A közgazdász, politikai közíró szerint a Fidesz felszámolja a jogállamot, céljai alkotmányellenesek. Beszél arról is, hogy Orbán Viktor újraéleszti az állampárti hűségkényszert. KARÁCSONY ÁGNES interjúja.
- Élesen fogalmazott nemrég egy írásában: a Fidesz kétharmados törvényei – az alkotmánybírók, a számvevőszéki vezetők választásáról, az új médiahatóság felállításáról – alkotmányellenesek.
– Számos politológus szerint kétharmaddal mindent meg lehet tenni. Ezzel szemben néhányan azt mondjuk: alkotmányosan nem lehet. A Fidesz magát a jogállamot számolja fel.
- Közbevetőleg: a Fidesz azzal érvel, csupán azt teszi, amire „az emberek” a kétharmaddal feljogosították.
– De erre nem kértek, és nem is kaptak felhatalmazást. A demokrácia nem csak négyévenkénti választást jelent. Vannak választások – például – Oroszországban is. Miközben tudható: Putyin úgy szabta át a feltételeket – a választási rendszer módosításával, a média megregulázásával –, hogy ott már hosszú ideje nincs esélye másnak, mint az Egységes Oroszország Pártnak. Ilyesmire törekszik itt a Fidesz is. Hatalmának tartósítására kétharmaddal átalakítja a választási rendszert – egyelőre az önkormányzatit, de majd a parlamentit is –, ellenőrzése alá vonja a médiát és a kormánytól eddig független testületeket, az Alkotmánybíróságot, a számvevőszéket, az Országos Választási Bizottságot. Orbán Viktor minden kontrollintézmény élére a saját emberét ültette, a köztársasági elnök is az ő udvaronca. A hatalmi ágak elválasztása ezzel megszűnt, és ez nem fér össze az alkotmánnyal.

Ajpek Orsi felvétele
- Úgy érti: mivel a Fidesz kiiktatta a hatalom fékjeit, ellensúlyait, kizárólagossá tette a hatalomgyakorlást?
– Ezt állítom. Nem marad olyan ellenőrző intézmény, amely bármiben ellentmondana a hatalomnak. Orbán azt csinál, amit akar. Holott az alkotmány tiltja a hatalom kizárólagos gyakorlására való törekvést, és kimondja: mindenkinek joga és kötelessége ezzel szemben fellépni. Akkor is alkotmányellenes a Fidesz eljárása, ha közben az alkotmány egyes pontjait kétharmaddal ehhez igazította. Például az alkotmánybírók jelölésénél megszüntette a konszenzuskényszert. Az ilyen autokratikus berendezkedés aztán visszaüt, mert elhitelteleníti magát a hatalmat. Ki ad hitelt ezek után annak, ha egy törvényre Schmitt Pál vagy akár az Alkotmánybíróság azt mondja, hogy rendben van? Ki fogadná el mérvadónak az ÁSZ vagy bankfelügyelet állásfoglalását? A Fidesz egyik legveszélyesebb törvénymódosítása, hogy a köztisztviselők két hónapon belül indoklás nélkül elküldhetők. Ez a félelem törvénye.
- Mennyiben az?
– Azzal, hogy ily módon menesztenek nemcsak állami vezetőket, hanem egyszerű köztisztviselőket is, azt üzenik az országnak: aki nincs velük, az ellenük van. Nem elég nem szemben állni a Fidesszel, szolgálni kell a pártot.
- Nem egyszerűen lojalitást várnak el, hanem azonosulást?
– Így van. Újraélesztik az állampárti hűségkényszert. A Kádár-korszakot jellemezték a „dísz-pártonkívüliek” is: aki nem lépett be a pártba, de lojális volt, kaphatott tisztséget. Ennek mai példája Bihari Mihály alkotmánybírói és Warvasovszky Tihamér ÁSZ-alelnöki kinevezése. A Fidesz azt demonstrálja: ha valaki kész eltávolodni a másik oldaltól és a kormánypárthoz szegődni, jól jár.
- Említette: az alkotmány szerint a hatalom kizárólagos birtoklásával szemben mindenkinek joga és kötelessége fellépni. Azt mivel magyarázza, hogy még sincs semmi ellenállás? Hogy a közvéleményt nem rázta meg az alkotmányos demokrácia leépítése? Hiszen töretlen a Fidesz népszerűsége.
– Az eltelt húsz évben, szűkebben pedig az elmúlt nyolc esztendőben a magyar társadalom jelentős része mélyen csalódott, főként az életszínvonalat illetően. A rendszerváltáskor azt hitték, jobb lesz, de eleinte rosszabbra fordult, s ebbe belebukott az MDF. A Bokros-csomagot viszonylag könnyedén átvészelte az ország, az MSZP csak kevéssel veszítette el a választást. Aztán 2006-ig gyorsan javult az életszínvonal, ám az akkori, fedezet nélküli költekezés elkerülhetetlenné tette az újabb megszorítás sokkját, ami tömeges kiábrándulással járt. Tetézte ezt a széles körű korrupció. Márpedig a magyar választók mindig morális okokból, a közpénzek körüli botrányok miatt buktatták meg a kormányokat. A kiábrándulás azzal a várakozással párosult, hogy a Fidesz mindent rendbe hoz. Ezért nem izgatja az embereket, amit a Fidesz most a demokratikus intézményekkel művel.
- Csakhogy még baloldali elemzők, gondolkodók is akadtak, akik a választások előtt hűtötték a kedélyeket: nem kell riogatni a Fidesz kétharmadával, a domináns pártrendszerrel, a demokráciát nem fenyegeti semmiféle veszély, Orbán visszafogott lesz.
