Hetilap kereső

Karácsony Ágnes írása

A miniszterelnök tavaly válságkezelő kormányzásra vállalkozott. Egy évre, a ciklus végéig. Most beszél a tavaszi választások tétjéről, a demokrácia zülléséről, arról is, milyen részérdekek „marják” a magyar államot. De megkérdeztük tőle azt is: mit tervez júniustól, és később vissza akar-e még térni a politikába? KARÁCSONY ÁGNES interjúja.

Jobban fog fájni 2010-ben, mint tavaly?

– Még nincs vége a válságnak. Csak más szakaszába jutottunk az abból kivezető úton. Az elmúlt háromnegyed évben eredményesen kezeltük azokat a kockázatokat, amelyek a krízis kezdetén azzal fenyegettek: Magyarország akár szakadékba is zuhanhat. Ma lényegesen biztonságosabb a helyzetünk. Mostantól a válság hosszabb távú hatásaival kell foglalkoznunk. Közülük a legfájóbb a munkanélküliség növekedése, ami elérte a 10,5 százalékot. Nagyjából megegyezik az európai átlaggal, bár vannak rosszabb mutatók is, Spanyolországban például 20 százalék az arány, Szlovákiában 12 százalék fölötti. A válság „természete” sajnos már csak ilyen.

Milyen?

– Recesszió után, ha sikeres a „terápia”, előbb mindig a makrogazdasági mutatók javulnak, ez már nálunk is érződik. Aztán szektoronként eltérően rendeződni kezd a vállalkozások helyzete, s csak ezután, a felívelés utolsó hullámában tér magához a munkaerőpiac.

Addig pedig még nálunk is emelkedhet a munkanélküliek száma?

– Lassuló ütemben, de igen. Eddig egyébként 100 ezer munkahelyet mentettünk meg állami támogatásokkal. És abban bízom: a munkanélküliség nem fogja meghaladni a 11 százalékot. A válságkezelő intézkedéseket pedig mindaddig folytatni kell, amíg a munkahelyek száma nem kezd tartósan gyarapodni.

Mikortól lehet erre számítani?

– Remélem, az év második felétől.

Vagyis az – minden előzetes felmérés szerint – már egy másik politikai kurzus idejére esik majd. Orbán Viktor pedig learathatja Bajnai Gordon válságkezelésének sikerét?

– Nem eszerint gondolkodom vagy végzem a munkámat. Másrészt a válság sem „alkalmazkodik” politikai ciklusokhoz. Semmiféle pártpolitikai megfontolás nem lehet szempont, amikor az ország talpra állításáról van szó.

Nézzük akkor úgy: egyáltalán milyen pártpolitikai megfontolások lehetnének?

– Ha ahhoz tartottuk volna magunkat, ami itt az elmúlt húsz évben mindig is történt, akkor egy szokásos ígérgetős-osztogatós választási költségvetést készítettünk volna. Nem ezt tettük. Én arra vállalkoztam, hogy Magyarországot kivezessük a válságból. Ebben egyetlen szempont létezik: a magyar társadalom érdeke. Jelene és jövője. És vannak olyan politikai erők a parlamentben, amelyek ezt elfogadták – a nemzet iránt érzett felelősségből.

uNem hiányzik a mondat másik fele?

– Nekem nem, de értem, mire gondol: vannak, akik a nemzet érdekeit saját hatalmi céljaik alá rendelik.

Kik?

– Szerintem ezt a költségvetési szavazás arányai világosan megmutatták.

Amikor tavaly tavasszal miniszterelnök lett, azt mondta: a válságnak nincs „pártállása”, a válságkezelés sem lehet jobb- vagy baloldali. Az MSZP decemberi kongresszusán azonban kijelentette: ebben valamelyest tévedett.

– Azt továbbra is fenntartom: a válságnak nincs ideológiája, azt elsősorban pragmatikusan és szakszerűen kell kezelni, nem pedig dogmák alapján válogatni a megoldások között. Ezen túl persze nem mindegy, milyen társadalmi értékek mentén keresünk válaszokat a válságra. Alapvető célunk, hogy a krízis ne verje szét a magyar társadalmat. Ezért az intézkedésekben klasszikus baloldali értékek is megjelentek. A kiutat a szolidaritás, az összetartás erősítésében kerestük, nem pedig azzal szemben. Például a krízisalap csaknem 80 ezer családnak nyújtott segítséget ahhoz, hogy ne kapcsolják ki náluk a villanyt, a gázt, vagy ha már megtörtént, visszakapcsolják. Az Út a munkához program további 100 ezer embernek teremtett lehetőséget arra, hogy viszszatérhessenek a munka világába. A távhő áfájának csökkentése ez évtől érdemi könnyebbséget jelent 650 ezer családnak, mintegy 2 millió embernek: többségük a legszegényebbek közé tartozik. A válságkezelés baloldali elemének gondolom azt is, hogy miközben mindenhol faragtunk a költségvetésen, a méltányossági nyugdíjkeretet emeltük.

