Magánszemélyek és az ELTE tanárai is tiltakoznak az ellen, hogy a feloszlatott Magyar Gárda mellett kardoskodó Morvai Krisztina a jogi kar docense lehet. A képviselőnő fizetés nélküli szabadságon van, ezért az egyetem jelenleg nem foglalkozik a kérdéssel.
Újabb nyílt levelet kapott az ELTE jogi karának dékánja és rektora Morvai Krisztina miatt. A levél szerzője arra kéri a kar vezetőit, vizsgáltassák ki: megfelel-e a Jobbik képviselőjének és a jogi kar docensének politikai tevékenysége az ELTE szellemiségének és célkitűzéseinek.
„Feltételezzük, tudomásuk van arról, hogy az ELTE Jogi Kara Büntetőjogi Tanszékének docense, dr. Morvai Krisztina aktívan részt vett és részt vesz a Fővárosi Táblabíróságnak a Magyar Gárda feloszlatására vonatkozó
jogerős ítélete elleni izgatásban, a szervezet újjáalakítására irányuló tevékenységben.” – írja nyílt levelében a szerző, Bánvölgyi György.
Az interneten is keringő levelet többen aláírták. A kezdeményezés egyik támogatója professzor Mayer István. Ő is az ELTÉ-n tanít.
- Én már júniusban közöltem Hudecz Ferenccel, az ELTE rektorával, illetve szeptemberben az egyetemi kurzusok szervezésével foglalkozó illetékessel, hogy nem vagyok hajlandó az ELTE-n előadásokat tartani mindaddig, amíg Morvai Krisztina az egyetem oktatója – mondta a 168 óra Online-nak a professzor. Hozzátette:diákjaival azt is megbeszélte, az ELTÉ-n kívül szívesen megtartja az órákat.
Az ELTE jogi karáról közleményt küldtek a 168 óra Online számára: ebben azt írják, Morvai Krisztina brüsszeli tartózkodása idejére
fizetés nélküli szabadságot kért és kapott az Európai Parlamenti képviselők jogállásáról szóló törvény alapján. Vagyis jelenleg a képviselőnő nem oktat az egyetemen.
HozzászólásokÖsszesen: 53 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Tisztelt KAYA!
Úgy látom a kommunistákkal és a kommunnizmussal kapcsolatosan igen sokan abszolút félreértésben leledzenek. Szolzsenyicint megértem, a véleményalkotásában, hiszen Ő megjárta a gulágot és nyilván, akik ott megfordultak hasonló a véleményük. Csak egy apróságra legyen szabad a szíves figyelmet felhívni. Tehát aki túlélte a kényszermunka táborokat, ahol szadista bűnözőkkel találkoztak, akik szintén egy emberi szenvedés iránti teljes érzéketlenséget mutató és persze magát is kommunistának nevező gengszternek, azaz Sztálinnak a parancsait hajtották végre. Tessenek már fellapozni egy lexikont (pl. a Révait) mit ír a kommunizmusról és a kommunistáról. Az igazi kommunista az a közösségnek olyan tagja, aki minden cselekedetével a közösséget szolgálja, egyéni érdekét annak rendeli alá. Tehát akkor, ha van ilyen ember (a fehér hollónál ritkább) akkor azt milyen alapon tetszenek egy ilyen eszmét és képviselőit köztörvényes bűnözőkkel azonosítani? Hiszen az, hogy valaki homlokegyenest mást hangoztat, mint amit cselekszik, milyen alapon azonosítható a fennen hangoztatott eszméjével? Nincs itt valami fatális, vagy inkább szándékos félreértés, akkor amikor ha valaki, valamiért nem tetszik azonnal rásütjük a bélyeget, hogy kommunista?
Nem ismerem ezt az összefüggést.Sajnálom.Probáljunk egyértelmüen fogalmazni.Amugy Torgyán urat ebbe az összefüggésbe hozni nincs módom
vitatni,de érdekes.Persze tőle semmi sem lehetetlen.Igy ismertük meg.
