Hetilap kereső

Buják Attila írása

Az Országgyűlés kormánypárti „több mint kétharmada” az ellenzék bojkottja mellett megszavazta Magyarország alaptörvényét. Torzul-e a politikai berendezkedés? Együtt lehet-e élni az új alkotmánnyal? Van-e esély a korrigálására? Az egykori demokratikus ellenzék vezéralakjával BUJÁK ATTILA beszélgetett.

- Valaki úgy fogalmazott: az új alkotmány legális, de illegitim. Legális, mert az alkotmányozás írott szabályai szerint született. Illegitim, mert mégiscsak egypárti alkotmány.

– Valóban, az egypártiság sötét árnyékot vet a „húsvéti alkotmányra”. Hiába rendelkezik egy párt az alkotmányozáshoz szükséges többséggel, az alkotmány nem lehet egyedül az ő műve. Hiszen az alkotmány az állam legfőbb jogi dokumentuma. Ez szabályozza a hatalom elosztását, a hatalomgyakorlás módját és korlátait. Egyebek közt a politikai versenyt is, amelyet a pártok a hatalomért vívnak. Az alkotmányozó egyben e versenynek is részese. Ha egy párt egyedül alkotmányoz, óhatatlanul felébreszti a gyanút, hogy a verseny szabályait a saját testére szabja.

- Ez elegendő volna ahhoz, hogy megfossza az alkotmányt a legitimitástól? Nem lehet, hogy a gyanú megalapozatlan? Nem lehet, hogy az alkotmány érdemes az általános támogatásra, amelyet később el is nyer?

– Van ilyen példa. De Gaulle alkotmányát 1958-ban a teljes baloldal elutasította. De az az alkotmány semmit nem tartalmazott, ami lehetetlenné tette volna, hogy a baloldali pártok később fokról fokra magukévá tegyék. Az Orbán-alkotmányt azonban nemcsak születésének körülményei kérdőjelezik meg. Először is, a keresztény-nemzeti szellemiséggel azonosítja a politikai közösséget, lehetetlenné téve, hogy mindenki a sajátjának tekintse – hitétől, világnézetétől, kulturális hovatartozásától, életmódjától, társadalmi helyzetétől függetlenül. Másodszor, amit az Orbán-alkotmány az Alkotmánybírósággal és a bírói karral művelt, arról még mértékadó jobboldali személyiségek is szörnyülködve beszélnek. Általában is elmondható, hogy ez az alkotmány lehetővé teszi, illetve utólag szentesíti a kormányhatalom ellenőrzésére és korlátozására szánt intézmények kisajátítását.

- Arra céloz, hogy az önálló állami szervek élére a Fidesz bizalmi embereit nevezik ki, méghozzá akár három teljes parlamenti ciklusra?

– Így van. Végül a mai kormánytöbbség részben magába az alkotmányba foglalta, részint kétharmados törvény rangjára emelte politikai preferenciáit a családpolitikától az adópolitikán át az euró bevezetéséig. Ezzel olyan helyzetet teremtett, amelyben a következő kormányok – hacsak nem szereznek kétharmados többséget, ami jó, ha tíz évben egyszer történik meg – csak az ellenzék támogatásával valósíthatják meg a programjukat. Ez mind a felelős kormányzást, mind a felelős ellenzéki politikát lehetetlenné teszi.

- Mindez a jogállam mellett elkötelezett értelmiség számára talán elfogadhatatlan. De nem biztos, hogy a választók számára általában is az. Tölgyessy Péter a napokban mondta: a 2010-es választási földcsuszamlást az okozta, hogy a magyarok csalódtak a nyugatias fejlődésben. Ha ez a jogállam és a piacgazdaság, akkor ebből nem kérünk. Nem lehetséges, hogy a magyar választóknak nagyon is megfelel az Orbán-alkotmány?

– Egész Kelet-Európában az elveszett illúziók évtizedét éljük, és Magyarországon különösen erős a kiábrándulás. Tagadhatatlan, a közvéleményben nőtt a kereslet mind a rendpárti, tekintélyelvű hatalmi politika, mind az állam erőszakmonopóliumát megkérdőjelező, szélsőjobboldali ajánlat iránt. Ha azonban az összesített számadatok mögé nézünk, bonyolultabb a kép. Ha szinte mindenki elutasítja a piacgazdaságot, hogyan történhetett meg, hogy amikor – a Bajnai-kormány idején – a magán-nyugdíjpénztári tagok önként visszatérhettek az állami rendszerbe, csak pár ezren éltek a lehetőséggel? Ha szinte mindenki csalódott a jogállamban és az emberi jogokban, hogyan lehetséges, hogy az AB hatásköreinek megnyirbálását és a médiatörvényt a közvélemény meggyőző többsége elutasította? Ha az Orbán-alkotmány kielégíti a magyar társadalom igényeit, miért van az, hogy megalkotói nem merik népszavazásra bocsátani?



