A politikatudomány professzora úgy véli: a Fidesz kétharmados győzelmével a negyedik köztársaság jöhet létre. Gyakorlatilag új állampárt. Alkotmányos változásokkal jó időre felszámolhatják a parlamenti váltógazdálkodást. Beszél arról is, mit kellene tennie az MSZP-nek. KARÁCSONY ÁGNES interjúja.
A kampány elkezdődött. Az MSZP pedig eltűnt, politikusai alig nyilatkoznak. Ennyire nincs mit mondaniuk?
– Kétségtelen: ilyenkor már erősebb szokott lenni a kampányzaj. Talán belefáradtunk a nyolc éve zajló kampányba. Másrészt az MSZP kormányon van, látható, mit tesz, mit tervez. A kérdés az: miért nem mond semmit a Fidesz? Túl a kormánygyalázó napi mantrán.
– Ha a Fidesz bármit ígér, később számon kérhető rajta. Nem kockáztat. Nem véletlen, hogy múlt héten azonnal levették a jelöltlistáról Mádi Lászlót, aki a párt lakásügyi szakpolitikusaként az ingatlanadót nem tartotta ördögtől valónak.
– Valóban, leginkább lapít a Fidesz. Hiszen most jó esélye van arra, hogy spontán módon is támogassák, mert az emberek változást akarnak. Ha nyolc év után nem megy jól a bolt, indokolt alternatívát kipróbálni. Erről szól a demokrácia, rendben is van. Orbán Viktorék pontosan tudják: bármilyen konkrét program könnyen megoszthatja a választóikat. De hallotta mostanában Kövér Lászlót? Vagy megszólalni a „nemzet orvosát”, aki szinglihordázott? Mindenkinek befogják a száját, aki korábban botrányos nyilatkozatokat tett, amelyekből aztán hátránya származott a Fidesznek. Alapstratégiájuk: két elszúrt választás után csak nehogy elrontsuk megint, hallgassunk inkább. Ráadásul még attól sem kell tartaniuk, hogy Sólyom László majd közli: morális válságba került a köztársaság, mert a Fidesz nem mondta meg előre, mire kérte az állampolgárok támogatását.
Gondolja: az MSZP is azért hallgat, nehogy elszúrja?
– Nem. Más a helyzet náluk. Kormányon vannak, s bár nem volt minden intézkedésük rossz vagy sikertelen, tény: nem tudták végigvinni a meghirdetett reformpolitikát. Mert az ellenzék fellázította a társadalmat, erről szólt a 2008-as népszavazás. De van valami, amit mindig elfelejtünk: a magyar politikai rendszer alkotmányos alapjai nagyfokú konszenzust írnak elő. Vagyis olyan vétóhatalma van az ellenzéknek, mint sehol a világon.

Mester Anett felvétele
Ebből mi következik?
– Az, hogy a Fidesz társfelelős a magyarországi politikai-társadalmi válság kialakulásáért, hiába hárítja el ezt. Az MSZP nem titkolta, hogy reformokat akar. De az ellenzék nem hagyta, hogy a szocialisták megvalósítsák a programjukat. Gyurcsány Ferenc és az MSZP abban bízott: ha túljutnak a kurzuskorrekción, és a költségvetést sikerül egyensúlyba hozniuk, az utolsó két évben már fellégezhetnek. Ezt a számításukat húzta keresztbe a pénzügyi világválság: az országot olyan pályára lökte vissza, ahol a gazdaság finanszírozhatatlanná vált. Politikai pech. A választások szempontjából ez még nem lenne nagy dráma – ha pusztán kormányváltásról lenne szó.
Akkor miről van szó valójában?
