Hetilap kereső

Krug Emília írása

„Szélhámos dzsigolót fogott a rendőrség” – szóltak a hírek februárban, amikor kiderült: egy ötvenes férfi legalább húsz nőt csábított el azért, hogy aztán pénzükkel, ékszereikkel meglépjen. A megélhetési Casanova azonban állítja, majd száz nővel volt viszonya, s a biznisz havi kétmillió fixet hozott. A rácsok mögött KRUG EMÍLIA találkozott vele.

– Ma már mindegyik azt mondja, hogy megloptam őket. Pedig ők maguk adták kezembe a pénzt! – játssza a felháborodottat a zárka asztalkáján ülve.
Magas, mackós típus. Tüsire nyírt haj, nem éppen adoniszi fogsor. A szürke börtönszerkóban nem lelem a fess, ellenállhatatlan nőcsábászt.

Persze most az ág is húzza. A börtönből készül beperelni az egyik bulvárlapot, mert jóváhagyása nélkül jelentek meg róla fotók. Béla – valódi nevét mi sem írhatjuk le – tisztában van a jogaival.
– Írja: hozzájárulok, hogy a 168 Óra fotósa nem felismerhető módon képet készítsen rólam.
De görcsös a kéz, krikszkraksz lesz a betű.
Leírom helyette a szöveget, ő csak aláírást firkant a végére. Meg törzsszámot, rutinból. Nem először ül. Az elmúlt tizenhat évből hatot töltött rács mögött. De nem tűnik megviseltnek.
– Jó az alvókám.
Szabadidejében tévézik, Gárdonyit olvas, most épp az Egri csillagokat. Délelőtt társaival erőgépeket szerelnek, nem bánja a kétkezi munkát.



Mezőgazdasági gépszerelő a végzettsége, fiatalon a gyermelyi mgtsz gépműhelyében dolgozott és sofőrködött. 1994-ben, 44 évesen került Pestre. Egy maszek vállalkozásnál rakodógépen dolgozott. Akkoriban kezdett szórakozóhelyekre járni. Arató-diszkó, magányosok klubja, nosztalgiaklubok.

– A nők egyedül jönnek, mert elváltak, vagy meghalt a férjük. Férfiből meg hiány van.
Béla azt mondja, már egy-két tánc után látta, kivel érdemes foglalkozni.
– Ha túl gazdag, az nem jó, mert annál skótabb. És persze fontos, hogy tiszta legyen, kulturált. Megnéztem a ruháját, az alakját. Szeretem, ha valakin van mit fogni. Már elnézést, nem akarom megbántani.

Somolygok. Csak most látom: Béla sztorijához frissen borotvált mosoly jár.
– Nem hiszi el, de elég volt egy tánc, egy ital, egy rózsa, és másnap reggel már a nő magától mondta, hogy másoltassam le a lakáskulcsát, ne szöszmötöljek annyit a kapucsengővel.

Negyven és hetven közt

Vacsora, virág. Ennyi befektetést megért. Három-négyszázezer mindig akadt a brifkóban, nehogy Bélát csórónak nézzék. Nem is volt az. Havi kettő-négymillió gyakran bejött.

– Vagy néha csak ötszázezer. Nem mindig mentem el vadászni. Csak úgy sétálgatni is szeretek a városban.
Sztoriját az élet írta. Édesanyja német, édesapja görög származású. Egyszer, amikor épp szabadlábon volt, járt is a Meteoráknál. Görögös vezetéknevének hála, aki akarta, könnyen elhitte: az előző este megismert férfi igenis őt szeretné elvinni a rokonnak a meseszép görög szigeten rendezendő esküvőjére. (Emlékeznek még a Jó estét nyár, jó estét szerelemre? A nőket elcsábító lakatosfiúra? „Én lenni görög diplomat.” Béla látta ugyan a filmet, de az ötlet saját.) Szóval a görög úthoz nem árt eurót váltani. De az amúgy is jól jön, főképp, ha a lovag olcsón tud szerezni. Ráadásul – kész főnyeremény egy ilyen férfi – még ékszerész barátja is van, aki a megunt medált átalakítja, vagy szép karkötőt készít. Csak egy napra kellene a régi, kölcsönbe persze, a méret miatt.
– Egy piacon működő kajálda tulaját kétszázerre, egy doktornőt háromszázhúszezerre, egy péksüteményes láncolat vezetőjét félmillióra húztam le. Kábeltévén szereplő jósnőtől ékszereket szereztem.
Először. A második körben pénzt is.



Az ötvenkét éves Béla azt mondja, nagyjából száz nőt verhetett át eddig, közülük ha négy-öttel nem volt viszonya. Áldozatai negyven és hetven közöttiek.

Katalin például hetvenhárom éves. Diszkrét ékszerezettség, gonddal göndörített frizura. Katalin egy idősklub vezetője, emellett tánccsoportjával gyakran lépnek fel. Cigány táncot, latint járnak, a kánkánszoknya már bevetésre készen vár a belvárosi garzon fogasán. Odébb elektromos kandalló, a narancsszínű falhoz passzított művirág-kompozíció.
– Budafokon volt egy klubestünk, ott ismertem meg. Felkért táncolni, mondta, találkozzunk máskor is. Halk szavú volt, megnyerő. Örültem, mert olyan embert kerestünk, aki görög táncokat tudna nekünk tanítani.

