Hetilap kereső

Huszka Imre írása

Aranyat ér a sokoldalú ember: otthon van a közigazgatási kádermunkában és az off-shore-műveletekben, gatyába rázza a sanghaji világkiállítást és a magyar filmgyártást, lehet rá számítani médiaügyekben és turulfronton egyaránt. Szigorú, ám hasznos útmutatásait pedig egyetlen holokausztkiállítást gründoló történész sem nélkülözheti ezentúl. Gál András Levente államtitkár portréját HUSZKA IMRE vázolta fel.

Külön szerencse, ha az embert már zsenge ifjúkorában elkapja az a bizonyos fősodor, s képességeivel és hajlamaival egy irányba röpíti. G. A. L. – a háromnevűség a legendává válás első lépése – a rendszerváltással nagyjából egy időben lett felnőtt, és kezdte meg tanulmányait az ELTE jogi karán. Ekkortájt bontottak zászlót a diákmozgalmak: 1989 májusában alakult meg az OFÉSZ, a felsőoktatásban tanulók érdekvédelmi szövetsége. Az elnökségében hamarosan ott találjuk a fiatal joghallgatót. Ambícióira és vérmérsékletére jellemző, hogy 1993-ban harcba száll az OFÉSZ elnöki pozíciójáért, de, miután vereséget szenved, kivonul a szervezetből. Ám a mozgalom jó pálya: megalapítja a Doktoranduszok Országos Szövetségét – itt elnök lehet.

Az igazán romantikus, mondhatni, kegyelmi időszak az időközben HÖKOSZ-szá átvedlett OFÉSZ életében az 1995-ös év volt, amikor példátlan demonstrációsorozatot szerveztek a Bokros-csomag tandíjjal kapcsolatos intézkedései ellen: március 22-én a PM előtt zajlott a vita, ahol Bokros Lajos kétségbeesett pedellusként magyarázkodott az összegyűlt diákok gyűrűjében. A „forró ősz” pedig az emlékezetes húszezres, Kossuth téri „ottalvós” tüntetésben kulminált, amely a kormány meghátrálásával és Fodor Gábor miniszter lemondásával végződött.

Jellemző, hogy a DOSZ-elnök Gál ezekben a mozgalmas napokban igencsak szolidan vesz részt. Nem ez volt az ő igazi terepe. Nagyobb siker számára az a Horn-kormánnyal megkötött politikai háttéralku, amelynek során 1996-ban HÖKOSZ-t felváltó hallgatói csúcsszervbe, a HÖOK-ba bevásárolja az általa képviselt DOSZ-t – két állandó delegálttal. Innen már csak egy lépés a politikai karrier: a ’95-ös diákmegmozdulások szinte minden vezetőjét megkereste a Fidesz, s aki igent mondott, az előtt végtelen távlatok nyíltak: 1999-ben emberünk már a Pokorni-féle kultuszminisztérium biztosa, és a hangzatos nevű Professzorok Házának vezetője.

Gál egyik hírhedtté vált akciója volt 2000 elején, a felvételi időszak kellős közepén az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFFI) lefejezése a ma már bevett gyakorlatnak számító megszállással, biztonsági emberekkel, kitiltással. Magyarázat azóta sincs az értelmetlen lépésre, ahogyan a 118 éve működő OMIKK, az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár 2001-es megszüntetésére sem. Ez is G. A. L. nevéhez fűződik, és itt már tesztelt egy másik, azóta is működő Fidesz-módszert: fiktív szervezetek (például az „Internetezni Vágyó Fiatalok Egységfrontja”) igényeire hivatkozva olvasztották be a könyvtárat a BME-be.

2002-ben véget értek a szép napok, ő is alámerült, ügyvédi irodát nyitott. Politikai tőkéjét azért nem hagyta veszni: önéletrajzaiban visszatérő motívum, hogy a kilencvenes években – nappali tagozatos egyetemistaként – az MTV Híradójának külpolitikai szerkesztőjeként dolgozott. Így lesz sokoldalú emberünk az üldöztetés nyolc évében a Duna TV, majd a Magyar Rádió Közalapítvány kurátora.

Mentorát, Pokorni Zoltánt 2005 táján, a XII. kerületben felállított turulszobor ügyében sem hagyta cserben:
a Gál és Társa Ügyvédi Iroda képviselte az önkormányzatot az öt évig húzódó perben. S minthogy minden létező fórumon vesztettek, az ügyet végül a választások után a hírhedt „lex turul” törvénnyel vitték diadalra, sejthetően kimerítve a joggal való visszaélés szinte minden lehetséges formáját.