– Nagyjából az fenyeget, amit a Fidesz nyolc éve meghirdetett, de akkor nem tudta megvalósítani: „Több, mint kormányváltás, kevesebb, mint rendszerváltás.” Annyiban tényleg nem várható rendszerváltás, hogy nem lesz újra államszocializmus vagy államkapitalizmus. Csakhogy a Fidesz kétharmados győzelmével a politikai rendszer konszenzusos alapjai – amelyek 1989–1990 óta fennállnak – nagy valószínűséggel megváltoznak. Sok kérdés nyitott: az elnöki rendszer, a parlament létszáma és súlya, a régiók, az önkormányzatok. Amit a Fidesz nem akart eddig konszenzussal megszavazni, most bevezetheti egyoldalúan, számára kedvező választójogi „újításokkal”. El is tolhatják az önkormányzati választás időpontját. Módosíthatják a független intézmények státusát is: máris felröppent a hír a közmédiumok kormányzati felügyelet alá vonásáról, az MTI kormányzati tájékoztatóirodává süllyesztéséről.
De elegendő lenne abban bízniuk a szocialistáknak, hogy a kiábrándult szavazóbázisuk tavasszal erőre kap – Orbántól meg a Jobbiktól való félelmében?
– Nem Orbán Viktorral kell riogatni. Butaság az is, és nem vezet jóra, ha a jobboldaliakat lefasisztázzák. Ehelyett azt kellene tudatosítani: milyen kockázatokkal járhat, ha vége a harmadik köztársaságnak, s jön egy negyedik.
Ez nem riogatás?
– Nem. Valós lehetőség, hogy a Fidesz gyakorlatilag új állampárttá válik – húsz évvel a rendszerváltás után.
Ha ezt a morálisan meggyengült MSZP hangoztatja, vajon menynyire veszik hitelesnek a választók? Egyáltalán: mozgásba hozhatja-e a baloldalt a kétharmados veszély?
– Nem állítom, hogy ettől azonnal előbújnak az éjsötétben eltűnt baloldali szavazók. Ám arra mindenképp felhívja a figyelmet: nincsenek ártalmatlan választások. A mostaninak is tétje van. Aki nem megy el szavazni, az is dönt. Aki április 11-én inkább kapál a kertjében, annak is tudnia kell: ő is felelős azért, miként alakul a társadalmi és politikai élet a következő években. Nem véletlenül mondtam, hogy a harmadik köztársaságból egy negyedik lehet. Alkotmányos változásokkal a Fidesz olyan hatalomkoncentrációt érhet el, amely megnehezíti az ellenzéki kontrollt, jó időre felszámolhatja a parlamenti váltógazdálkodást. Ezt nevezik domináns pártrendszernek. Ezért sem mindegy, mennyi mandátumot szerez az MSZP és a többi párt.
Hogy látja: az MDF és az SZDSZ „középszövetsége” segíthet a kétharmad kivédésében?
– A két párt dialógusban volt a rendszerváltás idején. Aztán eltávolodtak egymástól. Most összefognak egy veszedelem ellen. A politika szokott ilyen fordulatokat venni.
Tamás Gáspár Miklós inkább a politikai hanyatlás tünetének tartja a megállapodásukat.
– Mindkét pártnak vannak előnyei: az SZDSZ Budapesten, az MDF vidéken erősebb. Ideológiai különbségeik pedig mostanra mellékessé váltak. Az MDF felismerte, hogy szükség van olyan konzervatív pártra, amely nem populista, viszont gazdaságpárti. Az SZDSZ pedig rájött arra: fel kell adnia saját politikájának a doktriner egyoldalúságait, mert miattuk veszítette el társadalmi támogatását. Ha az MDF és az SZDSZ választási szövetsége tartóssá válik, hasonló formáció jöhet létre, mint a lengyeleknél Donald Tusk Polgári Platformja, amely pár éve megbuktatta Kaczyñskiék populista kurzusát. Erre az ottani szocdemek nem volt képesek, korrupciós botrányokba buktak bele. Könnyen megeshet, hogy a Fidesz – ebben a Jobbik is támogatná – hasonló populista politikát folytat majd, mint Kaczyñskiék. Ennek megakadályozása nemcsak az MSZP-n múlhat, hanem egy mérsékelt középpárt, egy polgári tömörülés megerősödésén is.
De ki fogja lenyelni a másikat? Az MDF a szabad demokratákat, vagy fordítva?