– Intellektuális és morális hibának tartom ezt a vélekedést. Itt lenne az ideje nyilvánosan elismerni a tévedést, és belátni: veszélyben a demokrácia, veszélyben a szabadság. Mi több: a korlátlan hatalmat a Fidesz súlyosan elhibázott társadalom- és gazdaságpolitikai, külpolitikai céljaira is használja. Orbán másfél évtizede valamiféle romantikus antikapitalista elképzelést hajszol: viszolyog a banktőkétől, nem szereti a multikat, húzódozik az integrálódástól a világgazdaságba. Protekcionista gazdaságpolitikában gondolkodik: azt szereti, ha a gazdaságban is övé a hatalom, ő osztja a pénzt és a piacot. Azt ismételgeti: megbukott a szabad piacgazdaság. Ami butaság. A belső fogyasztás mesterséges élénkítésével akar növekedést gyorsítani, ez pedig újra eladósodással fenyeget. Közpénzből teremtene mesterségesen középosztályt, s közben hátat fordít az elesetteknek. A magyarság „határokon átívelő újraegyesítésének” törekvése meg egyfajta puha irredentizmus, a szomszédokkal vívott hidegháború. Mindez Európában – zsákutca.
- Orbán szerint az „Európai Unión kívül is van élet”.
– A Fidesz kormányzása a gazdasági elzárkózással, a felső középosztályt preferáló politikájával, bornírt nacionalizmusával leginkább az egykori meciari Szlovákiára és a tudjmani Horvátországra emlékeztet. Az volt mindkét országban az elszigetelődés, a lemaradás időszaka. Orbán politikája is ehhez vezet, Magyarország hanyatlásához. Minél több időt tölt a hatalomban, annál inkább. Magyarország számára létkérdés, hogy új alternatíva jelenjen meg a Fidesszel és politikájával szemben.
- De milyen alternatívára gondol? Ön mondta azt is: a magyar progresszió romokban van. Akkor pedig szembenállás helyett inkább a Fidesz diktálta kényszer erősebb: alkukat kötni a túléléshez.
– A Fidesz erre játszik. A „nemzeti együttműködés” retorikájával azt sulykolják: ők képviselik az országot, az egészet. Pártállami logika ez is. Kádár is azt mondta: „történelmileg úgy alakult”, hogy egypártrendszer van, tehát az MSZMP lefedi az egész magyar társadalmat. Ez lenne az orbáni háromharmados berendezkedés is, amelyben ellenzéknek nincs helye.
- Jelenleg magam is úgy látom: sem az országgyűlési pártok között, sem a parlamenten kívül nincs igazi demokratikus ellenzéke a jobboldalnak.
– Orbánék azt szeretnék, hogy ne is legyen. Kétségtelen: a hitelét veszített MSZP megbénult, nincs SZDSZ, nincs MDF. Az LMP pedig – bár emberjogi kérdésekben sokszor tisztességes az álláspontja – ugyanazt az idejétmúlt antikapitalizmust képviseli, mint a Fidesz, s felzárkózott a szomszédokkal folytatott hidegháború mellé is. De ismétlem: létérdeke Magyarországnak, hogy létrejöjjön az alternatíva, amely a Fidesszel szemben a modern, a világgazdasági integrációt szorgalmazó, újra reformokra vállalkozó gazdaságpolitikát, a szomszédokkal való megbékélést, a leszakadók felzárkóztatását és a hatalommegosztásra épülő demokratikus jogállamot képviseli. Jólétet és jogállamot. Szabadságot és szolidaritást.
HozzászólásokÖsszesen: 38 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Azért mert az előző vezetés lopott,csalt, hazudott senki se gondolja,hogy az első Orbán kormány jobb volt.DONJ-nek igaza van.
Majd ha elszámoltak a felsorolt tételekkel erkölcsileg is joguk lesz számonkérése. Az előző kormányok mindegyike hatalmas hibákat követett el.
A tiszta laphoz a rendszerváltástól kellene végigkövetni, ki mit baltázott el.Aki vétett a törvények ellen: irány a börtön.Valószínűleg sok új börtönre lenne szükség.A személyes sértegetésnek semmi értelem.
A demokrácia fékeit lassan, csendben de tényleg felszámolják.
/ törvénymódosítás egyéni képviselői indítványra:így nem kell egyeztetni, a hozzá nem értő pártkatonák pozícióba helyezése./
Félek még keserűbb lesz az emberek ébredése.A gond csak az ,hogy a jelenlegi parlamentben nincs olyan erő amelyikre nyugodtan rábizhatnánk magunkat.
Ja és fineszes barátocskánk is nyugodtan magára veheti HOFI szavait:-))
"Akinek nem inge ne vegye magára,de akinek igen az ötöcködjön má fel végre"
HOFI
Azért elég régen mondotta vala ezeket a bölcsességeket,de mind a mai napig érvényes! SŐT.....:-)))))
Eberek ez KEAN (KÍN?)kivételesen sötét emberke:-)) A kis tornából felmentett mit össze erőlködik?:-)))
Bizony nagyon bátor emberek,ha nem fenyegeti őket veszély,hogy találkozhatnak az ócsárolt személlyel:-))
Gyáva nyulak akik sikertelenségüket itt vezetik le!
" Kedvemet elvették a bunkók.Igen jól hallották,bunkót mondtam. Annyian vannak ,mint a nyű,Magyarországon az egy főre eső bunkók száma kettő"
HOFI
Sajnálatos, hogy a jobboldali hozzászólók nem a cikk tartalmáról értekeznek, hanem személyeskedéssel élik ki perverz szokásaikat. A legszomorúbb, hogy a szálkától még az erdőt sem látják. Ugye a Horváth belügyminiszter elvtárs lányát elvenni családi dolog, szóra sem érdemes. A Baranya-megyei első titkár lányát elvenni úgyszintén. Megértem én, most a felcsúti fő pecsenyesütő oldalán állnak. Szóra sem érdemes, de akkor miért szidjuk a másik oldal hasonló életpályát befutó embereit. Annál inkább, mert az apák, nagyapá, dédapák, szépapák cselekedeteit az utódokra testálni igencsak nemtelen cselekedet. Érdemes ellenben elgondolkodni Bauer úr gondolatain. Igen kritikusak és ami még érdekesebb, volt szerencsém személyesen is pengeváltásban vele részt venni, építőjellegűek. Sajnos a jobb oldali hozzászólók, csak szajkózzák a mantrát. Nincs bennük semmi elgondolkodtató, meghökkentő, esetleg építő jellegű. Elfelejtik, hogy pl. nekem mindegy, ha már kormányon van vagy döntéshozó, kicsoda, a többség így döntött, akkor a szekér normális kerékvágásban haladjon. DE EZ MOST NINCS ÍGY!!!
