LMP: Szomorú tanévkezdet
Bizonytalanságban tartott gyerekek és szülők, becsapott pedagógusok
Sem az ország óvodáiba, általános és középiskoláiba, szakiskoláiba járó diákok, sem a pedagógusok számára nem ígér sok jót a most kezdődő tanév. A jómódúakat támogató egykulcsos adórendszer bevezetését az iskolák és a pedagógusok is megszenvedték – írja közleményében az LMP.
Az Orbán-kormány az oktatásra fordított kiadásokat idén is csökkentette, és várhatóan jövőre tovább fogja. Az első félévben soha nem látott, 10 százalékot meghaladó reáljövedelem-csökkenést szenvedtek el a pedagógusok, akik okkal érezhetik úgy, hogy a pedagógus életpályamodellt egyre csak ígérgető Hoffmann Rózsa gúnyt űz belőlük.
A nagy csinnadrattával újranyitott néhány kisiskoláról szóló sikerpropaganda mellett sok tucat idén bezárt vagy anyagi kényszerből egyházi fenntartásba adott önkormányzati iskoláról is beszámoltak a hírek – ámítás és valóság kettőssége jellemzi a most kezdődő tanévet. Az elmúlt kilenc és fél év megszorításai és az oktatás idei fekete éve nyomán ott tartunk, hogy Miskolcon az egyik középiskolában a közműtartozás miatt télen nem lesz fűtés, több iskolában pedig már ki is kapcsolták az internet-szolgáltatást. Miskolcon közel egymilliárd forintot zároltak év közben a közoktatásban.
Bizonytalanságban tartják a nagyszámú, hátrányos helyzetűekkel foglalkozó alapítványi iskolákat, hiszen finanszírozásukat a kormány csak az utolsó pillanatban biztosította, de azt is csak év végéig. Bizonytalanságban tartják az összes többi oktatási intézményt is: az oktatásért felelős minisztérium nyílt vitában áll az önkormányzati minisztériummal az általános iskolák államosításának mértékéről és mikéntjéről.
Hoffmann Rózsa és Réthelyi Miklós csak a gazdasági minisztériummal nem vitázik. Minden megszorításra, minden pénzbehajtásra azonnal igent mondanak, legyen szó a felsőoktatási keretszámok csökkentéséről, a gimnáziumi férőhelyek korlátozásáról, vagy éppen az alapfokú művészetoktatási intézményekben fizetendő térítési díj felső határának megemeléséről. Említhetnénk a pedagógusok tömeges elbocsátásának tervét is: attól, hogy a gyerekszám csökken, óvodafejlesztésre, fejlesztőpedagógusokra, mentorokra nagy szükség volna.
A pedagógusok reáljövedelme zuhanórepülésben – már senki sem hisz Hoffmann Rózsa életpályamodell-ígéretében. Ehelyett tény, hogy jön a csoportösszevonás, az óraszámemelés, a jubileumi jutalmak és a túlórapénzek elvonása. Így már érthető, hogy az Orbán-kormány egyik első intézkedése miért a sztrájkjog korlátozása volt, a tervezett új munka törvénykönyve pedig – sok más kedvezőtlen változtatás mellett – tovább szűkítené a szakszervezetek mozgásterét.
A kormánypártok azonban tévednek, ha azt hiszik, paragrafusokkal gátat tudnak szabni a cserbenhagyott gyerekek, szülők és a becsapott pedagógusok elemi erővel feltörő tiltakozásának – írja közleményében az LMP..
HozzászólásokÖsszesen: 2 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Fél éve írtam, Hoffmannékat két dodlog zavarja, a gyerek és a pedagógus.
Mostanra már előre léptek, a szülő is!
Na, ezeket kell az oktatásból kizárni és minden rendben lesz?
Van egy pont, amin túl már nem lehet feszíteni az oktatás kizsigerelését. Kevesebb a gyerek ez igaz, de a pdagógusutánpótlás is ...Természettudományos szakpárral mátr alig képeznek tanárt, a mai szövegértési tendenciák mellett néhány év és humán szakos tanárjelölt sem lesz. A túlterheltség és alulfizetettség következtében még több pzichoszomatikus megbetegedésre lehet számítani a kizsákmányolt pedagógusok körében, ami azt jelenti, hogy a meglévők is kidőlhetnek. Más forgatókönyvvel de ugyanoda tart a dolog, mint ami az egészségügyben. Az orvosok a nemzetközi érvényű szaktudás miatt már most ezrével elmenekülnek innen (teljesen érthető módon), tanárnak meg lassan nem fog épeszű ember elmenni... Amúgy, ha az iszonyatosan nehéz, élhetetlen jelen és kilátástalan jövő miatt n em vállalnak az emberek gyereket, akkor az aztjelenti, hogy adófizetők sem lsznek. Kedevs Kormány! Ha tönkreteszik az állampolgáraiket, akkor nem fognak tudni adót fizetni, és Önöknek nem lesz miből élni... Tessék méár végre rájönni, hogy döglött tehén nem ad tejet!