„Módszeresen, csigolyánként törték el a magyar demokrácia gerincét.” Ezt írta tőle szokatlanul kemény hangú helyzetelemzésében Bajnai Gordon az általa alapított Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány honlapján. A tanulmány azonnal nagy hullámokat vert itthon és külföldön. A világ legbefolyásosabb gazdasági lapja, a The Economist blogja azonnal Orbán Viktor lehetséges ellenpontjaként emlegette a szerzőt, aki az Ipsos intézet népszerűségi listáján a miniszterelnök előtt jelent meg. A hazai jobb és szélsőjobb fórumai vérmérsékletük szerint reagáltak: míg a Magyar Nemzet azon töprengett, hogy Bajnai az IMF-nél jelentkezett-e be a kormányfői posztra, a Jobbik az USA szolgalelkű bábjaként írt róla. Egy lehetséges ellenzéki koalíció szereplői azonban visszafogottan nyilatkoztak BARÁT JÓZSEFnek Bajnairól, aki szerintük csak az országért aggódik – és nem jelentkezett be semmiért.
– No és? Miért kellene erre reagálni? – kérdezett vissza álnaivan Bodó Balázs, a Milla mozgalom szóvivője, amikor arról kérdeztük, hogy milyen jelentősége lehet Bajnai megszólalásának.
Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja szerint is a dolgok magától értetődő rendjébe illik az elemzés megjelentetése, elvégre egy volt miniszterelnöknek néha illik véleményt mondania az ország sorsáról. Istvánffy András, a vadonatúj 4K! Párt alapítója viszont azt gondolja, nagyon is jelentős tény, hogy a volt kormányfő éppen most érezte úgy, meg kell szólalnia: ő a mostanihoz hasonló viszonyok között vezette az országot. Akkor is az IMF kölcsönére volt szükség, hogy elkerüljük az államcsődöt. Most, amikor Magyarország ismét válságos helyzetben van, kötelessége volt előállni. Debreczeni József közíró, Gyurcsány Demokratikus Koalíciójának alelnöke is úgy látja: a tanulmány megjelentetése arra figyelmeztet, hogy felgyorsultak az események, lehetségesek gyors és drámai fejlemények.
Fotók: 168 Óra Archív
Lendvai Ildikótól, az MSZP programtanácsának vezetőjétől – aki beszélgetőtársaink közül érthető módon legjobban ismeri Bajnait – azt hallottuk: a volt miniszterelnök bizonyosan nem tervezte mostanra, hogy megszólaljon. Egyszerűen van úgy, hogy olyan ember, akinek a szava számít, már nem engedheti meg magának a hallgatást. Ezt súgja Kónya Péternek, a Szolidaritás mozgalom alapítójának politikai ösztöne is: eljött az idő, mindenkinek elő kell állnia, akinek fontos az ország.
„Szétvert demokrácia, államcsőd felé sodródó gazdaság, szétszakadó társadalom és Európából kifelé haladó Magyarország – ez másfél év kormányzásának elborzasztó mérlege. A pályát, amelyen Magyarország halad, radikális irányváltással módosítani kell. Késlekedés nélkül.”
A tanulmányban olvasható diagnózissal beszélgetőtársaink vérmérsékletük szerint értenek egyet. Lendvai Ildikó olyasmit is talált az elemzésben, ami nemcsak a teendők pontosításához segíthet hozzá, hanem Bajnai eddigi portréját is árnyalja: a volt miniszterelnök nem csupán a köztársaság, a kiegyezés és a kilábalás programját fogalmazza meg, de van egy negyedik „k” is. A konszolidáció, a jobboldal választóira is vonatkozó megállapodáskényszer eleme. Lendvai Ildikó szerint ez azt bizonyítja, hogy Bajnai – aki mindig vigyázott arra, hogy ne tűnjön fel a politikai vátesz Magyarországon oly népszerű szerepében – most bebizonyította: nem afféle apolitikus, víziók nélküli könyvelő, aki hol zseblámpagyárat, hol országot irányít. Pedig sokan szeretnék annak láttatni.
Éppen a konszolidáció érdekében tett hitvallással nem ért egyet viszont Debreczeni József, a magyar politikai elemzés dühös embere, tényekkel igazolt Kasszandrája. Még hogy kiegyezni!