Jobboldali "boldog lelki szegények"
Önöknek, akik miatt a Lipótot is újra kellene nyitni, nekünk nincs szükségünk orvosra. Szerintem csak fizetett emberek, vagy pszichésen károsodottak vágynak arra, hogy egy baloldali liberálbolsi lapon vitatkoznak, azokkal a ma lehet, hogy kevés, de egy év múlva igen sok, a handabandát és mellébeszélést nem szerető emberrel. Az aberrációjuk Önöket minősíti. Nem értelmezem, amit írnak, mert nem azt kell nézni, amit a tartalom takar, hanem, hogy ki mondja. Egyébként készüljenek Svédország lerohanására, mert ott még úgy tudják Gyurcsány a miniszterelnök (legalább is Orbán úr képe alatt ezt láttuk a meccsen). Remélem elég cizelláltan fogalmaztam.
Tszcs elnök!
Az a helyzet, hogy a te-féle selejtes aminosav-származékokkal nehéz szót érteni, ezért nem is törekszem erre!
DONJ – igazi úriember (mint Trebitsch)! Ha már még egyszer említed a 100 pontodat, kifejezném némi kétségemet pontjaiddal kapcsolatban. Emlékezetem szerint volt egy államtitkári rangú közpénzügyi valaki (szándékosan nem említem a nevét – senkiházikat nem népszerűsítek), aki lelkesen vádolgatta, jelengette a volt Fideszes-kormány tagjait mindenféle vádakkal. Az ügyekben még letartóztatás sem történt – ellentétben a mai elvtársakkal - a te 100 pontod már nyílván akkor is rendelkezésre állt, csak nyílván nem állta meg a helyét. Az ügyészséget meg részlehajlással vádolnod nagy ostobaság lenne, tudván ki kormányzott az elmúlt 8 évben.
Ezért az, amit terjesztesz aljas hazugság, vagy minimum a tények elferdítése – én szégyellném magam a helyedben, persze ez tőled nem várom el. Hogy ki az úriember, azt majd az élet a továbbiakban eldönti. Sajnos nem vagyok orvos, ezért az ilyen beteg embereknek, mint te is vagy, csak tanácsolhatom, hogy keresse fel orvosát – de sürgősen!
Fineszes!
Nagyon köszönöm, hogy kisegítettél és elmondtad mire gondoltam. Én "valóban" azt írtam, hogy 5,3 millió ember ballibes szavazó van.
Talán furcsa lesz, de mégis kijavítanálak. Már hozzászoktam, hogy a fülkeforradalmárok és az ő vezéreik tudják, hogy én mit és hogyan gondolok. Az arrogáns nagyképű viselkedés sajátja a Fidszenek és követőinek is.
1, Mikor írtam én hogy 5,3 millió ballibes szavazó van??
2, Lopkovics elvtárs és polgártárs kéz a kézben jártak az elmúlt 20 évben. Én nem írtam, hogy az Mszp-ben, vagy az Szdsz-ben nem voltak hazug és korrupt emberek. DE!!!! A fidesznyikes polgártársak között ugye centire ugyanannyit találunk ugye?! lsd. DONJ felsorolása.
3, Miért van az, hogy neketek mindig a "másik" kommunistája a büdös. Saját háztájon nem söprögettek?? A rendszerváltás óta nem ült annyi Mszmp tag bársonyszékben, mint a mostani Orbán király alatt!! Számolgass!!
4, Nem azzal van baj, hogy a saját embereivel akar dolgoztatni Orbán király, hanem azzal, hogy "fejcserés" támadásban, kiöntötték a gyereket a fürdővízzel eggyütt. Én nem a személyeket kifogásolom, hanem a hozzáértésüket. Orbán király szemében a seggnyalás elég érv egy pozíció betöltéséhez. Nagyon sok tehetséges ember van a Fideszben,de a "zsíros" és centrum helyeket nem ezekkel töltik fel, hanem bólogató pártkatonákkal.
Remélem sikerül kiforgatni és átmagyarázni ezeket a mondataimat is. Az, hogy másképpen látjuk a világot nem baj, a baj a Te általad is képviselt öntelt "mindentudok" lenéző stílus és a tolerancia teljes hiánya.
Fineszes és a többi "úriember"
Szép irodalmi nyelvezeteteket sajnáljátok szegény 4 általánost végzett balosoktól. Már utánozni sem szabad az ólban szerzett diplomásaitokat. A 100 pont fájhat, mert attól, hogy volt egy főügyészetek, még a dolog valós. Nem baj marad a számotokra igaz megállapítás:
A tudatlanság nem végleges állapot, a hülyeség(etek) az.
Mi van szarhaziak,lejart a muszak?
kean elvtars! S mit bizonyit a level?Hogyan kapcsolodik a cikkhez?Hm?
Fineszes elvtars!Hat hogy boldog legyel!Ha te boldog vagy,akkor en is boldog vagyok!
