Az Orbán-kormánnyal szembeni sajtó- és diplomáciai támadások napról napra eszkalálódnak. A mai nap folyamán az eddigi legsúlyosabb támadás érte a Fidesz-kormányt és rajta keresztül Magyarországot. A soros EU-elnök, Dánia parlamentjének külügyi bizottságában hivatalosan is elhangzott a javaslat: induljon eljárás Magyarország ellen a lisszaboni szerződés 7. cikkelye alapján. Vagyis Magyarország szavazati jogának felfüggesztését akarják.
A dán parlament EU-ügyi bizottságának keddi ülésén Magyarország is szóba került. Egy ellenzéki képviselő azt javasolta, hogy az EU-elnökséget viselő dán kormány támogassa, hogy induljon eljárás Magyarország ellen
a lisszaboni szerződés 7. cikkelye alapján. Vagyis Magyarország szavazati jogának felfüggesztését akarják – írja az Index.
A kormánypárti bizottsági elnök válaszában arról beszélt, hogy ha most jelentkezne Magyarország az EU-ba, akkor valószínűleg nem vennék fel.
Eddig az EU-elnökséget jelenleg betöltő Dánia részéről nem érkezett támadás Magyarország ellen. Mostanáig csupán a francia, a német, a luxemburgi és a finn kormányok jelezték, hogy problémásnak találják Magyarországot.
A vitáról Peter Spiegel, a Financial Times brüsszeli irodavezetője számolt be a Twitteren.
Kizárható-e egy tagállam az EU-ból?
Az Európai Unió szerződései semmilyen körülmények között nem teszik lehetővé a tagállamok kizárását. A legutóbbi évek újításai közé tartozik a tagállamok szankcionálásának új, ennél jóval enyhébb módja; a tanácsi szavazati jogok felfüggesztése.
A Lisszaboni Szerződés rendelkezik először a tagállamok Szerződésből adódó egyes jogainak felfüggesztéséről, beleértve a Tanácsban őket megillető szavazati jogot. Az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke szabályozza ezt az Unió alapértékeinek súlyos és tartós megsértésének felmerülésekor.
Az eljárás során a Tanács, a tagállamok egyharmada, az Európai Parlament vagy az Európai Bizottság indoklással ellátott javaslata alapján a Tanács dönt négyötödös többséggel arról, hogy fennáll a veszélye annak, hogy egy tagállam súlyosan és tartósan megsérti az emberi méltóság, az emberi jogok, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség és a jogállamiság tiszteletben tartásának alapértékeit.
A Tanács meghallgatja az adott tagállamot, és rendszeresen ellenőrzi, fennáll-e a jogsértés veszélye.
Ezt követően a tagállamok egyharmada vagy az Európai Bizottság javaslata alapján, az Európai Tanács egyhangúlag határoz az alapértékek súlyos és tartós megsértéséről.
Végül a Tanács minősített többséggel dönthet arról, hogy a jogsértésekből következően a tagállam Szerződések alkalmazásából származó egyes jogait felfüggeszti, beleértve a Tanácsban a tagállam képviselőjét megillető szavazati jogokat. A Szerződések szerinti kötelezettségek a tagállamot a döntéstől függetlenül továbbra is kötik.
A Tanács a későbbiekben minősített többséggel úgy határozhat, hogy az általa hozott intézkedéseket megváltoztatja vagy visszavonja, amennyiben a tagállam gyakorlatában változás következett be.
A tagállamot Tanácsban megillető szavazati jogainak felfüggesztése nem tévesztendő össze a tagállamok önkéntes kilépésével, amelyet szintén a Lisszaboni Szerződés szabályoz először hivatalosan.
Az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikke kimondja, hogy a tagállamok bármelyike úgy dönthet, hogy kilép az Unióból. A kilépés szándékát az Európai Tanácsnak kell jeleznie, amelynek iránymutatásai alapján a Tanács minősített többséggel, az Európai Parlament egyetértésével köt megállapodást a tagállammal a kilépés részletes szabályairól. A megállapodás hatálybalépésétől a Szerződések nem alkalmazhatók többé az érintett államra. Ha az Unióból kilépett állam később újra felvételét kéri, az Európai Unióról szóló szerződés 49. cikkében megállapított eljárást kell alkalmazni, amely a csatlakozási kérelmek benyújtását szabályozza.