– Bajnai és köre még mindig nem érti, hogy Magyarországon nem a politikai jobb- és baloldal között van a vízválasztó, hanem a demokratikus és antidemokratikus erők között. A szavazókkal nem kell és nem is lehet kiegyezni – a voksaikat kell megszerezni. Kiegyezni csak politikai erők között lehet, márpedig ma Magyarországon a demokratikus jobboldali politika üres halmaz. Nincs kivel kiegyezni.
Érdekes módon a volt miniszterelnöknek az a megállapítása, hogy az igazi változásokhoz a „mai jobboldal demokratikus meggyőződésű szavazóinak beleegyezésére... [is] szükség lesz”, éppen a konzervatív liberálisoknál verte ki a biztosítékot. Kerék-Bárczy Szabolcs, a Bokros Lajoshoz kötődő Szabadság és Reform Intézet ügyvezető igazgatója is arra figyelmeztet: – Nem gondolom, hogy a magukat jobboldalinak, kereszténynek és demokratának nevező fideszes vezetőkkel is szabadna keresni a megállapodást, mert hazudnak: se nem jobboldaliak, se nem demokraták, se nem keresztények.
Debreczeni József: Kicsit még lejjebb kell csúszni a lejtőn...
Debreczeni egyébként azt is vitatja, hogy tényleg mielőbbi kormányváltás kellene. Mint mondja, szinte drukkol Orbán Viktornak: ne bukjon meg túl korán.
– Mert a többség számára még mindig nem világos, hogy milyen hazug és elvetemült politikai erőnek adtak kétharmados bizalmat. Egy kicsit még lejjebb kell csúszni a lejtőn, hogy aztán el lehessen indulni felfelé.
Megbukhat-e Orbán idő előtt, vagy az igazság pillanata csak a menetrendszerű 2014-es választás idején jöhet el? A katonaként tanult stratéga, Kónya Péter szerint se így, se úgy nincs halasztani való idő, az ellenzéki pártoknak és a civileknek együtt kell kidolgozniuk a demokratikus minimum sarkpontjait, ezért is hív kerekasztalhoz a Szolidaritás.
Az együttműködés erősítésének jött el az ideje – ért egyet Kerék-Bárczy is, de figyelmeztet: az ördög a részletekben búvik meg. Bölcsességre, belátásra lesz szükség, amikor arról folyik majd a vita, hogy ki elnököljön, ki hány embert küldjön, kinek a javaslatait fogadják el, kiét vessék el. Viszont nem kell már most versengeni a pozíciókért: bőven jut feladat mindenkinek.
Bodó Balázs egészen másképp vélekedik: nem érti, hogy a média miért kezdte ünnepelni az ellenzéki kerekasztal gondolatát, mire is lenne jó, ha összeülnének civilek a civilekkel, pártok pártokkal és a civilekkel.
– Nincs itt az ideje, hogy mindenki összeboruljon mindenkivel, mert a lehetséges résztvevők egyike sem képes megszólítani, képviselni a polgároknak azt az ötvenöt százalékát, amelyik ma nem hajlandó pártot választani. Felesleges egy kerekasztal mellett a pártok fejére olvasni, hogy mennyi vaj van a fülük mögött, hiszen a diskurzus most valójában csak arról szólhat, hogy a pártok megpróbáljanak nem létező támogatáshoz jutni a civilektől, akik pedig a valójában nem létező parlamenti támogatásra hajtanak.
Hasonló véleményt fogalmazott meg az LMP-s Vágó Gábor is:
– Nem pártoknak és mozgalmaknak kellene itt elitpaktumokat kötögetniük, hanem az embereknek kellene összefogniuk, hogy csökkentsék kiszolgáltatottságukat a hatalomnak. Hiszen az egész Orbán-rezsim csak azért alakulhatott ki, mert a magyar társadalom apátiában van. Ezzel kellene foglalkozni, és nem a sajtóban üzengetni egymásnak.
