Egy éve mutattuk be lapunkban az ötgyermekes, gyors- és gépíró végzettségű Csécsei Ilona Máriát. Kiderült, bár a Sülysápon élő asszonynak érettségije, munkája nincs, csupán hatszázezres folyószámlahitele, betéve ismeri a lisszaboni stratégiát, és követi a szegénységellenes alapítványok, egyesületek működését. Megtudtuk: egyéni képviselőként indul a Seres Mária-féle Civil Mozgalom színeiben. Plakátját még eszkábálja, de programja már van. KRUG EMÍLIA riportja.
– Most kaptunk három kiló darált húst, így három hétvégére is jut belőle, de még mindig a tojásos nokedli a leggyakoribb ebéd nálunk – idézi fel korábbi cikkünk címét, amíg átevickélünk a behavazott kerten.
A ház lépcsőjének rozsdás gyerekbicikli támaszkodik, az asszony „járműve”. – Egyik nap bicajjal mentem ki a pályaudvarra, és ott hagytam.
Visszafelé már nem volt meg. Akkor engedtek ki valakit, két hét alatt negyvennyolcat ellopott. Most ezzel járok.
Kampánybusz helyett.
Öt lányából kettő már itthon van, tanul. A legkisebb, a másodikos Emese nyelvtanozik, majd jöttünkre boszorkánymaszkot húz, farsangra gyakorlatozik, ölbe nyalábolja Napóleont és Szöszkét, a család macskáit. Pörög, mint az édesanyja.

Mester Anett felvételei
Ilona lajstromozza az elmúlt évet: megmaradt a víz- és a gáztartozás, a folyószámlahitel hatszázezerről egymillió fölé ugrott, s lett még személyi kölcsön, hitelkártya-tartozás. Ő még mindig állást keres, férje bruttó 107 ezres vagyonőri fizetése mellett a 80 ezres családi pótlékból és az önkormányzattól kapott, 9700 forintos lakásfenntartási támogatásból élnek. Amikor júniusban hallott a Krízisalapról, azonnal igényelte az egyszeri támogatást. Október végén utalták a százezer forintot.
– Akadt, aki azt mondta, ebből a számlákat illett volna befizetnem.
De mit tegyek, ha itt a tél, a gyerek megcicisedett, új kabát kellett neki...
Ilona letette az érettségit, kétéves OKJ-s tanfolyamon intézményi kommunikációt tanul. – Lehetnék majd újságíró, marketinges, dolgozhatnék a médiában – sorolja egy szuszra. – Háromszázhatvan óra szakmai gyakorlat kellene, de mindenhonnan elküldenek azzal: nincs pluszemberük arra, hogy velem foglalkozzon.
Szervezői alkat
Az asszony újságszerkesztő szeretne lenni. Azokról a konferenciákról, amelyekre eljut, most is riportokat ír, és gyakran fotóz. Mutatja a képeket a rendezvényekről meg a lányokról, és egyikük, Tünde munkáiról. Ő Pestre jár képző- és iparművészeti szakközépbe, imád rajzolni, festeni. Egyik képén gigantikus sárkány tekereg, a másikon – egyszerű ceruzarajz – kopott rojtos plüssmackó ül magányosan egy padon, téglafal árnyékában. –
Számomra ez a gyerekszegénység – nézi Ilona.
Aztán megint számol, rutinból. – Tündének kell tempera, papír, tustinta, egyetlen ecset nyolcszáz forint. Az osztállyal néha bölcsődéket, óvodákat festenek ki. Már beszéltem a polgármesterünkkel, hogy a mi családsegítőnket is megszépíthetnénk.

A lányok örülnek is, meg nem is anyjuk tervének
Ilona szervezős alkat. Fejében állami szervezetek, egyesületek és alapítványok, nevek és címek a kívülálló számára kusza, neki mégis logikus hadrendje. A segítségek labirintusa. – Évek óta tartom a kapcsolatot a KDNP-s Lanczendorfer Erzsikével, az SZDSZ-es Béki Gabriellával, a szocialista Vidorné Szabó Györgyivel és Korózs Lajossal. Amikor Bajnai Gordon a Corvinus Egyetemen tartott előadást, megkértem a munkatársait, küldjék el az előadás linkjét.
Nem értette, a miniszterelnök miért beszél arról, hogy megmenekültek a devizahitelesek. – A svájci frank alapú
jelzáloghitelem a válság kezdetén 24 ezerről 34 ezerre ugrott. Ma is ennyi, pedig sokat erősödött a forint.
