A Lehet Más a Politika (LMP) társadalmi kezdeményezés arra kérte az Alkotmánybíróságot, semmisítse meg az önkormányzati törvény egyik rendelkezését, amely „üzleti érdekre" hivatkozva lehetővé teszi a képviselőtestületeknek, hogy a közvagyon sorsáról döntő üléseikről kizárják a nyilvánosságot. Schiffer András lapunknak azt mondta: tiszta vizet kell önteni a pohárba, mert nem mehet tovább, hogy a pártok "kéz a kézben, az állampolgárok háta mögött mutyizzanak".
A múlt év vége az ingatlanbotrányokról volt hangos: a gyanúsítás szerint Erzsébetvárosban áron alul adott el a kerületi SZDSZ-es vezetés műemlékingatlanokat. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak - köztük az előzetes letartóztatásban lévő Gál György (SZDSZ), a gazdasági bizottság elnöke és Kardos Péter, a pénzügyi bizottság elnöke - összesen mintegy 800 millió forint kárt okoztak a kerületi önkormányzatnak, s további 1,6 milliárd forint kár okozását kísérelték meg - írta az MTI.
A Terézvárosban eladott ingatlanok látványosan áron alul cserélnek gazdát, már ha sikerül őket eladni és nem buknak meg az üzletek valamilyen törvényességi akadályon - tudósított a Hírszerző. A vevők között off-shore cégek tűnnek fel, a civilek tüntetnek, az ellenérdekeltek perelnek, a rendőrség nyomoz, a kerületi vagyonkezelő volt vezetője rács mögött, a jelenlegi eljárás alatt, a sajtó pedig rendszeresen tálalja az újabb ingatlanügyeket és az abban résztvevők, illetve az MSZP-SZDSZ többségű önkormányzat közötti személyi összefonódásokat.
A Lehet Más a Politika nevű társadalmi kezdeményezés úgy látja: ezek az ingatlanügyek mind zárt ajtók mögött kezdődtek, amikor a nyilvánosságot kizárták az önkormányzati testületi ülésekről. A szervezet közleményt adott ki, amelyben leszögezik: a korrupció elleni leghatékonyabb eszköz a teljes átláthatóság biztosítása. Főleg amikor közvagyonról, közpénzek felhasználásáról van szó. Szerintük a belső kerületi ingatlan-botrányokhoz hasonló esetek megelőzhetőek lennének, ha a helyi képviselőtestületeknek nem lenne lehetőségük, hogy ingatlan-ügyleteiknél zárt ülést rendeljenek el.
A titkolózásra az önkormányzati törvény ad lehetőséget. – Álláspontunk szerint ez a jogszabály alkotmányellenesen biztosít arra lehetőséget az önkormányzatoknak, hogy üzleti titokra hivatkozva titkolhassanak el az állampolgárok elől közérdekű információkat – mondta a 168 Óra online-nak Schiffer András, az LMP egyik alapítója. – Látjuk, hogy ha vagyonelemek értékesítéséről, vagy pályázatokról van szó, akkor bármire ráhúzható ez a meghatározás.
Ne lehessen titkolózni
A megtámadott passzus gyakorlatilag korlátlan jogkört biztosít a "mutyizásra", azaz arra, hogy a helyi döntéshozók éppen azokban az esetekben zárják ki a nyilvánosságot, amikor a közélet tisztasága érdekében a legnagyobb szükség lenne az állampolgári kontrollra. A szervezet indoklása szerint a törvény ezen rendlkezése ellentétes az üvegzseb-törvénnyel, és a környezetvédelmi törvény előírásaival is.
– Az önkormányzati törvény kétharmados, tehát nyilvánvaló, hogy bármennyire is akarná, egy párt se tudná önállóan megváltoztatni - mondta lapunknak Schiffer András. – Viszont a pártok egyáltalán nem érdekeltek abban, hogy ez a jogaszabály megváltozzon, hiszen az egyik városban a Fidesznek, a másikban az MSZP-nek kényelmes, hogy az emberek, az állampolgárok háta mögött lehet seftelni az önkormányzati vagyonnal.
Az Lehet Más a Politika közleménye leszögezi: az állampolgárok csak akkor lehetnek teljes jogú tagjai a helyi közösségnek, ha jól működik a társadalmi nyilvánosság. Vagyis ha birtokába juthatnak a helyi költségvetést, vagy az önkormányzati vagyont érintő információknak, s így érdemben formálhatják a helyi közéletet. "Ha az önkormányzatok tisztán, átláthatóan működnek, és nincs mit titkolniuk, akkor zárt ülésekre sincs szükség" - zárul a közlemény.
