Aggodalommal figyelik a magyar helyzetet
Olaszországban és Európában is aggodalommal figyelik a budapesti sajtószabadság helyzetét - ezt a nyugtalanságot tolmácsolta a római magyar nagykövetségnek hétfőn szervezete nevében Roberto Natale, az Olasz Nemzeti Sajtószövetség (FNSI), az olasz újságírók egységes szakszervezetének elnöke.
Az FNSI által hétfőn kiadott - a szervezet honlapján is olvasható - közlemény szerint "a Szájer József európai parlamenti képviselővel, az új, vitatott alkotmányt kidolgozó bizottság elnökével (a római magyar nagykövetségen) rendezett sajtóbeszélgetés alkalmat teremtett a Klubrádió (amely a kormányhoz nem igazodó kevés tájékoztatási eszközök egyike) nehéz helyzete és az újságírói titkokra vonatkozó új szabályok által emelt akadályok megvitatására."
"Az FNSI ismételten arra kéri az olasz kormányt, hogy fordítson jóval nagyobb figyelmet az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartására Magyarországon" - áll az Olasz Nemzeti Sajtószövetség közleményében. A szervezet sürgette az olasz kormányt: diplomáciájában tekintse vezérlőelvnek, hogy a partnerország tiszteletben tartja-e a tájékoztatási szabadságot. Az FNSI egy hónappal ezelőtt, január 11-én a római magyar nagykövetség előtt tartott újságíró-megmozdulást A magyarországi információszabadságért, Európa hitelességéért címmel. Akkor valamivel több mint ötvenfős csoport gyűlt össze a diplomáciai képviselet épülete előtt – írja az MTI.
HozzászólásokÖsszesen: 3 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Már az Olaszok is? Orbán célja: ki "játszani" az országot nem csak az EU - ból, hanem az egész Európából. A magyarok puhítsák a húst a nyereg alatt őkelme meg majd dőzsöl a világban.
Szájer soha nem tartozott az igazmondók közé, de mióta festi a fejszőrzetét, (meglátta Giró Szásztól) azóta szótára, csak hazug mondatokból áll.
Na ugye, itt az aljas, digó, talján, liberálbolsi, komcsi, mocskos, zsíroshajú, magyarlánydugó firkász műve!
Minden tisztességes ember aggódva figyeli. Csak a budiforradalmárok nem.