Hetilap kereső

Buják Attila írása

A Facebookon Túró Rudi a sztár, a politikában Orbán, a telefonálós tévéshow-ban SMS Kati néni, de változik a helyzet. Egyvalami örök: a koraszülött magyar demokrácia hatalmi egyensúlytalansága. Az utolsó értelmiségi vendégjátékosokkal együtt a szociálpszichológus is távozott a politikából, megtért a tudományhoz. Egy felbolydult, zaklatott, pszichózisban vergődő országot lát? Az új internetes közösségi tér veszélyeit vagy lehetőségeit? Esetleg együtt mind a kettőt? Csepeli Györggyel BUJÁK ATTILA beszélgetett.

- 2006-ban, még politikai szereplőként indította Blogtér kísérletét. Már akkor is gondoltam: tulajdonképpen nem politikai cél vezeti. Intellektuális szenvedély. Kampány volt, pedofília vád miatt visszaléptetett képviselőjelölt, SZDSZ, Gyurcsány együtt: minden feltétel adott volt a kiadós kiberbotrányhoz. Élvezte?

– Nyolcéves politikai kalandtúrám legfontosabb hozadéka volt, hogy megérthettem a mechanizmus működését. Korábban azt hittem, hogy a politikában van esélye annak, akinek a racionalitás, az érvelő együttműködés, a kommunikáció, a bizalom számít. Vannak irracionális szenvedélyek, de a végén a legalkalmasabb győz.

- Hát... Tényleg?

– Ez az ideáltípus. Tettem egy próbát. A blogkísérlet tanulsága szerint nincs így. A nevem alatt indított blog a legsötétebb indulatokat korbácsolta fel, mint egy fordított karneválon. Nem örömünnep volt, hanem a gyűlölet vad tánca. Szándékosan nem moderáltam, a végén megpróbáltam elemezni.

- Azt írja előadásában: „Tartok tőle, hogy a szabad beszéd jövője több kockázatot hordoz, mint ígéretet rejteget.” Pesszimista?

– A marxizmus szerint akkor válik a gondolat anyagi erővé, ha behatol a tömegekbe. Persze Ortega s főként a hitlerizmus óta tudjuk: a tömegek nem a kollektív bölcsesség csalhatatlan médiumai. Nemcsak arra alkalmasak, hogy jó gondolatok mögé álljanak. A netes kommunikáció és a vele párhozamosan változó sajtóstruktúra sötét ügyekre is felhasználható.

- Nemrég mondta: ne vonjunk le messzemenő következtetést a televíziós telefonshow-k beíróinak szövegeiből. Ez nem az össztársadalmi „idegbaj” tünete.

– Amerikában a Fox TV-t és társait néztem, mérsékelt figyelemmel. Ugyanazok a bugyuta vélemény-SMS-ek futottak a képernyőn, mint nálunk. A tény, hogy nem vagy „rajtakapható”, s fedezékből köpködhetsz, rajokban vonzza a frusztráltakat, a hivatásos szorongókat. És ez nemcsak a politikára igaz. Így van a többi pornográf műfajban is.

- A korlátlan hozzáférés lehetősége és veszélye közötti konfliktus mindenesetre fennáll. Lehet-e szabályozni a netet?

– Párizsban a világhatalmak képviselői találkoztak, és arról informálódtak, mi az a net, a Facebook és társai. Sarkozy elnök rögtön a cenzúra lehetőségei után érdeklődött. Elismerem: a politikus szemében a kontrollálhatatlan nyilvánosság valóságos lidércnyomás. A közösségi médiát nem tudják elfoglalni. Persze az ellenőrizetlenség veszélyei is súlyosak. Egyetlen fékező erőt látok: a felhasználók spontán közösségét. Ha a felhasználói közösség gyönge, ha nincs józan többség, amely a racionális működésben érdekelt, elszabadul a pokol.

- Valaki gunyorosan mondta a médiatörvény elfogadásakor, hogy „a Fidesz erősebb, mint Kína”, az agyaglábú óriás, amely képtelen uralni a netet.

– A kormányzat sem gondolhatta komolyan, hogy rendszabályozható a sajtó. Olyan ez, mint a kábítószer-használat korlátozása. Vannak drákói törvények, szigorítják őket, miközben senki sem hiszi, hogy a drogozás korlátozható. A fenyegetés fontos benne, a totalitárius technika. Hogy bárki vegzálható legyen, mint a szocializmusban, ahol bármikor bevarrhattak (volna) a csempészett orkánkabátért, miközben mindenki abban flangált.

- Az internetboom összefügg a változó médiastruktúrával? Bulvárosítja, zülleszti, vulgarizálja?

– Forradalmi kommunikációsarchitektúra-váltás zajlik. Ön újságíróként az hihette, hogy „ön írja a cikket”, én pedig olvasom. Ma már másképp van. Ha kedvem tartja, megírhatom az interjút én is, hogy feltegyem a netre. Az újságírónak szembe kell néznie az ugrásra (írásra) kész interaktív tömeggel, amely azonnal „visszaír”. A másik újdonság a határok dinamikus változása. Korábban léteztek fix ideológiai, politikai, földrajzi, regionális jelzőpóznák. Mára eltűntek. Az új határok flexibilisek: pillanatok alatt megszerveződik a „milliók a sajtószabadságért” tábor kétszázezer fővel, hogy öt nap alatt nyom nélkül felszívódjon, s szerveződjön helyette másik. Ki tudja ezt követni?