Lendvai Ildikó: Konszolidáció alkat kerestetik, nem hadvezér
Lendvai Ildikó egyáltalán nem akart üzengetni, csak a 168 Óra kapacitálására jegyezte meg: a II. kerületi választás ékesen bizonyította, mit gondolnak a választók egy olyan pártról, amely kinyilvánította, hogy „egyedül akar játszani”. Lendvai hozzátette: Békesi László szokta mondani, hogy a politikusok csak akkor tesznek bármi értelmeset, ha már minden egyéb lehetőséget kimerítettek. Nos, a lehetőségek kimerülőben vannak, a választók fogják kikényszeríteni az együttműködést. Ennek a mondatnak a végén Schiffer András frakcióvezetői karrierjének vége a felkiáltójel. Beszélgetéseink még a lemondása előtt készültek, akárcsak ővele az interjú (26–28. oldal), amelyben a volt miniszterelnökről – bár kissé lekezelően dicsérte is, amiért „nem árult olajfamagvakat” – alapvetően elutasítóan nyilatkozott.
Vajon lehet-e a nemcsak kívánatos, de alighanem elkerülhetetlen együttműködés kristályosodási pontja éppen Bajnai Gordon személye?
– Több kristályosodási pont kell, mert ideje mindenkinek észbe vésnie: a legkisebb rossz a választónak már nem elég jó.
Ezt vallja Bodó Balázs, aki a jelek szerint engesztelhetetlen kritikusa mindenkinek, akinek volt már dolga párttal. Vágó Gábor megtoldja: nagy az igény egy olyan emblematikus figurára, aki szimbolizálhatná az ellenzéki összefogást. Ám azzal, hogy Gyurcsány után legyen egy másik politikai ellenpontja Orbán Viktornak, nem jutunk előre. Kerék-Bárczy arra figyelmeztet, hogy egy elismert vezető megjelenése olyan értékválasztást jelenthet, amely sokakat elriasztana.
Ezzel Lendvai Ildikó is egyetért.
– Persze hogy Bajnai neve újra és újra felvetődik. Nemcsak azért, mert megmutatta, hogy ért a válságkezeléshez, de azért is, mert ma konszolidáló alkat kerestetik, és nem hadvezér. De nem jelentkezett ő be semmiért, csak úgy látta: amikor tűz van, neki is mennie kell a maga vödrével. Mert neki aztán van katasztrófaelhárítási gyakorlata. Az egyeztetés folyamata azonban nem szerveződhet egyetlen személy köré. Jó lenne, ha a kerekasztal mielőbb összeülne – vallja Lendvai –, hiszen az összeszokás hosszú folyamat, jobb mielőbb elkezdeni.
Istvánffy András 4K!-pártalapító megtoldja: – Még nem tudjuk, hogy ki és milyen erőviszonyok között kerül hatalomra a Fidesz után. Akárki is: szüksége lesz egy olyan minimálprogramra, amely a demokratikus ellenzék valamennyi szereplőjének véleményét tükrözi. Ennek kidolgozását kell megkezdeni.
Ha Bajnai dolgozata ezt a párbeszédet sürgeti, és megkerülhetetlen szempontokat ad hozzá, már nem írta meg hiába.
(Az írást nyomtatásban holnaptól a 168 Óra hetilapban olvashatják.)
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
gais
2012-01-23 17:51:15 #51
Szóval, ha Orbán egy hülye, az még nem jelenti azt, hogy Bajnai (meg az egész MSZP pereputty )okos. Egyébként Bajnainak abban igaza van, hogy sikerült nagynehezen a demokráciát taccsra tenni. Na de azért ennek érdekében az MSZP is megtette a magáét!
netuddki
2012-01-21 02:16:12 #50
Sorry javítok
"Méresd már meg tiédet!!!"
Helyett:
"Méresd már meg a tiédet!!"
aztán megváltoztathatod a nevedet Deffenzivre!!
Csak megjegyzem a 140-es IQ-t a pszichológia ZSENIÀLIS-nak mondja
Einsteinnek 160 volt és a "Szaxofonistának" 182 !! Amerika egyik legnagyobb elnöke volt!!
De tudom, te csak a Lewinsky-t látod . . .
netuddki
2012-01-21 02:03:21 #49
@Offenzív #51
„Az US Foreign Department Mo.-i helytartójának kiszemelt Pilátus a krédóban pedig a legkevésbé sem demokrata: hisz nehogy már a konzumidióta, cowboy amcsik mondják meg, mit akar ehun a Nép!
Pláne ne a Szaxofonista felesége.“
Hát ez nagyon gyenge amit itt összehoztál!!
Tudod, hogy mennyi az IQ-ja a szaxofonistának? 182
És a nejének? 140
Tudod mit jelent az IQ?
