Hetilap kereső

D. K. írása

Már több mint 275 éve, hogy Sajnovics János csillagász, nyelvész felfedezte a rokonságot a magyar és a lapp nyelv között, magára haragítva a nemességet, amely nem kért a „halzsíros rokonságból”. A sumér eredet, az igen, az már tetszett, azzal szerettek büszkélkedni. Még most is van, akinek tetszik, mondhatni, bizonyos körökben reneszánszát éli. Igaz, a sumér-magyar rokonság hitvallói ritkán alapozzák nyelvi kutatásaikra elméleteiket, viszont szívesen visznek bele egészen távoli, ám számukra vonzó elemeket. Így fordulhat elő, hogy rovásírásos pólóban feszítő fiatalemberek kelta buli keretében propagálják a magyarság sumér eredetét.

A finnugor nyelvészet művelői természetesen folyamatosan próbálják tudományosan „helyre tenni” a dolgokat. Hamarosan megjelenik az a tanulmánykötet, amit a Honti László akadémikus, finnugor nyelvész, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára szerkesztett: ebben tíz-egynéhány hazai illetve külföldi kutató írja le ezekkel a „délibábos elméletekkel” kapcsolatban a véleményét. Köztük Csúcs Sándor, a Pázmány Péter Katolikus egyetem finnugor tanszékének vezetője is. Ő az egy évtizeddel ezelőtt létrejött Reguly Társaság egyik alapítója és jelenleg elnöke.

Reguly Antal, a 19. század első felében élő tudós volt a magyarok közül első, aki felkereste a Nyugat-Szibériában élő nyelvrokonokat, és nagyon értékes nyelv- és néprajzi anyagot gyűjtött közöttük. Sajnos nagyon fiatalon, 39 éves korában meghalt, és így nem tudta az általa gyűjtött anyagot kiadni.

– A Reguly Társaság egyik céljának azt tűzte ki, hogy felvegye a harcot ezekkel a délibábos vagy alternatív elméletekkel – mondja Csúcs Sándor. A társaság lapja, a Finnugor Világ évente négyszer jelenik meg, és hamarosan elkészül a honlapja, ahová az újságjuk régi számait is felteszik.

A tanszékvezetőtől megtudom, hogy ezeknek a tudománytalan nyelvrokonítási elméleteknek tanárok, méghozzá magyartanárok körében is híve van mostanában. Saját gyermekeinek is olyan magyartanára akadt, aki megmondta, hogy ő bizony a sumér rokonságnak a híve.

– A tudománytalan nyelvhasonlítások egyébként egymással sem egyeztethetők össze – magyarázza Csúcs Sándor. A magyart ugyanis nemcsak a sumérral hozták kapcsolatba, hanem az etruszkkal, a kínaival, a japánnal és a kaliforniai indián nyelvekkel is. – De ezeknek a híveit abszolút nem érdekli. Nekik az a fontos, hogy bármi lehet, csak finnugor ne.

Akik ezeket a délibábos elméleteket követik, azokat nem nyelvészeti szempontok vezérlik. És általában nem ez a szakmájuk. Mitől olyan vonzó még mindig, és már megint a sumér eredet?

– Nyilvánvaló, hogy a nemzeti presztízsünk szempontjából jól hangzó dolog, hogy mi a világ egyik legrégebbi kultúrnépének vagyunk a leszármazottai, akik elsők között teremtették meg például az írást. Ez vonzó. Másrészt itt vannak a biológiai tényezők. Azt mondják, hogy kérem szépen, mi, magyarok abszolút nem hasonlítunk, mondjuk a finnekre vagy a lappokra, vagy a hantikra, manysikra: akkor hogy lennénk rokonok?

De hasonlítunk-e a sumérekre?

Azt nem tudhatjuk, mert maga a sumér nyelv Krisztus előtt kétezer éve kihalt, illetve szakrális nyelv volt, amit sokáig úgy használtak, mint a katolikus egyház a latint. Hogy a sumérok hogy néztek ki, azt nem tudjuk. Ezért is van könnyű dolguk ezeknek a tudománytalan nézetek képviselőnek, mert ilyen dolgokkal nem szembesülnek. Ami pedig a biológia és a nyelvrokonságot illeti: mi, nyelvészek természetesen nem azt mondjuk, hogy genetikailag is rokonai vagyunk a finneknek, mert erről nem sokat lehet tudni. Mi azt mondjuk, hogy a nyelvek rokonok, és ezt még senki sem tudta igazából megcáfolni. Azt is tudjuk, hogy több ezer év óta állandóan keverednek egymással a népek, tehát a mai magyarságnak is egészen más a genetikai képe, mint mondjuk ezer évvel ezelőtti honfoglaló magyaroknak.

Tehát a sumér rokonság hívei azért kapaszkodnak ebbe az elméletbe, mert büszkeséggel tölti el őket? Többnek érzik így magukat?

Ez lélektanilag érthető. Egy relatíve kis nép kiváló ősöket keres magának. Nemcsak nálunk van így, másutt is vannak arra irányuló törekvések, hogy "előkelőbb" felmenőket keressenek maguknak. Amikor szembesülünk ezeknek a nézeteknek az elkötelezett képviselőivel, azt tapasztaljuk, hogy számukra ez hit kérdése. Nem nézik a tudományos érveket, nem mérlegelik, hogy mi szól mellette, ellene, ők ebben hisznek, és ezzel részükről el van intézve a dolog. Nekünk, nyelvészeknek nem is ezeket az elkötelezett híveket kellene meggyőznünk, hanem inkább a nagyközönség körében kellene jobb propagandát folytatnunk. Ha megnézzük a különféle tömegkommunikációs eszközöket, azt látjuk, hogy azokban is sokkal nagyobb a keletje a tudománytalan elméleteknek, hiszen jobban hangzanak, jobban vonzzák az olvasókat. Annak nincs igazából hírértéke, hogy egy újabb kis téglával ismét bizonyítottuk a finnugor nyelvrokonságot.

Igaz, mint Csúcs Sándortól megtudtam, időnként még a finnek között is akad, aki azt bizonygatja, hogy a finn nem is egészen finnugor nyelv. Az egyik elmélet szerint még az új kőkorszak végén a finnek ősei és a délről jövő indoeurópaiaknak az ősei összekeveredtek egymással, így aztán a mai indoeurópai népek, például a szlávok vagy a germánok részben finnugor származásúak, a mai finnek pedig részint indoeurópai származásúak. Persze erre szintén nincsenek tudományos bizonyítékok.

Annak idején elképzelhetetlen volt, hogy egy magyar tanár a finnugor nyelvrokonság helyett a sumér eredetet magyarázza a középiskolában. A sumér elméletek persze akkor is léteztek, csak nem voltak szem előtt.

– Ez benne van a demokráciában – mondja Csúcs Sándor. – A kommunista rendszer idején nem jelentkezett a felszínen ez a probléma, Magyarországon ilyen témájú könyvet egyszerűen nem lehetett kiadni, ma meg ugye bárki bármit kiadhat. Ami természetesen helyes, de teret ad ezeknek a tudománytalan nézeteknek is.