Ilona kérdez, utánajár. Ha egy számára érdekes jegyzőkönyv hiányzik, addig levelez, amíg az irat felkerül a világhálóra. – 386 képviselőből jó, ha páran válaszolnak nekem, miközben mindegyik azt mondja, nyitottak a lakosság véleményére.
December végén olvasta, hogy a Civil Mozgalom képviselőjelölteket keres. Seres Mária szervezetének korábban ő is segített aláírásokat gyűjteni a képviselői költségtérítés szabályozásának megváltoztatása érdekében. – Rájöttem, ha négy fal között mondom a magamét, annak nincs sok értelme.
Így hát regisztrált, jelentkezett, aláírta a párttá vált szervezettel a „társadalmi szerződést”. Január elején már tartottak megbeszélést, fotózkodtak. – Most az a cél, hogy minden körzetre jusson egyéni jelölt. Egyelőre van, ahol egy helyen négyen indulnának. Azt is megmondták, hogy nem kapunk pénzt a kampányra. Talán, ha minden jól megy, a legvégén képviselőnként húszezer forinttal elszámolunk.
Vagyis
a kampányfinanszírozást a családi büdzséből kell megoldani. Ilona úgy kalkulál: egy alapítványnál ingyen kinyomtat tizenhat plakátot (ennyi település jelöltje lenne), egyik lányának tanára segítene kiragasztani őket, és félretenne négyezer forintot utazásra, hogy bejárja a körzetét.
Civil technikák
A plakát már készül. Otthon, Ilona számítógépén. Egyik jelölttársa átküldte neki a mintát, csak a fényképet kellene lecserélni. „Vedd észre, ami összeköt, felejtsd el, ami elválaszt. Ha rám szavaz, Önmagára szavaz!” Power Pointtal a fotót már kiradírozta, csak a sajátját nem sikerült a helyére illesztenie. Civil technikák.
S a program?
– Négy éve nem láttam utánfutós kocsit, ami paprikával megrakodva menne a nagybani piacra.
Én is kénytelen vagyok német vöröshagymát venni a Tescóban. Pedig igaza van Hegedűs Zsuzsának: az idősek és a gyerekek étkeztetését a helyiek összefogásából kell megoldani. Nem úgy, hogy nyáron gyermekétkeztetési támogatás címén kapunk hatvannégy konzervet. A másik: miért kell nekem kínai pólót, kínai zoknit, kínai cipőt hordanom? Hol van a magyar könnyűipar, miközben a nők bent ragadtak a falvakban, és nincs munkájuk?
És persze a civil mozgalom is felszámolná a korrupciót.
Megpendítjük, képviselőként nagy lehet majd a kísértés. – Megnézhetnék: egy év múlva is itt laknék, legfeljebb az adósságaimból faragnék. Engem el lehet majd számoltatni. Még a boltos Marikának is szólok, ha rosszul ad vissza.
Civilként, állítja, nem állnának össze a nagyokkal, legfeljebb egy-egy ügy érdekében szavaznának együtt. – ’98-ban Orbánék megígérték, hogy emelik a családi pótlékot. Hat hónap után, mivel semmi nem történt, írtam nekik. Azt felelték, ne legyek türelmetlen. Aztán jött a családi adózás. Csak arra nem gondoltak, hogy az egykeresős családoknak nem jó. Az MSZP mindig a nyugdíjasokat nyomja, a Jobbik meg nekem túl drasztikus és cigányellenes.
Emese örülne, ha anya politikus lenne. Mese helyett parlamentet nézne. Nővére kicsit bosszús,
neki kellene az iskolából hazakísérnie a húgát.
Ilona bevallja, azért néha ő is megriad a feladattól. Eddig csupán kétszer járt a parlamentben. – De már akkor is olyan érzésem volt, hogy nekem kellene ott vitázni. Akad olyan képviselő, akinek nyolc-tíz év alatt egyetlen technikai felszólalása volt: amikor esküt tett.
S ha mégsem sikerül?
– Maradok ember. És szobapolitikus.
Azért reménykedik. Egyik ismerőse, bár szavazatát a Jobbik jelöltjének szánja,
neki ígérte az ajánlószelvényét. – A boltos fideszes, vele szemben a Juli is, de onnantól az utcában enyémek lesznek a cédulák.
