„Mordehaj Elijahu, Izrael volt főrabbija népirtásra felszólító uszító gyűlöletbeszédének elítéléséért és az izraeli terrorállam palesztinok elleni népirtását támogató Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége tevékenységének törvényességi felülvizsgálatáért” tartott „hitvalló-protestáló” istentiszteletet vasárnap a Szabadság téri református templomban ifjabb Hegedűs Lóránt. Ezzel kezdődött a palesztin nap. KRUG EMÍLIA a kultprogramig már nem bírta.

Bondár Balázs felvétele
A lényeg, hogy résen kell lenni, nehogy a palesztinok sorsára jussunk.
– A dolgukat teszik. Politizálnak és szárazon tartják a puskaport. Mi meg egymással veszekszünk. Pedig már tapasztaltuk, milyen az, amikor tojásra gumilövedék a válasz. Látni fogjuk, hogy legközelebb parittyára harckocsi felel.
Borzong a közönség a meghívott történész, a náci egyenruhában pózoló tanár, Kosaras Péter Ákos szavain. Egyként húzzák össze a bundára, bőr- és bomberdzsekire kanyarított palesztin kendőt. Ma fedi az árpádsálat.
A szószék elé ácsolt mozivásznon képek peregnek. Munkagépek dózerolnak házakat, anyák siratják gyermekeiket, rakéták fényei villannak. Majdnem táblás a templom. Van, aki a karzatról állva nézi végig a kétórás amerikai dokut. Tizenéves palesztin kamasz lány meséli: éppen biológiát tanult, amikor édesanyja szólt, kapcsolja le a villanyt, mert lőnek. Ellenkezett, ötöst akart. Beleremegett a fal a találatba. Snittel odébb kislány panaszolja, fél iskolába menni, minden ruhája benzinszagú. Aztán idős földműves birtokát pásztázzuk.
– Korábban mennyei kertet műveltem, itt a földön.
Aztán jöttek a zsidó telepesek – virágzó domboldalról kopár, új sorházra vált a kamera. Ütős statisztikák bizonyítják: a zsidók mindig jó termőföldet kaptak, kellő vízforrással. A földműves meg egy gyereket védett az izraeli katonáktól, most törött lábára zoomol az operatőr. A mosolygós, szőke, 23 éves Rachel amerikai jogvédő volt. Palesztinok házáért tüntetett, dózer alatt veszett.
Az izraeli kormány pedig nem tesz semmit a telepesek jogtiprásai ellen. A kockákon szakértő állítja, rosszabb ez, mint Afrikában az apartheid. Az ideológia – másik szakértő szerint – kétféle lehet: akad, aki az Isten által megígért földet látja birtokában, más a hitelt, amit, ha legalább tíz évig marad, nem kell visszafizetnie.
Megint döbben a közönség: Izrael annyi külföldi segélyt vág zsebre, mint a Föld többi országa együttvéve. És az összes amerikai támogatás egyharmada ide érkezik. Lajstromozzák, hány tankja, F–16-os vadászgépe van az országnak, míg a palesztinoknak egy darab se. Pedig korábban századokon át jó volt a kapcsolat zsidók és arabok között. Mindennek a megszállás és a cionizmus az oka.
Morvai, Vona
– Persze akadnak ostoba cselekedetek is – mondja valaki a moziban. – De az öngyilkos merénylőket korábban személyes trauma érte. A szegények fegyverével harcolnak.
Bólogat rá a közönség.
Megmondta a lelkész úr is a prédikációjában: a gazdagok terrorizmusa a háború, a szegények háborúja a terrorizmus. És amúgy is: a Hamasz rakétái lavórnyi földben sem tesznek kárt, míg az izraeliek lakóházakat döntenek porba.
– Mert itt aránytévesztés van. És hamis kiválasztottságtudat – zeng az ige.
A bajt viszont tetézi, hogy e kicsiny, Szabadság téri nyájon kívül senkiben sem mozdult meg a felebaráti szeretet. (Most ennek kiterjesztése zajlik.) Áruló az egyházi vezetés, többet foglalkozik a Mazsihisszal, mint a népirtás áldozataival.