Gondolod te kis pocs,hogy ki tudsz engem szoritani errol a forumrol? Ha-ha-ha!Meg az en alacsony iq-m is elerhetetlen magassagokban van a tiedhez kepest.Erolkodjel meg egy kicsit,csak vigyazz,hogy nehogy ugy jarjal,mint az egyszeri gyerek,aki nagyobbat akart fingani az apjanal,oszt beszart.Reszemrol ignore on.
tsz-elnök Elvtárs! Rád illik a genetikai selejt megnevezés, ezért aztán tényleg akár boldog is lehetsz. Csak azt nem értem, minket miért akarsz boldogítani?
exLacus vagy inkább avus!
Primitív hozzászólásod megható – tőled nem is vártam mást. Agyacskád sötétebb, mint a fekete lyuk, de sajnos nálad befelé sem folyik semmi. Inkább nézd az ATV-t, ott bizonyára megtalálod a hozzád hasonló színvonalú szellemi söpredéket.
DONJ – igazi úriembernek – csak az a mocskos szád ne volna!
100 lépés helyett csak egy – mit szabad a ballib kormányoknak: szabad az országot 8 év alatt tönkre tenni, elsőkből az utolsó helyre nyomni, oktatását szétverni, több, mint 10% munkanélkülit csinálni, közlekedését, egészségügyét szétzilálni, végletesen eladósítani, milliós tömegeket nyomor szinten tartani,s emellett klienseinek hihetetlen összegeket juttatni, bűnszervezetek működését elnézni – amit már sem a rendőrség, sem az ügyészség nem tudott tolerálni (érdekes módon még a régi kormány idején kezdődtek az ügyek), továbbá emellett még eljátszani a népért a szabadságért, a hazáért küzdők szerepét a média hathatós közreműködésével, a nép totális félrevezetésének szándékával! Ez viszont nem jött be, buktatok, mint részeges Józsi a járdaszegélyben, ezzel végetek van, mint a méterrúdnak, remélhetőleg a hatalom közelébe se kerültök soha!
Neked, DONJ, viszont szabad pontokba szedve hiteltelen adatokat közölni, innen-onnan vett ballibes újságok hazugságait hitelesnek feltüntetni, torzítani, álságosan beállítani. Pontonként lehetne állításaidat szétcincálni, de fölösleges, mert úgyis a magadét tartanád igaznak. Mert a Népszava állításai igazak, a ballibes urak csak az igazat mondják és állítják – tudjuk, merjük, tesszük – ez volt az alapelvetek – hát meg is látszik az országon! Nos, ezért én nem minősítelek, egyszerűen csak szarházi-nak nevezlek, s ez igazán kedvező minősítés az általad leírtak után!
sophar elvtars!Sajnalkozz csak nyugodtan,abbol meg nem szarmazott kara senkinek.S miert drukkolsz nekem annyira?En jol erzem magam ilyen alacsony iq-val is.Egesz jol elvagyok vele,az eletben is elboldogulok valahogy.
:-))))))))))) Fineszes!Ki adta neked ezt a nevet? Nomen est omen-de te vagy az a bizonyos kivetel,ami erositi a szabalyt.
T:SZ: ELNŐK....... agyalágyult vAgy Te taknyos! Az IQ szinted még Mike Tyson-ét sem éri el ,pedig az övé alig érte el a 6-ot.Jövőre Budapesten a tehénparádé helyett ÖKÖRPARÁDÉT rendeznek.nevezz be biztos hogy megnyered! te szerencsétlen, csak sajnálni tudlak hogy ilyen fiatalon,ennyire futotta,nagyon hátul voltál a sorban mikor osztották az észt,és a kisegítő iskolabeli tanárod adja vissza a fizetését,mert nagyon rossz munkát végzett,de fel a fejjel,a veled születetthülyeséget valamilyen szinten már gyógyítani tudják! BIZAKODJ!én drukkolok neked.
Igencsak nem tisztelt véresszájú jobboldali "ganéjok"
Elnézést a fórumozó társaktól, de az irodalminak tekintett megnevezést, most tanulom a MALE Egyetemet végzett, netán volt munkásőr hozzászólótól. Lehet ezt az embert (Bauert) utálni, lehet szülei miatt megvetni (már akinek ehhez van gyomra), és lehet állítani, hogy most mindenhova hithű igaz keresztény szakember kerül. Lehet azt mondani, hogy ami most történik, az Magyarország felemelkedésének útja, mert a papír elbírja ezeket az ostobaságokat. Ám az élet szerintünk, akik elég sokat láttunk a világból, ennél bonyolultabb, de hosszú távon igazságosabb, amit igaztalanul ad, azt könnyen el is veszi. Ha ezen honfitársaink, csak úgy valaki jóvoltából, ok és indok nélkül utcára kerülnek majd, akkor is szeretni fogják vezérüket? Ha a feljelentgetés és koncepciós ügyészi eljárások szenvedői lesznek, akkor is minden OK. Mert volt ám egy rendszer, amikor saját legjobbjaikat áldozták fel, a hatalom megtartása miatt. Mi a biztosítékuk? A NYENY? Akkor tehát a másként gondolkodók takarodjanak?
Azért, hogy felidegesítsem Önöket egy kis emlékeztető az amnézia javítására:
100 lépés Fidesz-program, avagy mit szabad egy Orbán vezette- kormánynak:
Megtanultuk, hogy
Magyarországon a közpénzeket pazarlóan kezelni, az államnak hátrányos üzleteket kötni - szabad. Meg kell tanulnunk hinni Simicska Lajos elhíresült véleményében, amit arra a kérdésre fejtett ki, hogy miért vesz valaki egyetlen napon tucatnál több milliós veszteségű céget: a hülyeség állampolgári jog.
Az ügyek más csoportjában még csak nyomozás sem indult, meg sem kérdezték, miért költöttek ennyit. Csak az Országimázs Központ vezetője adott választ, mikor arról faggatták, hogy közpénzekből mennyit költött az augusztus 20-ai tűzijátékra: a nagymamát sem kérdezzük, mennyibe került a mák a karácsonyi bejglibe.