A Civil Mozgalom társadalmi szerződése kimondja: „Az országot tönkretevő pártok és a politikai »elit« lecserélése érdekében az aláírók hajlandóak támogatásukról biztosítani Seres Máriát és Civil Mozgalmának jelöltjeit.” Egyebek mellett a következők miatt: „Eltörlik a pártok állami támogatását, és módosítják a képviselők gátlástalan javadalmazási rendszerét. Elszámoltatják az ország állapotáért, a gazdaság összeomlásáért és a társadalom elszegényedéséért felelős személyeket. Megszüntetik az elszámoltatás és következmények nélküli felelőtlen irányítást és vezetést, ezzel párhuzamosan csírájában fojtják el a korrupciót.
A parlament létszámát lecsökkentik, és bevezetik az országgyűlési képviselők visszahívhatóságát.”
HozzászólásokÖsszesen: 22 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Azt mondja hógolyónak az élettárs, hogy Ilona egyáltalán nem tud főzni. Ilonának azért sincs kedve főzni, mert nem használ ételízesítő eszközöket mint a Maggi vagy a Knorr vagy az egyéb ételt fűszerező kockák, ezt már többszőr a szemére vetették. Ilona nem szereti az ízfokozó eszközöket, mert szerinte károsak az egészségre. Na de itt be is fejeztem.
És a férjur azt nem meséli, hogy a legnagyobb lányát mautnak és a harmadik lányát vizilónak becézi testsúlyuk miatt? Ez az Ilona attól, hogy leérettségizett, még verbális erőszaknak is ki van téve mert egy basáskodó férfit befogadott a házába 19 évvel ezelőtt. A férjemura nem engedi dolgozni menni, nehogy más férfi szemet vessen az ő asszonyára. Köszönet a Nőnapi virág helyett hógolyónak.
Arrol nem panaszkodott a kedves "férjeura", hogy 5 éve testi kapcsolat nincs köztük?
Kedves hógólyó írja már meg nekem a moonlight.csi@gmail.com-ra, hogy honnan ismeri az Ilona élettársa múltját a 20 évvel ezelőtti embert. Nagyon kiváncsivá tett. Ilona amikor 1989-ben megismerte, nem volt erről tudomása.
Kedves hógolyó!
Ilonát hetekig nyugtattuk, hogy az ominózus eset kiderülésekor nehogy gyílkos legyen, mivel elmondta, hogy olyan nagy ingere van arra, hogy ennek az embernek az életét elvegye, mert becsapta a családot, tagadva hogy kezességet vállalt más hitelügyleténél, hogy kész csoda hogy ez az asszony még nem bolondult meg. Tudom, ha ma is szóbakerül a 2008-as év a laptop vásárlásról és a kezességvállalásról, Ilona olyan dühös lesz, hogy remegni kezd egész valójában. Mivel ha a lakás közös néven lenne akkor már a bank rátette volna a kezét, mivel tudjuk, ha valaki banki hitelnél kezességet vállal az adós helyett kell megfizetni a havi részleteket. Ha a kezes sem fizet viszik a kezes vagyonát. Úgyhogy erről ennyit. A cikk pedig nem az élettársról szól, hanem Ilona országgyűlési képviselőjelölt-aspiránsról. És az életéről és munkájáról amit önkéntesen végez.
Ezért Ilona nem szeret főzni, mert a fazékba már nem jut élelem, mint tudjuk Leggyakoribb vacsora a tojásos nokedli. Kedves hógolyó ezt a cikket is kéretik elolvasni. És ha már oly gyakran beszélgetnek a vonaton......talán
Mivel a kedves férjeura, aki nem férj papíron hanem élettárs, nem ment volna el kezesnek egy Nagy Lajosné péceli lakosnak akkor nem lennének ekkora anyagi csődben. De Ilonát becsapta, mert nem szólt erről, és még akkor is tagadott, amikor jöttek a banki felszólító levelek. És örüljön hogy még van fedél a feje felett, mert Ilona ezért nyűglődik a csekkek befizetésével, mert a laptop is úgy került a kedves hóna alá, hogy hitelkártyára vette, de Ilona tűri ezt?
Persze hogy tűri, hiszen Ilona álláskereső járadékon van, hiába keres állást, munkát, nem kap. Számszakilag nézzük meg, hogy hitelkártya havi 15000.- "A" hitelkeret havi részlet 25000= ez eddig 40 000 a pasi keres 100 000.-et ha ezeket a banki tartozáskat levonjuk a háztartásra marad 60 000.- ebből utazásra visszahord 20 000.- végülis elélhet a híd alatt a maradékból. Úgyhogy csak örüljön hogy Ilona nem rugta seggbe amikor kiderült a kezességvállalás.
A nem férjeurának megmondhatja ha már olyan gyakran szokott Önnel beszélni, hogy a hitelkártya tartozást és az "A" hitelkeret tartozást viheti magával, ha nagyon unja Ilonát és a lányokat.