HozzászólásokÖsszesen: 32 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Schifferéknek teljesen igaza van.
sirásó!Feljelentést kell tenni az ilyen információ birtokában.
mi a helyzet a dunaújvárosi polgármesterrel, aki mezőgazdasági területként adta el a havernak azt a földterületet, amit a hankook előzetesen kinézett magának, majd mikor a haver nevére került a terület, átminősítette ipari területté, és a haver 2 hónap alatt keresett 1,3 milliárdot a hankooknak történő továbbadással, dunaújváros lakossága pedig pont ennyit bukott! miért kellett közvetitő?
börtönben vannak?
Kedves bugyuri,szeretném egyszer látni az ideális,jol felkészült kormányt.Melyik volt az?Abban az erőszakos privatizációban a liberáli-
sok nemde ellenzékbe voltak.Igaz minden kormány időszaka alatt történt
privatizáció.Van is ezekből párját ritkitó csokor,hacsak a 12 állami
gazdaságra gondolok.Persze emlithetnék más példát is.Ami az EÜ ugymond
"privatizálását" illeti,az valóban egy elsietett,elkapkodott,elhamarko-
dott kisérlet volt az EÜ jobbá tételére.
Kedves Megfigyelő, én is így látom, és nem is gondolom károsnak a liberális eszméket, sőt,csak ezek túlzott elburjánzása, vagy kontrolnélkülisége,mint minden túlzás, ártalmas lehet.Sajnos,ezekre a vadhajtásokra nagyon sok példa van a hazai liberális gondolkodásmódban, ami inkább a szabadosságba csap át, mintsem élni tanítana a szabadelvűséggel.Csak egyetlen példa, a kormányt, ami amúgy sem túl felkészült, belehajszolták a reformokba, ami önmagában nam baj, sőt, szükséges, de nam hagytak időt annak hatástanulmányaira, pláne nem a polgárok meggyőzésére, a reformok szükségességének belátására.Egyszerűen diktatórikus módszerekkel próbálták az emberek torkán lenyomni a nem átgondolt piacosítást. Bele is bukott az egész kezdeményezés.Sőt, a rendszerváltás idején is, sajnos a liberálisok lelkén szárad az erőszakos privatizálás, hangsúlyozom, a lényeg az erőszakosságon van, a mindenáron való elkótyavetyélésen.Sorolhatnám az eseteket a posta és egyebek terén,tehát nekem csak a hazai liberális viszonyokkal van bajom, nem az elvvel, mint olyan.
Kedves Bugyuri, itt folytatnám: a liberálisok éppenséggel a szabadságvágyat szeretnék minél inkább érvényesíteni. A piaci verseny mindenhatósága éppen hogy nem a szabadságot jelenti, hanem gyakran olyan döntéskényszert, ami a piaci áron kívüli szempontok érvényesítését lehetetlenné teszi, vagyis a valós ár-érték arány figyelembe nélkül születik a döntés. Az efféle szituáció bizonyára ismerős: emiatt (is) aránylag jobb az anyagilag tehetősebbek életminősége, és rosszabb a szegényebbeké annál, amit költségeik alapján feltételeznénk.
Ami a konzervatívokkal való esetleges összefogást illeti, az MDF és az SZDSZ között korántsem akkora az ellentét, mint a legtöbben gondolják. Az "élni és élni hagyni" elv sokkal megengedőbb, mint amit a két nagy párt részéről tapasztalunk.
Elnézést kérek a gépelési hibáért az előző részben.
Kedves Bugyuri, a liberális eszmerendszer nem manapság született, alaposan ki van próbálva. A piaci verseny a szabad versenyes kapitalizmus korában igen hatékonynak bizonyult, s a mai napig sem találtak ki helyette jobbat. Az igaz, hogy a piaci verseny mindenhatósága sok visszásságot is szül, de ismertek az élet azon területei, ahová nem kell feltétlenül beengedni a piaci versenyt, nehogy olyan értékeket pusztítsunk el vagy olyan értékek kifejlesztésének álljuk útját, amelyek később rendkívül fontosnak bizonyulhatnak. Nem akarok sok példa felsorolásával erőlködni, de ilyen tereület például a művészetek területe, az oktatás, az egészségügy. Megjegyzem azonban, hogy a gazdaságossági szempontok kívül tartása a pazarlás melegágya, éppen ezért a versenykorlátozással nagyon csínján kell bánni. Nem hiszem, hogy a liberális párt olyan elvakult lenne, hogy nem törődne e szempontokkal - a környezetvédelem is ilyen terület.
