Hetilap kereső

Gosztola Bernadett írása

Az idei évben meggyűlik a bajunk a szúnyogokkal, Borsodban már az állam finanszírozza az irtást, és másutt sem jobb a helyzet. Az osztrák és magyar határon fekvő Fertő tó hazai részén pedig nem is irtanak. A helybeliek, ha tehetik, inkább átmennek az igényesen kiépített osztrák oldalra.

Az idei évben sokkal több a vérszívó, mint a korábbi években. Ennek megállapítása egyszerű: megszámolják egy emberen az egységnyi idő alatt keletkezett csípések számát.

A forró nyár és a gyakori esőzések kedveznek a szúnyogok gyors szaporodásának, a szél és az esőzések ráadásul a gyérítést is nehezítik.

Az árvíz levonultával Borsodban már az állam kénytelen finanszírozni az irtást, de országszerte több önkormányzat is jelezte, a célra elkülönített keretből már nem futja, támogatásra van szükségük.

Tajti László, az ÁNTSZ közép-magyarországi intézetének biológusa szerint jelenleg Magyarországon szinte nincs szúnyogmentes nyaralóhely. Itthon a Mátrába, vagy a Zemplén-hegységbe érdemes nyaralást szervezni, mert a hegyekben alig fordulnak elő a szipolyok. A szakember azt ajánlja a nyaralóknak, a biztos szúnyogelkerülés tekintetében inkább egy tengerpartot érdemes választani, vagy Ausztriát. Nem kell kétszer mondani, az osztrák határ mentén élő családok közül is, aki teheti, az esti órákban átmegy a Fertő tó túlsó partjára pihenni, sétálgatni, kikapcsolódni, többen elsőként a szúnyogmentességre hivatkoznak.

Beach helyett mocsár

Hogy Ausztria miért ilyen preferált szúnyogmentes övezet, arra a Fertő Hanság Nemzeti Parkban találtuk meg a választ. A Park Oktatási és ökoturisztikai szakreferense, Mészáros Krisztina úgy reagált: A Nemzeti Parkunk védett terület, nem lehet vegyszert alkalmazni, ráadásul a Fertő hazai részét nádterület borítja. Természetes, hogy az emberek átmennek Ausztriába, ott nincs szúnyog.

Itthon, a határmentén rengeteg a szúnyog, a határt átlépve pedig szinte egy sincs. Úgy tűnik, mintha a vészívók tiszteletben tartanák az országhatárokat. Persze akadnak racionálisabb okok is…

Az osztrák tópart igényesen, szépen ki van építve: parkok, játszóterek, sétálók, kerékpárutak, helyenként strandok biztosítják a kikapcsolódást. Itthon pedig, aki csak végignéz a végtelen nádmező borította, helyenként mocsaras, lápos Fertő tavon, többnyire meg van róla győződve: a mi Fertő-partunk azért nem egy Hawaii beach, mert csórók vagyunk – lássuk be. Ez a hazai, általános, pesszimista helyzetértékelés azonban nem felel meg a valóságnak a legfejlettebb régióban.

Nem pénzkérdés, inkább hozzáállás

Dr. Ambrus András, az Természetmegőrzési és ökológiai osztály szakreferense kérdésünkre elmondta, tévedés, hogy pusztán pénz kérdése lenne a hazai terület kiépítése. Más a szemléletmódunk és más az örökségünk – magyarázza a Nemzeti Park szakembere. „Az, hogy valaki lemegy egy vízparthoz, hogy pecázzon, fürödjön benne, és kiépített strandot találjon, egy másfajta emberi értékrend tükröződése, mint az, hogy mondjuk legyenek rajta vadludak, vagy a nádi énekesmadarak megtalálják a megfelelő életterüket.”

A szakember hozzátette, pontosan tudja, hogy „az emberek többsége számára nem érthető, nem nyilvánvaló, mit kell védeni és egyáltalán miért. A természetes és védett élőhelyek a ritka állatfajok túlélését és jövőjét biztosítják, meg nem ismételhető, újra nem teremthető ez a környezet”.

Itthon a téesz ment

Nem arról van szó, hogy az ilyen, egyedülálló természetvédelmi értékkel rendelkező területek a szomszédjaink számára nem fontosak. A két nemzeti park, valamint a hajdani tájvédelmi körzet más birtokviszonyokból indult ki – magyarázza a szakember. Az osztrák oldalon évtizedek óta minden talpalatnyi földnek megvolt a tulajdonosa, kisparaszti parcellák voltak jellemzőek, gazdálkodás, szántás, földművelés. Soha nem volt olyan téeszesítési időszak, mint Magyarországon.

Ráadásul a vasfüggöny által elzárt területek évtizedeken át érintetlenek voltak. Itt háborgatás nélkül szaporodhattak azok a jelenleg is nagy természeti értéket képviselő élőközösségek, melyek az osztrák gazdák által intenzíven használt területekről kiszorultak.

A rendszerváltás után részben állami tulajdonban maradt tájvédelmi körzet vagy a Nemzeti Park, vagy pedig a vízügyi igazgatóság kezelésére lett bízva, értelemszerűen mindkét esetben a természetes állapotok fenntartása volt az elsődleges szempont. Hát ezért van nálunk szúnyoghad, nádmező, mocsár, különleges, értékes élővilággal, míg a szomszédban parkok, játszóterek, és strandok.

Mindez persze anyagilag nem olyan kifizetődő, mint mondjuk egy Balaton beach – tette hozzá Dr. Ambrus András –, de a park dolgozóival próbálunk az emberek gondolkodására valamilyen szinten hatni, közelebb hozni némi magyarázószöveggel ellátva, azokat a természeti értékeket, amik miatt olykor tűzvonalba megyünk.

Lepkét is alig látni

A szakember leszögezte, valójában a sok vérszívó nem a tóban szaporodik, hanem az időszakos, sekély pocsolyákban. Ezek megfékezésére létezik olyan szer, ami az ún. csípős szúnyog lárváira szelektív, de mást különösebben nem zavar. Ellenben a szakember szerint mégsem ilyet használnak a gyérítés során – a vonatkozó EU-s jogszabályok ellenére, hanem hagyományos rovarirtó szert, ami miatt szinte az összes, éppen aktív tevékenységet folytató rovar elpusztul. Ennek lenyomata a Balaton élővilága, ahol Ambrus szerint akár csak egy lepkét is alig látni.

Tessék-lássék milliókért

A község határaiban alkalmazott repülős permetezés során lehet ugyan, hogy néhány szúnyog elpusztul, de Ambrus szerint inkább csak a lakosságot megnyugtató látszattevékenységről van szó.

Hogy az évi három-négy permetezés látszattevékenysége-e vagy sem, azt minden kétséget kizáróan nehéz eldönteni, mindenesetre önkormányzati szinten is milliókat költünk rá, országos szinten pedig százmilliókat.

Biztosra menni szúnyog-ügyben egyébként is csak úgy lehet, ha egyéni alternatívákat is bevetünk: szúnyogháló, szúnyogriasztó, füstölők, rovarirtók, sprayk és krémek…

Tajti László pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a közvetlen környezetünkben keletkezett víztócsák megszüntetésével elejét vehetjük több ezer szúnyoglárva kifejlődésének.