Hetilap kereső

Sztankay Ádám írása

Zongorista, az egyik legtöbbet foglalkoztatott színházi és filmes zeneszerző. Gyakorta játszik is az előadásokban. Most mutatták be a Radnóti Színházban Heltai Jenő Naftalinját – szintén az ő zenéjével és közreműködésével. Számos tévé- és rádiójátékhoz is komponált zenét. Vagy épp múltidéző zongorarögtönzéseivel kísért némafilmeket. Magáról azt szokta mondani, nem „klasszikus” zeneszerző, inkább ízig-vérig színházi ember. SZTANKAY ÁDÁM írása.

Bor Bár a bazilikánál. Olykor hajnalig ül itt a pianínónál.

Megesik, hogy harangzúgás vegyül a sanzonba. Akkor összhangba rendezi az égi és a földi dallamot.

Az angolos enteriőrnek napos délelőttön is ereje van. Darvas Ferenc antréjának szintúgy. Fehér edzőcipőben, szürke vászonnadrágban, fehér ingben érkezik. Fehér vászonszatyrot lóbál. Kósza egyetemistára hajaz.

Csak hát fehér az üstöke is. Alacsony, kemény ülésű széket választ, mert volt az a kis gerincsérve. De amúgy ruganyos, mint régen.

Több mint ötven éve versenyszerűen pingpongozik. Tizenhárom évesen kezdte a Budapesti Művész SC-ben. Egyéni főiskolai bajnok is volt, bár tény, hogy abban az évben gyenge volt az eresztés. Mai ellenfelei között hetven- és tizennégy éves is akad. Az UFC versenyzője – maga sem tudja, mit takar a rövidítés –, néha a srácok közül is elkalapál egyet-egyet.

Persze, persze, van ez a zongora meg a zeneszerzésdolog is. De úgy tudja igazán megidézni a boldogság legesszenciálisabb érzését, ha visszagondol a régi iskolai öltözők illatára. Veríték, egyebek. Valójában az ifjúság. Bár valós korát ma is inkább csak adatnak tartja. Meg van az a fura képmás, ha tükörbe néz. Tizenhat éves lélekkel az a hatvanas figura. Nem egyszerű. Barát mondta neki egyszer: átmenet nélkül kerül majd az infantilizmusból a szenilitásba.

Finom hangjával, kamaszos gesztusaival: a kétféle bohóckarakter harmonikus együttállása.

Édesapja, Darvas Szilárd az ötvenes évek egyik legnépszerűbb pódiumművésze, sok műfajú író, költő volt. Darvas Szilárd fiának lenni erős hatást jelentett. Az apa keveset volt otthon, de a két fia gyakran látta kabarékban, varietékben. Ferencre utóbbi tett mély benyomást: festett arcú fazonok, clownok, artisták, bűvészek. Fellini-figurák élő panoptikuma.

Az Állami Balett Intézet gimnáziumában mégsem táncos- vagy artista szakra járt. Zongoristaként került oda, aztán át a konziba. Az volt a két leggyengébb középiskola, mégis csak hármasra abszolválta az érettségit.

Magának való fiú volt, saját világgal.

A nyelvművész édesapa botfülűként némi iróniával szemlélte kisebbik fia zenei tanulmányait. Édesanyjának – aki a Nemzeti Bankban dolgozott – viszont kiváló zenei érzéke volt, és zongora is volt a lakásban. Darvas Ferenc hat-hét évesen szerezte első műveit. Kedvenc meséire improvizált: Piroska és a farkas, A három kismalac, hasonlók. Képeket nem látott, csak érzések dolgoztak benne. Azt mondja: nem egy vizuális típus. Mégis ahhoz hasonlított valamiképpen a dolog, ahogyan manapság a némafilmeket festi alá muzsikájával. Kérdi: „Nem sokat változtam, igaz?”

Tizenöt éves, amikor elveszti édesapját. Egy évvel később megzenésíti apja egyik versét, A villamos balladáját. Szerzeményét Mezey Mária énekelte a Magyar Rádió emlékműsorában. Darvas Ferenc maga kísérte zongorán a legendás művésznőt, némileg remegő ujjakkal.

Azt mondja, fogalma sincs, mikor rögzültek benne a legnépszerűbb muzsikák. Főként sanzonok vagy – ahogy ő fogalmaz – „az utca zenéje”. Azok inspirálják, mások stílusából születnek karakteres sajátjai. Talán az is segített, hogy abszolút hallása van.

Sosem akart virtuóz lenni. Lusta volt gyakorolni. Kedvből játszani, zenét szerezni – az klassz. Ami pedig a komolyzenét illeti: le a kalappal, de a kortárs, például, már nem a világa, Bartóknál elakadt.

