Hetilap kereső

Buják Attila írása

Ahogy Tell Vilmos nyilazza le fia fejéről az almát, ugyanoly biztonsággal „hozza” 2004 óta az MDF az öt százalékot. Ráadásul folyamatosan változó bázis mellett. Ezúttal nem a Fidesztől, hanem az SZDSZ-től és az MSZP-től „raboltak” voksokat. S az Európai Parlamentbe „vendégjátékost” delegáltak, és három képviselőt pár hete kizártak. Meddig mehet ez így? A titkot BUJÁK ATTILA próbálta megfejteni.

– Piszok nagy szerencséje volt most is – kommentálja kissé vulgárisan T., az elemző Dávid elnök asszony eredményét. – Orosz rulett. Egy évig újra küzdhet. Nem mondom, hogy politikailag nem éli túl 2010-et, de azt sem, hogy igen.

Pedig a szavazás másnapjának reggelén a Nap-keltében maga a pártelnök „megalkotója”, Boross Péter (akinél Bokros jelölése kiverte a biztosítékot) ismerte el: „Belátom, tévedtem. Így most ez rendben van.”

Nem olyan biztos. A három kizárt „lázadó” (Katona, Hock és Pettkó) a „reménybeli” 3 százalékra készült, hogy újra „színre lépjen”. Ennek most nincs esélye.

A titkos lázadók lapulnak, mert gyöngék. Az öt százalék nyomán nincs harcképes jelölt, aki eséllyel pályázhatna az „Ibolya-uralomra”. Dávid pedig bizalmi szavazást kért maga ellen, s nem valószínű, hogy a volt alelnök, Hock Zoltán vagy a tapasztalt pártingázó Katona, netán az ifjú titán, Pettkó kívülről bármit is tehet.

Ott lesz viszont az országos gyűlésen az „utolsó mohikán” Csapody, aki szerint a bokrosi ötlet „száz százalékig bejött”. Az hozta a hiányzó három százalékot, miközben a közvélemény-kutatók alaposan „félremérték” az MDF várható eredményét.

Pedig Csapody szerint ez várható volt, s ahhoz sem kellett volna matematikai géniusznak lenni, hogy felmérjék: a Jobbik rég nem a második mandátumára hajt, hanem a harmadikra.
Orbán tudta. Ezért próbálta az utolsó héten az egyre duzzadó öntudatú, elszánt Jobbikot keménykedő szöveggel („elszámoltatás, felelősségre vonás”) überelni. Elkésett.
A gát átszakadt. Pedig a centrumos hangütésű szöveg (mi vagyunk a normálisok, más kultúrát képviselünk), amit a Political Capital dolgozott ki az MDF-nek, Németországban tizenegy százalékot hozott a konzervatív liberálisoknak. De Magyarország más politikai fauna.

Az egyik, neve elhallgatását kérő, kizárt pártellenzéki szerint a bokrosi ötlet „Ibolya fejében tavaly megszületett”, de nem állt elő vele.

– Nem biztos, hogy belementek volna – mondja Lengyel László. – De hogy mindent a vezetés háta mögött csinált, az végképp felbőszítette őket. Ki is hullottak az MDF-ből. Pedig nincs ez másképp a többi pártban sem. A Fideszben is Orbán talál ki mindent.

Dávid Ibolya ehhez képest szolid celeb. Médiasztár.

Egyik odaadó híve szerint tudható: ezernyi baj van vele, gőgös, lekezelő. De a munkabírása elképesztő. Tizenöt órát dolgozik, napi harminc pártközleményt ad ki, és stúdióról stúdióra röpdös, fáradhatatlanul „nyomja” az épp aktuális szöveget.

– Sztár? De mi köze mindennek Antall József pártjához? Antallnak politikai motivációi voltak – morgolódik kizárt és mélyen sértett ellenfele.

Sokak szerint a mai MDF szavazóbázisában jobboldali csak elvétve akad. Maradhatott pár ős-MDF-es, aki megszokásból kitart. De a zöm – alkalomról alkalomra – hol innen, hol onnan toborzódik.

2004-ben és 2006-ban néhány volt centrumosból és kiábrándult fideszesből állt össze a „bázis”. Imponált is a baloldali lapoknak a dávidi gerincesség. A „nagy testvér” elleni szívós kiállás. Ma – a felmérések szerint – akad néhány pragmatikus, akit a közélet hangneme taszít, de a zöm volt SZDSZ-esekből, pártjukra neheztelő szocikból áll. Bokros válságkezelő nimbusza hatott rájuk. Kérdés, hogy 2010-ben, amikor minden mandátum, amit Dávid elvisz, a legodaadóbb MSZP-s káderek bőrére megy, derűsen nézi-e a balos sajtó.

