Hetilap kereső

Buják Attila írása

Csapody képviselő honlapját „elaltatta”, választóitól elköszönt. A cédulákat köszöni, a jelöltségtől eláll. Az MDF Országos Választmánya kemény vita után Bokros Lajos „határozott érvekkel alátámasztott” indítványát fogadta el. A húszas lista (esetleges) befutói közé beékelődött két poszt-SZDSZ-es káder, Retkes elnök és Ikvai-Szabó alpolgármester. Az élbolyból pedig nyom nélkül „eltűnt” a pártszövetséget végig opponáló Csapody Miklós, a régi motoros. BUJÁK ATTILA írása.

Csapody áll a Fadrusz utca és a Bartók Béla út sarán, nagy a zaj, be kell húzódni az irodába. Javul a térerő.
– Tényleg kilép?
– Mit mondjak? Látta az országos listát? Még vártam, nehogy bedőljön a fővárosi MDF. Itt él a szavazók 17 százaléka. Lista híján párt nélkül maradtak volna.

A helyzet így sem biztató. Az MDF 77 egyéni jelöltet állít, nyolcat (!) a fővárosban.

A munkatársak csendben tesznek-vesznek, a plakátokat szedegetik, óvatosan lefejtve a celluxot az iroda kirakatüvegéről. Nem szaggat, nem tép senki semmit, ahogy a neten írták, Miklós úr sem kapott dührohamot a hírre. Számított rá. Két poszter jár az unokának. Emlék. A többit összegöngyöli az ember, cukorspárgával szépen átköti, és beteszi a spájzba.
– Oszt jó napot – idéz egy klasszikust.
Nevet, de ezúttal másképp. Egész másképp.



A mobilunk még őriz egy március 17-i SMS-t. Örömmámor három rövidke szóban: „900 leadva. M.” Egy másodpercre fejtörést is okozott: mi lehet ez? Aztán kapcsoltam. Miklós úr gyermeki lélek, imád versenyezni – és nyerni. A kampány – bárhogy is tagadja – Csapody műfaja volt.

Kicsi vonat erős mozdonnyal

– Én egyéniben szoktam nyerni – mondta egyszer nem titkolt büszkeséggel.

Négyszer meg is történt, igaz, utóbb már fideszes hátszéllel. S zordabb időkben X-párti „aktivisták” a nevében gyűjtöttek, hogy elmeszeljék. Négy éve a listának is örült. Ma már cédulát gyűjteni sem kellemes, a Móriczon jobbikosok standolnak.

Kilencszáz kopogtatócédula MDF-éknél ma már csúcsnak számít. A pártkorifeusok közül egyéniben csak Herényi Károly indul.

Közben múlik az idő, zár az iroda. Még egy telefon az önkormányzati cégnek, amely a plakátok kihelyezésére ügyel: szedjék be mind a tizenvalahányat. Aztán irány „a Szilágyi”, a központ.
– Ma leadom a szerelést. Komoly ember ne bohóckodjon – mondja. – Ha hazamész, és azt mondják, már nem is laksz itt, először elnézést kérsz, szórakozott vagy. Ha másnap is ugyanott kötsz ki, az már vicces.

Miklós úrnak volt egy ritka tulajdonsága a magar politikában. Az egyendumák, a papagájkommandók, a „célzott politikai kommunikáció” korában képszerűen érzékletessé tette a dögunalmas pártküzdelmeket. Mindig volt egy jó hasonlata, finom poénja, amitől úgy érezted: végre egy politikus, aki nem gép. Nem gramofon.

Csapody régi szabadalma a máig agyonidézett „megélhetési politikus”-definíció vagy Áder János eposzi jelzője („a csornai Charles Bronson”). Orbán volt – erkölcsprédikátori korszakában – „a vidéki Elvis Prézli”, aki diktálni kívánja a divatot, „aki megmondja, mi a frankó”. De rég volt... A Csapody-féle asztal fölötti poénok kora elmúlt. A maiak vaskosabban beszélnek.

Ha a tévészerkesztők bajban voltak, ha túl sok szóvivő, tisztifőorvos lepte el a stúdiót, mentőötletnek (színnek) ott volt Csapody. Hívjuk be őt! Tíz percre leköti a nézőt. Pedig politikus.