– Akár mindkét párt megerősödhet, ha sikerül az akció. De új párt is alakulhat. A közös listának elsősorban az SZDSZ szétesése az oka: nem tudott volna mindenhol saját jelöltet állítani.
Minden elemző biztosra veszi, hogy a Jobbik bejut a parlamentbe. De azért csökkent a párt népszerűsége az EP-választás óta. Másrészt: a Fidesz vidéken várhatóan tarolni fog. Nem véletlen, hogy az MDF és az SZDSZ inkább a fővárosban „erősített” a közös jelöltekkel. És némelyek szerint Budapesten az MSZP még mindig esélyesebb, mint a Fidesz. Lehet, hogy a fővárosi/vidéki erőmegoszlással mégis kiszorulhatna a Jobbik a parlamentből?
– Ismert Fidesz-taktika volt, hogy saját soraiban – a szavazatszerzés kedvéért – szélsőjobbos propagandát is megengedett. Most ezt az „esélyt” elveszi tőle a Jobbik. Ha a Fidesz a vidéki körzetekben el tudja hódítani a választókat, megeshet, hogy a Jobbik nem éri el az öt százalékot. Ez önmagában még nem változtatna a parlamenti erőviszonyokon. Ezért lehet fontos a második forduló: a vesztes pártok összefoghatnak a Fidesz ellen. Talán ez a legnagyobb esélyük a Fidesz túlhatalmának kivédésére. Alkotmányozó többséggel Orbán Viktor azt tehet, amit akar. Nem lesz kellő kontrollja sem az ellenzékben, sem – láthatóan – a saját pártjában.
HozzászólásokÖsszesen: 46 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Legyen egy kis tájékoztatás balbako-nak.Amennyiben szeret utazni,ugye
autópályán jut el:Győrbe,Nagykanizsára,Pécsre,Szegedre,Debrecenbe,Nyi-
regyházára,Miskolcra.Remélem a térképet ismerni,.Tudja ez hogyan néz
ki rajta.Nézzen széjjel az országban.Tájékozódjon,különösen akkor ami-
kor FIDESZ-es polgármester dicsekszik,mivel gyarapodtak.Ugye elég sok
FIDESZ-es polgármester van.Ami a reformokat illeti.A FIDESZ keresztbe-
feküdt:a közigazgatás reformjának,az oktatási reform további folyta-
tásának,az egészségügy reformjának.Amennyiben Önnek az Eü reformja
csak annyit jelent amit leírt,akkor megállapítható,hogy ismeretei na-
gyon hiányosak.Javaslom:olvasni,olvasni,olvasni.Tájékozódni.Utána bi-
zonyára nem fog ennyi zagyvaságot írni.
Igazságkereső jobb-bakó, nálad az éremnek csak egy oldala van? Említed Cusit, akire az ügyész 5-20 évig kért fegyházbüntetést. Nos, ha Cusi már tölti a 20 évét, - melynek kérése merő színjáték - akkor végre már lehetne ideje az ügyészségnek, hogy Vargát aki 2 milliárdot csalt ki és egy kanyi nem került elő belőle, az a PECH meg fizetett mint a katonatiszt - vajon miért - végre méltó helyére tegyék és arányaiban úgy 5 és 300 év között megkapja a maga jutalmát. Ha megfordítod az érmét, az ugyanolyan mocskos a másik felén is, hiába próbálod fényesíteni. Vagy azt az elvet vallod, hogy csak azok a tolvajok, akik a másik oldalon lopnak? A te igazságod jó esetben is csak fél igazság. Ha érzékeny vagy az igazságra, miért nem érdekel az egész? Sorolhatnám, hogy milyen cégekre gondolok, de biztosan emlékszel néhányra magad is. Igazad van, már most a demokrácia alkonya látható, nemsokára teljes lesz a sötétség.
Szép kis kortes beírás.Én akit láttam a jelöltek között,Isten mentsen
tőle.Még portásnak se fogadnám fel.Kilopná a telephelyet.
Itt egy megoldás. Olvastam valahol.