Dávidnak azért lesz egy kis problémája. Honnan kerül majd a kampányra pénz? 2006-ban olyanok is adakoztak, akik megengedhették maguknak, hogy több pártot szimultán támogassanak. És felbukkant a bizonytalan identitású, titokzatos Tisztelet Társasága, háttérben a „mindig aktív”, leírhatatlan Schmuck Andorral.

Mindazonáltal kevesen figyeltek az MDF folytonos színeváltozására. Az egyik kizárt ellenzékit ez különösen érzékenyen érinti.

– A pártelnöknek komoly érdemei vannak abban, hogy az MDF a függetlenségét megóvta. Hogy nem nyeltek le minket, mint farkas a nagymamát. De hogy énnekem kelljen megszavaznom Gyurcsány adótörvényeit, kicsit sok. És nem tudni, hol a vége.

Elértünk a sokat vitatott Bokros-jelenséghez. Mert bár Dávid Ibolya ellenfeleinek egy részét máig Orbán mozgatja, a többség (köztük a pártból kizárt hármas) „jámbor jobboldali”, akinek Bokros személye jelenti „a patás ördögöt”.

Lengyel László is úgy látja: – A Lajos rosszkor bukkant fel, rossz helyen. Ha az SZDSZ-t, az MSZP-t segíti, rendben van. De hogy az MDF-ben keres „szereplési felületet”, az azt jelenti, hogy egy avíttas, bomló pártra pazarolja az erejét.

– Amikor először olvastam a hírt, felhívtam az egyik Antall gyereket: ez az MDF mit meg nem enged magának! – meséli egy politikai elemző. Az hagyján – hangzott a válasz –, de hogy a Bokros mit meg nem enged magának...

A viták tehát máig, a kizárások ellenére sem csitulnak.

Az egyik kutatóintézet elemzője megjegyzi:
– Tény, hogy az MSZP-be beleharaptak. Egy baloldali szavazónak Bokros személye üzenet. De egy 153 ezres kis csoportnál ez alig mérhető.

Ami pedig Bokros „balos” gazdaságpolitikai ízlését illeti, az hű tükörképe a magyar nyilvánosság tájékozatlanságának. Annak, hogy fogalma sincs arról, milyen a bal-, s milyen a jobboldali gazdaságfilozófia. Mert Bokros jóval közelebb áll a brit konzervatív párthoz, a torykhoz, mint bármiféle szociáldemokráciához.

– Az MDF „harapása” – reagál Csapody – csupán a Jobbik „marásához” mérve értelmezhető. Korábban sokan kiáltottak farkast. A farkas – Jobbik néven – most megjelent. Szoci szavazók tömegét ragadta el máris.

Ezután beszélgetőtársaimmal a „belső bizalmas hírek” ingoványos talajára tévedünk. Egy Lezsák által bonyolított találkáról beszélnek, amelyre az „exkommunikált” Hock–
Katona-kettőst invitálta a sátorverő. A harmadikat, Pettkót eleve „kifelejtették”. Almássy Kornél sem kellett.

– Őt a KDNP-be akarják becipőkanalazni – állítja egy MDF-es.
Morális értelemben kétes volt – mint informátoraink mesélik – „a Kálmán és a Zoli attitűdje”, a fővárosi frakcióban ülve a legjobban díjazott MDF-es képviselők voltak. (Katona bizottsági elnök, fővárosi frakcióvezető.) S amíg a városházán gond nélkül szavazgattak a „bolsevista-plutokrata” koalícióval, átjőve a parlamentbe, nyomni kezdték a kőkemény nemzeti, keresztény, konzervatív izét, zöldben. Ezt a kis játékot tette tönkre az „elvhű Csáky”, aki – segítőnk szójárása – „ráharapott a vaszablára”, s gyakorlatilag felszámolta a frakciót.

– A két, ma már kizárt fiú (a Zoli és a Kálmán) valahogy egymásra talált, de hogy melyikük volt az éceszgéber, arról eltérő vélemények vannak forgalomban.

Hock tán egyszerűbb képlet. Ahogy beszélgetőtársaim jelzik, végletekig pragmatikus, az a fajta, „aki a késő este vetített filmekben mindig józanul áll fel a pókerasztal mellől”.
Ma már csak Herényi a tántoríthatatlan híve Dávid Ibolyának. Ahogy belső körökben mondják: „főpincére.”

Lengyel László szerint egyetlen tanulság van a történetben: kiderült, „nem kell frakció”. A médiademokrácia korában öt százalékot így is el lehet hozni. Elég, ha képernyőn vagy. A parlamenti játékból az MDF kiszállt. Ettől kezdve csak kampány az egész.

Persze – tesszük mi hozzá – szomorkás és bizarr, hogy a rendszerváltás „uralkodó, 42 százalékos óriáspártja” háromszor ugorja meg (ezúttal balos vendégszavazókkal) az öt százalékot, és már mindenki odavan: jé, létezik ilyen nevű párt is?

Létezik. De szétzilálta az idő. Ahogy a Fidesszel is történni fog. Majd. Egyszer.