Ez persze belefér az ügyvédi munkába, akárcsak az, hogy – amint a sajtóban napvilágra került – Gálék ügyvédi irodája számos off-shore cégnek adott otthont. Õ – ekkor már az új Orbán-kormány igazságügy-minisztériumának közigazgatási államtitkára – először perelni akart, majd azzal hárított, hogy egy ügyvédi irodánál „természetes”, hogy az ügyfelek egyike-másika a Seychelle-szigeteken van bejegyezve. Ám ennél többről volt szó: ingatlanügyletekkel foglalkozó cégek alapításában vettek részt aktívan.

A választások után igazából nem is az okozott meglepetést, hogy Gál a Navracsics-féle minisztérium közigazgatási államtitkári pozíciójába került, hanem az, hogy a miniszterelnök egy sajátos, szupervizori jogkörrel ruházta fel: minden minisztériumra érvényes személyzeti vétójogot kapott a vezetők (főosztályvezetők és -helyettesek, osztályvezetők) kinevezésének ügyében. Ezalól az egyetlen kivétel a Varga Mihály vezette Miniszterelnöki Hivatal, feltesszük: presztízsokokból, a régi harcostárs érdemeire való tekintettel.

A hivatkozási alap igazán eredeti: Gál András Levente volt az, aki – figyelem – „a szocialista hatalomgyakorlás éveiben – a Magyary Zoltán közigazgatás-tudósról elnevezett törzsasztal keretein belül – egyben tartotta az 1998–2002-es Fidesz-adminisztráció szakmai vezetőit”. A kijelentés – amelyet számos Fidesz-vezetőtől idézett a jobboldali sajtó – volt a visszatérő magyarázat a komisszári kinevezésre, G. A. L. úr újabb lépésére a karrier grádicsán.

Csakhogy a „Magyary Zoltán Törzsasztal” nem egyéb a megszokott, méretes Fidesz-blöffnél: a név csupán egy tartalmatlan weblaphullát takar. Sem rendezvényei, sem dokumentumai nem lelhetők fel, konferenciákat nem rendezett, szakmai javaslatokkal észre nem vétette magát. Tizenkilencen fértek az asztal mellé, ennyi tagot számlálna az „együtt tartott főtisztviselői kar”, amelyre az új közigazgatást kívánta alapítani a győző. Tegyük hozzá: önéletrajza szerint Gál úr szervezetépítést is tanult...

Gál András Levente számtalan dologgal foglalkozik. Õ vette kézbe például a sanghaji világkiállítás ügyét, de szót kért a magyar filmgyártás sorsa körüli vitában is: a minisztérium végezte a Magyar Mozgókép Alapítvány átvilágítását, s úgy tűnik, a verdikt is tőle származik: az MMA megszűnik, s milliárdos tartozásaiért nem áll jót az állam. Ezzel lényegében leállt a magyar filmgyártás, de G. A. L. úr ekkor már messze járt: diákmozgalmi múltjából adódóan építő javaslatot tett a felsőoktatási törvénytervezethez: államosítsák az egyetemi menzákat, illetve a felsőoktatási intézményekben működő büféket.

De kulturális kalandozásainak csúcspontja mindenképpen a Kor-many.hu weblapon megjelent öninterjúja, amelyben mint a kormány magyar és nemzetközi zsidó közösségekkel tartott kapcsolatának felelőse – ahogy ez az ügy sajtóvisszhangjából is egyértelmű – lényegében feltételeket szab a magyarországi zsidó szervezetek számára az együttműködésért „cserébe”. Szerinte: „Át kell értékelni a [holokauszt-] kiállítás egy részét [...], mivel nincs ok-okozati összefüggésben az, hogy a magyarlakta vidékek visszatérnek Magyarországhoz, és oda Horthy Miklós kormányzó és a magyar hadsereg bevonul azzal, hogy később menetben hajtották az embereket a halálba. Mindez olyan történelmi csúsztatás, amely felesleges feszültségeket kelt.”

A sajtóban neves történészek által számtalanszor cáfolt, ízekre szedett kijelentést Gál főnökei sem korrigálni, sem megvédeni nem voltak hajlandók. Hogy az államtitkár csupán egy-e a Fidesz–KDNP szépszámú elszabadult hajóágyúi közül, vagy „küldetésben van”, nem tudjuk – Szőcs Gézára biztosan nem tekint úgy Orbán Viktor, mint aki bármit is el tud intézni. Arra, hogy Gál megbízható háttérember helyett miért akar folyton a politikai show főszereplője lenni, két magyarázat kínálkozik: az egyik szerint Rétvári Bencével, a minisztérium politikai államtitkárával rivalizál, s Navracsics Tiborral sem felhőtlen a kapcsolata, de, mivel Orbán szeme, füle és ökle, „ott játszik, ahol akar”.

A másik kevésbé körmönfont: ismerői szerint Gál András Leventének világlátása és vérmérséklete alapján inkább a Jobbikban kéne masíroznia, de „ennél sokkal több esze van”. Így aztán értő módon képes megszólaltatni azt a bizonyos szélső húrt a citerán, amely nélkül – nagyon úgy tűnik – nincs Fidesz-harmónia.