek és miben higgyenek. Arra kötelezi az államot, hogy minden polgárát egyenlő tisztelettel kezelje, meggyőződéseitől, életfelfogásától, kulturális vonzalmaitól, származásától függetlenül. Másodszor, tágan értelmezi és védi a politikai szabadságjogokat. Harmadszor, a politikai élet középpontját a parlamentbe helyezi, elzárja az utat a tekintélyelvű, prezidenciális törekvések elől. Negyedszer, gondoskodik a hatalmi ágak elválasztásáról és kölcsönös korlátozásukról. A köztársasági alkotmány e négy alapvonása felbecsülhetetlen érték, aminek érdemes a védelmére kelni.

Akkor visszakérdezek: hogyan lehet a védelmére kelni?

– Minden lehetséges fórumon beszélni kell arról, hogy miért helyes kitartani a világi állam, a szabadság, a parlamentarizmus, a hatalmi fékek és ellensúlyok rendszere mellett. Ez fontos a távolabbi jövő szempontjából: mindenképpen ébren kell tartani az 1989-es alkotmány szellemét. És fontos a közelebbi jövő szempontjából is. Ha csak a parlamenti erőviszonyokat nézzük, az ügy reménytelennek tűnhet. Én azonban amellett érvelek, hogy a mandátumok megoszlása nem minden. A politikai erőviszonyok változóak. Az alkotmány híveinek van mire építeniük.