Szóval.ha a megjegyzés erre vonatkozott és nem egyfajta "zsidózás" volt
elnézést kérek tokaji-ihto-tól.
nicolasnak.
Vélhetőleg semmiféle zsidózás nem történt morvai ügyben. Ha rosszul látom, tokaji-ihto javítson ki, de azt hiszem a "kumráni tekercses géniusz"- szal dr. Torgyán Józsefre célzott, aki - legalábbis saját bevallása szerint - behatóan foglalkozott az emberiség történetének e meghatározó dokumentumaival.
Torgyán dr. demagógiai "színvonala" alá tényleg nehéz leküzdenie magát bárkinek, de lám , semmi sem lehetetlen. Mélymagyarasszonynak, szeretett krisztinánknak még ez is összejött. K/r/isztihand a nagysasasszonynak.
"tokaji-ihto".Árulja már el legyen szives,hogy milyen célból keverte
bele ebbe a vitába a "kumráni tekercses géniuszt"?...vagy mocskos zsi-
dózási hajlamait igy próbálja kiélni?Ne itt tegye.Egyáltalán ne tegye.
KAYA-nak igaza van. Cinizmusuk akkora ezeknek a komcsiknak, hogy a finom langyos Kádár évtizedek után hirtelen polgáritársakká vedlettek.
Az EU-ban csoportos védőoltásakciókat szerveznek a Morvai szindróma ellen. Ki gondolta volna, hogy a kumráni tekercses géniusz alá tud nőni valaki? Soha se mond, hogy lejjebb már nincs...
Kedves Szutor!
Mennyire becsülöd a hazai és az európai "csőcselék" létszámát? Mert nagyon gyakran és sokan vannak már Angliában is, nem csak a tradícionálisan "csőcselékgazdag" országokban. (Magyarországon hány százezer lehet?) Berlusconit a francia "Janit", (a mieinket nem említem) melyik társadalmi-politikai szubkultúra részeként értelmezed? Ti állandóan személyi kérdésként akarjátok kezelni a politikai problémákat, ezek nem egyének jellemétők függenek. Persze ez nem is mentség senkinek.
megtennéd, hogy a csőcseléknek nevezettekről adnál egy személyleírást! Olyasmit, hogy milyen a jelleme, felkészültsége, hogyan dolgozik, stb.
T. Kava! Rendben van, de soha ne felejtsük el, hogy az élni és élni hagyni elv azért némelyest működött az átkosban. Most meg élni /ők/ az nagyon megy, de az utóbbit törölték örökre a szótárukból. Árkus papír kevés lenne, mindezt úgy alaposan kifejteni. Mindazonálltal azért egy meglehetősen ellentmondásosan, sok esetben raplikás stílussal találkozunk Morvai nagyságosasszony esetében. Az, hogy ki mint ítéli mindezt erősen szubjektív. Ezért speciel én csak a társadalom közvetlen érdekeit érintő kérdésekkel szoktam foglalkozni, lehetőleg az igazság talaján mozogva. Pártsemleges lévén, hogy honnan melyik oldalról hangzik el a valódi jobbító szándékú vélemény tett, az számomra teljesen mindegy. Szolgálja a lenyomorított nép érdekét mindenkor.
Lehet oldalakon át elemezni Morvai életútját, de amennyi hülyeséget, uszítást egy ideje összehord az egy megtébolyult emberre vall.Képes volt EU-képviselőként ott azt mondani, hogy a nevezetes október 23-án a rendőrség békés felvonulókra támadt, amikor a külföldiek is láthatták a megvadult, köveket dobáló, gyújtogató csőcseléket. Lejáratja Magyarországot, a magyar értelmiséget, és sajnos úgy néz ki, hogy ezt az "ámokfutást" nem lehet megakadályozni.