A Washington Post már Belorussziához hasonlítja Magyarországot
Ha az Európai Unió eltűri, hogy Magyarországon az emberi jogokat sértő törvények legyenek, saját alapelveit is megsérti, írja a Washington Post Orbán Viktor alkotmányát és sarkalatos törvényeit bíráló szerkesztőségi vezércikkében. Magyarország már nem az európai demokráciákra, hanem Belorussziára hasonlít, írja a lap.
Bár az Európai Unió elsősorban a görög és olasz adósságproblémával van elfoglalva, Közép-Európában egy "sokkal elemibb kihívással kell szembenéznie", írja szerkesztőségi vezércikkében a Washington Post. A lap ugyan az államcsőd kockázatát is kiemeli, amit a tízéves magyar államkötvények tíz százalék körüli hozamából vezet le, fő problémaként mégis a demokratikus intézményrendszer átalakításáról ír.
"A jobboldali, nacionalista kormány támadást intézett a demokratikus rendszer ellen" - írja a lap, majd felsorolja az új alaptörvényt és a sarkalatos törvényeket, amelyekkel a kormányzó Fidesz kiterjesztette a hatalmát "az igazságszolgáltatásra, a médiára, az egyházakra és a jegybankra" – idézi a lapot az Index.
"Az új alkotmány hatályba lépésével Orbán Viktor miniszterelnök országa jobban emlékeztet az orosz és belorusz autokráciákra, mint az európai demokráciára" - írja a lap.
A vezércikkben megjegyzik, hogy az új törvények 270 bírót kényszerítenek nyugdíjba, míg utódjaikat "Orbán úr közeli bizalmasa" nevezheti ki, akinek jogában áll azt is kijelölni, melyik bíróság tárgyalja az ügyeket. Azt is írják, hogy az új egyházi törvény 14 egyház kivételével minden más gyülekezettől megvonta az egyházi előjogokat, köztük az episzkopális és a metodista egyháztól, de számos zsidó gyülekezettől és az összes muzulmán közösségtől is.
"Orbán úr eddig figyelmen kívül hagyta az európai és a nyugati kormányok kritikáját, ehelyett inkább december utolsó hetében áterőltette a bírált törvényeket, köztük a jegybanktörvényt és az egykulcsos adót rögzítő sarkalatos törvényt" - írja a Post.
Orbán ugyan korábbi ellenállását feladva immár tárgyalna az IMF-fel, és a hétvégén jelezte, hogy a jegybank ügyében visszavonulhat, a Washington Post szerint az EU nem érheti be ennyivel. "Vissza kell szorítaniuk Orbán úr hatalomkoncentrációját is". "Az igazságszolgáltatási, az egyházügyi és a médiatörvény sérti az alapvető emberi jogokat és a fékek és ellensúlyok rendszerét. Ha az Európai Unió eltűri ezeket egy tagállamban, azzal megsértené saját szabályrendszerét is" – írja a Post.
Tőlünk lesz hangos Brüsszel
Több magyar ügy is szerepel az Európai Bizottság szerdai ülésének napirendjén, a hírek szerint Brüsszel "csomagban" lenne túl az aggályokon. Így például döntés születhet arról, hogy kiderül-e hazánk a túlzott deficit eljárás hatálya alól, emellett akár a jegybanktörvényről és a végtörlesztésről is ítéletet mondhat a testület. A kérdések pedig nagyban befolyásolhatják Magyarország tárgyalási pozícióit egy új hitelcsomagról – írja az Mfor.hu-háttér.
Jövő pénteken találkozik Rehn és Fellegi
Január 20-án, jövő pénteken találkozik Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnöke Fellegi Tamással, a nemzetközi pénzügyi tárgyalások folytatásával megbízott magyar tárca nélküli miniszterrel Brüsszelben - jelentette be az uniós javaslattevő-végrehajtó testület keddi sajtótájékoztatóján Rehn szóvivője.
A magyar delegációt vezető miniszter az európai bizottsági alelnökkel való tárgyalás előtt, 12-én, az IMF-vezérrel egyeztet.
Fellegi Tamás a héten az Egyesült Államokban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetőivel tárgyal. A magyar kormány korábban jelezte igényét arra, hogy elővigyázatossági hitel-megállapodást kössön az IMF-fel és az Európai Bizottsággal.
Az uniós testület a minap értésre adta: Rehn nyitott arra, hogy találkozzék Fellegivel, de ez önmagában még nem jelenti a hiteltárgyalások hivatalos megkezdését. Az Európai Bizottság azt is közölte, hogy Brüsszel a magyar jegybanktörvény kérdésének rendezésétől tette függővé a magyar hitelkeret-kérelemről való tárgyalási hajlandóságát. A december 30-án elfogadott törvény tervezete ugyanis az Európai Bizottság megítélése szerint ellentmondott a jegybanki függetlenség uniós jogi követelményének.