– Maga az ördög irányítja őket – csattan a lelkipásztor ostora.
De szembe kell menni a hazugsággépezettel. Tenni, szakadatlan. A szünetben például aláírni Morvai Krisztina kezdeményezését. Ő feljelentést tett a hazai legfőbb ügyésznél „Izrael állam kormányának tagjai, hadseregének parancsnokai és további ismeretlen személyazonosságú izraeli állampolgárságú bűnelkövetők ellen a genfi és a hágai egyezményekben büntetni rendelt emberiség elleni bűncselekmények elkövetése miatt”.
Születnek a szignók, fogy a kávé. Kiderül az is, melyik tüntetésen kapható grátisz palesztin sál. Hat órája és egyre felvilágosultabban ülünk a templomban.
Régóta Magyarországon élő palesztin szívsebész 18. századi török nyelvű papírt mutat. Az írás a szülei földhöz való jogát tanúsítja. Mégis el kellett hagyniuk a gázai birtokot.
– Európának gondja volt a zsidósággal, s egyszerűen átpasszolták őket Palesztinának. A média egyoldalú, és eltussol mindent.
Ő viszont táblázatot mutat az ellenük elkövetett izraeli mészárlásokról. A Hamasz „sikerei” kimaradnak.
– Most már két hazám van, egyik sem túl szerencsés – búcsúzik.
Vastapsot kap.
A fináléban kerekasztal-beszélgetés itt élő palesztin ügyvéddel, villamosmérnökkel, Morvai Krisztinával és Vona Gáborral. A harcos jogvédő tisztán látja az országok közötti párhuzamokat: idehaza is vegzálják a magyart, és biztonsági kockázati tényezőként tekintenek rá.
Vona (most főállású történész) kiszúrta: a kereskedelmi tévék a Gázai övezet támadása idején látástól vakulásig terroristás filmeket játszottak, arab gonosszal, amerikai hőssel. Fájlalja: bár Morvai korábban kedvelt vendége volt a nemzeti szívű médiának, mára kegyvesztett lett.
– Bár Krisztina nézőcsúcsot hozott, a tévék még üzleti érdekeik ellenében is a hazugságot választják. Írjunk nekik levelet – buzog.
– Kidobják – legyint valaki.
Itt a Moszad
Pedig küzdeni kell, hiszen háború van, s hazánk fontos front. A villamosmérnök tudni véli, hogy a bankokat, ingatlanokat már megszerezték.
– Mi meg közben barátságos focimeccset játszunk az agresszorral – kesereg Vona.
Tanácsot kérnek hát, mi a teendő.
– Morvai Krisztinára kell szavazni az uniós választáson – kezdi a palesztin ügyvéd. – Külföldi szövetségest keresni, alulról építkezni, beszélgetni munkahelyen, iskolában.
Persze nem mindenkivel.
– Itt is biztos van Moszad-ügynök a sorainkban – óv Vona. – Üzenem: nem félünk. Sem a palesztinok, sem mi nem adjuk földünket.
Dörög a taps, árad a felebaráti szeretet.
HozzászólásokÖsszesen: 14 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Mx-Mx-Mx!
Igazságod van sajnos, de a soha többé árpádsávos stb.. az nem a kisembereknek kellene kimondani elsö soron, nem lenne szabad megengedni, hogyha döcögve is, de birói szakba ér a Gárda ügy, akkor a tagjai redezik a biróság utcájában, épületében, tárgyalótermében az eljárás módját.Ott akkor kellett volna elkergetni, a tárgyalást elhalasztani, zárttá nyilvánitani , a rendezkedökkel hivatalosan eljárni....Nevetséges szinjátékot rendeztek a Köztársaság Biróságából.
ügyes JOGI furmánnyal lehetetlenné tették a biróságot, az meg hagyta magát.Azon tul, hogy az elsö birönöt befenyegették.
Szomorú, hogy mindenütt nyomulnak, tele hintik magukkal és a hülye eszméikkel minden forumot.