Hát igen. Megálmodták, megették...
A 100 lépés:
Millenáris
1. Szabad ma Magyarországon 500 ezer darab karórát venni 70 millió forintért, majd egy vanuatui off-shore céget is közbeiktatva eladni 350 millió forintért.
2. Szabad ugyanezekre az órákra közbeszerzési pályázatot kiírni, a pályázatra alvállalkozóként Globe Trotters Kft. néven céget alapítani, az órákat pedig 402 millió forintért eladni a Millenáris Kht.-nek. Szabad végül ezeket az órákat ingyen szétosztani.
3. Szabad az órákra kiírt pályázatból származó pénzt továbbadni más vállalkozásoknak, majd e vállalkozásokat színlelt szerződésekkel fantomizálni.
4. Szabad a Millenáris Kht. vezetőjeként a két évre szóló 3,4 milliárd forintos költségvetést egy év alatt elkölteni, majd kormánygaranciával 1,5 milliárd forint hitelt felvenni.
5. Szabad fél év alatt a Millenáris Park őrzés-védelmére egy vidéki rendőrkapitányság éves költségvetésének megfelelő összeget, mintegy 100 millió forintot elkölteni.
6. Szabad a Millenáris Park medencéiben úszkáló halak etetésével megbízott dolgozónak havonta 120 ezer forintot fizetni.
7. Szabad a park vendégkönyvét, a Millenniumi Kódexet 7,5 millió forintért őriztetni a Köztársasági Őrezreddel.
Mint ahogy arra is lehet számítani, hogy a Magyar Televízió
8. Szabad Magyarországon a közszolgálati televízió elnökként bármekkora summát bármire elkölteni.
9. Szabad 1998 és 2002 között elképesztően pazarlóan, 190 milliárd forintból működtetni az Magyar Televíziót (MTV).
10. Szabad az MTV-nek négy év alatt 35 milliárd forintos veszteséget produkálni.
11. Szabad az MTV-nek felélnie 18,5 milliárd forintos alaptőkéjét.
12. Szabad az MTV vezetőinek arra játszani, hogy a parlament nem hagyja tönkremenni a köztévét.
13. Szabad eladni ingatlanjainak 95 százalékát, majd szabad az ebből származó bevételt - szemben az eredeti tervekkel - nem az új MTV székház felépítésére, hanem az intézmény működésének finanszírozására fordítani
14 Szabad a kiadások folyamatos növekedéséhez hozzájárulni, hogy a kormánypártok szívének kedves cégek (például Ezüsthajó Kft.) több százmillió forintos megrendelésekhez jussanak.
15. Szabad a Szabó László Zsolt által irányított MTV-nek, a költségvetési intézmények közül egyedüliként a már levont adókat, és járulékokat nem befizetni az államkasszába, hanem - többek között - a külső gyártók kielégítésére fordítani.
16. Szabad a Fideszes többségű parlamentnek 2001-ben az MTV 10 milliárd forintnyi adó- és járulékfizetését elengedni.
17. Szabad az amúgy is meglehetősen nagyvonalúan összeállított terven felül 3 milliárd forintot fizetni külsős műsorkészítőknek.
18. Szabad az MTV költségvetését a veszteséges gyártói szerződésekkel évente 6,5 milliárd forinttal megterhelni.
19. Szabad az - Orbán Viktorhoz közel álló - Vitézy László cége által készített műsorok minden percéért 76-220 ezer forintot fizetni, miközben az MTV belső gyártásában készülő anyag egyetlen perce 7-20 ezer forintba került.
20. Szabad a Vitézy-féle vállalkozásoknak és az Ezüsthajó Kft.-nek összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi értékű megbízást juttatni, becslések szerint mintegy 1,5-2 milliárd forinttal túlfizetve e társaságokat.
21. Szabad azt a gyakorlatot folytatni, hogy az MTV gyártási szerződései ne legyenek egységesek, hanem egyes kontraktusokat a társaság jogi osztálya helyett a szerződő külsős partner készíti.
22. Szabad eltekinteni attól, hogy egy több évig futó műsor előzetes jóváhagyásánál megvizsgálják a szerződéskötés indokait, illetve az MTV-re vonatkozó előnyös vagy hátrányos gazdasági hatásokat.
23. Szabad az MTV Közalapítvány 1998 és 2002 között csonka, csak kormánypárti delegáltakból álló kuratórium elnökségének az előzetes szakértői vélemény ellenére szerződést jóváhagyatni olyan céggel, amely még a hatályos cégnyilvántartásban sem szerepel.
24. Szabad az egykori tévéelnököknek azt a pénzt, mely 111 munkatárs elbocsátásának több mint 100 millió forintos költségeit fedezte, visszatartani, annak ellenére, hogy később ezek az emberek ismét visszakerültek a köztévéhez.
25. Szabad az MTV-t olyan pénzügyi helyzetbe hozni, hogy az intézmény mára havi egy milliárd forint veszteséget termeljen.
26. Szabad a csőd közeli helyzetben lévő MTV-nek 120 órányi anyagot szinte ingyen átengedni a Millenáris Kht.-nek (alkotásonként száz (!) forintért).
27. Szabad a Millenáris Kht. saját archívumából darabonként 2 millió forintért átengedni az Ezüsthajó Kft. által készített anyagokat az MTV-nek.
27. Szabad 42 tanácsadónak összesen 801 millió forintot keresnie az MTV-nél.
28. Szabad Lovas Istvánt 13,6 millió forinttal honorálnia az MTV-nek.
29. Szabad 6,5 milliót fizetnie a köztévének Orbán Viktor nem hivatalos tanácsadója, Wermer András számára.
30. Szabad a kormányváltás után busás végkielégítéseket fizetnie az MTV-ből távozóknak. 31. Szabad Mendreczky Károlynak 30,5 milliót megszavazni.