Csapodyt nem is vették komolyan. Hírét se hallottuk soha, hogy kormányzati, miniszteriális férfiúként számításba vették volna. Ugyan. Egy jogvégzetlen bölcsész, aki olvas? Sőt, ír is. Részvényes, privatizátor, igazgatótanácsi tag nem volt. Pontosan használja a nyelvet. Fordulatosan beszél. Barátságos. Jóindulatú. Komoly ember az ilyen? Képes irányítani, előterjeszteni, visszavonni, intrikálni, átállni, helyezkedni? Röviden: politizálni. Az efféle talán még pletykás is. Vagy ami rosszabb, szókimondó.

És az is volt: fegyelmezetlenül szókimondó. Akkor fagyott meg körülötte a levegő, amikor naiv fejjel azt hitte, kibeszélhet az orbáni koalícióból. Napirend után szót emelt a „fazonírozás” előtt álló Magyar Nemzet megsemmisítése ellen.
– Pozőr – mondták a fideszesek ajkbiggyesztve. – Velünk van ez?
Sorra kapta a fenyegető hívásokat, a családját is kikezdték.

A veszte is a makacs szókimondás lett. Bokrosnak mondott ellent.
– Nem akarom a múltat meghamisítani – mondta egyszer. – Kifejezetten pártoltam Bokros meghívását. Kicsi vonat erős mozdonnyal bezakatol a parlamentbe is. De az SZDSZ-resztli – Retkesék – „behozatala” szerintem megzavarta még a legelszántabb SZDSZ-szavazót is.

Beszédesen hallgatott

Csapody képviselő – gondoljuk mi – így fogalmazhatott a párttestületekben.
– Kell nekünk nehezéknek ez a töredék, megélhetési társaság? Egyesítjük erőinket? Ugyan kivel, mivel? A csőddel? Ha a saját utunkat járjuk, ha kitartunk önmagunk mellett, Orbán rendpárti fílingjével szembeszállva, ha csak azt mondjuk, amit gondolunk, az már elég.

Ezt képviselhette a választmány előtt. De Csapody beszédesen hallgat.

A taktikai tréner, a stratégiai gondolatvezér a konfliktust súlyosnak látta.
– Te ellenem beszélsz? Jól hallom?
És a vezetés kidolgozta a listaállítás szigorú feltételeit. Minőség, szakmaiság, hűség. Kijött a húszas lista. Csapody várta, várta a nevét, s lassan leértékelődött. A húszas listán tombol a minőség. Retkes Attila pártelnök és szolfézstanár zeneileg előrelépés. Dragon Pál, a jámbor exkisgazda minőség. De Bánk Attila, sőt Helmeczy László (Fidesz, MLSZ, majd MDF) is minőség. Karsai Péter maga a hűség.

Fagyos szelek a pártban

– A Miklós kicsit öntörvényű – mondta fegyelmezetten Boross Péter, amikor egyszer hősünkről kérdeztem.
Érdekelt, miként viszonyul a „kőkonzervatív” öregúr a formabontó, „avantgárd” magyar demokratához.

– Szegény fiú, őt aztán kicsinálták – mondja a vezető politológus a telefonba. – Pedig akkor is józan volt, amikor a kilencvenes évek elején az MDF-ben fagyos szelek fújtak. Nem az a krakélertípus.
Az MDF-ben változott a széljárás. Listákat viszont ma is szerkesztenek. A lista értékmérő és fizetőeszköz a politikában. Miklós úr megmérettetett, nem a választók által.

Még bement „a Szilágyiba” elköszönni. Barátságosan s feszengve fogadták. A főnök asszony listás tizenegyedik hellyel és piros almával kínálta. Csapody az almát elfogadta, meg is ette, a listás helyet elvetette. Ebben a mesében ő volt a Hófehérke.

Húsz év után Miklós úr elköszön. Ő az utolsó MDF-es mohikán. Ki következik utána? Maga a párt? A parlament kicsit zűrös hely lenne, ha 386 dinamikus, fürge beszédű Csapody ülne benne. De így, hogy egy sincs, reménytelenül szürke.