Pár napra rá a férfi jelentkezett, cserepes virágot hozott, vendéglőbe hívta.
– Rántott szeletet ettünk, ő sört ivott. Azt mondta, görög származású, a felesége két éve autóbalesetben meghalt, azóta az apósával él. És hogy biztonsági őr egy cégnél, amelynek a pénzváltójánál, ha érdekel, jó áron tudna szerezni eurót. 276 helyett 250-ért. Érdekelt. Fölmentem a Pötyikéhez, kértem kölcsön ötvenezret készpénzben. Kint volt az asztalon, amikor jött. Mire odanéztem, már betette egy borítékba. Amikor kérdőre vontam, azt felelte: ugyan már, ő nem csaló, van már nála vagy kétmillió. És tényleg: kötegnyi pénzt mutatott.

Aztán a szemerkélő novemberi havas esőben villamosra szálltak. Hátsó kocsi, tömeg. A Blahán váltottak volna buszra. Katalin hátrafordult, hogy kérdezzen valamit a leszálláskor, de a férfi és a pénz addigra köddé vált.
– Ideggyulladást kaptam, a lábamat azóta is kezelik. A gyerekeimnek a mai napig nem mertem elmondani. Elsüllyedek a szégyenben.

Béla tagad

A rendőrség szerint akadt, akinek a lakásából Béla még a kávét és a textilöblítőt is lenyúlta. Ő tagad.

– A nőnek a Bécsi úton volt egy turkálója. Rosszul lett a lakásán. Leesett a cukra, hisztirohamot kapott. Elvittem a nyakláncát, az óráját és némi pénzt, de csak ennyit. Gondolja, hogy öblítőre hajtok? Azok, akik feljelentenek, mondanak fűt-fát a bírónőnek (mert persze mindig női bírákat és ügyészeket fogok ki). Azt hiszik, behajthatják rajtam.

De Béla mindenre gondolt. Az ékszereket zálogházba vitte, a jegyeket megtartotta. Enyhítő körülmény, ha megvannak a fukszok.

– A zacisok persze beperelhetnének, de nincs semmi a nevemen.
Merthogy lakását a keresztlányára íratta. Két és fél szobás, Móricz Zsigmond téri a kéró, négy és fél év munkája.
– Nem iszom, nem kávézom, nem dohányzom.
Gyűjtögetett.

Akadt áldozata, akit megkeresett ugyan a rendőrség, mégsem tett feljelentést. Mert megtudná a férj. Vagy talán mert megérte az elbukott pár százezret a néhány napig figyelmes társ és a régen kapott rózsa.

Béla – még a téeszes időkben – vőlegény is volt. Aztán lemondta a lagzit.
– Nem bírom én sokáig egy nő mellett. Egy idő után mindig jön a „mikor jössz haza”, a „hol voltál”.
A százból három nő miatt mégis lelkiismeret-furdalása van.
– Ki kellett volna hagyni őket, mégis lehúztam mindegyiket. Pedig mostak, főztek rám, vasalták a pólóimat.
És a többiek?
– Ők így jártak.

Csörgő mobilok

Az ötvenes éveiben járó Zsófia a Széchenyi fürdőben ismerkedett meg a férfival. Akkoriban csonterősítő kúrára járt egy hétig, unokástul.
– A gyerek révén környékezett meg. Odajött, kedveskedett neki, tapadékony ember volt. A fürdőben mindennap összefutottunk, előadta a mesét. Feleség, autóbaleset, görögországi esküvő, olcsó euró. Mondtam neki, ha kell, veszek a bankban. Gyanúsnak tűnt. És folyton csörgött a telefonja. Három mobilja is volt. Ma már el tudom képzelni, kik hívogatták.
Aztán a férfi megint jött a görög lakodalommal, hogy nem akar egyedül menni, viszont közeledik az időpont, repülőjegyet kellene foglalni, pénzt váltani.

– Közben udvarolt, közeledett, puszilgatni próbált, de nem jött be.
Végül Zsófia kocsiján mégis elindultak pénzt váltani.
– Furcsállottam, hogy egy magánlakásra megyünk, de azt mondta, itt lakik a barátja.
Majd kiderült, egy másik haver is: az ékszerész.
– Azt mondta, szebbeket csináltat nekem azoknál, ami van, csak vegyem le a gyűrűm és a karkötőm, a méret miatt. Nem akartam. De agresszívabbá vált, hogy siet, csak öt perce van. Engedtem. A kocsimban vártam rá. Egy idő után rossz érzésem lett, kiszálltam. Körbejártam a házat, ahová bement, akkor láttam, hogy nemcsak egy bejárata van.
A hatvanezer forintot, a nyolcvanezret érő gyűrűt és az ezerötszáz dolláros karkötőt nem akarta veszni hagyni.

– Hívogatni kezdtem, s ő folyton ígérgetett, hogy visszaadja, amit elvitt. Fél évig hitegetett. Mondtam neki, hogy börtönbe juttatom.
Zsófia az egyik kereskedelmi tévében látott híradó után hívta fel a rendőrséget: őt is átverte a férfi. Tűsarkú csizmában, fehér bőrdzsekiben ül előttem. A kávézó üvegasztalán halkan koppan a frissen manikűrözött köröm. Zsófia azt mondja, ma már nem ismerkedik.

Övé a sztori

Béla állítja, jó útra tér. Decemberben, mielőtt elkapták, már érezte, hogy figyelik.
– Jó fejek a zárkatársak, de nincs az a pénz, ami megéri a börtönt. Bent néhányan irigykednek, mert ők is ugyanannyit ülnek piti dolgokért, amennyit én.

Ha kiengedik, tán két év múlva, cukorbetegségével leszázalékoltatja magát. A cikkből – köszöni szépen – kérne tiszteletpéldányt. Büszkén csillan a szeme, övé a sztori. A zárka ajtajában is hitetlenkedem.

– Honnan tudjam, hogy nem hazudott nekem?
– Ugyan már! Én sosem hazudok!