Ha a meglévő keretek annyira merevek, hogy már nem mozdíthatók, akkor keresni kell más formát, más formákat. A Civil Mozgalom egy ilyen forma. A más forma, új kapcsolati rendszert fog eredményezni és amint látni új gondolatok, új emberek jönnek a felszínre, azaz új esély teremtődik. Ami másutt bevált át kellene vennünk, nem másolnunk, de bizonyos dolgokat nem szégyen átvenni: a németektől, hogy a dolgok legyenek rendesen megszervezve, az amerikaiaktól, hogy ha vállalkozol el is bukhatsz, de újra és újra felállhatsz, a franciáktól, hogy nem kell szégyellni az anyanyelvet, a hollandoktól, hogy mindenkire szükség van. És nem kellene újra csak azért a zsákutcát választani, mert azt már jól ismerjük.
Ezért adja ajánlószelvényét választókerületében a Civil Mozgalom jelöltjének, vagy a jelölt segítőinek. Ezzel nem mellettük kötelezte el magát, hanem esélyt ad nekik arra, hogy indulhassanak a választáson. Ez csak egy darabka papír, de ezzel a darabka papírral egy egész ország helyzetén javíthat. Bármi lesz is az eredmény a Civil Mozgalom színeiben indulók elmondhatják magukról, én megpróbáltam. És Ön?
A félig üres pohár után megpróbálkozhatnánk a félig teli pohárral. Közönyösség, csömör, a mit érdekel engem úgyse lesz az amit én szeretnék, a nagy táborral rendelkezőknek kedvez. A véleménynyilvánításnak számtalan módja van, választáson való részvétel a leghatékonyabb. A majd negyven százaléknyi nem-szavazó nem vonja ki magát a döntés alól, átengedi azt másnak.
A jobban élni vágya, gondolata mindannyiunkban meg van. Önben is. Ha Ön esélyt ad nekik, egyben esélyt ad önmagának. Ezeregy dolgot fel lehet hozni amellett, hogy ez nem fog menni, hogy ez nem olyan egyszerű, de egyetlen egy is elég lenne ahhoz, hogy ne így legyen. Higgyük el, hogy lehet. Mindig lehet, mindig lehet jobb, csak hinni kell benne.
Becsülendő dolog, ha valaki tudja és érzi magáról és ki is meri mondani emberek, én ezt jobban tudnám. Ez nem beképzeltség, ez életösztön. Mai állapotainkat tekintve az eddigi értünk munkálkodók elérték teljesítményük csúcsát, tudományosabban, ez a termék elérkezett életgörbéjének hanyatló szakaszába. Ezt a hanyatló szakaszt egy helyes döntéssel megrövidíthetjük. Egy ilyen helyes döntés a Civil Mozgalom, ami nem a semmiből jött elő, hanem emberek tömegeinek abból a felismeréséből, hogy jó lenne már kicsit jobban élni.
Minden, de minden először a fejben dől el. Ahova a gondolatod nem repít, oda a lábad sose visz el, mondta egy bölcs ember. Ebből adódóan el kell higgyük, hogy jobb lehet nekünk, Önnek is. Esetleg reménykedhetünk a csodában. A csodavárás mellet megpróbálkozhatnánk a munkával is. Az emberiség eddigi fejlődése folyamán arra törekedett, hogy új értéket teremtsen, mert akkor jobb neki, jobb Önnek és jobb mindannyiunknak. Egy ilyen új érték a Civil Mozgalom.
Ha egy hölgy -Seres Mária- ki mer állni ország világ elé, hogy itt vagyok, ez vagyok, ezt akarom, akkor nekünk se kellene félnünk ajánlószelvényeinkkel ennek a hölgynek biztatást, támogatást adni. Az ő esélye a mi esélyünk. Látogassák rendezvényeiket, kövessék a Civil Mozgalom Honlapját és terjesszék, adják tovább, mert mindig van valaki, akire érdemes hallgatni, akire érdemes figyelni, akinek esélyt kell adni. Egy ember úgyse tehet semmit, mondhatnák. Az állóvízbe dobott kis kavics is kelt hullámokat, és most meg lehetne mutatni a kicsinek is van ereje, amivel nem valami ellen, hanem valamiért dolgoznak, értünk és Önért is.