Méresd már meg tiédet!!!
Off:
„hisz nehogy már a konzumidióta, cowboy amcsik mondják meg, mit akar ehun a Nép!“
Ezeknek a cowboy amcsik-nak köszönheted, hogy békében élhetsz ma Magyarországon!
DONJ
2012-01-20 15:55:37 #48
Baráti unszolásra most olvastam el, az Amerikai Népszavában Bartus cikkét "Befellegzett Magyarországnak”. Bár erősen vitatom állításait, melyet le is írtam, azért jó lenne elgondolkodni mindenkinek,azon,amit ír.
A" T¬kör" jeligéjű beírónak már nem tudok mást üzenni:
"A tudatlanság nem végleges állapot, a hülyeség az."
EVIKE
2012-01-20 12:01:57 #47
Biztosan tudom, ha ezzel a széllel nem futunk ki a zátonyról akkor még egyszer nem fogunk segítséget kapni. Én legalábbis személy szerint egy rohadt bötüt nem fogok sehova lenyomni ezekért...többet. Orbán mondjon le a a Fideszt most nincs idő leváltani egy lightosabb elnökkel az IMF hitellel kint vagyunk a vízből, időt nyerünk. Bajnai jó választás aktiválja a még megmaradt munkaadói, vállalkozói réteget, ha bevállalja mégegyszer... képes lesz megcsinálni újra...aztán majd a megszokott időben jönnek a választások. Az emberek meg amúgy is halálra vannak ítélve..tudják ezt ők is jól...de úgy akarnak elmenni, hogy a gyerekeikre egy normális országot hagyjanak. Lendvai is már nyugdíjba mehetne, a Gyurcsány meg szanatóriumba..akkor mejelenhetnének a porondon a 3o uj "vezetők" akik támogatottságot is élveznek....az új ember mindig új szelet hoz...és az elhanyagolt egészségügy mellett úgyis mindenki megdöglik 5-6 év alatt...fellendülés jön. Csak most nem kéne elkúrni...megint
Kokavecz Iván
2012-01-20 10:50:11 #46
Ha valaki arra vár, hogy felnő egy új, teljesen másként gondolkodó politikai elit, amelyik majd a mostani helyébe lép és attól majd minden szép és jó lesz, azt előbb-utóbb komoly csalódások fogják érni. Többek között azért is, mert az új emberek folyamatosan termelődnek, ráadásul ebben a mostani közegben.
Tudomásul kell venni, hogy akik bármilyen szempontból választhatók, azok mind a porondon vannak - csak belőlük lehet választani.
Minden korábbi tapasztalat azt mutatja, hogy a bárkivel történő együttműködés egy humanista, demokratikus és az ország érdekét szolgáló minimum alapján nagyon jó üzenet annak a lakosságnak, amelyik éppen ennek az együttműködési képességnek a hiánya miatt szenved.
bardos56
2012-01-20 00:47:16 #45
A "Fiuk" dilettáns,gonosz,kivagyi politikája rövid idő alatt tönkre tett szinte mindent.Elvette a hitünket egy jobb élhető világról.Az áhítatos pofával, áll hites emberek nem félnek az Istentől ,mert liberálisból átvedlett lelkük velejéig gonosz.
Várható volt,aki ismerte ezeket a.......! Kötelessége mindenkinek megszólalni aki csak teheti és számít a szava.Kinőnek a rendes emberekből Kónya Péterek,Róna Péterek és más gondolkodók.Nem tudom mi lesz de ezeket nem szabad legalább szó nélkül tűrni.
Akár hogy is röhögnek a 2/3 jukkal,a jó gyönge kis ellenzéken.....
Várom mikor fognak be minden igaz szájat,ATV. 168-óra,mert biztosan tervezik az tuti...
netuddki
2012-01-19 22:16:56 #44
Kedves T-Kör és kisapuci!
Erröl tudunk?
„A Hír TV Pesty Lászlótól idézett, aki saját bevallása szerint is politikai célzattal, az áprilisi országgyűlési választásokra időzítve készített egy filmet. Pesty László ellen rágalmazási eljárást indított a volt miniszterelnök.
