Hetilap kereső

Buják Attila írása

Lefutotta a Budapest-maratont: húsz év után távozik posztjáról és a politikából Demszky Gábor, a demokratikus ellenzék szervezője, „örökös főpolgármester”, a magyar politika legszívósabb alakja. Az egykori maoista diák, szamizdatkiadó, SZDSZ-alapító ma meghasonlottnak tűnő ember. Elüldögél a városházán, és néha felveszi a telefont. Tanúként néha ügyészségre jár. Hova jutott a város Demszkyvel? És hova jutott Demszky Gábor, „Budapest vőlegénye”? BUJÁK ATTILA írása.

– Budakeszire jutott – erőlködnek a jobboldali sajtómunkások. – A főpolgármester a városából menekül. Budapest lakhatatlan.

Tízéves refrén, igazi fogást húsz évig alig találtak a távozó főpolgármesteren. Volt egy előnyös terepjáróbérlés egy fővárosi cégtől, képbe került Mesterházy Ernő és haveri köre, a Hagyó-klán. És háromezer kátyú. Ez minden. Ez is az utolsó évek termése, amikor szétesett a városházi vezetés, bomlott az SZDSZ és a koalíció. Budapest vegetál, az interregnum hónapjait éli. Orbán emberére vár, aki diadallal vonul be októberben.

Demszky a fehér zászlót rég kitűzte. Pedig húsz évig állta a sarat. Küzdött és együttműködött minden kormánnyal és miniszterelnökkel. Antall messziről kerülte, Horn tüntetően utálta, Orbán büntető hadjáratot indított ellene, Medgyessyvel úgy-ahogy kijött, Gyurcsány alatt már a nyakára telepedett az erőszakos Hagyó-dinasztia.

Demszky 1989-ben, a rendszerváltással került a szamizdatos mélyvilágból az országos politikába. Volt kicsapott diák, maoista tüntető, taxis, szociológus, Kemény István-tanítvány, szetás és chartás, illegális nyomdász és őrizetes. Havonta négyszer kutatták a lakását, lehallgatták, gyakorta szúrták ki éjjel a Wartburgja kerekét. Ritka, ha az örökös ellenálló, a legalitás peremén egyensúlyozó ember karaktere nem torzul. Nem „száll el önmagától”, amikor úgy érzi, neki lett igaza. (Lásd Tőkés László esetét.) Ritka, ha az évekig összezártak kiközösített csapata nem robban szét, amikor megszűnik a nyomás.

Amatőr felvételeken Demszkyt olyan közismert emberekkel látjuk, mint az őrjöngő képviselő, Dénes János, ifjabb Rajk, Nagy Jenő, Tamás Gáspár Miklós, Kis János. És persze Hodosán Róza, a volt feleség. De a szamizdattörténetnek olyan mellékalakjai is vannak, mint a titokzatos Slecht Csaba, a Fidesz pénzügyi genezisének gyanús szereplője. És vannak, akik a Jobbiknál kötöttek ki.

A rejtőzködő élet egy idő után „egzisztencia”, életstílus. Demszky legendás szívósságát, strapabírását ez a tíz év alapozta meg.

Sokan már nem tartják számon, de Demszky országgyűlési képviselő is volt, mindannyiszor pár hétig. Még a brüsszeli parlamentbe is delegálták. Nevéhez fűződik a ma is emlegetett Hack–Demszky-féle átvilágítási törvényjavaslat. 1990 őszén még Demszky képviselősége alatt született meg az önkormányzati törvény, későbbi kudarcainak megalapozója.

– Ezt elszúrtuk – mondta nemrég egyik búcsúzó sajtótájékoztatóján.

Az SZDSZ saját képére és hasonlatosságára teremtette a túlbonyolított jogszabályt. A főváros ma névleges királyság, huszonhárom tartományúrral. A főpolgármester munkájának lényege az ülések levezetése.

Akkor nevezték Demszkyt hosszútávfutónak, amikor eldőlt: indul a főpolgármesteri posztért. Valójában csak 1990-ben rezgett a léc, de az SZDSZ a kerületek zömét hozta, így Demszky is legyőzte Barsiné Pataki Etelkát. Az első fővárosi koalíciót – furcsa kimondani – az SZDSZ a Fidesszel (Ungár Klára) együtt alkotta. A légkör persze akkor más volt. A főpolgármestert Antall József kormánya – a feszült viszony ellenére – a fővárost érintő ügyek tárgyalásakor rendszeresen meghívta az üléseire. Az első ciklus az MDF-fel (és a szocialistákkal) folytatott késhegyig menő küzdelemmel telt, az expótervek ellen.

Demszky a 4-es metró fanatikusa volt, az MDF „nemzeti reprezentációt” tervezett. Demszky sokszínű, multikulturális Budapestet képzelt. A Fidesz ideálja az „otthonos kis Debrecen”. Mások felróják, hogy Demszkyt csak a belváros érdekli igazán. Zugló, Újpest, Óbuda, a Havanna, az MSZP lakótelepi bázisa csak resztli. Nem érdemes költeni rá. Két év után fel is hagyott a kerületi polgármesterekkel folytatott reménytelen egyeztetésekkel. Ráunt.

