Drogot fogyasztott az OCÖ-elnök fia
Kolompár Endre, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökének a fia az MTI-hez pénteken eljuttatott nyilatkozatában elismerte, hogy kábítószert fogyasztott és ezért eljárás folyik ellene, s egyúttal a nyilvánosság előtt is bocsánatot kért a családjától.
Kolompár az MTI-nek elmondta: a rendőrség nem vette őrizetbe. A nyilatkozatban azt írta: a média túlzóan adta hírül a vele kapcsolatban történteket, bár elismeri, hogy a hír részben fedi a valóságot, valóban kipróbálta a füvet. "Most már tudom, hogy ez hiba volt, hajtott a kíváncsiság, mint nagyon sok más, velem egykorú fiatalt. Nem gondoltam át, hogy amit teszek, azzal rossz hírbe hozhatom apámat, Kolompár Orbánt, az OCÖ elnökét, mint politikust" - fogalmazott.
A 24 éves fiú hozzátette: bár apjától és egész családjától az eset után már bocsánatot kért, ezt újra megteszi a széles közvélemény előtt is. "A rendőrséggel az ügyben mindenben együttműködöm, és a felelőtlen magatartásomért vállalom a teljes felelősséget" - olvasható Kolompár Endre nyilatkozatában.
A rendőrök szerdán ellenőrizték egy személygépkocsi utasait Kiskunmajsán, az autóból 10 gramm cannabis származék került elő. A rendőrség kábítószerrel való visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A gépkocsi egyik utasa Kolompár Orbánnak, az OCÖ elnökének a fia volt.
HozzászólásokÖsszesen: 2 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Rajta kivul meg vagy 300000 fiatal "probalja ki" hetvegeken a fuvet.Csak az o nevuk nem jelenik meg az ujsagban-nagyon helyesen.Az ove sem kellett volna hogy megjelenjen.Engem is roppantul erdekelne az elottem szolo kerdesere a valasz.
A véleményem nem változott: a terjesztést büntetném, a fogyasztást nem.
Egyébként hadd kérdezzem meg: a nem kriminalizált alkoholizmus és dohányzás mibe kerül nekünk évente ?