Orbán Viktor miniszterelnök a tárgyalásokat megelőzően közölte: Fellegi Tamás főtárgyaló mandátuma négy kérdésre terjed ki. E szerint a tárca nélküli miniszter minden olyan hitelformát elfogadhat újabb kormányzati egyeztetés nélkül, amely abban segíti Magyarországot, hogy továbbra is a nemzetközi pénzügyi piacokról finanszírozhassa magát, vagyis amely nem kiváltja a piaci finanszírozást, hanem "megerősít bennünket a piacokon".
Martonyi a Guardianben elhatárolódott Matolcsytól
"Minden megtárgyalható" - jelentette ki Martonyi János abban az interjúban, amely kedden jelent meg a Guardian című brit baloldali napilapban. A külügyminiszter kijelentette, hogy a kormánya által "húsz hónap alatt elfogadott több mint 350 törvény nem mindegyike felel meg feltétlenül az európai jognak". De – mint mondta – Magyarország igazságtalan bírálatokat kap azoktól, akik azt állítják, hogy Orbán egy diktátor, és Magyarországon leépülőben van a demokrácia.
A lap szerint - Prőhle Gergelynek, egyik legközelebbi munkatársának egy karácsony előtti interjúja kapcsán - Martonyi elismerte, hogy a magyarok időnként hajlamosak ellenségként lefesteni Európát, miközben nem foglalkoznak saját hibáik feltárásával. "Magunkba is kell néznünk" - mondta.
Arra a kérdésre, nem bánja-e a magyar kormány, különösen pedig a gazdasági minisztere, Matolcsy György részéről hangoztatott erős IMF-ellenes retorikát, Martonyi elhatárolta magát kollégájától - írta a lap. "Én sohasem használtam ellenséges vagy gyűlölködő szavakat az IMF-fel szemben" – mondta. Meggyőződését fejezte ki, hogy a világnak szüksége van a Nemzetközi Valutaalapra. A magyar külügyminiszter ehhez hozzáfűzte: az IMF-fel "a lehető leghamarabb megállapodásra akarunk jutni".
Martonyi úgy véli, kormányának kötelessége meghallgatni úgy a nemzetközi megfigyelők panaszait, mint a budapesti Opera előtt múlt hétfőn ellene tüntető tízezrek hangját. Hibának tartja ugyanakkor, hogy a ellenzéki képviselők nem hajlandóak részt venni a parlamenti munkában, s ehelyett "az utcán politizálnak".
"Nem szabad elfelejteni, hogy politikai családunk, ha akarja, tízszer annyi embert tud az utcára vinni, mint ők" – mondja. "De mi ezt nem akarjuk. Szerintünk nem ez a módja a demokratikus párbeszédnek, (a versengés) hogy ki tud több embert az utcára küldeni." A Guardian ennek kapcsán felidézi, hogy a Népszabadság értesülése szerint a Fidesz vezetése egy "erőt demonstráló" nagygyűlésre készül Orbán februári évértékelője alkalmából.
HozzászólásokÖsszesen: 55 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Kedves Tanika!
Már alig találtam magunkra, lassan lekevernek minket.
Nos, a helyzet az, hogy pont finoman próbáltam véleményezni a kérdéseidet, melyekben egy kis populizmust érzek (bocs). Próbáltam sorok közé rejteni a válaszokat, vagy inkább a gondolataimat.
Olvasva téged, Gandhi, vagy Martin Luter King ideológiája jut az eszembe, akiket nagyra tartok, a történelem őket igazolta, tény. Persze kérdés, mit szóltak azoknak a legéppuskázott és elvágott torkú szerencsétlen indusoknak, négusoknak a gyerekei, akik szülei - nagy szó - életüket áldozták a szabadságért? Szerinted?
Azt írod, Trianon gyalázatos volt! Igen Tanika ez így van, de csak innen, Magyarországról nézve! Kérdezz meg egy szlovák, egy román, stb nemzetiségit, hogy neki mi erről a véleménye, ha már annyira érzékeny vagy. Minden éremnek két oldala van Tanika!
Amit Orbánék művelnek ebben a nagy szabadságharcban, az Trianon II. felé vezet. Csak most nem a határokat fogják átszabni, hanem a lehetőségeinket.