Én ismerem a férjét vonaton gyakran találkozunk. Szokott mesélni. Ez a drága asszony azt elfelejti elsírni, hogy a férje ura korrupt rendőr volt és kirúgták a szervtől. Valamint 200000 ft -os laptoppal szaladgál, amit mindíg visz a munkahelyére. A tojásos nokedliről meg annyit, hogy a férje minden nap ételfutár cégtől rendeli az ebédjét.
Azt is a férjétől tudom, hogy ez a drága asszony egyáltalán nem tud főzni, ha enni akarnak vagy ő vagy a nagyobbik lány készít ennivalót. Egész nap otthol mereszti a s...ét. A képeken is látszik, hogy nincs ideje elpakolni maga körül. Ja és az 5 lány jó példát lát. Kisülne a szemem, ha ennyi nő között ilyen rend lenne nálam. A férje azt is elmondta, hogy a drága asszonya azért nem megy el dolgozni mert akkor fuccs a segélynek. Így jobban kijönnek.
Ilona annak is örül amikor kicsi lánya "bejutottam" felkiáltással mutatja a 120 pontból 111 pontot ért el a helyesírási versenyen.
Knédli a fogászat: ajánlom a Szentkirályi utcát az Orális diagnosztikán tanuló fogorvosok szeretettel várják. Csak várja ki mire sorra kerül. Vidéken a körzeti fogorvos is árlistás, meg lehet nézni a fogtömés árát, egy korona árát, vagy egy teljes protézis árát. A minap benéztem hogy a kicsi lánynak időpontot kérjek, 30-an ültek a váróban és mivel ez keddi nap tehát magánbetegek. A fogászati kezelést TB támogatását is megvonta a kormány. A gyermekek fogszabályozásáról is levette a támogatást. A protézisről is levette a TB támogatást.
Bratyi keressen rá a Leggyakoribb vagyora a tojásos nokedli cikkre, abból megtudható, hogy minek kellett a számítógép és az internet. Távmunka program 2003-ban. Ami szintén nem jött össze. Ilona 5 lányt nevel az első kertész, a második közgazdasági a harmadik művészeti szakközépiskolába jár és a két kicsi még csiszolatlan gyémánt. Ilona rengeteg ember baját meghallgatta az óvoda és az iskola udvarán amig a gyerekekre vártak, kikereste a jogszabályokat, címeket, segített leveleket írni. Pályázatokat figyel és értesíti az egyesületeket, iskolákat, ha alkalmas pályázatra talál. A Magyar Szegénységelleni Hálózat tagjaként véleményezi a szaktárcák elsődleges jogszabályait. A Legyen jobb a gyerekeknek Nemzeti Stratégia alkotásánál is ott volt. Tapasztalatait saját életén hatását is a saját életén méri le. Legyen az a nyári gyermekétkeztetés, vagy a dupla családi pótlékként elhíresült emelés. Ezeket mind megírta a szakállamtitkárnak. Bejár a Budapest Liliom u. 8-ba amikor minisztériumi emberek a szociális szakma embereivel ülnek össze. Szólt, hogy mekkora hátrány éri a családokat a családi pótlék és a mindenkori öregségi nyugdíj befagyasztásával. Rokkant nyugdíjas szomszédasszonya számtalanszor kéri a segítségét, hogy a Győrben élő lányának emailt küldhessen. A msáik szomszédasszonyának ürlapot nyomtat. Egyik sem tud naponta elballagni az önkormányzatig, vagy a családsegítőbe, ha papírokat kell kitőlteni, ha a postára a gyógyszertárba kell elmenni. Ő is sorban áll a Munkaügyi Kirendeltség előtt és kap egy másik dátumot pecsétet. Tehát a problémák között él és igyekszik másoknak segíteni. Lányai kitünő tanulók. A második lány ösztöndíjat kap az NJSZT alapítványtól és az iskolájától. Versenyeken vesz részt és az iskolájában DÖK elnök. Harmadik lányának kiállítást csinált a munkáiból, és neki is keres ösztöndíjas pályázatot. Sajnos a MOL most nem tudja támogatni a tehetséges gyereket. Pedig épp az indulási szak a legnehezebb anyagilag, szén, rajzlap, akvarell papír, ecsetek minőségi munkához minőségi eszközök.
Kedves tulpenbordó!
Veled ellentétben én nem a hozzászólókat minősítettem, hanem a témáról mondtam el a véleményemet. Ennyi.
Bratyi -
ez nem lehet igaz, hogy lehet valaki ilyen cinikus?