"sivatagihal
2009-09-19 08:40:57 #46
Gyuri
megmondoember nagyon gyenge lábakon áll műveltség kérdésében! Talán nem ártana tudni, hogy kik voltak a bolsevikok, meg a kommunisták
Hát ezek a kommunisták, remélem hihető mert aki írta nagyon közelről ismerte őket és módszereiket:-((((((
„ A kommunistáknál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra – és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunizmus nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így hív: lelkiismeret.
A kommunista eltorzult lélek, egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista. Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása úgy kívánja.” (Alekszandr Szolzsenyicin)"
Sivatagihal akkor ez a viktátor jó nagy kommunista:-)))))
állította=átalotta
elírtam.
Nicolas!
Meg kell tanulni a megfelelő módon értékelni az ellenfeleinket, mert csak azt az ellenfelet lehet legyőzni, akinek a kvalitását objektívan értékeled. A Jobbik, és köztük Morvai Krisztina is egy ilyen ellenfél minden demokratikus párt számára. Nagy hiba, ha lekicsinylik a szélsőjobbos veszélyt... Sajnos nagyonis ismétlődik a 30-as évek forgatókönyve. Gazdasági világválság, általános kiábrándulás, elnyomott szegény tömegek, kétségbeesés, és egy demagóg eszme, ami egyre szélesebb tömegeket vonz...
Ugyanakkor személyiségzavaros, extrém és karrierista politikusra van példa szinte minden pártban. Vegyük pl. Kóka Jánost, aki nem állította azt hazudni egy országnak, hogy "Dübörög a magyar gazdaság", amikor épp a szakadékba táncolt az ország. Vagy vegyük Orbán Viktort, aki ugyancsak megérne egy-két misét és tanulmánykötet... Lassan eljutunk oda, hogy a magyar politika tele lesz extrém, karrierista és személyiségzavaros egyedekkel... A Parlamentre meg ki lehet tenni a táblát... Magyar Királyi Elmeosztály...
Kedves Sivatagihal!
Értelek Téged és azt hiszem, igazad is van, nehéz lenne tagadni, hogy pl. Morvaiék szedik ki a BKV pénzeit stb.
Szemléletbeli különbség közöttünk: én azt képviselem, hogy a rendszer, a szervezet teszi lehetővé, mit csinálhat az egyén. Abból is jól látszik, hogy az általad kommunistának nevezettek a szocializmusban közel sem tudtak annyit "szerezni", mint a mai kapitalizmusban, vagy nevezzük globális imperializmusnak, hiszen a mi kis háztáji kapitalizmusunk csak kicsi része a "Raubtierkapitalismus"-nak. (Lásd Steinmeier, Berlin). Amit a rendszer lehetővé tesz, azt csinálhatja az egyén, általában. Szóval: vagy a rendszert sikerül megváltoztatni (nem tudom hogyan) vagy csak kicserélődnek, mindenféle demokratikus választást követően, a szereplők és a rendszer a saját képére formálja őket. Ezt nem állítom, csak tartok tőle. Ettől félek is, mert akkor lesz szerepe a szélsőjobbnak, mert más eszköz egy szélsőséges rendszerrel szemben nem marad, mint szélsőséges. Az meg csúnya világ lesz. Nem tudom, milye, nem olyan, amilyenek voltak már, az hülyeség vagy agyalágyultak fantáziálása.
Sivatagihal! Próbáld meg, alkotó energiával elmondani, írjál néhámy gondolatot,, mit írna most Szolzsenyicin erről a kapitalizmusról?
Véletlen hozta így:
nem csak Morvaink van, de nagyképűen buta szakminiszterünk is, a sok közül. Süddeutsche Zeitung. Játszásiból, a Hölgy helyében, én is tiltakoznék Balázs impertinens politikai primitívsége ügyében. Biztosan neki is jó adottságai és kitűnő külpolitikai pedigréje van. Csak ezt külföldön nem értik. Mint a magyar focit.