Azért a Köztársaságnak más definíciói vannak Észak-Balkánon, mint a mocskos Nyugaton, akiket megvédtünk a tatároktól meg a törököktöl. A törökök megint jőnek és kopogtatnak.....
Ha mindenki a befizetett adója arányában rendelkezne szavazati joggal (pl. adót nem fizető 1, sok adót fizető 3), akkor Orbán urunk csak nagyokat nyeldekelne kiguvadt szemekkel!
Amennyiben valakinek csak ez maradt meg az adózással kapcsolatos Bok-
ros elgondolásból,az ki is állította magáról a bizonyítványt.
Kocsubor!
Nezze meg BOKROS-t, ö kinal alternativat. Nem hazudosat.
Igen,telik az idő.A kistehénből marha lesz.
No lehet rágódni melyik a maszlag.
"kocsobur".Akkor a tények kedvéért pontosítsunk.Orbán,valamilyen ok-
nál fogva, /máig rejtély/,figyelmenkívül hagyva a szakemberek véle-
ményét javaslatát, az amerikai gépek helyett a Grippeneket vásárolta
meg.Igen ám,de kiderült,hogy a rendelés nem NATO kompatibilis pld.:
fegyverzet,összeköttetés,ezért a Meggyesi kormánynak újra kellett tár-
gyalni a szerződést.Na ezért lett drágább a beszerzés.Ma már mindenki
igyekszik elmaszatolni Orbán sajátos,hozzá nem értő,pökhendi döntését
Ma nem is érdekes már,hogy volt e mögötte valami pénzmozgás,hanem az a lényeg,hogy nagyképűségből ilyen döntést lehetett hozni.Ez az ami mu-
tatja Orbán igazi arcát.
kocsobur2010-02-07 19:45:55 #61
"Ami az Orbán kormány 4 évét illeti: nos, bár korántsem volt hibátlan(sőt), merem állitani ha az 2002 után is folytatódott volna,1-2 ciklusokon át, ma Szlovénia lenne euróval és stabilitásban a versenytársunk.
Így viszont..."
Te egy bátor ember vagy, én nem mernék ilyet állítani. Ugyanis ez egy meglehetősen bonyolult sokszereplős "játék". A mi lett volna ha... kérdésnek nem sok értelme van. Ami történt és ahogy történt azóta sok mindenki felelőssége, egy ország, főképpen ha hasonló helyzetben van mint mi, csak akkor működhet hatékonyan, ha az alapvető kérdésekben politikai egyetértés van a hatalomra esélyes felek között. Erre itt eddig soha nem volt esély, hogy kinek-kiknek a hibájából??? Majd a történészek ötven év múlva talán megírják. Addig pedig mindenki fújja a kedvenc pártjának házi médájából hallott önfelmentő hasbeszédet.
Ami pedig Szlovéniát illeti, nem kellene elfelejteni, hogy egy fél dunántúlnyi terület, alig több lakossal mint Budapest. Hol van nekik egy nyírség, egy somogy, milliós a nehéziparból kiszakadt, képzetlen, és az új technológiákban foglalkoztathatlan tömeggel ?? És ez csak egy tényező a sok különbségből...
Hát, én meg amondó vagyok, hogy rohadtul meg kellene fingatni mindenkit, aki döntési helyzetben volt! Persze, először azt a kérdést kellett eldönteni, hogy amerikai gép, vagy Gripen! Ha ez a döntés nem volt fontos, csak az, amikor bővítettek, akkor sorry!
Legalább egy olyan reformértékű átalakítást említs MezGA barátom, amit 2/3-os konszenzus nélkül végre lehet hajtani, vagy, ha valaki kétharmad nélkül megpróbálja, ne lehetne hisztériakeltéssel, népszavazással lehetetlenné tenni! És akkor kik voltak, akik nem voltak hajlandók a konszenzusra? Csak nem a FIDEBBIK? És kik keltették a hisztériát, kik hajszolták bele az országot a népszavazásba? Csak nem a FIDEBBIK? Szégyenletes bagázs!
hegyaljai2010-02-07 16:52:46 #55
"Amit lehetett megtettek a négy év alatt."