Mx-Mx-Mx:
"Az egészségesen gondolkodó társadalom azonban immunis az elmebetegek által kiagyalt ideológiával szemben, ezért a torz eszmét vallók között egyre erősödik az a nézet, hogy valójában mindenki ellenségük és lepaktál az ellenséggel"
Ebben pontosan igazad van. Ezért van, hogy csökken a mostani kormány népszerűsége és nő a Jobbiké, és ezért van köztetek az a felfogás, hogy a Fidesz "összejátszik a szélsőjobbal"
Öreg!
Mit vársz attól az egyháztól, melyet egy volt fasiszta vezet?
(Elég sok jelét mutatja a Pápa annak, hogy az ideológiája nem sokat változott az évtizedek alatt. Csak megtanulta jól leplezni a valódi céljait.)
A legérdekesebb az ebben a témában, hogy pont ezek miatt az emberek és az általuk képviselt elvek miatt valóban lehetséges, hogy kitaszít minket a kulturált világ és valóban a Palesztinok sorsára juthatunk, még ha nem is a szó szoros értelmében, de az Európához tartozás minőségét tekintve. Én úgy látom, hogy az sem véletlen, hogy a magyar szélsőjobb köreiben felmerült egy esetleges Palesztin vérrokonság lehetősége. Ők komolyan hisznek ebben az ökörségben. A múltkor az ECHO TV-n láttam egy egész műsort, ami ennek a vérrokonságnak a bizonyítására volt hivatva. Az sem véletlen, hogy mint általában a szélsőséges elveket valló körök, a mi szélső jobbosaink is egyre nyilvánvalóbban tolódnak a terrorista szervezeti működés felé. jelenleg még csak verbális merényleteket követnek el és egyelőre még csak tojással dobálják meg az "ellenséget", de ez csak a gyakorlatozás. Hamarosan eljön az idő, amikor valódi fegyverekkel harcolnak, valódi robbanó anyagokat dobnak az ellenségre, és akkor valóban meg lesz a rokonság a Hamasszal. Sajnos a hatóságok nem látják az összefüggéseket és nem látják a tendenciákat. Pontosabban biztos látják, de kötve vannak a törvényekhez. Elméleti felismerések alapján nincs módjuk fellépni. Pedig a terror mindig úgy fejlődik ki, mint ami most történik a magyar szélsőjobbon belül. Először megtörténik az ideológiai háttér kialakítása sok-sok beszéddel. Amikor kialakul a számukra koherens téveszme rendszer, akkor megpróbálják ráerőltetni a többségi társadalomra. Az egészségesen gondolkodó társadalom azonban immunis az elmebetegek által kiagyalt ideológiával szemben, ezért a torz eszmét vallók között egyre erősödik az a nézet, hogy valójában mindenki ellenségük és lepaktál az ellenséggel. Először csak néhány szent ember áldozza fel magát közülük a szent cél érdekében egy-egy botrányos fellépéssel. Aztán egyre szaporodik a konfliktusok száma a többségi társadalom és az elmeháborodottak között, majd megszületik a felismerés, hogy a cél szentesít minden eszközt. Ekkor indul be a totális támadás az ellenséggel szemben és az őt a hallgatásával támogató többségi társadalom ellen. Ez az a stádium, amelyben a palesztinok évtizedek óta bele vannak ragadva és képtelenek kitörni belőle. És ez az az ideológiai ördögi kör, amelyből a magyar szélsőjobb sem képes kitörni immáron 80 éve. Mert nem legyen senkinek kétsége afelől, hogy ezek az elvek honnan gyökeredznek! Ezek az elvek a korai fasizmusból maradtak ránk. Nem új jelenségről van szó. Téved, aki azt hiszi, hogy ez egy új fellángolás a náci elveket vallók részéről, és amilyen gyorsan fellángolt, olyan gyorsan porába hull az elv. Ha nem irtjuk ki magunk közül erővel ezt az elvet és ezeket az embereket, akkor elintézzük magunkat hosszú évtizedekre. És akkor valóban úgy néz majd ránk a kulturált világ, mint jelenleg a Palesztinokra. Tudtommal a szélsőjobb felfogása szerint a liberalizmus maga a gonosz. A liberalizmus a zsidók találmánya az ő felfogásuk szerint. Akkor minek állunk ilyen liberálisan hozzá ehhez a témához. Alkalmazzuk mindenkire azt a szabályt, amit ő maga elfogad. A szélsőjobb számára a liberális megközelítés elfogadhatatlan. Inkább az erőszakos kirekesztésben hisznek. A többségi társadalom akkor jár el velük szemben helyesen, ha az ő megoldási metódusukat választja: vagyis keményen és minden liberalizmustól mentesen leszámol velük egyszer, és mindenkorra. Soha többé Árpádsávos lobogós tanácskozások! Soha többé Árpádsávos lobogós felvonulások. Soha többé fekete náci egyenruhás masírozások! Soha többé katonai erővel fenyegetés bárki ellen! Már most is késő, de talán még meg lehet állítani őket!