Egy ember, aki tesz valamit azert, hogy valamit elerjen,
tesz magaert, a csaladjaert,
szeretne tenni az orszagert, miert kell ehhez igy hozzaallni?
Megmondom. ................Irigysegböl.
Mert ennek a nönek van elkepzelese, hogy hogyan kellene segiteni a magahoz hasonlo eletet elö embereknek.
Tamogatni kellene inkabb, mint negativ iranyban kritizalni. Termeszetesen elönyöket fog elvezni, ha egyszer netan megis kepviselö lesz.
De biztos vagyok benne, hogy egy ilyen nehez sors utan nem fogja elfelejteni, hogy mi a küldetese.
A többi hozzaszolonak akik wass albert miatt kritizaljak.
Nem vagyok mar mai gyerek. De.
En addig amig Magyarorszagon eltem wass albert nevet nem is hallottam.
Ahogy itt errefele nalunk mondjak: Bildungslücke.
Elöször eletemben karacsony elött kaptam egy igen giccses elektronikus lapot az interneten wass albert szövegevel.
Öszinten szolva nem tudtam hova tenni az angyalkakat, a felhöket meg a különbözö semmitmondo mezes-mazos szövegdarabokat.
Aztan az egeszet ugy ahogy volt kitöröltem. Azota tudom, hogy a
mostani Magyarorszagon reneszanszat eli. (Mitöl??? )
Lehet, hogy Csecsei Ilona sem ismerte wa nevet, munkajat, s ami meg fontosabb a tevekenyseget. Elkepzelhetö?? Szerint - könnyen.
Holdanyo
- pedig jarjon utana, hogy ki javasolta, hogy a Kulturhaz ezt a nevet vegye fel. Szerintem tanulsagos lenne.
Azt pedig amit
- knedli javasol megfogadnam. Marmint, hogy utana kellene nezni a Wikipedian ki is volt ez a wass albert. S azutan kellene velemenyt mondani Csecseiröl es wass albertröl.
- a cinikus megjegyzes - ami a fogak allapotrol szol - az pedig
egyenesen gusztustalan.
Igen knédli a fogak megcsináltatása is nagy gond pénztárca nyitogató. Krúg Emilia elmondhatja, hogy a riportalany fogatlan.
Knédli, nálunk a Művelődési Ház neve is Wass Albert és ezzel szeretném Wass Albert író becsmérlését lezárni.
Re: #3 Holdanyó
1. Wass Albertről a következő adalék a Wikipédiából:
"A román Néptörvényszék 1946 tavaszán Wass Albertet távollétében halálra ítélte háborús bűnökért és gyilkosságért. Azzal vádolták, hogy 1940-ben az Észak-Erdélybe bevonuló magyar csapatoknak parancsba adta egy ortodox pap családjának és néhány románnak, a helyi zsidó kereskedőnek és családjának, valamint az ortodox román pópának és annak magyar szolgálójának a kivégzését."
Gondolom, ez is hozzátartozik az utóbbi években a jobboldal által annyira felkapott személy, "szentegyedi és czegei gróf Wass Albert" megítéléséhez.
2. Ami a 800.-Ft-os ecsetet és a képzőművészeti tanulmányokat illeti, egy közmondás jut az eszembe: "Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér."
Én például szívesen mennék magán-klinikára megcsináltatni a fogaimat, de nem hiszem, hogy ebben támogatna az állam, ezért maradok a körzetinél.
A jelenlegi parlamentünk tele van magasan képzett több nyelvet beszélő, esetleg többdiplomás képviselőkkel. Nekünk meg velük van tele. Bár a tudásukat jól használják, gazdagodnak is szépen.Egyetlen disznóságukat sem tudja az igazságszolgáltatás bizonyítani.Lehet, hogy a hölgy nem tudós, de esetleg a józan ész talaján állva még jó ötletei is lehetnek.Még azt is eltudom képzelni, hogy becsületes lesz.
Érettségi után jelentkezett az ELTE szociális munkás szakára, de az esti képzés elmaradt. Így maradt az intézményi kommunikáció OKJ-s tanfolyam.
Konferencia: 2010 a szegénység és társadami kirekesztés elleni év, Helyi szövetségek a családokért.
Digitális Esélyegyelőség konferencia.
2010 február 25 Bp Szobi u. 3 Hajléktalanság konferencia lesz.
800 Ft-osecset iskolai felszerelés, mint íródott a Képző és Iparművészetibe jár az egyik gyerek. A számlákat igyekszik sorba befizetni. Wass Albert prdig nem volt fasiszta.