Kedves Megfigyelő,mindenben igazat kell adnom önnek, egyedül az SZDSZ-el való szövetséget látom erősen kétségesnek, ugyanis, lehet hogy tévedek, de az egyetlen fő irányuk, céljuk, a piacverseny,piacgazdálkodás mindenhatósága, éppen most látszik megbukni világszerte. Ezen kívül nem nagyon látok törekvéseket mást, mint a másság elfogadtatása, meg az antiszemitizmus elleni harc, ami nem baj ha van, de ebből nem élünk meg, ahogy az egyszerű ember mondja.Tehát ez a szövetség, az MDF végleges megszüntét jelentené. Ha azt kérdezi,hogy akkor mi a megoldás, egyszerűen nem tudom.
Reformokat bevezetni tulajdonképpen soha nem lenne késő, de valóban szükséges hozzá a kormányzat hitelessége, a közbizalom. Gyurcsány úr és a kormánypárt(ok) alaposan elkéstek, amikor nem jól kidolgozott elképzelések alapján, rögtön a választások után kezdtek a reformokba, hanem addig huzakodtak az ellenzékkel és adták alá a lovat a reformálás közben elkövetett hibákkal, amíg be nem csődöltek. Alighanem vissza nem térő lehetőséget mulasztottak el.
Másfelől: a szükséges reformok elmaradása azt is mutatja, hogy a populizmus nem vezet sehová, hosszú távon nemhogy nem szolgálja az ország érdekét, de egyenesen káros.
Fentiekből arra következtetek, hogy ma egy valódi konzervatív fordulat - és itt inkább az MDF-re gondolok, mert a FIDESZ minden, csak nem konzervatív jobboldali párt - lehetne a baloldali kormányzás valódi alternatívája. A liberalizmus ugyan néhány alapkérdésben elég távol áll a konzervativizmustól, mégis, a reformokat illetően szerintem lehetséges lenne az összefogás MDF és SZDSZ között. Sajnos, a mai magyar társadalom annyira fogékony a populizmusra és a gyűlölködésre, hogy e kis pártoknak az összefogás előtt még a puszta fennmaradásért is harcolniuk kell, kormányra kerülésükhöz valódi csoda lenne szükséges. Barátaim: térdre, imához!
" hogy most lehetne valódi reformokat bevezetni"
Bugyuri! Miért pont most?
Kedves volt balos, teljesen igaza van abban, hogy most lehetne valódi reformokat bevezetni, de már nincs hozzá erkölcsi tőke, nincs hitele a kormánynak, ma már bármit mond, vagy tesz, egyszerűen megmosolyogják. Már nem is útálják, már csak megmosolyogják. Ugye érzi ennek a szörnyű következményét, mikor már útálni sem érdemes valakit,vagy valamit,egyszerűen el kell szenvedni.Sajnos ezért nem lehetséges semmi igazi reform végrehajtása, amihez a polgárok támogatása is szükségeltetik.Bár ne lenne igazam!
Ösze kellene fogni..Kivel?
Nekünk az also réteghez tartozoknak, hogy nem veszük be a demagog dumát, attol nem lesz jobb, csak ujra, egy másik kicsi rétegnek.
Azt kell szemelött tartani ki az aki a szélesebb rétegnek is nyujt valamit.
Mindenki érzi, tudja, érti a reformok, változtatások égetö szükségét, mégis minden modon hátráltatják.
Nem emlékszem, hogy bárki is szot emelt volna akkor az elbocsájtott emberek érdekében amikor fellett számolva az ipar, mezögazdaság...
Nyugdijasokat kár szembe állitani, bárkivel, azok már le tették a magukét az asztalra, most az aktivaknak kell tenni a dolgukat. Jol.
Demokratával egyetlehet érteni, nem emberi tulajdonság, hogy saját érdeke ellen tegyen, de aki erre még rá is játszik, hergel, jellemtelen, demagog, különösen akkor, ha Ö sem tudna mást tenni.Csak a mézes madzagot huzza el sok ember szája elött, ami egyik percröl a másikra válhat sz@ros madzaggá..