Persze, jó lenne, ha nem lenne külföldi kézben az infrastruktúránk egy jó része. Ha nem hordták volna szét a gazdaságot! De rosszul emlékszem Tanika, hogy OVI-t akkor nem nagyon láttam tiltakozni? Rosszul emlékszem, hogy a mai oligarchák anno az MSZMP egyetértésével (azt már ki se merem mondani: támogatásával) regnáló akkori bank- és vezérigazgatók, stb sza..rért- hú...gyért szereztek többségi tulajdont a cégeikben?
De, tudod, ez még mindig tisztességesebb (szerintem) mint ahogy azok az ex politikusaink gazdagottak meg,akik egy szál farmerben lettek megválasztva! Ebbe mindkét oldalt beleértem.
Szóval, Tanika, ők a mi tőkéseink, akár tetszik nekünk, akár nem.
Aki OVI mögött van felsorakozva, nyilván a napokban jött-jön rá, mekkorát hibázott, kivétel talán a Széles G. aki hallom a fasiszta Bencsik-Bayer csapattal fog vonulni. De hát, mindig van kivétel, aki erősíti a szabályt.
Ha te vmi svájc-szerű függetlenségről és önállóságról álmodsz, az nekem is nagyon bejönne, de akkor már most el kell kezdeni és egy pár száz évig még gyűjteni kell a zsetont.
Ha szeretnénk a mában normálisan élni, akkor nem kell mindenkinek nekimenni Tanika. Egyeztetni kell minden érintett réteggel, konszenzust kell keresni. Persze ehhez kell egy bizonyos intelligencia, ami sajnos nincs meg a vezetőinkben. Bennük nincs más Tanika, mint a hataloméhség - ne legyenek illúzióid.
Köszönöm, hogy elolvastad. Én itt lezárom ezt a vita-szerűséget köztünk, de nyilván más cikknél majd még összefutunk, akár egy sörre is.
Szép napot!
Igor
Kedves Tanika!
Köszi, hogy válaszra méltattál, szép, egyedül víz-olaj ügyben pontosítalak. Bocs, inkább víz maradnék, ha már hal vagyok, az olajosok a Pintérék, ha még emlékszel.
Cseles a kérdésed, ami nem is egy, hanem mindjárt hat, ha jól számolom. Némelyik kérdés párosításod is érdekes, de hát hajnalban?
Olvasva téged, kicsit arra asszociálok, amikor a fülkeforradalomban megválasztott vezetőink levelet kapnak az EU-tól, hogy: gyerekek, ez sem jó, meg az sem! mire hülyén néznek maguk elé (ismét emlékeztetnélek a cikkből 2 fotóra) és elkezdenek hepciáskodni:
Mondjatok konkrét példákat! (itt emlékeztetnélek Kovács Zoltán kommmunikációért felelős államtitkárunk, Szíjjártó, Selmeczi szenátorné, meg a többi görény standard szövegeire)
Itt van ez a Giró-Szász is, miután Olli Rehn tegnap nyilatkozott, Giró megint nem értette a dolgot, immár sokadszor. Ez a Giró egy értelmes pasasnak tűnt, de.... Ő nekem nagyon jó példa arra, hogy az agysejtjeit milyen hamar képes elveszteni vki. Ilyen mélyre ilyen rövid idő alatt keveseknek sikerült. (Andris, te is beraktad magad egy fiókba, ki fog onnan kiszedni?)
A kérdése(id)re, avagy: hol vannak a magyar kapitalisták? A múltban!
A mi gazdaságtörténeti evolúciónkból kimaradt az eredeti tőkefelhalmozás korszaka, úgy az 1600-1700-as évek környékén. A mi nagyjaink e helyett vadászgattak, múlatták az időt, mint ahogy a mai forradalmárjaink teszik ezt éppen. Minket egy jó ideig elkerült az Ipari Forradalom, nem gyárakat építettünk, meg vasutat, nem kereskedtünk, tisztelet a kivételnek (ők csak erősítették a szabályt). A mi a nagyjaink inkább csak qúrogatták a cselédlányokat.
Közben telt-múlt az idő, jött Széchenyi és néhány kivételes magyar, akik felszedték a fonalat. Talán nem így alakult volna az ország sorsa, ha nincs I. és II. vh, de volt - és a mi vezéreink hallatlan történelmi érzékkel találtak társakra. Sőt, volt Trianon is, az első lecke, amire jött a Horty-korszak, nyilván, mint a lehető legjobb megoldás, ugye Tanika?
