Akikre a Bajnai-csomag nehezedik: nyugdíjasok
A Bajnai-csomag kiadáscsökkentő elemeinek tételeiből a nagyobb megtakarítást a közszférát és a nyugdíjasokat érintő lépések jelentik - tudta meg az MTI kormányzati forrásból. Az MSZP és az SZDSZ képviselői által aláírt és Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt által elvárt politikai nyilatkozat a kiadáscsökkentő, "fájdalmas, lemondást jelentő" intézkedéseket sorolja fel. Ezek között a legnagyobb megtakarítást a közszférát és a nyugdíjasokat érintő lépések jelentik.
Az MTI úgy értesült: a számítások szerint idén 60, jövőre 120 milliárd forintot lehet megspórolni azzal, hogy felülvizsgálják a közszféra 2009. második félévi keresetkiegészítését (ez az a pótlék, amelyet a 13. havi juttatás megszüntetését követően kaptak meg a közszférában dolgozók). 2010-ben 70 milliárd forintos kiadáscsökkentést jelent majd, hogy a közszféra bruttó állami juttatásait befagyasztják.
Az, hogy a 2009. évi nyugdíjkorrekciót jövő évre ütemezik át, 10 milliárd, az idei 13. havi nyugdíj második részének visszavonása pedig 80 milliárd forintos spórolást jelent ebben az évben. A 13. havi nyugdíj teljes megszüntetése jövőre 160 milliárd forintos, a 2010. évi csökkentett nyugdíjkorrekció elhagyása pedig 4-5 milliárd forintos megtakarítást eredményez; a nyugdíjindexálás - amelyről még a Gyurcsány-kormány döntött - megváltoztatása pedig jövőre 70-90 milliárdos tételt jelent.
A szociális támogatások csökkentésének legnagyobb kiadáscsökkentő tétele a lakástámogatások idei felfüggesztése és a gáz-, távhőár-kompenzáció idei csökkentése, jövő évtől pedig a fokozatos kivezetése.
Előbbi idén 15 milliárd, jövőre 30 milliárd forint, a gáz-, távhőár-kompenzáció megváltoztatása 2009-ben 20, 2010-ben pedig 40 milliárdos megtakarítás.
A táppénz általános mértékének 60 százalékra csökkentése 2010-ben jelentene megtakarítást, 10-20 milliárd forint között; jövőre 10 milliárdos tétel lenne a családi pótlék összegének jelenlegi szinten való befagyasztása. Szintén jövőre jelentene spórolást a családi pótlék jogosultsági korhatárának 23-ról 20 évre való csökkentése, hozzávetőleg ez is 10 milliárd forint. Csupán 1-2 milliárd forintos megtakarítást jelentene a gyes, gyed időtartamának 2 évben való maximálása.
HozzászólásokÖsszesen: 2 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Nem igen lehetett hallani olyan cégekről ahol beépítettek minden lehető pluszt,de olyannokról hallottam (mint az én munkahelyemen)ahol egyszerűen megszüntettek minden pluszt.A szakszervezeti vezető azt mondta hogy örüljünk hogy van munkahalyünk.De ha nem lesz munkahelyünk, mi még úgyse nézhetünk mint a nyugdíjjasok.Miattunk nemfognak felvenni IMF hitelt.
Az ügyesebb cégeknél már régen beépítettek minden lehető plusz-t az alapbérbe. Így azért már más a dörgés. A nyugdíjasok meg nézhetnek, mint a moziban.