Hetilap kereső

Krug Emília írása

A nyár elején beharangozott közmunka-mintaprogram a múlt héten indult Gyöngyöspatán. Jönnek is csapatostul a tévék, itt a helyettes államtitkár egyik kedvenc nyilatkozóhelye, mit számít, hogy egy vállalkozó gépekkel egy hét alatt elvégezné a munkát, ami így hónapokig fog tartani. A lényeg, hogy felmutassák, a mintaprogram igenis sikeres. Noha még nem tudni, így lesz-e, miképpen az sem látható, hogy a frissen megválasztott Juhász Oszkár polgármester hoz-e valódi nyugalmat a település cigány és nem cigány lakóinak életébe. Ám tény: a Fidesz Pintért küldte ide, a szocialisták Szanyit. Pata pedig a jobbikos politikust választotta. KRUG EMÍLIA pillanatképe.

Kettes, hármas csapatokban bandukolnak a főutcán. Könnyű megismerni őket: szürke munkásnadrág, narancssárga póló, hátizsák, a szájban cigi. Reggel hat és hét között indulnak, kinek mennyi idő az út. Öt nap alatt már kitapasztalták. Irén, aki az első munkanapon panaszolta, hogy nem bírja lába a dombnak vezető utat, immár kisteherautóval jár közmunkába. A hét asszonyt és a szerszámokat Vili bácsi fuvarozza.

Negyed nyolckor begördül a platós autó a művház mögé, a kerti csapból megtöltik a tizenegy kannát vízzel, közben listáznak fejben. Erzsi nem jött, úgy hírlik, tiszta görcs a lába. Számon tartják egymást. Aki a közmunkát nem vállalja el, egy évig semmilyen szociális ellátásra nem jogosult, aki pedig nem dolgozik rendesen, s emiatt elküldik, három évig marad ellátás nélkül.


– Vécézni a bokorba járunk, csak a hangyásba lehet leülni enni, szem árnyék sincs fönt a hegyen – kezdi valaki.
– Ha megnő a cserfa, lesz árnyék. Mondhatod az unokádnak, hogy te ültetted – csitítja más.
Nagyobb az öröm, mint a panasz. Újlaki Józsefné eddig négyórás közmunkás volt. Rózsát ültetett nettó huszonnyolcezerért. Most hatvanezret kap. Első munkahelye, mint a faluban sokaknak, a pesti Goldberger textilgyár volt. Tizenhét évig dolgozott ott.

– Három műszakban jártunk, hajnali háromkor kellett kelni, de mentünk, szerettük.
Húsz éve bezárták a gyárat. Később a hatvani konzervgyárba buszoztak az asszonyok, végül már csak a nyári munkák maradtak – untig ismert magyar falutörténet.

Egykor a helyi téesz barackosa volt az a terület is, ahol a közmunkások most bozótot irtanak, túl a faluvégen, át egy patakon, föl a meredek domboldalon.

– Mi lesz veletek, ha esik? – fordul az asszonyokhoz Vili bácsi.
– Nem tudom, bazeg, de gyalog még egyszer föl nem megyek – fájlalja a lábát Irén.


A zöldre, kékre, rózsaszínre mázolt sarlók, balták és macheték körül lassan gyűlnek a brigádok. A kilencfős csapatok minden tagja munkakezdéskor és -végzéskor jelenléti ívet ír alá.

– Álljon fel a négy brigádvezető és a csapata! – adja ki az ukázt Kakuk Attila munkavezető.
De kora még a reggel.

– Hol a brigádom? Nagy szankciók lesznek itt! – szigorkodik egy alvezér.
– Mi az a szankció?
– Büntetés, bazeg!
Másik is reguláz.

– Egy-egy, egy-kettő-egy. Stop! Brigád, vigyázz! Márió, hol vagy?
Simon Péter csak somolyog.

– Nehezen indul a nap. És egyre nehezebben.
Ő az erdészeti szakirányító. Felügyeli a bozótirtást, később a felkapálást, a kerítésépítést, a csertölgyes telepítését.

– Ha a terület az erdészeté lenne, kiadná a munkát egy vállalkozónak, aki kapna rá egy hetet. Persze gépekkel dolgozna. De most nem ez a lényeg.


Hanem az új rendszer. Az, hogy segély helyett bér van, amiért dolgozni kell, korán kelni, időben jönni, izzadni, elfáradni.