32. Szabad Csermely Péter hírigazgatónak és Gulyás Istvánnak, a Híradó volt főszerkesztőjének 17,5 milliót fizetni.
33. Szabad Jen Sándor funkcionális főigazgatónak 17 milliót, Papp Endre műsorvezetőnek 16,7 milliót fizetni.
34. Szabad az MTV-nek frissen bejegyezett, gyakran referenciákkal sem rendelkező cégektől, a piaci ár három-négyszereséért filmeket beszerezni, s ez által 13 cégtől majdnem 900 millió forintért "mozikat" vásárolnia.
A következő bankügyletek megismétlődésére is számíthatunk: Magyar Fejlesztési Bank
35. Szabad a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) egy informális kormánydöntés alapján 450 milliós euró-kötvényt kibocsátani a Mol Rt. gázüzletágának megvásárlására.
36. Szabad ezt a pénzt nem erre költeni, hanem az eredetileg fix, 5,25 százalékos kamatozású hitelt a bankközi piacon 4,5 százalékos kamatszinten elhelyezni.
37. Szabad ez által - a rendőrség becslése szerint - több mint egymilliárd forint kárt okozni.
38. Szabad az MFB-nek 1999-ben keretszerződést kötni a Defend Security Kft.-vel a bank ügyfeleiről való információgyűjtés céljából.
39. Szabad a Defendnek 55 nem banki alkalmazott magánszemélyt és 13 céget megfigyelni, amiért az MFB 2001-ben összesen 16 millió forintot fizetett.
40. Szabad az MFB-nek fedezet nélkül 428 millió forintos hitelt adni az Alcsútdobozi székhelyű Szekér Csárda- Fogadó Kft.-nek.
41. Szabad mindezért az MFB elnök-vezérigazgatójának, Baranyai Lászlónak több mint száz millió forint végkielégítést ajánlani, majd "megelégedni" a szerződés lejártáig szóló 46 millió forinttal.
Tovább is van, mondjam még? Országimázs Központ
42. Szabad az Országimázs Központnak (OK) több milliárdos szerződéseket kötni a Happy End és az Ezüsthajó Kft.-vel.
43. Szabad az Ezüsthajónak 469,5 millió forintot kifizetni Orbán Viktor miniszterelnök és a kormánytagok politikai tevékenységének dokumentálására.
44. Szabad ezért 296 filmet, valamint fotókat készíteni. (A szerződésekről a KEHI megállapította: a felvételekre kötött eseti szerződések, valamint az ezek költségvetését tartalmazó mellékletek elnagyoltak, a vállalkozó számára egyoldalúan kedvezőek.)
45. Szabad az OK-nak még 30 millió készenléti díjat is fizetni az Ezüsthajónak, azt követően is, hogy az Állami Számvevőszék indokolatlannak találta a kifizetést.
46. Szabad a Happy Endnek Mádl Ferenc államfői beiktatási ceremóniájára 120 millió forintot kifizetni közbeszerzési pályázaton.
47. Szabad az OK-nak 2000. augusztus 20-án a millenniumi ünnepségekre országszerte összesen 975 milliót elkölteni, majd a költségeket üzleti titokra hivatkozva elhallgatni.
48. Szabad a sidney-i olimpiai győztesekről óriás posztereket készítenie a Happy Endnek, a költségvetést pedig ugyancsak eltitkolni.
49. Szabad Sidney-ben az olimpián magyar kulturális és gasztronómiai napokat szervezni a Happy Endnek 143 millió forintért.
50. Szabad az OK-nak reklámozni a filmszemlét, arculattervezőként pedig a Happy Endet megbízni 20 millió forintért.
51. Szabad az OK-nak 51 millió forintot elkölteni az Orbán Viktor washingtoni kitüntetésére utazó magyar művészekre.
52. Szabad az OK-nak 38 millióért Országgyűlési Beszámoló címen a kormány hároméves tevékenységét dicsőítő hirdetéseket megjelentetni az országos napilapokban.
53. Szabad mindezt Wermer András D. K. Waltson Kft.-jével elvégeztetni.
54. Szabad az OK-nak 2000-ben 4,3 milliárd forintos összköltségvetést adni 2001-ben.
55. Szabad az OK-nak 2001-ben 4,625 milliárd forintos összköltségvetés adni.
56. Szabad emellett a Miniszterelnöki Hivatal által elkülönített pénzekből kulturális ismeretterjesztésre, programajánlókra 740 milliót, költségvetési kiadványokra 390 milliót, gazdaságfejlesztési eszközcsomagra 1,47 milliárdot szintén az OK-nak adni.
57. Szabad a Happy End Kft.-nek a mobilvécéket forgalmazó Toi Toi Kft.-től 260 ezer forintos listaáron a 2000. augusztus 20-i ünnepségekhez illemhelyeket bérelni, majd 6 és fél millió forintért - 25-szörös áron - az Országimázs Központnak leszámlázni.
58. Szabad az OK-nak országkép-építő kampányokra belföldön és külföldön 730 millió forintot elköltenie.
59. Szabad az OK-nak gazdaságfejlesztő eszközprogram alá sorolt kommunikációra 460 millió forintot elköltenie.
60. Szabad az OK-nak saját kiadványokra és kormányzati kommunikációra több mint 1,7 milliárd forintot elköltenie.
61. Szabad egy amerikai gyorsétterem-hálózat visszamaradt készletéből hamburgert és egy ismert sörmárkát formázó rakétákat is fellőni a 2000-es millenniumi tűzijátékon.
62. Szabad mindezért a Happy Enden és az Ezüsthajón keresztül két cégnek több mint 230 millió forintot kifizetni.
63. Szabad Wermer András anyósának amerikai cégén keresztül lebonyolítani az egész üzletet.
64. Szabad a tűzijátékért felelős Tóth István Zoltánnak, az Országimázs Központ akkori vezetőinek azzal hárítani el az árat firtató érdeklődését, hogy az ünnepi bejgli árát sem kérdezzük meg a nagymamától a karácsonyi vacsorán, így a polgároknak szóló ajándék ára sem publikus.