Ajé! De még milyen későn érő! S bár másokra mondták eredetileg, ám nálunk most aktuális, hogy nem tanulunk, és nem felejtünk. Mintha csak most is ott lógna a képviselőink oldalán a nemzeti kard a parlamenti szunyókálások közben –hisz ráérünk arra még!- Beteszegetünk egymásnak, ha az a másik nem a mi „családunkból” származik. Ez bizony magyar mentalitás. Azért kell kivinni minden használható ötletet is, mert itt, aki érti, ellopja, aki nem az elnyomja. Kész. A gazdaság hanyatlik? Kérem, ha a folyamat tudatosan szervezett, akkor ennek olasz példa után neve is van, ha pedig hozzá nem értésről van szó, akkor történelmi hagyományhoz méltón ismét a büdösebbik fenékbe kezdtünk bele. Ami biztos, hogy végre tényleg össze kellene fogni!
Tisztelt bugyuri!
Ne tévessze meg! Ez csak a retorika változása.Ez a vezetés (is!) a hatalom megtartására törekszik. Ennek érdekében az utcára vitt politikától megcsömörlött emberek nyelvén próbál beszélni. Az igazi félelmem és elkeseredettségem oka pontosan az, hogy az. un. "bársonyos reformokkal" a semmittevést próbálja majd leplezni. Gondoljon csak bele, az "ellenzéki" SZDSZ-el már most keresztül tudna vinni egy csomó intézkedést, de a válságra való hivatkozással gyakorlatilag csak "tűzoltó" munkát végez. Holott (megfelelő kommunikációval) ÉPPEN MOST LEHETNE MEGÉRTETNI, és elindítani azokat a folyamatokat, amelyeket már 10-15 éve meg kellett volna tenni. Gondolja, hogy a válság lefutása után (amikor már megint kicsit könnyebb lesz majd a szavazóknak és nem lesz kényszerhelyzetben) megteszi majd? Nem hiszek benne.
-Ezért lettem "volt balos"-
Kedves volt balos, ne essen ön is abba a hibába, mint sajnos oly sokan, hogy ha egy, egyébként jó törvényt sokan kijátszanak, akkor nem az történik, hogy megpróbálják elkapni az ügyeskedőket, vagy valamilyen kapukat építenek be a csalók kiiktatására, nem,megsemmisítik, az egyébként, a többségnek jó törvényt. Igaz, ez az egyszerűbb, ezen nem kell sokat gondolkodni és a probléma megoldódott. Tudja erről mindég egy szilveszteri kabarétréfa jut eszembe, jó régen hangzott el. Egy család,szerelőt hív, mert recseg a rádiója. Kijön a szerelő, valamit csinál rajta, felveszi a borsos javítási díjat,majd elmegy.A tulajdonos be akarja kapcsolni, de nem szól. Rohan a szerelő után és mondja a panaszát, hogy a rádió nem szól. Mire a szerelő megkérdezi, hogy miért is hívták őt ki? A válasz: mert recsegett a rádió. Na és most recseg?
Kedves volt balos, azt kell mondanom , hogy én egyetértenék önnel, de a ME úr, a "tévedtem, tévedtünk,"c. interjúban,éppen most vallotta be, hogy a népszavazás óta, mármint a vizitdíjról szóló népszavazás óta, rájött, hogy a reformokat előbb meg kell ismertetni, elfogadtatni az emberek zömével, majd azután a Parlament elé vinni és támogatókat szerezni hozzá. Nem én mondom, ő mondja. Na hát ehhez a felismeréshez kellett majd egy év,mit tegyünk, lassan érő fajta vagyunk.
Tisztelt bugyuri!
Gyanítom, e kérdésben Demokratának van igaza. Helyesbítek: vele értek egyet. A reformokat el lehet, és el is kell magyarázni, de reform szó alatt magam folyamatokat és nem döntéseket értek. Ezek már önmagukban hordozzák a hosszútávúságot, és mivel az emberek többsége alapvetően konformista, ezt nem lehet társadalmi vita tárgyává tenni egy olyan országban, ahol egyetlen kérdésben sincs közmegegyezés. Sok-sok példán keresztül be lehetne mutatni, hogy még az oly régi demokráciákban sem sikerült ez mint mondjuk az Egyesült Királyság, Németország vagy Franciaország De a „friss” demokráciák köréből is lehetne példa a „bezzeg” Szlovákia. Ezen országok mindegyikében gyakorlatilag „keresztülverték” a (főleg szociális de a gazdasági is) reformokat. Mert lássuk be, ha 3 millió nyugdíjasnak, azt mondjuk, hogy egyáltalán nem jut 13.havi nyugdíj, nem valószínű, hogy megértsék, még akkor sem ha ez valóban így van.