Nem épp „baloldali elem”, hogy viszont elvették a 13. havi nyugdíjat.

– Rákényszerültünk, mert az ország nem volt képes kifizetni ezt a járandóságot. De ezzel a lépéssel a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságát is biztosítottuk. Mindenkitől áldozatot kértünk, ugyanakkor azt is elmondtuk, mikor tudjuk viszonozni az áldozatvállalást. Csak egy példa: ha az ország gazdasági teljesítménye 3,5 százalékot meghaladóan növekszik, nyugdíjprémiumot fizethetünk. Ez a cél tavaly még kissé utópisztikusnak tűnt. Ma viszont már egyre reálisabb, hogy 2011-ben beindulhat egy ilyen mértékű gazdasági növekedés. Feltéve, ha a következő kormány folytatja a fegyelmezett gazdálkodást.

Fideszes nyilatkozatokból az derül ki: ha hatalomra jutnak, minden eddigi intézkedést „visszacsinálnak”. Nem gondolja, hogy ez épp az osztogatást vetíti előre?

– Az ellenzék politikai stratégiája egyszerű. Egyszerűen cinikus. Aki ért hozzá, tudja: Magyarország gazdasági helyzete és külső megítélése javult, míg ez csak később érzékelhető a többség számára. De a cinikus propaganda ellenére ezt lassan már azok is érzik, akik nem értenek hozzá, csak tapasztalják a forint erősödését. Ráálltunk egy modernizációs pályára. A tavaszi választások tétje az: követjük-e a józan ész gazdaságpolitikáját. Vagy visszasüllyedünk oda, ahova a rövid távú hatalmi érdekek juttatták Magyarországot ígérgetéssel, osztogatással és megosztással.

Viszont a Fidesz és az MSZP közötti óriási szavazatkülönbségek azt is mutatják: még mindig nagyobb a fogékonyság az osztogatós politikára. Ön viszont egyszer pártok felettinek nevezte a két nézet – versenyképesség kontra állami gondoskodás – szembenállását. Mondta azt is: a versenyképesség nem létezik öngondoskodás, szolidaritás, együttműködés, a teljesítmény megbecsülése és normakövetés nélkül. Ha úgy tetszik: társadalmi mentalitásváltás nélkül.

– Összetettebb a kérdés. Társadalmi kultúraváltást nem lehet csak úgy követelni, az mindig katartikus társadalmi élmények és az azokból közösen levont tanulságok következménye. A világválságot a magyar társadalom is közös „sokkélményként” élte meg, és most másféle működést akar. A változással végre eljuthatnánk az életünket „működtető” közintézmények átalakításához is. Hogy valóban azt a feladatot végezzék, ami a cégtáblájukra van írva. Magyarán: a közérdeket szolgálják. És ne engedjük meg, hogy a magyar államot, annak egyes intézményeit részérdekek vagy bennfentes érdekek „mozgassák”, akár maguk alá gyűrjék.

Konkrétan a BKV vagy a MÁV botrányaira gondol?

– Többféle részérdekre. Az egyik kétségkívül a korrupció, amely a magyar államot marja: a közpénzt magánérdekek próbálják „kiszivattyúzni” bizonyos helyekről. A másik típus, amikor a rendszert működtetők egyéni érdeke fontosabb, mint az a cél, amelyre létrehozták az adott intézményt. Egy kórház, egy egyetem vagy egy állami hivatal alkalmazottjai – mondjuk – előbbre valónak tekintik saját megélhetésüket, mint a betegek érdekeit vagy a diákok minőségi oktatását, netán az ügyfeleket. S ha már említette, idetartozik a tömegközlekedés ügye is. Nyilván a részérdekbefolyás nem igaz minden közintézményre, ám ha csak egy helyen is megtörténik, az épp elegendő ahhoz, hogy az állampolgár általánosítson. Hasonlóan súlyos a politikai bennfentesség kérdése: a politikai pártok önérdeke olykor még „nagykoalíciós” döntésekben is megmutatkozik – szemben a közérdekkel. Én bizonyos értelemben ezt kifogásoltam az ORTT rádiófrekvencia-pályázata kapcsán. A részalkuk a magyar demokráciát züllesztik.

Kis János filozófus fogalmazta meg nemrég, hogy folyamatosan távolodunk a demokratikus közösség ideáljától.

– Egyetértek Kis Jánossal. Nem lehet elégszer hangsúlyozni: nemcsak a gazdaság, hanem a demokrácia immunrendszerét is meg kell erősítenünk. Dolgok, amelyek korábban meghökkentőnek, kirívónak és megálljt parancsolónak tűntek, mára megszokottá, hétköznapivá váltak. Bizonyos kifejezések használatától kezdve bizonyos magatartásformákig. Akár a politikusok tudatos jogszabálysértésétől a parlamenti viselkedésmódon át az erősödő, nyílt színi agresszióig. És idesorolom azt is, amikor egyes pártok érdeke „fölzabál” közcélokat. Amikor személyi hálókon keresztül maguk felé fordítanak független közintézményeket.

