Kriminalizálják
Több százezer fiatalt fenyeget börtönnel a kormány
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezetnek megküldött Btk. előterjesztés Európa legszigorúbb büntetőjogi szabályozását vezetné be - áll a szervezet lapunknak elküldött közleményében.
„A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) előterjesztése az Európai Unió összes tagállamához, de még az 1999 és 2003 közötti szabályozáshoz képest is jóval szigorúbb drogjogi szabályozást vezetne be, hasonló szigorra példát nem Európában, inkább Dél-Kelet Ázsiában kereshetünk,” jelentette ki Sárosi Péter, a TASZ drogpolitikai programvezetője. „A szigorú büntetések sehol a világon nem eredményezték a drogfogyasztás visszaszorulását, 1999 és 2003 között a fogyasztók aránya éppenséggel gyorsabb arányban nőtt, mint a 2003 után. A szigorítás ráadásul nem csak értelmetlen, de káros is, hiszen fiatalok százezreinek az életét, karrierjét törheti derékba, akiket ezáltal letaszít egy olyan csúszós lejtőn, ahol nehéz a megállás.”
Az előterjesztés szerint amennyiben egy 18 éves gimnazista egy kollégiumi buli alkalmával egyetlen füves cigivel lebukna a WC-ben, akkor kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést kellene kiszabnia rá a bírónak. A kormány az akár egyetlen füves cigit közös fogyasztás során egymásnak átnyújtó fiatalokat ugyanúgy kereskedőként büntetné, mint a heroint nagy haszonkulccsal árusító dílereket: kettől nyolc évig terjedő börtönbüntetéssel. Ez a szabályozás teljességgel életszerűtlen, ugyanis nincs olyan fogyasztó, aki ne adna át drogot a társának, amit többnyire egy fogyasztó szerez be a baráti társaságnak, aki ettől még nem válik dílerré.
A tervezet megszüntetné a kábítószer-függőséggel kapcsolatos enyhébb szabályokat, ezenkívül az elterelésből is kizárná azokat a fiatalokat, aki rendszer fogyasztók és két éven belül többször is előállította őket a rendőr. Az elterelésbe tízből kilenc esetben már így is alkalmi marihuána-fogyasztók kerültek be, nem azok, akiknek valóban kezelésre van szükségük - ez az arány most tovább romlik, a drogfüggőket kezelés helyett börtön várja. Az ellátórendszer költségvetési támogatását a kormány minimálisra csökkentette, így sok segítő szervezet, számos hiánypótló megelőző és ártalomcsökkentő program a megszűnés határára került.
„Végtelenül felelőtlen és cinikus lépés a kormány részéről, hogy a szakmai szervezetek teljes félretolásával alkot drogstratégiát és új büntetőszabályokat, és ahelyett, hogy oktatásra, megelőzésre és gyógyításra költene, a börtöniparba fekteti pénzét,” hangoztatta Sárosi Péter. A TASZ minden törvényes eszközzel fel fog lépni az ellen, hogy a tervezetet elfogadja a parlament.
HozzászólásokÖsszesen: 5 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Vajon a rendszeres gyógykezelés alatt állók függőnek tekinthetők e a terve szerint?
sutba,te pedig hulye vagy.Meseld mar el,hogy leszel AIDS-es a marihuanas cigitol!Az otleted egyebkent-miszerint osztogassunk a gyerekeknek drogot-nem is rossz otlet.Persze csakis,kizarolag lagy drogok johetnek szoba.
Itt egy újabb példája annak, hogy úgy kell élni ahogyan OV mondja.
Ha mégsem úgy élsz akkor erővel kényszerítenek rá, a kereszténydemokrata OV féle életmodellre.
Majd később megszületik a HUNGARIAN DROID!!!
tegyuk hozza, hogy Orbanek alkottak meg az elozo drogtorvenyt is ami tulzott merteku buntetest adott mar igy is az alkalmi fogyasztoknak. Nyugat-europa nagy reszen csak 2-3 figyelmeztetesben reszesitik az illetot aztan orvosi kezeles aztan borton. De foleg a dealer-ek kapjak a 4-8 eves vagy nagyobb bortonbunteteseket.
Ez megint csak a mindenkori magyar vezetes mentalis impotenciajat, felfeudalis gondolkodasat bizonyitja. Latnotok kene egyesek arcat amikor megemlitem, hogy Mo.-n masfel ev felfuggesztett jar egy fuves cigoert. Ezek szerint ez sem volt nekik eleg a fiatalok kriminalizalasabol. Ez szimplan hatalmi tulkapas.
Ezt a munkahelyteremtési projektet Navracsics vezeti?