Igen,ez mind elismerésre méltó.Ám hányszor tapasztalhatjuk,hogy fele-
désbe merül a mult,elévültnek látszanak a korábbi sikerek a jelen árny-
oldalai mellett.Bizonyára okos és értelmes,de ma mégis az látszik,hogy
gondolkodása torzult.Magatartása széles megüközést vált ki amellett,
hogy népszerüségi indexe sem elhanyagolható.Az ilyen,egyfajta bizonyi-
tási kényszer negativ magatartásjegyeit erősiti fel.Ez kihatott csalá-
di életére is.Az ilyen jegyekkel rendelkező személyek képesek visszavál
tani,de többségük belebukik a kiválasztott célkitűzésbe.Extremenitása
csak bizonyos körökben és bizonyos ideig müködik sikeresen.Sok mindent
ellehetne mondani személyéről,hiszen az ilyen személyek személyiség jegyei egy paletát mutatnak.Nevezetese ma ugy tűnik a karriervágy kie-
légitésének erői erősebben munkálkodnak benne.Ki tudja meddig?
Csak a kétkedők kedvéért:
Morvai Krisztina (Budapest, 1963. június 22.) magyar jogász, egyetemi docens az ELTE Állam és Jogtudományi Karán. A magyarországi családon belüli erőszak jelentős kutatója, egy időben feminista aktivista. 2006 és 2008 között a Civil Jogász Bizottság társelnöke volt. A Jobbik listavezetője volt a 2009. évi EP választáson, amelyen mandátumot nyert és Magyarország képviselője lett az Európa Parlamentben.
Élete:
Budapesten született 1963-ban. Szülei Fekete Klári divatmodell és Morvai Miklós közgazdász. Az ELTE Apáczai Csere János Gimnáziumában érettségizett biológia-latin tagozaton, majd az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát 1986-ban cum laude fokozattal. Egy évig ügyvédjelölt volt a Pest Megyei Ügyvédi Kamara alkalmazásában, majd bírói szakvizsgát tett. 1987-től mind a mai napig az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszékén tanít, jelenleg docensi beosztásban.
1989-ben Londoni Egyetem Kings College Jogi Karán tanult, ahol a Master of Law (LL.M) tudományos fokozatot nyerte el. 1993–94-ben az Amerikai Egyesült Államokban, a Wisconsini Egyetem (Madison) Jogi Karán tanított, 1995-ben az évet Strasbourgban töltötte, ahol az Európai Emberi Jogi Bizottság jogászaként dolgozott.
2003-ban kapta meg a PhD fokozatot, disszertációját a családon illetve párkapcsolatokon belül elkövetett erőszakos bűncselekmények büntető anyagi és eljárásjogi, valamint kriminológiai összefüggéseiről írt. 2002–2006 között az ENSZ CEDAW bizottságának tagja volt.
Jogászi tevékenysége:
Elsősorban a büntetőjog egyes „határterületeit” kutatja. Így foglalkozott a „visszamenőleges igazságtétellel”, az abortusz kérdésével, a sértett jogaival a büntetőeljárásban, a HIV pozitív illetve AIDS beteg emberek méltóságával és jogaival, a gyermekek bántalmazásával, szexuális kizsákmányolásával, a prostitúció és nőkereskedelem problémájával valamint a nőkkel szembeni diszkriminációval és a családon belüli erőszakkal. A fenti témakörökkel a Női és Gyermekjogi Kutató és Oktató Központ vezetőjeként foglalkozott.