- A miniszterelnök megpróbálja. A határok nélküli térben próbál igazodási pontokat kitűzni. „Számos támadás ér bennünket (magyarokat) bel- és külföldön, amelyre mi határozottan mondjuk: kedves barátaink, ehhez semmi közötök.” Ez stabilizáló erő?

– Ha kellő számban meg tudja győzni híveit, hatékony, ellenkező esetben mondhat, amit akar. De ha már róla esik szó, jegyezzük meg: a Facebookon Orbán Viktor sztár, a legtöbb virtuális rajongót begyűjtő politikus. Százezer elszánt híve van, a többiek lóhosszakkal lemaradtak mögötte. Megérezhetett valamit. A metafizikai világ felköltözött a netre. Aki ezt birtokolja, esélye van rá, hogy uralkodjon a reális (földi) világban is.

- Milyen harci fegyvereket használnak a politikai kiberháború katonái?

– A Facebook lehetőség arra, hogy aggregált, csoportszintű információkat szerezz, amelyekből kiderül, mire van közönségigény.

- Most mire van igény?

– A legnépszerűbb Facebook-hős Túró Rudi.

- Ő ki?

– Ez egy vezető Facebook-oldal. Szupersztár. Ha Orbánnak százezres tábora van, a Rudink kétmillióval vezet.

- Gőzöm sem volt róla. De mire mennék ezzel a politikában?

– Ebből elsőre nem következik semmi. De a rajongók száma megmutatja a téma elhelyezkedését a társadalom kommunikációs terében, ahogy a lázmérő jelzi a testhőmérsékletet.

- Értem. Pontosabban nem értem.

– Pedig aki megérti, hihetetlen előnyhöz jut, ha azon töri a fejét, mi az, ami hatékony. Mondjunk példát. A közszolgálati médiát einstandolta a kormány. Gratulálunk, jó lehet nekik. De elárulom: nem mennek vele semmire. Ha azokra a témákra hagyatkoznak, amelyeket az elbitorolt közszolgálati média kínál, elvesztik maradék nézőiket is. Soha többé nem tudják visszaszerezni őket.

- Akkor mire mennek a médiaszabályozásukkal? Miért fektettek ebbe roppant energiákat?

– Azért, mert ahogy minden (egy)pártban, itt is vannak lazább, reformista galambok és meg nem alkuvó héják. Nyersek és Aczélok, Komócsinok és Biszkuk. A Fidesz Komócsinjai ebben győztek.

- Orbán a főkomócsin.

– Ő ugyanolyan lehet, mint Kádár, akiről Fehér Lajos egyszer azt mondta, hogy ellenfelei táborának is ő a vezére. De első helyen nem is erről van szó, hanem a pénzről. Ma is cirkulál a rendszerben évi negyvenmilliárd forint. Mi tegyük zsebre, nehogy má’ más...

- Önnel beszélve arra jut az ember, hogy ugyanazt a kérdést tesszük fel Platón és Arisztotelész óta. Értelmes rendszer-e a demokrácia, vagy a kormányzati formák legundorítóbbika?

– Politikai túlélőtúrám végén összefoglaltam a történet elméleti hozadékát. A „jó rendszerben” megjelenik az Arisztotelész által leírt ideáltípusok mindegyike. A tiszta demokrácia ugyanis végzetes, a tiszta autokrácia félelmetes, az oligarchia gusztustalan. A keverék működőképes lehet.

- Az Egyesül Államok közel áll ehhez?

– Talán. Mert mindegyikből van benne valami. Vannak oligarchikus politikai családok, független bírák, szenátus és kongresszus, állami parlamentek, központ és tagolt szerkezet. Valamennyien korlátozzák egymást. A hatalom ragadozó vadállat, nem nyugszik, amíg húst, velőt, meleg csontot, vért lát. Egyetlen erő tartja vissza:
a rivális vadállat. Még két hatalom is kevés, mert kiegyeznek. Ha sokan tépik egymást, nekünk, állampolgároknak marad egy kis levegőnk.

- A húszéves demokráciakísérletnek vége? Ennyire ellensúlytalan hatalom rég irányította Magyarországot.

– Nincs új a nap alatt, a magyar történelem ilyen, politikai kultúránk hagyományosan egy központú. Ha a történészek megírják a rendszerváltás évtizedeit, ez a húsz év bizarr kitérő lesz.

- Miben bíztak a magyarok, amikor ennyire erőszakos, agresszív kormányzatot emeltek maguk fölé?

– Örkény Antal kollégám nemrég tartott egy érdekes előadást a bizalomról. Arról beszélt, hogy Magyarországon a közbizalomnál csak az egyének közötti bizalom gyöngébb. Mindkét „nagy bizalmatlanság” gyökere a privát bizalomhiány. Nem bízunk önmagunkban. Ezt a legnehezebb elviselni. A végén azzal ellensúlyozzuk, hogy vezért keresünk.

- Akiben gyorsan megrendül a bizalom. De akkor már késő.

– Az más kérdés. De ha nem történik változás, ha nem talál ki bárki – hívják bár Túró
Rudinak – konkrét lépésekre is lefordítható, életképes, igazságos európai megoldást, Magyarországon nem lesz nyugalom.