Fülig Jimmy - Rejtő Jenő feledhetetlen regényhőse- már régen megmondta: "Aki a névsorolvasáson itt van, azt én mondom meg, mert nálam a névsor."
Lehet, hogy nem Fülig Jymmy mondta, lehet, hogy nem szó szerinti az idézet, de az igazságot csak magukénak tudók így cselekszenek, beszélnek.
ÖREG!
Az igazság kimondása nem egyenlő a békétlenség szításával!
És a nyugtatás nem egyenlő a (nyilvánvaló) tények kimondásával!
Sajnos a TÖRTÉNELMI EGYHÁZAKNAK az lenne a szerepük nyugtassák meg a népet nemhogy izzgasák!Vagy meg sem szólalnak gondolom "nem szól szám nem fáj fejem"elven müködnek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
És a Református Egyház vezetői ezt szó nélkül hagyják és tűrik!!!:-x
Meddig lehet még süllyedni? Ezek szerint a Marianna-árok sekélyes pocsolya...
bjnk: Így igaz!!! Rajtunk múlik!!
Egy templomban Istentisztelet helyett politikai gyűlést, agitációt tartani -teljesen nyíltan- nos, ez kimeríti a "politikai kufárkodás tényét". Jézus, akinek nevében ifj. Hegedűs működik, megérett -elvbarátaival együtt- a templomból való kikorbácsolásra. Ők mondták magukról "hitvallók", viselniük kellene tettük miatt hitük által kirótt következményeket: az igazi hívők általi kiűzettetést. Morvai, Vona és társai soha nem voltak igazi keresztény hívők. Farizeusok ők ugyanúgy, mint az őket útjukra indító "nagy testvér" első számú vezető farizeusa.
Hegedűs "tiszteletes" pedig kérje az államtól a behajtott adókból származó támogatást, esetleg annak megemelését.
A képen, a templom belsejéről készült felvételen sávos zászlót láttam, a többit nem tudtam azonosítani. Az eszmerendszerüket igen.
"drina": erre az eszmerendszerre az EU Parlamentben nincs szükség, nincs helye ott. A bejutásukat a szavazatunkkal tudjuk megakadályozni.
Szegény Luther Márton forog a sírjában.
Kisokos (bár a kisbuta név inkább jobban állna neked)
Nem ők traktálják marhaságokkal a népet! Hanem hőn szeretett pártotok, az MSZP! Morvaiék csak kimondják az igazságot! Hogy mi lennénk az EU szégyene? Nem hiszem, hiszen más EU-szkeptikus képviselők is vannak bent az EU-parlamentben.
Mindazonáltal: ami az Európai Uniónak rossz, az jó Európának.
Túl engedékeny a demokráciánk ,ma Magyarországon ! Az ilyen elemeknek mint Morvai elvtársnő, Hegedűs elvtárs és Vona elvtársnak már jó ideje a sitten kellene csücsülniük, és a 15 év jól megérdemelt büntetésükkel kellene foglalkozniuk !!Foglalkozhatnának akkor már a szegény ""dolgos"" cigány elemekkel is ,hisz tőlük meg a gazdag semmire kellő magyarok veszik el a "zsíros " földeket !!!Hahahaa ilyen eszméletlen baromságokkal traktálni az embereket ?? Mint ahogy ezek teszik borzalom és még vevő is akad rá !!!
Nehezen találok szavakat...
Annyi biztos, hogy ha ez a morvai bekerül az Európai Parlamentbe, mi leszünk az EU szégyene.....:((