(Hát ha még a mindenkori ellenzék teljesen más nótát fúj, esetleg 14. havit is ígér!!!)
Ha 800 ezer közalkalmazottból 250-300 ezret el kel bocsátani a munkahelyéről (és így a megmaradottak sem 4 órában „rendelnének”) mi lehet a közmegegyezés tárgya? Ha az egészségügyben a több biztosítós rendszerrel végre megjelenne az orvosok felelőssége, vajon az orvosok szeretnék-e, hogy érinthetetlen kasztjuk kiváltságai eltűnjenek. A világ GAZDAGABB felén MINDENHOL van tandíj. Viszont a mi adónkból mindenki akár 10 évig járhat egyetemre. Majd a frissen szerzett tudásával külföldre mehet letelepedni. (De ne legyenek kétségeink, csak a jobbak maradnak majd kint... a gyengébbek hazajönnek.) Láttuk mi történt, amikor a tandíj szóba került.
A közvetlen demokrácia gyakorlása túlságosan bonyolult és drága, ezért ritka alkalmakhoz - népszavazásokhoz, képviselőválasztásokhoz kötődik. A képviseleti demokrácia működőképes, annál jobbat tudtommal még nem találtak ki. A hatalomgyakorlás személyekhez illetve hivatalokhoz kötése azonban magában rejti a korrupció lehetőségét. A korrupció visszafogása érdekében csak a társadalom elítélő válasza hathat igazán: a korruptnak bizonyult embereket meg kell fosztani a hatalomgyakorlás minden lehetőségétől (bírósági ítélet, erkölcsi elmarasztalás, pozíciótól megfosztás, kártérítés, jogok korlátozása). A képviselőink megválasztása viszont a mi felelősségünk: amikor választunk, erre tekintettel kell lennünk. Sajnos, minden pártban lehetnek olyan politikusok, akik a politizálást saját pecsenyéjük sütögetésére használják fel, mint ahogy olyanok is vannak, akik - saját elgondolásuk szerint - őszinte jobbító szándékkal politizálnak. Éppen ezért a korrupciót én nem kötöm pártokhoz, sem a politikai rendszerhez, és helytelenítem, ha a pártok a korrupció elleni küzdelmet egymás ellen használnák fel.
Tisztelt Demokrata!
Bár megoldást sajnos én magam sem ismerek a problémákra, (és ezért nem is várhatom mindenkitől), azért szeretném megjegyezni, hogy az én tanult ismereteim szerint "a legnagyobb bűn a tudással való visszaélés". Ugyanakkor vitathatatlan, hogy a "politikacsinálók" mellett létezett Magyarországon egy jól képzett és megfelelő tudással rendelkező értelmiség. Minden tiszteletem mellett, hagyták, hogy ezek a dolgok megtörténhessenek (mert azért lássuk be, Janka néni a TSZ-ből csak elszenvedője lehetett a "rendszerváltásnak"). A miértekre most nem keresek válaszokat, de sorköteles koromból eszembe jutott egy fontos mondattöredék, amely valahogy így hangzott: "...felelős mindazért amit MEGTETT, vagy MEGTENNI ELMULASZTOTT!!!" Ráadásul nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy volt itt 9 millió ember, akit jól "megvezettek" a szólamaikkal, (igen, engem is) és volt másik 1 millió, aki pontosan tudta, hogy ez egy irdatlanul nagy torta felosztásáról szól. Ezért nem egészen érzem azt, hogy felelős lennék a kialakult helyzetért, még átvitt értelemben sem. Hacsak az "idealista" vagy a "naiv" jelzőim nem tesznek azzá.(?) Ha viszont nem ilyen lettem volna, akkor NEM akartam volna "rendszert váltani" Egyébiránt a hozzászólásában minden egyébbel egyet tudok érteni.
A "LOP STOP" közlekedési tábla alá ki kéne tenni, hogy: "Kivéve engedéllyel rendelkezőknek"