65. Szabad később úgy érvelni, hogy az Országimázs Központ az Állami Számvevőszéknek tartozik elszámolni a közpénzekkel, nem pedig a sajtónak.
66. Szabad "A Hídember" című film készítőinek - egy feljelentés szerint - 187 millió forinttal nem elszámolni.
67. Szabad a költségvetésnek a filmet csaknem kizárólagosan finanszírozni - közbeszerzési pályázat nélkül.
Jó lenne, ha volnának még martinsalakos házak, mert 1998 és 2002 között megtanultuk, hogy
68. Szabad a Pénzügyminisztérium által meghatározott árhoz képest indokolatlanul 600 millió forinttal többet költeni az északi térségben megrongálódott martinsalakos házak felújítására.
69. Szabad a martinsalakos házak felújításának felügyeletével megbízott kormánymegbízottnak (Horváth László, Fidesz) jótékonysági akciót gyakorolnia az állam pénzéből.
70. Szabad Horváth Lászlónak az esetek többségében "méltányosságot" gyakorolni, hiszen a felújításról szóló kormányhatározat szerint a károknak csupán 80 százalékát téríti meg az állam, a fennmaradó 20 százalék esetében a kormánymegbízott dönthetett.
71. Szabad 54 millió forintot fordítani egyetlen martinsalakos ház újjáépítésére Istenmezején, amikor elvben egy helyreállított épület költsége nem haladhatta meg a 24 millió forintot.
72. Szabad pályáztatás nélkül kiválasztani a Baumag Holding Rt. nevű céget a martinsalakos házak felújítására.
73. Szabad a martinsalakos házak újjáépítéséből fővállalkozóként meggazdagodni.
74. Szabad bekapcsolni a helyreállítás folyamatában olyan közhasznú társaságot - Gyors Újrakezdés Kht. -, amelynek közreműködése nem szolgálta a helyreállítás optimális költségen történő megvalósítását, s szerepe a Kehi vizsgálata szerint értelmetlen volt.
75. Szabad olyan házak lebontására is jelentős összeget kifizetni, amelyeket a tulajdonosuk korábban már lebontott.
76. Szabad olyan számlát produkálni a martinsalakos házakkal kapcsolatban, amelyen konkrét munkavégzés feltüntetése helyett "kivitelezési díj" áll.
77. Szabad a marti salakos házak felújítása kapcsán olyan jogi nonszenszt előidézni, mely szerint az önkormányzatoknak kell végrehajtani azt a kormányhatározatot, amibe nem volt beleszólásuk.
78. Szabad a BM-nek a felújítás költségeit az önkormányzatokhoz "leosztani", azon számlák alapján, amelyeket előzőleg aláírt a Gyors Újrakezdés Kht. képviselője és a kormánymegbízott ellenjegyzett.
Fidesz szerint mit szabad tenni, ha ők vannak hatalmon:
79. Szabad ma Magyarországon 12 állami gazdaság 12 milliárd 690 millió forint értékű részvényeit az Orbán-kormány "felkérésére"az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) által a szintén 100 százalékos állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) térítésmentesen átadni.
80. Szabad mindebből egy-egy 10 ezer forintos névértékű törzsrészvényt megtartani.
81. Szabad a 12 érintett állami gazdaságot kivonni a privatizációs, valamint a termőföldről, illetve a nemzeti földalapról szóló törvény hatálya alól.
82. Szabad továbbá a dolgozói tulajdonszerzésre hivatkozva úgy privatizálni a társaságokat, hogy a tucatnyi állami gazdaság dolgozói egyetlen esetben sem szerezhetnek 10 százaléknál nagyobb részesedést.
83. Szabad ellenben a Fideszhez közelinek mondott érdekcsoportokat többségi tulajdonhoz juttatni.
84. Szabad a 12 állami gazdaság kivásárlására az állami tulajdonú MFB-től rendkívül kedvező, a családi gazdaságok számára kialakított kamatokkal, 20 éves futamidejű hiteleket fölvenni.
85. Szabad ma Magyarországon a hatályos törvényeket kijátszva, a 12 egykori állami gazdasággal a jogszabályban szereplő 10 év helyett 50 éves földhaszonbérleti, gyakorlatilag örökbérleti szerződést kötni.
86. Szabad a Nemzeti Földalap (NFA) kezelő szervezet hivatalos felszólítását figyelmen kívül hagynia, arra még csak nem is válaszolnia, a legalább féltucatnyi privatizált agrárcégnek.
87. Szabad az ügyészségnek a 12 furcsa körülmények közepette privatizált egykori állami gazdaság ügyében megszüntetni a nyomozást.
Autópályák
88. Szabad 1998-tól 2000-ig ígérgetni az autópálya építés elindítását, miközben a sztrádák nyomvonalán egyetlen kapavágás sem történik, de időközben milliárdokkal növekednek az építési költségek.
89. Szabad 2000-től 2002-ig közbeszerzési pályázat nélkül több mint 300 milliárd forint értékű út, híd és autópálya építési megrendelést adni annak a Vegyépszernek Rt.-nek, amely korábban egyetlen centiméter autópályát sem épített.
90. Szabad a Vegyépszernek a sztrádaépítések közben olyan alvállalkozói láncolatot kialakítani, amely követhetetlenné teszi a közpénzek útját.
91. Szabad egyúttal a Vegyépszernek az alvállalkozói láncolat legalján álló, valódi munkát végző alvállalkozókat kéthónapos késéssel kifizetni.
92. Szabad a korábbi egymilliárdos körüli építési költség helyett kilomérenként átlagosan több mint 1,4 milliárdért építtetni a Vegyépszerrel.