- A ’89-es alkotmányról sem tartottak népszavazást.

– Ez nem egészen igaz. Annak az alkotmánynak a központi vitakérdéséről, a köztársasági elnök megválasztásának módjáról volt népszavazás. Továbbá, azt az alkotmányt eredetileg a demokratikus átmenet szabályozására hozták létre, és nem véglegesnek szánták. Igaz, tartalmában nem volt semmi átmeneti. A kor színvonalán álló demokratikus jogállamot rendezett be; megfelelt az európai mércéknek és a magyar közjogi történelem progresszív hagyományainak. Méltó lett volna a véglegesítésre.

- A véglegesítés azonban elmaradt.

– Valóban, és nem kerülhetjük meg a szembenézést a mulasztás okaival. A kerekasztalt alkotó pártok elfogadták az 1989. október 23-án kihirdetett alkotmányt az átmenet keretéül, de abban nem volt egyetértés, hogy a köztársaság hosszú távra szóló alkotmánya az akkor elfogadott közjogi szerkezetet véglegesítse. Az új demokráciában több párt is volt, amely közvetlenül választott, végrehajtó hatalommal rendelkező államfőt szeretett volna, és az Országgyűlés fölé egy korporatív összetételű felsőházat kívánt emelni. Különösen a szocialisták – de a kisgazdák és a kereszténydemokraták is – ehhez a struktúrához vonzódtak, az MDF pedig megosztott volt. A ’89-es alkotmány közjogi elrendezésének véglegesítéséhez soha nem volt együtt a kétharmados többség.

- Mégis fennmaradt húsz teljes éven át. Nem paradoxon ez?

– Három okból maradt fenn. Egyrészt működőképes volt: jogállami keretek között tudta tartani a nemritkán igen éles politikai konfliktusokat. Másrészt, nemcsak a véglegesítéséhez, a megváltoztatásához sem volt soha együtt a kétharmados többség. Végül pedig: idővel meggyengültek a félelnöki rendszer és a korporatív felsőház hívei az Országgyűlést alkotó pártok között. A kisgazdák végleg kiestek a parlamentből, az MDF elveszítette a súlyát, majd szintén kihullott, a KDNP a Fidesz listáján tért vissza. Az MSZP viszont 2004 után kezdett összebékülni a köztársasági alkotmánnyal. De mire ez megtörtént, jött a 2006. őszi válság, ami végképp kizárta, hogy a két oldal megegyezzen az alkotmány véglegesítésében.

- Hogyan lehetett működőképes a köztársasági alkotmány, ha a pártok egy része nem tekintette a sajátjának?

– Bár nem mindenki azonosult vele, az ellenzék soha nem mondhatta, hogy ezt az alkotmányt a kormánypártok hozták létre, a saját hatalmuk bebetonozására. Hisz a megállapodás, amelyből végül is egy húsz évig kitartó alkotmány lett, az Országgyűlést alkotó valamennyi párt részvételével született. Ezért a vitás ügyeket az alkotmány végül is mindenki számára érvényes módon eldöntötte. Ez az, amire az új alkotmány nem lesz képes.



- Törvénytisztelő polgárként, demokrataként mégis együtt kell élnünk a jobboldal alkotmányával. Milyen lehetőségeink vannak a jogvédelemre?

– Alapvető jogainkat az alkotmány csupán elismeri és védi – ha megteszi –, de nem teremti. Akkor is megilletnek bennünket, ha az intézményes jogvédelem meginog. Hivatkozhatunk rájuk, szembesíthetjük őket az állam gyakorlatával.

- Sólyom László nyilatkozta a Heti Válasz legfrissebb számában: „Az intézményrendszer veszteségei miatt nagy kihívás lesz az új szöveg, az alkotmányos kultúra viszont él. Rá hagyatkozhatunk – a következő tíz évben is.” Ilyesmire gondol ön is?

– Sólyom állításának lehetséges egy optimista és egy pesszimista olvasata. Az optimista szerint az alapjogok és a jogállami elvek védelmére hivatott intézmények, ha nehezebb körülmények között is, de tenni fogják a dolgukat. Ha már egy alkotmánybírát vagy rendes bírósági bírát egyszer megválasztottak, nem kell tekintettel lennie megbízójának a kívánságaira. Viszont tekintettel kell lennie a hazai és az európai alkotmányos kultúrára. Az optimista olvasat szerint tehát az emberi jogok és a jogállami elvek mellett elkötelezett állampolgárok egyfelől, a bíróságok másfelől egymás szövetségesei lesznek. A jogállami gépezet csikorogva bár, de működni fog.

