Hetilap kereső

Sztankay Ádám írása

Bár csak néhány napja alakult a Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány, tagjai máris botrányos bejelentést tettek a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár előtti sajtótájékoztatójukon: váltson nevet az intézmény, mert – szerintük – a könyvtáralapító lényegében a kommunisták ősatyja. A szakma felháborodott az ötleten. Ám a kulturális államtitkár támogatná a javaslatot. SZTANKAY ÁDÁM írása.

Ormos Mária történészprofesszor eddig nem hallott a Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítványról (NKTKA), sem a tagjairól. Mondja, normális esetben bagatellizálni is lehetne megszólalásukat. De a történetnek Szőcs Géza, a kultúráért felelős államtitkár – kvázi kultuszminiszter – megszólalása különös hangsúlyt ad.

Szőcs ugyanis egyetértően nyilatkozott: a könyvtárnak el kellene búcsúznia Szabó Ervin nevétől. S meg kellene vizsgálni, Szabó Ervin létrehozott-e egyáltalán akkora értéket, ami indokolná az „örökre szóló elismerést”. Illetve: vannak-e az OSZK névadójáéhoz, Széchényi Ferencéhez hasonló érdemei. Szőcs megemlítette, hogy akár Hamvas Béláról is elnevezhetnék a fővárosi könyvtárhálózatot.

Az építőmester

Mivel az államtitkár az NKTKA deklarációjára reagálva fejtette ki gondolatait, vélhetően maga is ideologikus okok miatt tartaná hasznosnak a Szabó-életmű vizsgálatát.

Ormos Mária szerint Szabó Ervin valóban szocialista teoretikus elme volt, egyben a könyvtárszakma egyik legnagyobb felkészültségű szakembere. Közbevetőleg: Hamvas Béla is a Szabó Ervin által létrehozott, európai színvonalú intézménynek volt a munkatársa. A professzor asszony hangsúlyozza: súlyos félreértésekhez vezethet, ha a szakmai teljesítményt összekeverik az egyebekkel. Legyen szó Szabó Ervinről vagy Richard Wagnerről.

Nem véletlen, hogy Monok István, a Széchényi Könyvtár korábbi főigazgatója is úgy vélte: „Méltó, hogy a könyvtár Szabó Ervin nevét viseli, és azt aggályos lenne megváltoztatni.” Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje pedig közölte: „Mindenki kavargasson a saját fazekában, a főváros majd eldönti, hogy a saját intézményében változtat-e nevet, s ha igen, miről mire.”

Szabó Ervin kapcsán mindenesetre könnyen cáfolhatók a konzervatív történészcsoport ideologikus felvetései.

Az NKTKA főigazgatója, Szakács Árpád sajtótájékoztatójukon arról beszélt: a könyvtár névadójának vezető szerepe volt a szélsőbaloldali ideológiák terjesztésében, népszerűsítette Marx és Engels írásait, ő írta a Kommunista Kiáltvány első magyar fordításának előszavát, üdvözölte a Lenin-féle bolsevik puccsot. Kvázi: minden magyar kommunista ősatyja volt.

A könyvtáralapítóról készült legátfogóbb művet Litván György jegyzi. A Századvég kiadásában 1993-ban megjelent – Szabó Ervin, a szocializmus moralistája című – kötetében azt is írja: „Lenintől eltérően Szabó nem hatalomban, hanem társadalomban gondolkodott, s a szocializmusért folytatandó eredményes küzdelmet is csak organikus fejlődés eredményeképpen, polgári talajon, demokratikus keretek között tartotta elképzelhetőnek.” Litván könyvében megtalálhatjuk Szabó Ervin azon gondolatait is, amelyekben Marxszal és Engelsszel is vitába szállt.

Ugyancsak történelmi dokumentumok bizonyítják, miként hadakozott Szabó Ervin, vagyis „minden honi kommunisták ősatyjának” szellemével Kun Béla vagy Révai József – adott esetben megakadályozva Szabó műveinek kiadását. A rövid életet megélt Szabó Ervin utolsó cikkében a forradalmi túlhevültségtől óvta a baloldali ifjúságot: „Inkább maradjon meg a rossz, semhogy erkölcstelen eszközökkel változtassuk meg.”

A Szabó Ervint ekéző NKTKA egyik tagja amúgy Tóth István, a szegedi Móra Ferenc Múzeum történeti főosztályának vezetője. Már csak ezért is érdemes felidézni azt a néhány sort, amelyet Móra a Somogyi Könyvtár igazgatójaként írt Szabó Ervin halálát követően a Fővárosi Könyvtár akkori igazgatóságához: „Szabó Ervin halála talán nagyobb vesztesége a holnapi Magyarországnak, mint a mainak, de az érte való gyász egészen a mienk, s abból igaz fájdalommal vesszük ki a részünket mi is, akik szerte a vidéken vagyunk névtelen és kicsi, de hűséges és hívő kubikusai annak a kultúrának, amelynek ő építőmestere volt.”