Édesanyja álmodott neki világhírt, ezért jelentkezett a Zeneakadémiára. Tizenkét aspiránsból négy jutott be a zeneszerzés szakra. Közöttük Darvas Ferenc. Ám azt érezte, nem lesz olyan, mint a többi. Akkor brillírozott igazán, ha más szerzők modorában kellett produkálni valamit. Úgy mondja: „Médiumalkat vagyok.”

A médiumalkat huszonnégy évesen komponált musicalt Shakespeare Lóvá tett lovagok című darabjából, Mészöly Dezső szövegkönyvével. Petrovics Emil javaslatára a Zeneakadémia tanári kara kivonult a Fővárosi Operettszínházba, majd a produkciót elfogadták diplomamunkájának.

Azóta megy minden, mint a karikacsapás. Pedig állásban csak kétszer volt. Négy évig mint az Operett korrepetítora, két évig pedig a Vígszínház zenei vezetőjeként. Harmincesztendősen került az utóbbi pozícióba. Nevéhez fűződik Krúdy művének, a Rezeda Kázmér szép életének a megzenésítése. Vezényelte is az előadás tíztagú zenekarát. És figyelte elbűvölve Darvas Iván, Ruttkai Éva, Tomanek Nándor színészetét.

De közben rájött, hogy nem vezetőtípus. Örömmel kívánt sok sikert a posztjára érkező Presser Gábornak.

Darvas Ferencet persze azóta is hívják mindenfelé. Megfordult az ország összes színházában, Békéscsabától Zalaegerszegig. Filmzenéinek száma is sorolhatatlan. Pódiumfellépésekről, egyebekről nem is szólva. Mindig azt vallotta: mesterember, nem több, nem kevesebb. Azt szereti, amit az „utca jó érzékű népe”.

Nem álmodik nagyokat. Úgy véli: műfajában Bernstein dönthetetlen csúcsot állított a West Side Storyval.

Darvas Ferenc privát életében volt házas, aztán voltak élettársai. Nem magányos ma sem.

Fiai féltestvérek, erős atyai génekkel. Az idősebbik, Benedek az apja szorgalmával járt a zeneszerzés szakra. Ma saját projektjei, egyéb színházi faladatai mellett Pintér Béla társulatának állandó zeneszerzője. A kisebbik fiúról, Kristófról kezdetben úgy tűnt, hogy komputerzseni lesz. De aztán a helyére került, alternatív csapatokban zenél.

Ami az „egyebeket” illeti, Darvas Ferenc azt gondolja: médiumalkat ne nagyon foglalkozzon köz-élettel, politikával. Egyrészt maszatos, nem egzakt, nem karakteres történet. Másrészt próbál persze azonosulni azzal, aki a maga igazáról győzködi. De másnap egy másik vélemény tűnik valósnak. Kész kvász.

Ráadásul Darvas Ferenc intellektusa – önjellemzése szerint – inkább emocionális. Példa erre: amíg a bátyja, László Coopert, Vernét olvasott – ő még mindig inkább meséket. Borzalom persze azokban is van, mégis egyszerűbb képlet. Átélhetőbb.

Azért a bátyja sem földhözragadt ember. Csak költői kedvvel nehezebb dolga volt Darvas Szilárd fiának lenni, mint Ferencnek muzsikusként. Testvére csak hatvanéves kora körül adott ki két verseskötetet. Devecseri Gábor előtt tisztelegve, de egyéni karakterben. És erős politikummal.

Darvas Ferencet a zene és a pingpong mellett valami más érdekli még nagyon. Kér, ki ne maradjon. Harminc éve kattant rá a fejszámolásra, bár matekból sosem volt a topon. Ám a varietében megismert számzsonglőr, Pataki Ferenc hatására maga is foglalkozni kezdett a „műfajjal”.

A zongora klaviatúráján is össze tud szorozni két négyjegyű számot. Ami, jegyzi meg szerényen, egyedi világszám.

Nem sokat magyaráz, odaül a pianínóhoz, kéri a számokat. Felírja, a kottatartóba helyezi: 7456-szor 9278. Játszik picit, dédelgeti a billentyűket. Közben a zsebéből kínált kis kalkulátoron a publikuma is kiszámolhatja az eredményt. Aztán Darvas Ferenc kiböki: hatvankilencmillió-százhetvenhatezer-hétszázhatvannyolc. Stimmel. Azt mondja: „Ez egzakt, ezt már szeretem.”

Mesterember, de annak virtuóz.