93. Szabad a választások előtt kilométerenként több mint két milliárd forint munkadíjjal szerződést kötni az M30-as út megépítésre ugyancsak a Vegyépszerrel.
94. Szabad csaknem két milliárdért lebontatni a korábban az M1-esen és az M3-ason több mint öt milliárdért felépített autópálya kapukat.
96. Szabad az EU döntése alapján az egykori kapuk helyén új ellenőrző pontokat telepíteni, amelyek kialakítása szakértők szerint 6-10 milliárd forintba kerülhet.
97. Szabad a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. előző vezetőinek 1,2 milliárdot átutalnia a Defend Kft.-nek egyes a nyomvonalak lőszermentesítéséért.
98. Szabad eközben a Defend alvállalkozójának ugyanezt a munkát 180 millióért elvégezni.
99. Szabad az NA Rt. korábbi vezetőinek 288 millió forintért szerződést kötni egy ügyvédi irodával, miközben az gyakorlatilag nem végzett munkát.
100. Szabad ugyancsak az NA Rt. előző vezetőinek területszerzési feladatok elvégzéséért 1,5 milliárd forintot átutalni egy ZIB Consulting nevű vállalkozásnak, miközben a gyanú szerint ez a társaság sem végzett érdemi munkát.
Jó elmélkedést
Fineszes! Te hülyébb vagy az átlag magyar szavazónál ami alá azért elég nehéz benézni. Neked azért sikerült de ez valószínüleg genetikai örökség nálad igy elnézzük. Hozzászólni a marhaságaidon egyszerüen felesleges.
Nocsak, nocsak!
Bauer úr ismét félti a demokráciát! Jogos is! Azt a demokráciát, amelyet ő akar bizony lehet s féltenie! Vége a vircsaftnak, az mszp-szdsz kizárólagos hatalomgyakorlásának, a szabad rablásnak, az ország szellemi elnyomorításának, a liberálisnak nevezett, valójában országrontó, hosszútávon szellemi tunyaságra, elbutításra vezető politikagyakorlásnak. Na, ez a legfőbb baja Bauer úrnak, vagy inkább elvtársnak!
Az, hogy még mindig akadnak követőik – itt is a fórumon - hát kétségbeejtő lenne, ha nem látszana világosan, hogy bizony számbelileg gyengécskén állnak, hogy érveik álságosak, hogy a gyűlölet csak úgy sugárzik belőlük – valszeg anno a Fidesz alatt lettek kirúgva az állásukból, s azóta gyűlölik a jobboldalt, függetlenül a ballibes bagázs disznóságaitól.
Érdekes, pl. tomcat74 beírása, aki mindjárt úgy gondolja, hogy ha a Fideszre 2,7 millióan szavaztak, akkor az összes többi szavazó mind ballibes. Szegény nem hallott arról sem, hogy egy vezető azokkal kíván dolgozni, akikben megbízik – momentán gondolom nem a lopkovics mszp-szdsz által beültetett ejtőernyős, felfuttatott garnitúrára számít a most 2/3-al megválasztott kormány. Másrészt nem azt hallom, hogy az egyszerű közszolgákat rugdosnák ki, csak jó eltúlozni a dolgokat, ijesztgetve a beosztottakat. Mellesleg a szoclib bagázs jóval nagyobb kirugdosást hajtott végre anno, akkor bezzeg nem visított a ballib sajtó.
Sajnos szutor hozzászólása enyhén röhejes – „az elmúlt 8 évben volt a legnagyobb fejlődés” – hát igen, hol is vagyunk most az országok rangsorában? Megjegyzem az Orbáni idők lakáshitele forint alapú volt kamattámogatással, a devizahitelek a szoclib 8 éve alatt szaporodtak el – szutor enyhén szólva tájékozatlan. Az meg, hogy Gönczöt hasonlítja Schmittel - hát mindenkinek más a véleménye, így az enyém is - egyszerűen primitív gondolkodásra vall. Ugyanis Schmitt most kezdte az elnökséget, várjuk meg a végét – bár szerintem Göncz gúnyneve illik az elnökségére is! Azt meg nem ártana dokumentálni, hogy mikor, hol, milyen szövegkörnyezetben mondta Orbán a nyugdíjasokról szóló idézetet. Különben hazugságnak kell tartanom. A tsz elnök (szerintem csak szeretne az lenni), meg kérdőjel sántító és álságos megjegyzései már ismertek a 168 óra online–on. Jól fizetett bértollnokok, gyenge érvrendszerrel. Nem is lehet nekik más, mert az elmúlt 8 év valósága sokkoló erejű – nem maradt más, mint a tények kiforgatása, az álságosság, a gyűlölet – ebben viszont jól képzettek! Klopédia a ballibes értelmiséginek álcázott hozzászóló, azonnal feltételezi, hogy művelt, olvasott ember kizárólagosan ballib oldalon található – kean hozzászólásának igazságtartalma nem is érdekli. Klopédia - ez a lenéző stílus téged és a hozzád hasonlókat minősíti. Valahogy ez a név hajaz a lopklopédiára – nem érdekes?
Most, ahogy telik az idő, egyre- másra jelennek meg a demokráciáért aggódók, a hivatásos rettegők, akik már össze is pakoltak (hogy egyszer látnám, ahogy el is húznak végre!), a hivatásos hazudozók és az ország hitelességét rontók kicsiny, de hangos hada. Vert seregük remélem véglegesen megbukott, mert az ország csak felébredt, látva mit műveltek vele.
És valahol itt az igazság tisztelt exLacus!
Hiába, ez a nemzet gyomorrontást kapott az elmúlt évek demokráciájától, és most- legalább is egyenlőre- úgytűnik nem kér belőle. Talán túl korán, túl nagy léptekkel erőltették, vagy talán ...