Nem választott alpolgármestert csütörtöki rendkívüli ülésén Esztergom képviselő-testülete, miután a kérdést nem engedte napirendre venni a helyi Fidesz-KDNP-frakció. Az ellentétek miatt a bizottságokat sem sikerült megalakítani. A városháza előtt mintegy hatszázan követték kivetítőn az ülésen történteket. Tétényi Éva (független) polgármester kijelentette: "Esztergom új önkormányzatának első döntése mulasztásos törvénysértés". A második napirendi pont tárgyalásakor a polgármester közölte, hogy a város 60 napon túli lejárt adóssága meghaladja az 1,4 milliárd forintot.
Az erről szóló kimutatást kiosztotta a képviselőknek és közölte: vagy takarékossági intézkedéseket hoznak, vagy kötelessége csődbiztost kirendeltetni. Az ülésen a fideszes képviselők egy még nem létező bizottságot akartak a polgármester mellé rendelni az adósságrendezés koordinálására. Tétényi Éva úgy fogalmazott: "lehet engem látványpolitizálással vádolni, de ennek itt és most vége. Nem fogom a nyakamba venni az elmúlt városvezetés hibáit. A városnak 20 milliárd forintos az adóssága, a 60 napon túli tartozások között 2009-es kifizetetlen számlák is vannak, januárra mínusz 300 millió forint az előrejelzés.
Ha nem képesek együttműködni, mondjanak le. A szembesítés azért ilyen brutális, mert baj van!"
Esztergomban október 3-án a tíz egyéni választókörzet közül kilencben a Fidesz-KDNP jelöltjei nyertek - egyikük Meggyes Tamás volt polgármester -, a tizedikben független jelölt győzött, akit a Fidesz-KDNP támogatott. A testületben az LMP, a Vállalkozók Pártja, az MSZP és a Jobbik Magyarországért mozgalom egy-egy helyet kapott. A polgármesterjelöltek közül Tétényi Éva (független) a szavazatok 64,36 százalékát, Meggyes Tamás (Fidesz-KDNP) pedig a 35,64 százalékát kapta.
A testület végül egyhangú döntéssel felhatalmazta a polgármestert, hogy kezdjen tárgyalásokat a hitelezőkkel a követelések átütemezéséről. Ezt követően a helyi Fidesz-frakció előterjesztette az új szervezeti és működési szabályzatot, amelyről a jegyző azt mondta, hogy az tárgyalásra alkalmatlan, jogszabályellenes megoldásai miatt. Tétényi Éva polgármester javaslatot tett a régi szabályzat szerinti bizottságok megalakítására, ezt a Fidesz-frakció leszavazta és a saját változatát fogadta el - számolt be az MTI.
Tétényi Éva közölte, hogy
ő nem írja alá az új szabályzatot, hanem törvényességi vizsgálatra elküldi a közigazgatási hivatalhoz. A polgármester szerint az önkormányzat így nem tudja elkezdeni munkáját. Meggyes Tamás (Fidesz-KDNP) volt polgármester az ülés alatt egyszer szólalt meg, akkor együttműködéséről biztosította az új polgármestert, közben a papírjaira feljegyezte: "a néppel fenyegetett". Meggyes a Fidesz-frakció nagy részével szemben ült, szemmel és apró fejmozdulatokkal kommunikált a tőle távolabb ülőkkel, a közelében lévőknek pedig a fülébe suttogott.
A helyi Fidesz-frakció korábban levélben közölte a polgármesterrel, hogy
fél évig egyikük sem hajlandó alpolgármesteri tisztséget ellátni. A képviselő-testület múlt vasárnapi alakuló ülésén azonban Tétényi Éva jelezte, hogy továbbra is a legnagyobb frakcióból szeretne munkatársat maga mellé, ezért újabb egyeztetéseket kezdeményez. A fideszes képviselők ezt követően elhagyták az ülés helyszínét, a polgármester pedig közmeghallgatást tartott az aulában.
HozzászólásokÖsszesen: 5 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Orbán Viktor „magasröptű” stílusában ez a következőképpen néz ki:
Az esztergomi polgárok az új városvezető megválasztásakor forradalmat hajtottak végre. A fülkékben végrehajtott forradalommal létrejött az Esztergomi Együttműködési Rendszer. Az esztergomi polgárok a szavazataikkal egyértelműen felhatalmazták a polgármestert az új rendszer kiépítésére, amely kiveszi az esztergomi oligarchák kezéből a hatalmat és visszaadja a város polgárainak.
Először az új polgármesternek a romokat kell eltakarítania, utána jöhet az új rendszer felépítése, amelyben nincs helye az esztergomi magánérdekeknek, csak az esztergomi közérdeknek.
Ki kell függeszteni minden esztergomi középületben az Esztergomi Együttműködési Nyilatkozat-ot, megfelelően díszes formában.
Esztergomban véget ért a következmények nélküli rombolás korszaka, az esztergomi felelősöket el kell számoltatni és gondoskodni kell arról, hogy elnyerjék méltó büntetésüket. Ezért polgármesteri biztost kell azonnal kinevezni az elmúlt évek gyanús ügyeinek kivizsgálására.
A múlt emberei természetesen mindent meg fognak tenni, hogy megakadályozzák az új Esztergomi Együttműködési Rendszer felépítését, de az emberek forradalmi felhatalmazása elég erőt fog adni az új polgármesternek, hogy ne hátráljon meg.
Hajrá Esztergom, hajrá esztergomiak!
Csak a FIDESZ!
Esztergomban nem számít a kétharmad!
Vajh érti-e az egyszeri esztergomi választópolgár, hogy miért szavazott példátlanul nagy többséggel a nemfideszes polgármesterre és nagy többséggel a fideszes önkormányzati képviselőkre? "Lássuk csak mire megy gúzsba kötve!" ;-)
hát ez gyomorforgató
A Fidesz csak az erőt érti /és gyakorolja./Nincs más út,ha a kompromisszum nem megy,mint a törvény adta valamennyi lehetőséggel élni.
Ha Meggyes az ámokfutást feladva hátukról irányít és bujtogat,nyilvános üléseken kell leleplezni.
Úgy látszik Orbán tökéletesen elfelejtette,hogy azt mondta Esztergom népének,hogy probléma esetén a kormányhoz kell fordulni.Igaz,hogy ez még Bajnai idejében volt.