A bírósági döntés értelmében a valótlanságot állító Hír TV-nek a televízió internetes híroldalán helyreigazító közleményt kell közölnie. A volt kormányfő titkársága közleményében kitért arra: immár sokadik alkalommal ad igazat Bajnai Gordon volt miniszterelnöknek a bíróság, hamis állítások és valótlanságok híresztelése miatt a Magyar Nemzet című újság ellen már öt alkalommal nyert helyreigazítási pert Bajnai Gordon.“
Több jogerős ítélet tanúsítja, hogy ti továbbra is rágalmazzátok a volt Miniszterelnököt.
netuddki
2012-01-19 21:31:44 #43
T. Ö_kör #44
„Amit az IMF KÖVETELT VÉGREHAJTOTTA,SAJÁT GONDOLAT NÉLKÜL!“
Mit gondolsz mire kényszerül Orbán úr, ha nem akarja Magyarországot romba dönteni`?
Neked is (meg a kisapucinak is) mindenről csak a libák jutnak az eszetekbe?
Neked ezen kívül mindenki nulla?
Csak a Golyóstoll úr az igazi? Aki még írni sem tud? (Csak másolni?) Meg a Jobbkéz, aki szépen hazavágta az országot a dilettáns gazdaságpolitikájával?
Orbánról nem beszélve, az egész világot az ország ellen hangolja!
Elüldözte a befektetőket! Ez tetszik neked?
Ez nem nulla?
Egy dologhoz ért a Fidesz, hogy kell gyűlöletet szítani! Ebből nem él meg az ország.
Meghallgattad az interjút Bajnaival?
Teljesen korrekt és abszolút tisztességes koncepciót hozott!
JA hogy nektek csak a hazugság tetszik. . . .
diego
2012-01-19 20:07:36 #42
kissapuka, Te igen komoly fogyatékkal élő Orbán talpnyaló!
"Miért mit kellene tenni ? Hagyni azt a 800-900 ezer magyar családot egy 50 m2-es lakásért életen át tartó "adós-rabszolgasággal sújtani"?"
Mondjuk nem azokkal fizetni, akik nem vettek fel hitelt. Én nem vettem fel hitelt, nem lesz lakásom, de én is fizetem helyettük. Korrekt. Olyan Orbánosan....
DONJ
2012-01-19 19:05:28 #41
Eljutottam arra a gondolati szintre, hogy aki ezen a szerencsétlen népen, még tevőlegesen segíteni akar, az vagy mazochista, vagy öngyilkosjelölt. Azt szokás mondani, ha valaki igazán öngyilkos akar lenni, az előbb utóbb meg is teszi. Nagyon félek, hogy itt a jobboldali emberek többsége, ma erre is vevő. Egy 1Ft-ért dolgozó, értelmes miniszterelnök esetében, senki nem kérdezi, mi motiválja? Jó hazamenni a gyerekekhez este úgy, hogy megkérdik, apa, kit öltél meg?
Valamit mindig elfelejtünk. Amit Bajnai és TÁRSAI megtettek, azt tehették, mert nem” politikai gúzsba kötve”, a "ne mi nyerjük a legtöbbet " jelszóval kelve, tették meg. Nemcsak Bajnai, hanem Oszkó, Gráf, Balázs és a többség is, sokat tett a közös eredményhez. Nekik nem kellett sem Puchhal, sem Simicskával egyeztetni. Nem féltek mi lesz velük, ha nem lesznek kormányon. Sejti valaki ez mekkora erőt ad? Soha nem értettem meg ezeket az embereket, akik ráadásul a reflektorfényt sem szerették? Ezek az emberek tényleg profik voltak, még akkor is, ha a nadrágszíjhúzás a mi derekunkon volt.
Nekem elég volt Debreczeni most megjelent könyvét elolvasni ahhoz, hogy talán megértsem, miről szól 21 éve a pártpolitika. Mi meg itt elméleteket gyártunk. Nekünk kell egy nagy katarzis (krízis), hogy felébredve egymásban végre megint az egyszerű embert lássuk, sőt még ebben a szerencsétlen " Kissapuka" félékben is.
oldmanus
2012-01-19 18:45:29 #40
Igenis, vegyék tudomásul, a kissapuka doktori címe már csak a témaválasztás miatt is erősebb lesz, mint a "Gojós Palijé"
Azt eddig is tudtam, a fidesz fanokat nem zavarják a tények, de így, a végtelenségig védeni a Kedves Vezetőt, már mindenképpen megérdemel egy grazi társasutat a Jorgos Travellel.