Péter húsz évig a Vegyépszernél volt földmérő. A cég bukott, azóta szakmájában nem kap állást. Az egri erdészetnél is csak közmunkásként tudták alkalmazni.

– Én is hatvanezret viszek haza, a két gyerek mellé. Nemrég beszéltem az erdészet vezetőjével, hátha. Vállon veregetett, és azt mondta, kitartás.
Közben a brigádok lassan összeállnak, ki-ki megkapja a szerszámát.

– Balta, sarló? Kőkorszakban vagyunk?
– Machete, mint az indiánoknál?
– Rabszolgamunka ez, more!
– Olyanok vagyunk, mint az állatkertben a majmok. Bámulnak minket. De ott legalább vesznek jegyet.
Itt meg csak jönnek-jönnek az újságírók fel, a dombra, mint tegnap is, körbeállják a helyettes államtitkárt (háttérben kaszákkal szürke nadrágok és narancssárga pólók, vágóképnek), aki dicséri a programot, kezet ráz a munkásokkal, s nyilatkozza, hogy a gyöngyösin kívül Baranya, Borsod, Nógrád, Szabolcs és Tolna megyében összesen nyolc kistérségben indulnak mezőgazdasági, vízrendészeti, közút-karbantartási közmunka-mintaprogramok hét és fél milliárd forintból. És nem, sem a helyettes államtitkár, sem a jegyző, sem a polgármester nem tud arról, hogy a közmunkára kijelölt nem romák az utolsó pillanatban munkahelyet igazoltak volna, így mentesülve a bozótirtás alól. Viszont a tárca reményei szerint „kialakul egy olyan egymásra épülő rendszer, amely a fokozatosság és a kellő ismeretek megszerzése mellett megteremti a munka nélkül lévők piaci alapú elhelyezkedésének feltételeit”. Aztán az államtitkár elrobog, számos a megmentendő kistérség, a tévések összecsomagolnak.

A nap ma melegebben süt, a tizenegy kanna víz kevés, piaci alapú munkahelyből se lett több.

Blöki betűrt pólóban, egykor élére vasalt szövetnadrágban, napszemüvegben villáz, rá is szólnak, inkább sarlózzon, villásból elég kettő egy brigádba. Összehúzza a lekaszált füvet, áll, nézi. Aztán méteres kupac tetejére dobja, áll, nézi. Odébb valaki sarlót élez, aztán áll, nézi. Korán van még, vagy túl meleg?

Blöki azt mondja, ő a válság előtt Pesten, az építőiparban talált munkát. Tavalyig meg nyaranta tíz-húsz magyar kocsi jött a cigánysorra, vitték őket napszámba.

– Idén egy se jött. A patai roma nem kell senkinek.
Áll, néz.

Mégis haladnak.


– Napi fél hektár a cél, azt mindig túlteljesítjük – mondja Kakuk Attila.
Erdész szakképesítés, végtelen türelem, állás nélkül. Volt már a katonaságnál, dolgozott Angliában eladóként és bútorszállítóként, itthon CNC-tanfolyamot akart elkezdeni, ám a kezdés késett, a munkaügyi központ a patai közmunkásokhoz irányította. Az ebédidőn kívül óránként öt perc pihenőt engedélyez, melegben kicsit többet.

Most épp tízóraira. Kolbász, kenyér, csupornyi tojásos lecsó. Baranyi Pál ma reggel csinálta. 58 éves, a gyerekek már kirepültek, rájuk nincs gond, de maradt így is elég. Az asszony segélyes, ő meg közmunkás, a vizet már kikapcsolták, nemsokára a villany következik.

– Vagy eszünk, vagy fizetünk.
Bólogatnak a többiek a sztaniol fölött. A polgármester?

– Idáig nem tudunk róla rosszat mondani.
– Nem beszélget velünk!
– Na, de mi se vele!
– Csendőrséget akar!
– Komoly rendszerek jönnek, elviszi a gyerekeinket!
– Patán nem volt gyilkosság, csak lopások, gyerekcsínyek. Ő mégis behozta a gárdát!
Bólogatnak, üres a sztaniol.

– Brigád, munkára! Képzelje, kisasszony, mikor első nap hazamentem, úgy lebarnultam, meg se ismertek!


Juhász Oszkár Patán nőtt föl. 2010-ben hatvannyolc szavazatot kapott az önkormányzati választásokon. Most hatszor ennyit, simán verte hét független riválisát.