Legalább egy reformléptékű átalakítást említs tőlük, azon nagy rendszerek közül, amelyek még ma is átalakításra várnak. (adórendszer, egészségügy, oktatás, közigazgatás, államháztartás, nyugdíj, közbeszerzések...)
Jujjjjj! rejtélyes!!!!
Hallom, hogy valamilyen relytéjes okból befejezik a nyomozást a Gripen-korrupció ügyében. Mivel az állítólagos korrupció érdekes módon pont Orbán kormányzásának idejéhez kötődik, gondolom az Európai Néppárt bedobott apait-anyait, hogy álljon le a móka, különben a száz közül az egyik alelnökük nem fog tudni eleget tenni magasztos küldetésének. Persze a nemzetközi közvélemény már zúgolódik! Mit nem adnék, ha a hazai ügyészecskéknek a szocialisták hírbe hozása ügyében hirtelen felbugyogott sertepertélése nem tudná elnyomni azt a durranást, amit a Nemzet Miniszterelnökének nemzetközi bíróság elé citálása jelentene! Elnézném őkelmét rabszíjon!
kocsobur2010-02-07 13:45:14 #53
Nem vagyok "balliberális megmondóember" ezért a kérdéseidre nem vagyok méltó válaszolni. Egy apró tényre azért felhívnám a figyelmedet, ha már 1989-től indítottad a kérdések sorát, akkor ebből a 20 évből 8 évet a "jobbkonzervatívnemzetikeresztény" politikai irányzat uralt 12 évet pedig a "balliberális". Ezek után minden vélt és valós balsikert az utóbbira húzni több mint elvakultság.
Nem ismerem a professzor urat. Ezért elfogadom, hogy "higgadt, józan, nagy tudású”, nem hiszem, hogy független, mert ez ma nálunk ismeretlen ennek kritériuma. Azt hogy párttag, vagy szimpatizáns-e, szintén nem tudom. Azt viszont, a megállapításai általam elfogulatlanul nem minősíthető volta miatt igen, hogy a Schmidt úr, Tarlós úr és még sokan a jobboldallal kacsingatók, függetlennek hívhatják magukat, akkor ehhez Neki is joga lenne. Vagy amit szabad Jupiternek.... Ez már tényleg, a politikai vakság legbiztosabb jele.
Lehet-e csodálkozni,hogy 2002 óta szakadatlan küzdelem folyik a hata-
lom megszerzése érdekében.Két dolgot mesterien csinált a FIDESZ.Ezt el
kell ismerni.Ez volt az alapja a munkálkodásnak,erre épült rá a min-
den napos tevékenység.Egyik ilyen a szervezet,jól felépített aktíva hálózat amely eljutott a legkisebb településig,megérintette az rgy-
szerű emberektől át az iskolázottabb rétegekig.Természetesen a fiata-
loktól az idősekig.Ez az ami a Polgári Körökben öltött testet.Másik
lába a tevékenységnek a média terén elért óriási fölény.Ennek formái,
módszerei mIndenhova eljutatták a FIDESZ által megfogalmazott infor-
mációt,amely két fő gondolat köré csoportosult.Ezek egyike,hogy ez a
kormány mindent rosszul csinál,semmihez sem ért,tagja alkalmatlan sze-mélyek.Másik fő iránya volt a propagandának,hogy ezeknek menni
kell,mi mindent jobban tudunk,mi vagyunk alkalmasak a kormányzásra.
Ezt aztán szinesítették a mindennapos adalékok,melyek valóban az
MSZP és a kormány hibái szolgáltattak.Való igaz,a kormány is hibá-
zott,de közel sem annyit mint amit a FIDESZ a terhére ró,illetve az
itt komentező elvakult levelezők kilöknek magukból