Orsós úr életútja bámulatos: először megosztotta a liberális SZDSZ ifjúsági tagozatát (a gyengébb memóriájú fidesz fanok számára, ez maga a fidesz volt, hát nem érdekes?), azután az országot, köszönjük Torgyán doktor (meg is kapta érte a jutalmát a kisgazda párt), azután az MDF is lenullázva, ej ej Lezsák úr, majd már a magyar nemzet következett, szembe állítva először a belföldön, és a külföldön élő magyarokat. Majd a külföldön élő magyarokat is szembe fordította egymással, hála érte Tőkés úrnak. Mint legutóbb láttuk az uniós képviselőket is képes volt összeugrasztani. Valóban harcol, önmagával, a józan ésszel, a világgal, a valóssággal, és a kissapukák lelkesen segítenek neki. Hajrá fidesz, van még lejjebb! Van?
gyukovits
2012-01-19 17:49:02 #39
Hagyjátok kissapukát!
Provokátor.
Vagy fizetett, vagy született.
Feri04
2012-01-19 17:07:03 #38
Csak pár mondatokat szeretnék hozzá fűzni ehhez a cíkhez pl jobb lenne ha vennétek a Románoktól 5-nap Bukarest,és 62 nagy városokban utcai meg mozdulások,és a mai napon csak ezekből a városokból el indultak Búszókal Vonattal,és személy autokal ősze fogtak 4-5,hogy ne legyen olyan drága,és nem fognak távozni ameddig nem távozik a Kormány meg az állam fő szerintem ez az igazi ÖSZEFOGÁS nem úgy mint nálunk a magyarok gyávák meg egoisták mert én pontosan tudom Romániában Bozgor voltam itt meg úgy szolitotak 24 évvel ezzellőt,hogy Román de had ne meséljem tóvváb mert nem fejezném be 1hétig azért íróm ezeket a sorokat mert csak így lehet le váltani eszt az önfejű Orsóst aki nem meri be vallani,hogy milyen Nép csoporthoz tartozik de már sajnos még azokat sem tiszteli.
exLacus
2012-01-19 14:58:01 #37
Kisapuka,
Kis izelítö. Ha már ugye Bajnai tevékenységét nem tartod fontosnak. Persze ha ezeket a tényeket nem veszed figyelembe akkor ne csodálkozz, hogy elküldünk melegebb tájakra.
- a Bajnai-kormány megbízatásának megszűnésekor (2010. 05. 31.): 19 933,4 Mrd forint, miközben a kormányzás megkezdésekor megörökölt több mint 6 százalékos recesszió miatt nagyságrendileg ezermilliárdnyi adóbevétel esett ki egyébként is a költségvetésből,
- 2011 végi új csúcs: 20 955,5 Mrd forint, miközben 2011 során több ezermilliárdos nyugdíjpénztári megtakarítás vált semmivé.
"Ezt nem látni közgazdasági vakság, nem elismerni több mint udvariatlanság" "
Idézet Oszkó Péter blogjából.
netuddki
2012-01-19 14:56:38 #36
@Kissapuka #31
Kedves Kommentelők!
„Köszönöm a személyemre tett megnyilvánulásaikat. Biztos hogy sokat ér ,főleg ha megírom a doktorimat a "szellemi abschnizli-k a liberális on-line sajtóban" cimmel...”
Kedves kisapuci! Van egy hatalmas törzsanyagom. Felhasználhatod, nem fogok plágiumpert indítani!!
Agyrém kisapucitól:
„Tényleg jó ez az írás (már a bajnaié)még talán akkor is ha libatollal írta.....(tönkrement kisállattartók vérével...),hogy kóser volt-e a liba,ne kérdezzék...”
Ez a liba csak egy "kacsa" volt!!!
Ezt nagyon jól tudod, hogy hazugság volt, és csak azért varrták Bajnai nyakába , hogy az Orbán lehessen az elnök!!
HA ez nálatok a „Libertè”.
Dann trinke ich lieber Tee!!
Natürlich mit vorzüglicher Hochachtung
(Apropos hat schon mal dir dein Deutschlehrer die Studiengebühr zurückerstattet?)
netuddki
2012-01-19 14:34:15 #35
„Lendvai hozzátette: Békesi László szokta mondani, hogy a politikusok csak akkor tesznek bármi értelmeset, ha már minden egyéb lehetőséget kimerítettek.“
Csak egy kis kiegészítés az igazság kedvéért: Ezt „Murphy“ szokta volt mondani.