Nem mellesleg: Szabó Ervin az egykori Szociáldemokrata Pártnak volt tagja, amelyet gyakran kritizált is – elsősorban a hierarchikus felépítése miatt. Az egyéb betegségektől is gyötört Szabó Ervin 1918. szeptember 29-én hunyt el, valószínűleg a spanyolnátha első áldozatai között. Az viszont biztos: a Kommunisták Magyarországi Pártja 1918. november 24-én alakult.

Mire jó ez?

Hosszasan lehetne sorolni mindazon tényeket, amelyek alapján igencsak tévedés Szabó Ervint olyan kommunisták elődjének tekinteni, mint Kun Béla, Rákosi Mátyás vagy akár Kádár János.

De akkor mire ez az egész?

Gerő András történész szerint egyértelmű: a Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány lényegében a baloldali gondolkodást, annak képviselőit szeretné kisatírozni a magyar nemzeti történelemből. Ami éppúgy elfogadhatatlan, mint amikor a baloldal tesz kísérletet a történelem kozmetikázására.

Harci kérdés

Gerő hozzáteszi: a magyar politikában komoly hagyománya van annak, hogy a történelmet legitimációs célra használják. Például a Horthy-korszak retorikájában a Szent István-i Magyarország folytatójának tartotta magát. A kommunista rendszer kezdeti éveiben, egész pontosan 1948-ban, vagyis 1848 századik évfordulóján azt deklarálták: Rákosi Mátyás voltaképpen Kossuth Lajos „örököse”.

A történész szerint a politika történelmi legitimációs kísérleteiben addig van logika, amíg a hatalomnak nincs más lehetősége önnön létezésének igazolására. Horthy idején legalább olyan homályos volt a legitimáció egyéb útja, mint a szovjet „segítséggel” fenntartott kommunista rezsimben. Magyarországon azonban az elmúlt húsz évben értelmét veszítette az efféle legitimációs próbálkozás. Demokráciában választások adnak jogosítványt a hatalom gyakorlására. Miközben kétségtelen: nehéz megszabadulni százéves szokásoktól. Ezért is válik manapság „harci kérdéssé”, miként kell gondolkodni Károlyi Mihályról vagy Szabó Ervinről.

Másfelől: a társadalom szélesebb rétegeiben is erős igény él az efféle cirkuszra. Ennek egyik vetülete a Nagy Magyarország- (témánknál maradva: az NKTKA működteti a Történelmi portál című honlapot, ő adja ki a Nagy Magyarország folyóiratot) vagy az Erdély-kultusz és azok leágazásai. Ezzel kapcsolatban Gerő András leszögezi: a magyar nacionalizmus mára a térség „legvesztesebb nacionalizmusa” lett. Történelmünk során a hazai nacionalizmus olyan illúziókat próbált valósággá képezni, amelyekben mindig csalódott. Csalódását aztán „erkölcsi felmagasztosulással” kompenzálta. A Nagy-Magyarország-térképek, -matricák, az ilyen címmel megjelenő történelmi folyóiratok a kívülálló számára a mai világban pusztán azt hirdetik: „Mi vesztesek vagyunk.”

Gerő András azt is mondja: a honi történészszakma nem különbözik a társadalom egyéb csoportjaitól. Van, aki így próbál érvényesülni, van, aki úgy. Hivatásának írott és íratlan szabályai, módszertana számos lehetőséget ad arra, hogy egy korszakot tudományos alapossággal újravizsgáljanak. Kritikai forráselemzés mellett akár az adott korszak újabb értelmezésére is lehetőség van, főként a szakma tekintélyes fórumain.

Dilettánsok

Könyvtárak előtt tartott sajtótájékoztató mindezt nyilván nem helyettesíti. Viszont így fókuszba kerülhetnek szerényebb képességű „szakemberek” is. Az igazi baj ott kezdődik, ha ehhez a kultúrpolitika – szándékkal vagy csupán régi beidegződésnek engedve – azonnal asszisztálni kezd.

Miként Ormos Mária fogalmaz: ha elszaporodnak a hasonló esetek, végül mindent eláraszt a dilettantizmus. Amire semmit nem lehet építeni.

A Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány (NKTA) 2010. szeptember 16-án alakult Vincze Gábor hódmezővásárhelyi történész, a Nagy Magyarország című folyóirat főszerkesztőjének a vezetésével. A civilszervezet tagjai főként e történelmi magazin szellemi holdudvarához tartoznak.

A lap – amelynek saját terjesztőhálózata van – és az alapítvány célja azonos. Ezt maguk úgy határozták meg: „Korrigálni és semlegesíteni a marxista történetírás ma is érzékelhető negatív hatásait, és segítséget nyújtani a baloldali történészek által szubkulturális szintre űzött magyar történelem újrafelfedezéséhez.”