Hetilap kereső

Barát József írása

Jöjjenek rátok a magyarok! Mostanában ezt kiabálják szlovák ellenlábasaiknak Pozsonyban azok a cseh focidrukkerek, akik hangoskodásban és az ellenfél froclizásában lelik örömüket. Ilyesmit korábban nem lehetett hallani, régebben a cseh–szlovák anyázás volt napirenden. De az már nem érdekes. Most a magyarok érdekesek. BARÁT JÓZSEF riportja.

A futballpályák újdonságáról a Bajnai–Fico-találkozó előtt a szécsényi sajtóközpontban Peter, egy cseh tudósító mesél felsóhajtva: de jó, hogy nekik csak korrupt politikusaik vannak, de nacionalistáik szerencsére nincsenek.

A kolléga szerint a szlovák nyelvtörvény igazi 19–20. századi őrület. A jogszabály természetesen nem segíti elő a szlovák nyelv fejlesztését, csak arra jó, hogy a magyarokat provokálja. Az is micsoda dolog, hogy Pozsony olyan nagykövetet küldött Budapestre, aki nem tud magyarul! Peter azonban úgy gondolja: a magyar fél is számos hibát követett el. Sok abszurd félremagyarázás jelent meg a törvényről, és szerinte Sólyom Lászlónak sokkal óvatosabbnak kellett volna lennie: ha mindenképpen mehetnékje volt, neki kellett volna ragaszkodnia ahhoz, hogy a révkomáromi szoboravatásra meghívjanak egy magas rangú szlovák méltóságot is. A tudósító szerint csoda kellene ahhoz, hogy hatékony legyen a találkozó.


– Most már minden a ferences szerzeteseken múlik – ad ízelítőt percekkel a találkozó kezdete előtt a cseh humorból –, hiszen ők hamarosan a Szűz Máriához imádkoznak.

Nos, Peter pesszimizmusa az ő nemzetközi tájékozottsága nélkül is általános a szécsényi Forgách-kastély előtt tüntetők vagy csak bámészkodók között. A délelőtt folyamán egyetlen pozitív hangot hallottunk, azt is Balassagyarmaton:
– Igen, jöjjön hozzánk fagyizni a Fico miniszterelnök, nálunk biztos megtalálja a kedvére való gombócokat!

A város legjobb cukrászdájában, az Orchideában kérdeztük a kisasszonyt, hogy megerősíti-e Csach Gábor fideszes alpolgármester meghívását, hogy magánemberként szívesen látják a szlovák kormányfőt – jó itt a fagyi.

– Persze, persze – mondta a felszolgáló, és hozzátette: hozzájuk amúgy is a szomszédos országból jön a vendégek többsége, nekik tehát annál jobb, minél jobb a viszony.

Hogy egyébként meg a városból kitiltották a Ficót?
– A mi elnökünket sem engedték be! – tette csípőre a kezét, kardosabb énjét mutatva a kisasszony.


A miniszterelnökökre váró kíváncsi, de nem éppen jókedvű sokadalom már déltől gyülekezik az 1750-es években épült barokk Forgách-kastély előtti park bejáratánál.

– Tárt karókkal várjuk a Ficót! – engedi el az avas viccet az ötvenes Tóth úr, akinek nevét származása adja.

Szerinte az kéne, hogy valaki ezt a dölyfös szlovákot észre térítse, de hát Tóth úr szerint a Bajnai nem elég rafinált ehhez. B. A. 17 esztendős szakácstanuló cifra nagy-magyarországos pólójában megmondja a tutit: amíg Bajnai viseli a titulust, addig nincs is miniszterelnöke Magyarországnak, de szerinte Orbán sem lesz jobb. Ő már csak 2014-et várja, amikor a Jobbik kerül hatalomra. Az ifjú B. A. még azon kesereg egy sort, hogy nincsen erős hadseregünk, miközben nem tudjuk, hogy mikor támadnak meg bennünket haderővel a szlovákok.

A Magyar Gárda egyenruhás tagjai kicsit távolabb, a turulszobornál gyülekeznek, mintha fel sem lennének oszlatva. Igaz, a rendőrség csak akkor lép fel ellenük, ha alakzatban vonulnak, félelmet keltenek vagy avatnak. Most pedig nem avatás van, hanem tiltakozás. Nincsenek sokan, ám annál nagyobb a füstje annak, hogy összegyűltek: míg a magyar miniszterelnök a sajtótájékoztatón arról beszél majd, hogy a gárda betiltása milyen fontos fejlemény, addig készülhetnek a világsajtó számára az egyenruhás fotográfiák.

Borzák Zsolt gárdistának és mentősofőrnek ami a szívén, az a száján: az a két ember, aki ma Szécsényben találkozik, Magyarország ellensége. Az egyik belülről, a másik meg kívülről. Bármit beszélnek is meg, az a nemzetnek csak rossz lehet. Sólyom Lászlóról sincs jó véleménnyel, szerinte gyávaság volt, hogy nem ment át Révkomáromba Szent István-szobrot avatni. De mit várunk, a népet csak a Jobbik képviseli ebben az országban.

