Bár sok fórumon hirdették rasszistaellenes tüntetésüket, felhívásukra alig pár százan jelentek meg. Miért?

Számunkra is csalódás ez az érdektelenség, bár nagy tömegrendezvényben eleve nem reménykedtünk. Kevés időnk jutott a szervezésre.

A célkitűzés megért volna pár nap pluszszervezést. Egy nagyobb megmozdulás súlyt adna az ügynek és a mozgalomnak is.

Nem vagyok naiv. Hosszú évek tapasztalata, hogy ha egy civil akció mögött nem áll pénzes támogató, aki gyorsan kilogisztikázza például a vidékiek buszos felutaztatását, akkor azon az eseményen kevesen lesznek. Megjegyzem, sokan írták levélben, hogy részt vettek volna, ha hamarabb tudnak róla. De az is csak néhány száz fő lett volna. A tiszalöki temetést is a rasszizmus elleni demonstrációként harangozta be a média, mégis csak kevesen jelentek meg.

Mi az oka?

A társadalom közömbössége, fásultsága. Hiába hangoztatjuk, mit gondolunk a romagyilkosságokról, nem változik semmi. Ráadásul a közvélemény-kutatások szerint emelkedik a Jobbik és a Magyar Gárda népszerűsége. Sokkal nagyobb a támogatottságuk, mint a miénk. Vannak, akik sajnálkoznak ugyan, és elítélik a gyilkosságokat, de annyira azért nem, hogy ki is álljanak ellenük. A tiszalöki romagyilkosság megerősítette bennünk: bűn ölbe tett kézzel ülni tovább. Ki kell mennünk az utcára, át kell törni a közömbösséget.

Mi volt az az indíték, amely elvezetett a mozgalom megalakulásához?

A miskolci rendőrkapitány cigánybűnözésről szóló nyilatkozata és az államfő, a kormányfő és vezető politikusok óvatos, a közvéleménnyel szembeszállni nem kívánó reakciója, a szolidaritás elemi hiánya a romákat ért támadásokkal kapcsolatban. Mozgalmunk a romák helyzetével a terepmunkájuk során naponta szembesülő szociológusok fiatal generációjától indult. Úgy látták, az elemzések és a tanulmányok eredményeire nem elegendő pusztán szakmai választ adni. Petíciónkat mostanáig csaknem kétezren írták alá.

Rendezvényük egyik szónokát, Daróczi Ágnest idézem: „Kóka Jenő ötvennégy éves volt, egyszerű munkásember. De volt egy óriási bűne. A település szélén lakott, ahová embervadászatra szoktak járni a nácik. Mi, a magyar társadalom pedig ezt eltűrjük.” Nem túl erős szavak?

Nem. Valaki tudatosan, előre eltervezve lelőtt egy embert, aki a falu szélén lévő házban élt. A rendőrség is megerősítette, hogy szisztematikusan és hasonló módon történnek ilyen esetek. Ez embervadászat. Én is kizárólag nácinak tudom minősíteni azt, aki faji alapon megöl egy romát.

Az sem túlzás, hogy mindez a társadalom jóváhagyásával történik?

Az előítéleteket szülő és fenntartó folyamatok az elmúlt fél évszázad alatt mélyen beágyazódtak a társadalomba. Ilyen brutális gyilkosságok nem vagy csak nagyon szélsőséges irányból történhetnének meg, ha a lakosság egy része nem támogatná őket – legalább hallgatólagosan. Az előítéletesség ráadásul nemcsak személyes viszonyokban, hanem intézményesült formában is megszilárdult, a legmagasabb politikától a legalacsonyabb önkormányzati szintig. Rögzült a helyi szokásokban, mint az iskolai szegregáció és a munkahelyi diszkrimináció. Ez az általános társadalmi hozzáállás.

Önök úgy vélik, a cigányellenesség politikai fordulat eredménye. Megmagyarázná?

Már kimondható a szó: cigánybűnözés. Sokan úgy tesznek, mintha egy mostanáig tabunak számító probléma megoldódna pusztán attól, hogy beszélünk róla. Csakhogy a cigánybűnözés rasszista szóösszetétel! Más népcsoport esetében hasonlót nem használnak. És a kifejezés bekerült a közbeszédbe. Méghozzá nem a sarki rendőr, hanem Miskolc rendőrkapitánya által, akit először felmentett a rendészeti miniszter, végül mégis a pozíciójában hagyta. Maga a kormányfő sem lépett. A legmagasabb politikai elit pedig úgy tett, mintha a jelenségnek lenne valóságalapja. Holott pontosan tudni, a cigányok esetében a bűnelkövetés gyakorisága nem magasabb, mint más csoportokban. A romák által elkövetett károkozás mértéke pedig meg sem közelíti azt, amit adócsalással vagy más rafinált módon a lakosság nagy része naponta elkövet.

Szónokaik nemcsak a társadalmat, hanem a rendőrséget is keményen ostorozták. Újra Daróczi Ágnest idézem. „Milyen jogállam az, ahol a rendőrség azzal foglalkozik, hogy elmaszatolja a bűntényeket? Tatárszentgyörgyön a rendőr belehugyozik az ott maradt nyomba. Rendőrség az ilyen? Hát nem.” Tényleg nyomba vizelt a nyomozó?

Tanúvallomások és hírek alapján tudni, hogy ez történt. Ne áltassuk magunkat. A rendőrök jelentős része nem az elvárható alapossággal vesz részt a romák sérelmére elkövetett ügyek felderítésében, hisz hozzáállásukat meghatározza, mit gondolnak róluk. Bár persze bízom abban, hogy az előítéletesség csak bizonyos rendőröket jellemez.

Setét Jenő, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke – önökkel egyetértésben – azt állította: „A rendőrség eredménytelensége emberéletekbe kerül.”

Tudja, milyen az élet a fenyegetett ember perspektívájából? Van fogalma arról, hogyan fekszik le valaki aludni a faluszéli cigánytelepen, miközben tud a romagyilkosságokról? Ha a rendőrség nem mutat szolidaritást, és nem biztosítja a romákat arról, hogy megvédi őket, a félelem megmarad.

A rendőrség ötvenmillióra emelte a tiszalöki nyomravezetői díjat, és a korábbinál harminccal több nyomozó dolgozik a romák elleni fegyveres támadások felderítésén. Ezenkívül rendszeres tájékoztatást is ígértek.

Meglátjuk, mi lesz az ígéretekből. Sajnos az is igaz, hogy a mindennapokba ágyazódó szörnyű konfliktusok és fegyveres események megelőzéséért a rendőrség keveset tehet.

Ki tehet ellenük?

A közbeszédnek van óriási szerepe abban, hogy a társadalom miként viszonyul a romák elleni cselekedetekhez.

Előítéletesség van, sőt: erősödik.

Nem tudni, hogy fokozódik-e, vagy „csupán” egyre inkább kimondható a vélemény. Tény: a nyugati társadalmakban a nyílt rasszizmus és a verbális agresszió évtizedek óta csökken, az előítéletesség leginkább latens formában van jelen. Nálunk ellenkező a trend: egyre nyíltabbak a rasszista cselekedetre bujtogató kifejezések.