Nyilván, mert a mi elitünk most ezt akarja viszaállítani. A méltóságos uram/asszonyom, cseléd viszonyt, ez utóbbiakat még Alaptörvényben szaporodásra is kötelezve, nehogy elfogyjanak. Tanulatlan emberfőket, akarnak, akiket előbb a H. Rózsa megköznevel, aztán 16 évesen már mehetnek gályázni. OVI nem a fonalat szedi fel, hanem a horgonyt, érted? De vajon hol a pi..csába akar kikötni,itt Európa közepén? Meg tudod ezt nekem mondani, Tanika?
Te nem úgy látod, hogy megint ismétli magát a múltunk? Az a múlt, amire emlékeztetsz. Te is ezt akarod? Mert mi NEM és megint NEM!
Ha valamit úgy akarsz megváltoztatni, ahogy csak Te tudod, légy Avatar, menj vissza az időben. Pali, a köztársaság- és agyélküli Köztársasági Elnökünk ezzel éppen most próbálkozik (állítólag együtt írták a bolgár George-dzsal a dr-i dogát, a bolgár 1980-ban, Pali'bá meg 1992-ben). Tényleg kíváncsian várom, mire jut, figyeljük együtt.
Addig is, próbálom tovább halmozni a tőkémet, van két majdnem kamasz kölköm, kajolnak, meg nőnek rendesen, van mire költeni. Úgyhogy bocs, de most be kell ülnöm a gályába!
Szép napot!
Így van Igor!
Nekem má' meg se' kell szólalnom.
:)
Kedves Tanika, aki a nevedből ítélve valszeg hölgy vagy!
Minden tiszteletem a tied, meg azoké az idealistáké, akik úgy gondolják - csupán szép szóval is el lehet intézni a dolgokat. Nem kell magyarázzam, melyik oldalon állok, gondolom ott, ahol az itteni többség - remélem.
De ez az oldal - szerintem - már nem a baloldal, tévedsz. Ez az oldal inkább a józan ész oldala. Minket nem vízválasztó választ el a másik oldaltól, hanem a másik oldalon lévők szeme elé leereszkedett ködfüggöny.
Ha mi vagyunk a pohár víz, akkor ők bennünk az olaj. Rázogatnak minket, képletesen, a bejegyzéseikkel, de nem fogunk, mert nem tudunk összekeveredni.
Gondolom, különbséget tudtál tenni a 2006. évi őszi és a 2011.okt 23-i, illetve 2012. jan 02-i tüntetések között. Nem vagyunk és nem is leszünk jakobinusok, érted? Nem gyújtogatunk kukákat, nem borogatunk rendőrautókat, érted. Volt gyerekszobánk és van IQ-nk.
Ha nem ilyen szar lennne a helyzet, mint amilyen, biztos, hogy sör mellett is eldumálnák veled. De most épp az van Tanika, hogy a szemünk előtt qúrják szét az országot. Nézzük tovább, mint a birkák?
Javaslom, vidd a leveled OVI-hoz (ő van a cikk első képén, aki olyan hülye pofát vág) és győzd meg őt az igazadról.
Remélem, se sértő, se bántó nem voltam veled!
Szép estét.
Az újabb csapások sajnos nem fognak hamar célt érni, alszanak egyet rá és ott folytatják ahol tegnap abbahagyták. A magyarok nagy részének még most sem jut el az agyáig, hogy ez az ő zsebükre megy elsősorban.
Tanika 49#!
Szép gondolatok, csak értelmezhetetlenek. Értem a szándékod, hogy definiáld azt amit manapság (jobb híjján) a demokrata megnevezéssel illetnek. Nem kell azt annyira szégyelni! Menekülni előle valami sosem volt eszme-zúgba, apró lépés a gyávaság posványa felé.
Így erősködni mint Orbán,még azok sem szoktak akik a bolondokházát lakják!!
Hisz a támaszai is elmenekültek,az az egy két hülye is rövidesen magára hagyja.
Yo Oetlet!
Nincs más hátra, össze kell ülni megint Trianonban, és fel kell osztani Magyarországot Szlovákia, Ausztria, Horvátország, Szerbia, Románia és Ukrajna között! Ez lenne a leegyszerűbb, Budapest olyan lenne, mint anno Nyugat-Berlin, liberális városállam-köztársaság. Rögtön nem lenne baj velünk, és a jobboldal sem kerülne soha hatalomra, legalábbis Budapesten. Orbánnak az EU lakhelyként kijelölhetné Munkácsot, a fideszes önkormányzatokat feloszlatnák, s direktóriumokat kéne kinevezni ideiglenesen. Mindenki jól járna, legfőképp a románok és a szlovákok, illetve a magyarok akik megszabadulnának Viktortól.