– Köszönjük a győzelmet a balliberális oldal hiszterizálásának és Pintér Sándor nyomulásának. A pataiak rájöttek, a Jobbiké az egyedüli járható út. A békés út.

Szeme se rebben. Csak ha közbevágunk. Volt itt Jobbik-közeli polgárőr-egyesület által tartott járőrözés, „magyarpárti tüntetés”, aztán a Véderő próbált konkurálni a parlamenti szélsőjobbal, április végén pedig kevésen múlt, hogy gyilkosság nem történt, amikor a véderősök és a helyi romák verekedtek.

– Való igaz, az első napon a polgárőrökre furcsán néztek, mert ismeretlenek voltak. De aztán már a gyerekek sem féltek! Azt játszották, hogy zárt alakzatban „Szebb jövőért!” felkiáltással mentek iskolába. Sőt, a cigányok is szívesen járőröztek volna a polgárőrökkel, csakhogy az LMP idejött, kiokosította őket. Belőlük lettek az utcai kocajogászok, akik nagyon tudják, milyen segély jár nekik.

A polgármester felosztása szerint van még a cigányoknak „a bűnözésből és a megélhetési gyereknemzésből megélő” része. A kategóriarendszer az érpataki. S a gyöngyöspatai válasz is ugyanaz, mint a Jobbik másik településén. A polgármester szerint annyi: származásra, bőrszínre való tekintet nélkül támogatják azokat, akik a közösséget építik.

– Következetesen betartunk és betartatunk minden jogszabályt és rendeletet, együttműködünk a társszervekkel, hivatalokkal.

Érpatakon a polgármester fegyvere a közmunka és a gyerekvédelem. Ahogy várhatóan itt is az lesz.

– Dolgozunk a közmunkaprogram fejlesztésén, a legjobbakat jutalmazni is akarjuk. Érdekes megnézni: aki korábban lopásból élt, most csak szemez a kaszával. Aki szeret dolgozni, annak jól áll a kezében a szerszám. Cigányok is elmondták, hogy rám szavaztak. Mert elegük van a bűnözői rétegből. A lopások tönkretették az itt élők életét, sokan már feljelentést sem tesznek. Ismerünk olyan kisebbségi elkövetőt a térségben, akinek száznégy rendbeli betöréses lopás van a számláján, mégsem ült még. Mondván: tetteinek alacsony a társadalomra való veszélyességi foka, a börtönök meg zsúfoltak. Érpatak környékén már más az ítélkezési gyakorlat: egy talicska fáért is ülnek tizenöt napot.

Pata most kapitányságot kap, közmunkások pofozzák ki az épületet, kilencvenmillió jut rá. Miközben a tavaszi belügyi erődemonstráció százötven millióba fájt.


Akkoriban fotósok méregették a kis híján tömegverekedésbe torkolló balhé nyomán maradt vérfoltokat az aszfalton. Mára a vért elmosta az eső, a putrisor előtt is csak egy-két ember ballag hazafelé, teli szatyrokkal, hó elején. Magdi a Bajcsy-Zsilinszky utca elején lakik, a „veszélyzónában”.

– A málnásunkból elvitték az oszlopokat, a karókat, a pincéből kifűrészelték a szarufát is, a szomszédnak a hűtőládáját pakolták ki. Szemben velünk egy pesti pár vett házat. Imádták a környéket, gyakran jöttek. De miután sokadszorra törték fel a házukat, azt mondták, Pata nevét is el akarják felejteni.

Az asszony azt mondja, idén először minden megmaradt a kertben. Márciusban jöttek a polgárőrök, aztán a rendőrök, elmaradtak a 16-18 éves, arcukba kapucnit húzó fiatalok.

– Gyöngyöspata nem volt jobbikos. De olyan polgármestert akart választani, aki érti a problémáinkat. Van olyan ismerősöm a falu másik feléből, aki nem is tudta, mi itt lent hogyan élünk!
A Jobbik tudta. Egyedül. A Fidesz Pintért küldte, az MSZP Szanyit. Jelölt, program már nem akadt. A pataiak abból választottak, amiből lehetett.

Blöki egy társával hazafelé sétál a főutcán. Csodálkozunk, még másfél óra hátravan a munkaidőből.

– Elkéretőztem – mondja.

Hosszú lesz az az út.