A családon belüli erőszak [szerkesztés]
1998-ban jelent meg Morvai Krisztina Terror a családban című könyve, melyben a családon belüli erőszak témakörét elemezte, Magyarországon ez volt az első jelentősnek mondható könyv e kérdésben. A jogásznő 1998-tól kezdve számos konferenciát, beszélgetést, előadást tartott a partnerbántalmazás, feleségbántalmazás témájáról. Számos ügyben segítséget nyújtott a bántalmazott nőknek, gyermekeknek, képviselte őket bírósági tárgyaláson. Célul tűzte ki, hogy be kell vezetni a távoltartás intézményét Magyarországon illetve egy önálló büntetőjogi tényállást kellene alkotnia az Országgyűlésnek a családon belüli erőszakról. Küzdött azért, hogy a nemzetközi egyezmények ajánlásait emeljék be a magyar gyakorlatba, legyen büntetendő cselekmény a fenyegető zaklatás, hozzanak létre biztonságos menedékházakat nők és gyermekek számára. Számos mozgalmat indított el, kiállt a feminista jogszemlélet mellett, tiltakozó akciókat szervezett. 2003-ban ötvenezer aláírást gyűjtött össze azért, hogy a törvény erejével lehessen megfékezni és visszaszorítani a családon belüli erőszakos bűncselekmények számát.
A nagy port felvert Simek Kitty-ügyben Morvai Krisztina segítséget nyújtott a 14 éves vádlott Simek Kittynek, aki agyonlőtte erőszakos, bántalmazó nevelőapját, miközben az aludt. A lányt elítélték, de Mádl Ferenc köztársasági elnök kegyelmet adott a lánynak. A történetről és a családon belüli erőszak folyamatáról, elemeiről a jogásznő könyvet is megjelentetett (Kitti – Rettegés és erőszak otthon).
Prostitúció elleni mozgalom [szerkesztés]
Morvai egyike volt 2003-ban A Prostitúció Nélküli Magyarországért Mozgalom alapítóinak. A mozgalom fellépett a prostitúció magyarországi legalizálása ellen, követelte, hogy büntessék meg a prostituált „szolgáltatásait” igénybe vevőt, új büntető-jogszabályok meghozatalát tűzte ki célul és elítélte a türelmi zónák létét.[4]
Auchan-bojkott [szerkesztés]
A Civil Jogász Bizottság nevében Morvai országos bojkottot hirdetett a francia tulajdonú Auchan ellen, mivel a testület megállapítása szerint az áruházlánc állampolgári jogokat sértett egyes biztonsági intézkedéseivel (a biztonsági őrök rendszeresen átvizsgálták azoknak a vásárlóknak a táskáit, csomagjait, akik vásárlás nélkül távoztak az áruházból)
Forrás:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Morvai_Krisztina
Sajnos akik azt hiszik, hogy Morvai Krisztina egy zugjogász és egy dilettáns nagyot tévednek... Mondom sajnos, mert engem személy szerint mélységesen elszomorít hogy a Jobbikban talált magának "harcostársakat". Morvai Krisztina egy szakmailag brilliáns, de személyiségében meghasonlott ember. Pont olyan, mint a harmincas-negyvenes évek német, olasz és magyar értelmiségijének a többsége volt. Remélem eljön számára a kijózanodás is.
Morvai Krisztinának van egy másik arca is... A posztfeminista szabadságharcos. Írt pl. egy összefoglaló művet a családon belüli erőszakról. Volt néhány törvényjavaslata amivel segíteni lehetett volna azokon a nőkön és gyerekeken akiket egy alkoholista, elmebeteg házastárs, élettárs vagy apa tart rettegésben. Több lépcsőben buktak be a törvényjavaslatai. Többek között a Bárándi Péter vezette igazságügyi tárcán, valamint legutóbb Sólyom Lászlón, aki kifogásolta, hogy az agresszív házastárs elleni távolságtartó intézkedés adott esetben korlátozza az illető (elkövető) tulajdonhoz való jogát... Kisebb probléma köztársasági elnökünk számára, hogy a másik oldalon meg esetlegesen a nők és gyerekek élethez és emberi méltósághoz való jogát korlátozzák. Különös ország Magyarország, ahol egy agresszív vadállat tulajdonhoz való joga szentebb, mint egy nő, egy család, esetleg gyerekek nyugalomhoz, emberi méltósághoz, esetlegesen élethez való joga. Különös ez főleg annak tudatában, hogy hazánkban minden héten belehal egy nő a saját élettársa, házastársa bántalmazásába, és minden harmadik héten egy gyerek esik ugyanennek a családon belüli erőszaknak az áldozatául.