De a cikk égetően fontos témát feszeget, a lényeg: fel kell ébredni! HA nem fog össze az ellenzék, marad minden a régiben. Gordon már bebizonyította, hogy képes az ország vezetésére. Egy nagyon nagy hiba volt, hogy nem találtak megfelelő módszert a Fidesz agresszív, gyűlöletkeltő offenzívája ellen. A „szokatlanul kemény hangot” Bajnaitól csak üdvözölni lehet mert csak egy dinamikus, de korrekt ellenpropaganda tudja a Fidesz-t sakkban tartani.
Idézet:
„A hazai jobb és szélsőjobb fórumai vérmérsékletük szerint reagáltak: míg a Magyar Nemzet azon töprengett, hogy Bajnai az IMF-nél jelentkezett-e be a kormányfői posztra, a Jobbik az USA szolgalelkű bábjaként írt róla.”
Ez a reakció vészesen emlékeztet az ötvenes évek propagandájára: „csaholnak immár az imperialisták láncos kutyái”, és a Rajk elleni hecckampányról se feledkezzünk meg.
HA az ellenzék összefog és Bajnait egyöntetűen támogatják: a Fidesznek nincs esélye!!
Ugyanis 14 -ig még borzalmat fog hozni az országra.
Igaza a van a cikknek ez nem a jobb és baloldal harca, hanem a demokrácia és a diktatúra konfrontációja.
cirmos10
2012-01-19 14:34:13 #34
A Bajnai nem most előzte be Orbánt, már akkor , amikor megszületett , tizedét sem hazudoztak mint OV. A munkáját végezte, s nem handabandázva a bebetonozásán fáradozott.
Az országon belül és kívül elismerték , hogy jól végezte a dolgát. Nem arra épített, hogy saját magának alkosson egy kulcsos adót, mely havi ötszázezret hoz pluszban, mint OV.
Valósan az országért dolgozott, s nem a külföldi magyarok szavazatáért, mely persze évente százmilliárdba kerül a különböző juttatásokon keresztül, s csak azért, hogy OV.-ra és gazember társaságára jöjjenek szavazni.Bajnai sosem volt hatalom mániákus, s nem a hatalomért vállalta el a kormány vezetését, mint OV. A két ember közül az egyik ember is maradt, a másik meg ( OV ) lesüllyedt az emberi aljasságba. / " ne azt nézzék mit mondok , ha nem mit csinálok " / hazudozások , ígérgetések, hülyére vételek még a saját szavazóit is. Holott pontosan tudta, tudták, hogy a gazdasági válság a nyakunkra teszi a kést. Saját maguknak osztogatnak a nincsből , a nyugger , minimálbéres meg fizesse be az elorozott pénzt. Gazembernek született OV. s az is marad. Igen még a fajtája béli Flórián gyerek ki áll mellette , hát jól is mutatnak ....
kissapuka
2012-01-19 10:13:16 #33
Bástya elvtárs!
Jellemző az objektivítására hogy a devizahitelek törlesztését is az Orbán "nyakába varrja". Miért mit kellene tenni ? Hagyni azt a 800-900 ezer magyar családot egy 50 m2-es lakásért életen át tartó "adós-rabszolgasággal sújtani"?
Milyen ember maga? A Bajnait pedig ne védje hiszen ő maga mondta meg hogy "nem értettek hozzá". Lehet hogy jogilag már nem "megfogható" a Bajnai a Hajdú-Bét ügyben de morálisan szerintem elítélhető és én el is ítélem ezért. Semmilyen bizalmat nem tudok neki megszavazni. Tudja azért érdekes hogy mindig ugyan oda lyukadunk ki....
Lásd Dataplex ügy.....Ha ez sem elég Önnek kedves Bástya elvtárs akkor sajnálom...
gyukovits
2012-01-19 08:49:28 #32
kissapukát láthatóan súlyosan érintette a "libaválság"
HozzászólásokÖsszesen: 51 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!

Allamdósság:
"- a Bajnai-kormány megalakulása előtt: (2009. 03. 31.): 20 447,38 Mrd forint,

Megértem, ha egyszer ez a nemzeti étele.