- És mit mond a pesszimista változat?



– A pesszimista olvasat szerint a bírói hatalom elveszti autonómiáját, és egyre tágulni fog a rés a jogállami, alapjogi gondolkodás és az állami gyakorlat között. Ez válságos helyzetet teremt, mert nem lesz olyan intézmény, amely mindenki számára érvényes döntést hozhatna a kormány és a vele szemben álló politikai és társadalmi erők konfliktusaiban.

- Hogyan lehet egy ilyen válságos helyzetet kezelni?

– Arra kellene törekedni, hogy a dolgok az optimista forgatókönyvhöz közelítsenek. Ha a nyilvánosságban erős a jogállami, alapjogi normák hangja, az valamelyest hatással lesz a bíróságok magatartására is. Ezért nagyon fontos, hogy a Fidesztől balra álló politikai csoportok megszerveződjenek és megkerülhetetlenné váljanak. A parlamenti ellenzék egyelőre gyenge – az MSZP még nem tért magához egy rettenetes vereségből, az LMP identitása változatlanul bizonytalan –, a parlamenten kívüli ellenzéki csoportok pedig még csak keresik a hangjukat. De már el tudják foglalni az utcát, és színre lépett egy új nemzedék, amely eddig nem vett részt a politikában. Kívánatos azonban az is, hogy az „alkotmányos kultúra” jobboldali hívei is nagy erővel hallassák a hangjukat. Világos kell legyen, hogy a jogállam ügye nem a baloldali körök ügye, hanem minden vitán és ellentéten túl: nemzeti ügy.

- Lát erre esélyt?

– A jogállam ügye az elmúlt húsz évben mindig azon bukott el, hogy mindkét oldal attól félt, ha elveszti az éppen esedékes választást, mindent elveszít. Ha a kölcsönös félelmek fogságából sikerül kiszabadulni, akkor van esély.

- De veszíthet-e úgy Orbán, hogy ne veszítsen el mindent?

– Orbán alkotmányos válsággá növesztette a politikai válságot, és amíg ő Magyarország miniszterelnöke, ebből a válságból nem fogunk kikecmeregni. Sőt, akkor sem, ha elveszti ugyan a választást, de ő marad a jobboldal vezére. Az ő alkotmányával hosszú távon nem élhet együtt az ország, ő viszont nem törődhet bele a korrigálásába. Orbánnak meg kell buknia ahhoz, hogy az alkotmány elkerülhetetlenül szükséges korrekciójára sor kerülhessen. De nem szükségszerű, hogy a teljes jobboldal kövesse őt a bukásban.

- Lehet, hogy nem szükségszerű, de nem az lenne a jobb? Hiszen a jobboldal bukása megnyitná az utat egy bal-balközép kétharmad előtt, és akkor az Orbán-alkotmányt hatályon kívül lehetne helyezni.

– Ha a Fidesztől balra álló pártok egymaguk hajtják végre az alkotmány korrekcióját, akkor az történik, hogy míg a „húsvéti alkotmány” a jobboldalé, a következő alkotmány a baloldalé lesz. A maradék jobboldal egy emberként sorakozik föl vele szemben, és eljön az idő, amikor megint ők tudnak alkotmányt csinálni. Folytatódik a köztársaság válsága. Ezért én nagyon fontosnak tartom azt, amit a Facebook-csoport április 15-i tüntetésének egyik szónoka mondott: „Amikor eljön a pillanat – mert el fog jönni –, hogy lezárjuk ezt az illegitim alkotmányozási kalandot, akkor kezet fogunk nyújtani azoknak, akik most megpróbálnak kizárni minket a hazánkból.”

- Ezek az urak a fülük botját sem mozgatják az ilyen beszédre. Azzal vannak elfoglalva, hogy még több hatalmat összpontosítsanak a kezükben.

– Így igaz. De az a mondat nem nekik szól, hanem – ahogy én értelmezem – azoknak a jobboldali polgártársainknak, akik hozzánk hasonlóan aggódnak a jogállamért. Azt üzeni nekik, hogy a mi számunkra a köztársaság védelme nem eszköz a másik oldal agyagba döngöléséhez.

- Még nem beszélt arról, hogy mi történik, ha a pesszimista forgatókönyv valósul meg.

– 2014-ben akkor is választások lesznek.

- Amelyeket a Fidesz esetleg egy saját érdekeihez igazított választási törvény segítségével nyer meg.

– Ha a többség úgy érzi, hogy minden intézményes politikai eszköztől megfosztották, ráadásul a választási győzelmet is elorozták tőle, akkor aligha lesz elkerülhető egy Tahrír tér-stílusú népmozgalom. Azt pedig még Egyiptomban sem lehetett megállítani, nemhogy Európa szívében.