Bíróságokat, ügyészségeket...

– Igaztalan volna így általánosítani. Én csak azt mondom: mindez megbénította a demokratikus politikát, és ezt tekintem én a demokrácia lezüllésének. Rendkívül veszélyes folyamat, s ez ellen mindenkinek fel kell lépnie. Még azoknak is, akik most úgy vélik, hogy a demokrácia züllése számukra rövid távon – a szavazatszerzés reményében – politikai hasznot hajthat. Csakhogy hosszú távon az ő politikai működésüket is ellehetetlenítheti ez a közállapot.

Feltűnt, és nemcsak ebben az interjúban, hogy mindig csak utal a Fideszre, de sosem nevezi néven őket. Miért nem?

– Mert számos témában szélesebben látom a felelősség megoszlását. De a demokráciánk lezüllesztésében „annak az oldalnak” a felelősségét nagyobbnak látom.

Most sem nevezte nevén „azt az oldalt”.

– Egy kormánynak nem az a dolga, hogy állandóan az ellenzékkel foglalkozzon. Mindenki döntse el, miként viselkedik a saját szerepében. Én is ezt teszem.

Amúgy nem gondolja, hogy a „részalku-politika” az MSZP lezüllesztéséhez is vezetett? Ahogy Ripp Zoltán politológus mondta: a párt foglya lett az érdekcsoportok alkuinak.

– Valamennyi pártnak felelőssége van abban, ami az elmúlt évtizedben történt.

Igen, de én most az MSZP belügyeire gondoltam.

– Nem vagyok tagja a pártnak. Nincs jogom kommentálni a szocialisták belviszonyait.

De mégiscsak a miniszterelnökük. És már véleményezte is a párt működését.

– Mire gondol?

Azt mondta egyszer: az MSZP-nek először saját identitását kell megtalálnia, aztán egy hatékonyan működő szervezetet felépítenie világos stratégiával, motivált tagsággal, elkötelezett szellemi holdudvarral.

– Egy választmányi ülésükön, felkérésre beszéltem erről. De természetesen vállalom, amit akkor mondtam. Hozzátéve: a mostani kormányzás eredményes válságkezelése segítheti az MSZP-t, hogy újra hitelesítse elkötelezettségét, cselekvőképességét, megerősítse önbizalmát.

De nézzünk szembe azzal is: az MSZP egyetlen hitelesítő „kampányfogása” a Bajnai-kormány. Nem véletlen: a Fidesz úgy próbálja kikezdeni a válságkezelés sikerét, hogy kampányretorikájukban összekötik a mostani kabinetet az előzővel. Úgy emlegetik: a Gyurcsány–Bajnai-kormány.

– Nem érdekel az ellenzék retorikája. De azt világosan látni kell: a mostani választás a felelősség küzdelme lesz a demagógiával, a szemfényvesztéssel, a hatalomvággyal szemben. Én az MSZP legutóbbi kongresszusán is elmondtam, legyenek büszkék magukra a szocialisták, mert Magyarország érdekeit szolgálták, megalapozták a modernizációját. Megtettük a kezdőlépéseket azon az úton, amelynek végén – már belátható távolságban – ott az euró bevezetése. Én azokat segítem a választásokon, akik továbbra is a józan ész útját választják.

Ez lenne az MSZP?

– Nyitott a kör, bárki beléphet, aki ugyanígy gondolkodik. Ugyanakkor az MSZP kimondta, hogy ők továbbvinnék a válságkezelés hosszú távú programját. De hogy mi az a jövőkép, amit erre építeni lehet – azt már a szocialistáknak kell megalkotniuk. Úgy tudom, hogy ők ezen dolgoznak.

Önnel együtt?

– Szívesen támogatom egy olyan program összeállítását, amely továbbviszi Magyarországot a mostani úton.

Ez azt is jelentheti: habár a miniszterelnök-jelöltséget 2010-re nem vállalta, lehet, hogy később még visszatér a politikába a baloldalon?

– Nem szeretnék pártpolitikus lenni. Azt is jó előre elmondtam, hogy a miniszterelnökséget csak egy évre vállalom. Egy politikust szükségszerűen az is ambicionál, miként lehet a hatalmat megszerezni, megtartani. Én sosem törekedtem a hatalom megszerzésére, és kicsit sem ragaszkodom hozzá. Ellenkezőleg: világos határvonalat húztam, meddig csinálom, s tartom is magam ehhez.

Persze azért időközben politikus lett.

– Pontosabb úgy: miniszterelnökként politikai szerepet töltök be. De csak addig, ameddig Magyarország érdekében döntök. Szeretem ezt az országot. Én valóban hazafias elkötelezettségből és segítő szándékkal, konkrét céllal vállaltam a kormányzati feladatokat. És amíg ez a munka tart, nem tudok a saját jövőmre gondolni. Nem is volna szerencsés. Annyi biztos, hogy mivel eredeti szándékom ellenére közel kerültem a politikához, ezután szükségem lesz némi „szellemi méregtelenítésre”.