Demszkynek szerencséje volt a riválisaival. Latorczai, a szürke (de kissé öntelt) gépészmérnök, a szakmailag kiváló, de egyébként unalmas Baráth Etele, Németh Erzsébet, a derék úttörővezető vagy a nemzet Palija sem volt ellenfél. Köztársaságunk elnökét 2002-ben húsz fával verte. Katona Bélát az MSZP vonta vissza ’98-ban.

Tarlós előtt már nincs „Demszky-akadály”. A város ma is balliberális, igazi politikai képviselet nélkül. Az előd és az utód egyébként nem piszkálja egymást. Minek? A politikai jó modor szabályai szerint néha szertartásosan beleszállnak a másikba, de Budapest kormányozhatóságát a Fidesz nem kockáztatja. Készülődik.

Furcsán alakult Demszky főpolgármester viszonya az egymást követő miniszterelnökökkel. Antall József korrekt volt, ha nemzedéki, felfogásbeli okból idegenkedtek is egymástól. Horn fogcsikorgatva demonstrált ellene. A Lágymányosi híd avatásán meg sem jelent, pedig a miniszterelnökök imádnak hidak előtt fényképezkedni. A megalázás nagymestere, Orbán nyíltan kimondta, miért nem jár Budapestnek se metró, se szennyvíztisztító. „Budapest rosszul szavazott. Ezt tudomásul kell venni.” Ha a főpolgármester meghívót kapott fővárosi ügyekben a kormányülésre, helye a „macskaasztalnál” volt. A fővárosi közigazgatási hivatal élére a hírhedt „kenyeres Grespiket” állította Orbán. Az exhibicionista ügyvéd – első menetben – a város számtalan előterjesztését semmisítette meg, formai okokra hivatkozva. Orbán nyíltan szembement Budapesttel, és erre rá is fizetett.

2002 után Demszky belső energiái észrevehetően kimerültek. A kampányt simán hozta, de a metróügy ismét elakadt. Gyanús fantomszervezetek költséges perek sokaságát indították a tervek ellen, hogy húzzák az időt. A költségvetési források is elapadtak. A városvezetés átalakult. Demszky leghűbb támogatóját, a „szürke főkönyvelőt”, a költségvetési egyensúly fanatikusát, Atkári Jánost az MSZP-frakció buktatta meg. Egy városházi vezető szerint Atkári olyan volt Demszky mellett, mint a tücsök, Pinocchio lelkiismerete. Hamarosan megjelentek a politikai beszállítók a városházán. A Mesterházy Ernők ott nyüzsögtek a folyosón, nyomkodták a kilincset, telefonáltak, lassanként belakták a hivatalt.

Demszkynek akkor már befolyásos politikai háttérszervezői, segítői voltak. A frakcióban Bőhm András volt a hangadó. Erről mondta az SZDSZ egykori főembere: „Ha rosszmájú vagyok, azt mondom: támogasson téged a Bőhm.”

A 2006-os önkormányzati kampány bohózatra emlékeztetett. A vadonatúj Combinók, amelyeken Demszky a Városházára gördült volna, sorra robbantak le a körúton. A Margit híd ostorlámpái közé feszített villamosvezeték súlyától két oszlop a hídra zuhant. A vizsgálatok után kiderült: a hídszerkezet lassan szétrohad, Budapest dísze a Dunába dől. A bágyatag Demszky a legegyszerűbb megoldást választotta: beáldozta utolsó tisztjét, Aba Botondot, a BKV főnökét. („Megingott benne a bizalmam”.) És helyet csinált Antal Attilának. Hívei állítják: 2006-ban hiba volt indulni a választáson.

– Én csak ehhez értek igazán – mondta sajnálkozva Demszky. – És maradt bennem négy év szufla.

Nem maradt. 2009 „fekete nyara”, a BKV botránysorozata őt is elsodorta. Most vár. Koszos, kopottas fővárost örökölt, korhadt tanácsi hagyománnyal. Koszos, kopottas Budapest marad utána, önkormányzati hagyománnyal.

A Vieszt Jánosok világával. Demszky kesernyésen mosolyog, ha azt kérdezzük, miért lett ilyen Budapest.

– Ha két hétre kicserélnék Hamburg és Budapest lakosságát – mondja –, Hamburg festene úgy, mint Budapest.
A megközelítés arisztokratikus. De Demszky nem is volt „népi politikus”. A tömegrendezvények PR-világa, a városligeti sörözés, virslizés nem az ő műfaja. Meccsre nem jár, a tévéstúdiókat unja. Fegyelmezett, tartózkodó, pontos és unalmas. És mégis újraválasztották négyszer. A baloldalon ki nem állták, a jobboldalon fúrták, még az SZDSZ-ben sem kedvelték igazán. De ha közeledett a szavazás ideje, kiderült, ő az esélyes. Ez nem lehet csak a szerencse műve. Titok, amit meg kell majd fejteni. Húsz év alatt „hagyományt csinált” önmagából.

A nyolcvanas évek márciusi tüntetéseiről rendőrök cipelték el. A kilencvenes években a budapestiek ünnepelték. Három éve már tojással dobálja ötszáz felajzott jobbos tüntető. Pedig mindvégig ugyanazt mondta. A világ változott.

Minden neki sem sikerülhet. Élete nagy műve, a 4-es metró ismét elakadt, 2012-ig semmi sem lesz belőle. A dicsőséget Orbán aratja le. Ő a vezetőfülkében ül majd. Talán Demszkyt is elviszi egy utazásra.