A gárdától jó ötvenméternyire a Munkáspárt tart nyilvános sajtótájékoztatót. Igaz, hallgatóság nincsen, a járókelők többsége is tovasiet, így Thürmer Gyula saját összegyűlt kommunistáit sajtótájékoztatja. Talán legjobban mégis a szélsőjobbosok sajnálhatják, hogy nem figyelnek: a diplomataképzőt végzett elnök számukra is munícióval szolgálhatna, hiszen arról beszél, hogy Európa tőkés urait csak az érdekli, hogy zavartalanul kisajátítsák a magyar és a szlovák piacot. Így az EU diktatúrája ellen kell harcolni.


Egyentrikóban tüntet a Fidelitas. Szerintük nem szabad alább adni a nyelvtörvény visszavonásának és a bocsánatkérésnek a követelményénél, de a pregnáns, konfliktusokat is vállaló kisebbségvédelemhez Orbán Viktor kell. Később – amikor a két miniszterelnök már tárgyal – a fidelitasosok libasorban vonulnak a ferences templomba, hogy imához is együtt ereszkedjenek térdre, amikor Beer Miklós váci püspök így fohászkodik: „Szeplőtelen Szűzanya, Mária... bátorítsd korunk minden emberét, hogy... képes legyen megtisztulni a történelem útjának porától, a gőgtől és a kicsinyességtől, a gyűlölettől, amely minden szembenállás forrása.” Vajon figyelnek?


A tárgyalások elhúzódnak, a sajtótájékoztatók késnek. A tudósítók a megrendelt műholdas vonalakon küldött első sztorijukat így abból faragják, hogy a két kormányfő a tüntetők bosszúságára hátsó utakon jött, a sokadalmat elkerülve. Bajnai rövid, szerény konvojjal érkezett, Fico viszont akkora felhajtással, mint egy amerikai elnök. Ráadásul nyitott ajtajú mikrobusz haladt előtte, benne állítólag géppisztolyosok. A két vezető testbeszéde a kézfogáskor mindent elárult: olyan messziről kezeltek, amilyen messziről egyáltalán elérhették egymást.

Karikatúrába illő, ahogy a két kormányfő magatartása különbözik a sajtótájékoztatón.

Bajnai azon igyekszik, hogy korrekt tájékoztatást adjon a tárgyalásokról. Van miről beszámolnia, hiszen több történt, mint amire reálisan bárki is számíthatott: a szlovák fél vállalta, hogy a nyelvtörvény ügyében teljesíti az EBESZ főbiztosának ajánlásait, és a kisebbségekkel foglalkozó vegyes bizottságban ott lesznek majd a szlovákiai magyarok is. Sólyom ügyében legalább a közös sajnálkozásig eljutottak.

Ficónak viszont fontosabb a dolga annál, mint hogy az újdondászokat abba avassa bele, ami történt. Ő szerepel. Korteskedik. Erőt mutat. Sőt: utat mutat, magyarnak, szlováknak. Kinyilatkoztat. Haragvó államférfiúként lép fel, mert országa ellen – szerinte – lejárató kampány folyik. Miközben eleve nyilvánvaló ténynek tüntet fel egy fontos engedményt – megígéri, hogy magánembereket nem fognak megbírságolni –, a partnert hazugsággal vádolja, majd ő tagadja el az államnyelvtörvény módosításának azt a pontját, amely magánemberek ellen is büntetést helyez kilátásba. Fico nagyvonalúnak látszó ajánlatot tesz: találkozzanak bármikor, bárhol, amikor és ahol Bajnainak megfelel, majd elfogadhatatlanra pontosít: legyen a bárhol Révkomárom, a bármikor meg Cirill és Metód szobrának avatása. A jó ízlést sértő fennhéjázás azt jelentené, hogy Fico Bajnaival felmosta a padlót? Hát, legfeljebb annak a szemében, akinek ez a magatartás imponál.


A hétvégén Petertől e-mailt kapok. Tudósítókollégám azt írja, hogy kemény fellépése eredményeként Ficót Szlovákiában a média nagyobb fele győztesként ünnepli. Az viszont szerinte máris teljesen biztosnak látszik, hogy az anakronisztikus nyelvtörvény alapján senkit sem fognak megbüntetni.

Utóirat: utánanézett, és kiderült, hogy a pozsonyi magyar nagykövet sem beszél szlovákul. Jó dolog ez válságos időkben? Elhatározom, hogy a cikkem befejezése után azonnal válaszolok. Az első mondat ez lesz: „Kedves Peter, mit bánom én, ha Fico a győztes pankrátor szerepében tetszeleg, ha az a tárgyalások eredménye, hogy a szlovákiai magyarok nyugodtan használhatják anyanyelvüket...”