Hetilap kereső

szervuszausztria.hu írása

Nem minden határon átnyúló együttműködésre lehetünk büszkék: most például egy Ausztriát immár több mint egy éve izgalomban tartó bűnügyről derült ki, hogy magyar-román kooperáció műve. A milliárdos Friedrich Karl Flick rejtélyesen elrabolt koporsóját holttestével együtt Magyarországon találták meg. A hat tettes – köztük magyarok-óriási váltságdíjban reménykedtek.

Hat millió euró váltságdíjat kért az Sz. Barnabás, 41 éves budapesti ügyvéd által irányított kis csapat a Flick holttestét tartalmazó koporsóért, és a család - miközben nemcsak a rendőrséget, de egy osztrák és egy ukrán magánnyomozó irodát, utóbbiak révén pedig egy magyar vagyonbiztonsági céget is bekapcsolt az ügy felderítésébe - kétszer százezer eurót fizetett is. A magyar magánnyomozók néhány nappal gyorsabbak voltak a rendőröknél, és hosszas megfigyelés után lecsaptak a futárként alkalmazott N. Zoltánra.

Mindkét pénzátadás, csakúgy, mint a koporsó birtoklását igazoló csomag eljuttatása krimibe illő módon történt. A részletek lassan válnak ismertté, miután a koporsót ténylegesen Budapestre szállító férfit és az ügyvédet már letartóztatták, kihallgatásuk megkezdődött. Négy feltételezett tettestársukat, köztük három román állampolgárt egyelőre keresik. A rendőrség vizsgálja a két magánnyomozó iroda szerepét is. A rejtélyek közül az egyik, vajon az egyébként szabályos ügyvédi tevékenységet folytató ötletgazdát mi késztette a zsarolásra.

Egész életében rettegett az emberrablóktól, karintiai birodalmát szinte hermetikusan elzárta a külvilágtól, családja ugyanígy járt el 2006-os temetésén. És mégis bekövetkezett, bár életében „csak” egyszer, sógorának jutott ki ez a sors, érte kellett tetemes váltságdíjat fizetni. Magát viszont holtában nem sikerült megvédeni a pénzre sóvárgó rablóktól.

A 79 éves korában 2006 őszén elhunyt Friedrich Karl Flick német származású volt, osztrák állampolgársággal csak 1958 óta rendelkezett, s a nyolcvanas években települt át bizonyos adómegfontolásokból Karintiába. Az óriási örökölt vagyon nem mentes némi barna folttó: Idősebb Flick a második világháború idején a náci birodalom fegyverszállítója volt. Bár a háború után három évet ült, szabadulása után hamar talpra állt, és az egyik legnagyobb német gyárossá lett.

Friedrich Karl Flick 1972-ben, apja halála után került a konszern élére. Neve a nyolcvanas években került szalagcímekbe, amikor kiderült: korábban egyik nagyszabású ügylete adómentességét tiltott párttámogatásnak köszönhette. A botrány nehezen ült el, Flick visszavonult, gyárbirodalmát eladta és élt az ausztriai lehetőséggel: az akkori osztrák pénzügyminiszter által kezdeményezett törvény lehetővé tette az adó elől menekülőknek pénzük átmentését az Ausztriában létesített alapítványba.

Karintiában Flick igazi tündérmese főhőse lett: beleszeretett egy nála 30 évvel fiatalabb szállodai alkalmazott hölgybe, s 1994-ben el is vette feleségül. A frigyből - két előző házasságából származó felnőtt lányai után - 72 éves korában egy ikerpár született. Az említett rablás nem sokkal a házasságkötés után történt: ifjú nejének bátyja szabadon engedéséért 10 millió márka váltságdíjat fizetett. A tetteseket elkapták és elítélték.

Flick nem csak a vadászszenvedélynek és az édes élet örömeinek hódolt utolsó éveiben: elismert képzőművészeti mecénás és gyűjtő volt; a temetésen a 300 meghívott vendég között ott voltak a pártfogolt művészek is.

Három évvel ezelőtti temetése finom zárkörű magánrendezvény volt, méltó a 6,8 milliárd eurós vagyont hátrahagyó elhunythoz. A karintiai Veldenben – a Wörthi tó partján - csak meghívott vendégek lehettek jelen. A készülődés napokig tartott, mégpedig nem is a megszokott módon: beletartoztak azok a tárgyalások, amelyeket a temető melletti házakban lakók, a Flick család mauzóleumára nyíló ablakkal rendelkezők folytattak. Hol a médiával, hol a család ügyvédjével. Utóbbi ezer eurót fizetett azoknak, akik elfogadták és aláírták a szerződést, és lemondtak arról, hogy hasznosítsák a nagyszerű kilátást a temetőre, a mauzóleumra és az eseményekre. Mert a magánrendezvény ugyancsak felkeltette a bulvárlapok, televíziók érdeklődését, de még a társasági események ismert, ám innen most kirekesztett résztvevői is szívesen bepillantottak volna. A temetést megelőző ökumenikus istentiszteleten is csak a meghívottak voltak jelen, ám a délutáni Rekviem a klagenfurti Dómban nyilvános rendezvény volt. Nem is akármilyen: a Schönberg kórus énekelt, és Anne-Sophie Mutter hegedült.

A család azóta is előkelő helyen áll az ausztriai gazdagok listáján, s a bulvársajtó folyamatosan igyekszik felkutatni, mit csinál az özvegy, van-e új kapcsolata. Ingrid Flick természetesen nem vonul zárdába, de most is viszonylag visszavonultan él, kerüli a feltűnést. Nem volt vita a hatalmas örökségről sem: családfő még idejében rendelkezett a jövőről, a vagyon 10 százalékát ingatlanba, a többit részvényekbe fektette, s valamennyi gyermekéről és nejéről bőkezűen gondoskodott.
A koporsó és a holttest elrablása azonban nem kis fejtörést okozott. Több mint egy éven át hiábavaló volt minden erőfeszítés, beleértve az özvegy által felajánlott százezer eurós jutalmat is. A koporsó közben visszaérkezett Klagenfurtba.