A Viktornak vége lesz,mint a botnak,-imádkozhatnak a hívek,úgy ahogy csak akarnak!
A kormányon minden eszkozzel, bentrol és kintrol is fokozni kell a nyomást, amíg a kívánt pozitív fordulat állandó jelleggel be nem kovetkezik. Máskulonben a "birodalom visszavág". a csokonyosséguket nézve ez a huzavona szornyu kovetkezményekkel fog járni az emberek életszínvonalára, de nem megspórolható.
http://fn.hir24.hu/itthon/2012/01/10/atvagtak-a-magyarokat/
Tetű banda!!!
menedékjogot kér.... sorry
Kedves jobboldali Kommentelők!
Szerintetek az oké, hogy állandóan a múltat emlegetitek, arra hivatkoztok, és ott keresitek a megváltást? Nincsenek (vagy nem lesznek) gyerekeitek, akik a jövőben fognak élni?
Nézzétek szét, nézzétek meg az olaszokat, ott is felállt a kis törpe fax m.elnökük, a Berlusconi, és átadta a helyét egy szakértő kormányfőnek. Benne még maradt annyi becsület és intelligencia, hogy képes volt ezt megtenni. Persze, az olasz társadalom is van annyira intelligens, hogy összezárt az új államfő mögött, nyilván normális jövőképet láttattak velük.
Orbánnak se intelligenciája, se becsülete nincs ahhoz, hogy elhúzzon, ezek a fogalmak számára teljességgel ismeretlenek. Na meg itt vagytok mellette ti, az utolsó véderő. Nektek milyen jövőképet mutat ez a szerencsétlen? Lőporszagot? Uramisten, vakok vagytok?
Az őt támogató mogulok, meg a 2. vonal elkezdtek felállni, hátrállni, nem látjátok?
A Járai lelépett, a Fellegi még bevállalt egy New York-i városlátogatást, de utána valszeg menedékjogot.
Martonyi épp most határolódott el a balf..sz miniszterelnökünk jobbkezétől, örökbecsű Matolcsytól, meg hát, közben megtanult számolni is a lelkem, már több tízezres január 2-i tömegről beszél vki biztos. Olvastam egy mai cikkben, hogy Martonyi szerint OVI országlása alatt, a meghozott 350 (!) új törvényből van néhány nem EU konform törvény is.
Ez a néhány nem EU konform törvény gondolom olyan apróságok, mint az Alaptörvény, Médiatörvény, Igazszágszolgáltatási törvény, Köznevelési törvény, soroljam.
Nézzétek meg e cikknek a fotóit. Szerintetek, ezek épeszű emberek?
Gondoljátok meg, mihez asszisztáltok!
Szép napot!
Valaki mondta, hogy milyen jó politikus.
Megélhetési.
20 forintos kérdés:
Kit fog legközelebb otthagyni?
Jó kérdés.
Hogy lehet az, hogy nekünk az ellenzékeink mindig ilyen hatásosak, kormányon meg ennyire nullák? Vagy mostanában kimondottan mínuszok.
Így, vagy úgy, de bukni fognak. Erre az agyament kapadozásra senki sem adott nekik felhatalmazást. Főleg nem arra, hogy kivezessék az Országot az EU-ból. Nagyon erős ez az MSZP, ha tényleg képes irányítani, befolyásolni egész Európa sajtóját. ;)
Emlékkép egy utazásról:
Nyár, meleg eső után, poros út mentén pocsolyák.
Disznók dagonyáznak benne boldogan rémlik, mintha egyenarcuk lenne.
Olyan viktorosak. Vajon az elvesztett arcú emberkénk is ennyire élvezi a sárbataposás utáni hempergést?
Mi nem!
#37 joff
Ne "marháskodjék", kedves 4149...
A nyáron elnökváltás lesz.
Gojostol zacskóstul átadja a Sándor-palotát.
(Meg-lesz-fáradva.)
Amúgy is benne van a korban.
Föláldozza függetlenségét.
A felcsúti törpének /Kedves Vezető/ előírta a zapja, hogy csili-vili-kemén-vok...
#36 kopertakop
Van.
Winter...