Morvai Krisztina volt egy egyik aki megpróbált ez ellen tenni. Sajnos megbukott, vagy megbuktatták. Lényegtelen. Volt egy ideig tanulmányuton itt-ott a világban és amikor visszajött elkezdett radikalizálódni. Hogy miért? Ő tudja. Sajnálatos tény, hogy egy ilyen értelmes és szakmailag kiváló jogász került a szélsőjobb vezetői közé... Sajnálatos azért, mert azok akik ledilletánsozzák, és leírják őt nem tudják, hogy nem ő az egyetlen képzett és értelmes, de érzelmeiben szélsőjobbos beállítódású magasan képzett értelmiségi ma Magyaroszágon. S bizony azok akik a habzó nyállal szidják a Jobbikot nem készülnek fel a valódi veszélyre, amit a Jobbik jelent. Ugyanis a Jobbik nem a Miép.
A tájékoztatás kedvéért, Steinmeier barátom, baloldali, szocialita ember. A németországi embereket is megtévesztik ilyen balos, nálunk szélsőjobbosnak tartott nézetekkel? Szerintetek mindenki hülye, kivéve a Dr.Gyevi Bírót? Hasonló kvalitású politikust mondjon valaki Magyarországon, mindegy melyik széléről a Pályának.
Gyanús ez a Steinmeier, Magyarországon csúnyán "megmorognák", csak nem szélsőséges? Ejnye, ejnye, de érzékenyek a Jogi Karon a rektorok és egyebek. Ez egy idézet lejjebb az SPD Newsletter-éből. A megtévesztett, populizmussal megtömött, alacsonyabbrendűségre szoktatott emberek nem tájékozódhatnak a világpolitikáról. Steinmeier nem akárki a Bajnai kormányából!
Schluss mit dem Kasino-Kapitalismus!
Mindestlohn, und klare Lehren aus der Finanzkrise gibt es nur mit einer starken SPD. Darauf hat Frank-Walter Steinmeier hingewiesen - und vor einem "entfesselten Raubtierkapitalismus" gewarnt.
Tudom, nem illik egy hozzászólást (sem) így kezdeni, de mégis, mivel őszintén gondolom: sajnálom azt a sok félrevezetett, gyűlöletre és rosszindulatra buzdított, könnyen befolyásolható, bizonytalan, kiábrándult, szegény embert, akit ezek a Morvai-félék az igazmondás takarója alatt populista, demagóg szöveggel becsapnak. A látszat nekik dolgozik, mert mindig, mindenhol lehet valami rosszat találni és nagyon könnyű bírálni. Csinálni, kitalálni, kreatív módon alkotni (még a politikában is), stratégiát kidolgozni, hozzá feladatokat, felelősséget, pénzt rendelni és a terveket végreahjatni sokkal-sokkal nehezebb. A kritikusnál nem vehető észre, ha hibázik, a tervezőnél, végrehajtónál sokkal könnyebb. Egy normális társadalomban nem azokat bántják, akik dolgoznak, alkotnak, megvalósítanak és közben hibáznak is, hanem azokat, akik ölbe tett kézzel nézik a munkát végzőket és közben kígyót-békát kiabálnak a másikra. Mit tesz a Jobbik? Ölbe tett kézzel néz és közben bírál, kritizál, ágál, gyűlölködik, írigykedik, fenyegetőzik, elszámolást, büntetést emleget, holott nekik is lett volna lehetőségük csinálni valamit (nem csak masírozni, meg kiabálni). De hát, sajnos, a demagógia szerte a világon népszerű, sok-sok embert be lehet csapni a félreveztő dumával. Várjuk, hogy a Jobbik is tegyen le valamit az ország asztalára, akkor majd legitim lesz és a munkájuk alapján eldönthetem, hogy hiszek-e nekik vagy sem. Addig csak duma, duma, duma....