Hetilap kereső

Lampé Ágnes írása

Fazekas Csaba azt állítja, a bizniszegyházak megszüntetésének ígérete csupán ürügy a felekezeti szféra teljes átalakítására. A politika csak a törvényben meghatározott tizennégy egyházat tekinti partnerének, amelyek így rengeteg pénzhez juthatnak. Az egyháztörténészt LAMPÉ ÁGNES kérdezte.

– Gáncs Péter, az evangélikus egyház elnök-püspöke szerint az új egyházi törvény biztosíthatja, hogy a felekezeteket ne politikai alapon, hanem objektív kritériumrendszer alapján ismerje el az állam. Egyetért vele?

– Nem. A törvény szövege – és ahogy a parlament elfogadta – épp arra ad lehetőséget, hogy a politika beavatkozhasson az egyházak életébe. Hisz ezentúl a független bíróság helyett kétharmados törvénnyel az Országgyűlés dönti el, melyik tekinthető egyháznak. Így az elismerésre pályázó vallási közösségeknek politikai pártok szimpátiáját kell elnyerniük. Ez pedig visszalépés az 1990-es törvényhez képest, amely kizárólag formai kritériumokat követelt meg.

– Számos egyházi vezető szólt elismerően a törvényről.

– A kedvezményezettek. Persze a jogszabálynak vannak pozitív elemei. A vallási tevékenység meghatározásának kísérlete például nem rossz irány.

– Még a tizennégyes klubba be nem került felekezetek is elismerték az új törvény szükségességét. Sőt, azt mondják, tárgyalnak a kormánnyal jövőbeli regisztrációjukról.

– A politika feltehetően tesz majd gesztusokat bizonyos kisegyházak felé. Érdemes megemlíteni, hogy az iszlámot már 1916-ban elismerte az Országgyűlés. A pünkösdisták, adventisták, metodisták még a Kádár-korszakban is elismert felekezetként működtek. 2011-ben nem lehet ekkorát visszalépni. Akárhogy lesz is, a listával a hatalom üzen a vallási közösségeknek: amelyik kimaradt, nem tekinthető komoly partnernek. Ráadásul a tizennégy egyház valójában csak nyolc, hisz a kiválasztottak között több görögkeleti és zsidó felekezet található. Visszatértek a Horthy-korszakhoz, most szabályt erősítő kivételként csak a Hit Gyülekezete került a hatalom által egyháznak tekintettek közé.

– Utóbbi hogy jön képbe?

– Nehéz megítélni. Egy biztos: oka van, ha a hatalom valakit beemel ebbe a szűk elitbe. Nem konzekvensek a kiválasztás szempontjai. A Hit Gyülekezeténél kisebb létszámú egyházak is bekerültek a kiválasztottak közé. A hivatkozás a történelmi távlatra nehezen minősíthető, hiszen alig három évtizede működik, miközben nála sokkal régebb óta jelen lévők kiestek. Az kétségtelen, hogy a lista összeállításakor fontos szempont volt a támogatottság, hiszen a társadalom túlnyomó többsége katolikusnak, reformátusnak vagy evangélikusnak tekinti magát. De itt is megbicsaklik a logika: a görögkeleti egyházak híveinek száma csekély, ahogy – szörnyű történelmi okokból – az izraelita felekezeteké is.

– Jogosnak tetsző kritikák érték a régi törvényt, hiszen egyházalapításhoz elég volt száz embert összetrombitálni, és rögtön járt az állami támogatás.

– Senki nem vitatta, hogy azt a passzust újra kell gondolni. De elég lett volna az 1990-es törvény szellemiségét megtartva fékeket beépíteni, és mondjuk ezer főre emelni a minimális létszámot. Vagy meghatározni: ne járjon automatikusan az állami támogatás.

– Lázár János szerint olyan egyházaknak is ott a helyük a kiemeltek között, amelyek az „elmúlt húsz évben komoly társadalmi támogatást tudtak szerezni”.

– Árulkodó szöveg. A Hit Gyülekezetének ilyen megerősödését pont a régi, liberális törvény tette lehetővé. Ha az Országgyűlés 1990-ben olyan jogszabályt fogadott volna el, amelyet most a Hit Gyülekezete is üdvözölt, nem lennének olyan helyzetben, mint jelenleg. Önnön szabadságunk jellemzője, hogy ki tudunk-e állni mások szabadságáért. Kíváncsi vagyok, előáll-e azzal bárki is, hogy az ő szabadságuk más, valóban egyházként működő közösségeket is megillessen.

– Mostanáig virágoztak a „bizniszegyházak”. Volt olyan autókereskedés, amelyik kegytárgynak minősített alkatrészeket, mások öregek otthonát, megint mások állatmenhelyet üzemeltettek egyház gyanánt.

– Nem vitás, lehettek visszaélések, de most a fürdővízzel a gyereket is kiöntik. Megjegyzem, az elmúlt húsz évben egyetlen vallási közösséget sem fogtak perbe azért, mert visszaélt egyházi státusával. Pedig a törvény alapján az államnak lett volna lehetősége a beavatkozásra. Pusztán azért, mert egy futballistát bundavád ér, nem szokták megszüntetni a bajnokságot. Mindez csupán ürügy a felekezeti szféra radikális átrendezésére. Ráadásul a történelmi egyházak sem mentesek ab ovo a pénzügyi vagy egyéb visszaélések lehetőségétől.

– Mit jelent az a törvényi mondat, hogy „az állam közösségi célok érdekében együttműködik az egyházakkal”?

– A szöveg leszögezi: csak a törvényben meghatározott tizennégy felekezet használhatja az egyház kifejezést, az állam velük kíván együttműködni, a többiekkel nem. Az idézett mondat egyébként szó szerint az alaptörvényben is szerepel. A „közösségi cél” olyan általános, semmitmondó megfogalmazás, mint például „a társadalom felemelkedése”. A politika tág teret ad önmagának a kifejezés értelmezésére, amivel arra utal, hogy a hatalom meghatározó társadalomformáló tényezőknek tekinti az általa kiemelt egyházakat.

– Amit forintosít is. A törvénybe került felekezetek 2011-ben 28,5 milliárd forintot, az előző évhez képest plusz húszmilliárdot kapnak. És az új jogszabály szerint még csak elszámolniuk sem kell vele, az ÁSZ nem ellenőrizheti őket. Ráadásul Semjén Zsolt 5,3 milliárddal megtoldotta a katolikus egyháznak fizetett állami járadékot.

– Nem hiszem, hogy ez a legoptimálisabb eszköz a kedvenc egyházak kiemelésére. A módszer hosszú távon akár kontraproduktív is lehet: ha a hívő azt látja, dől a pénz az egyházi intézményekbe, óhatatlanul lazítja saját támogatását, így kötődését is. Arról nem is beszélve, hogy amikor a hatalom kiemelt érdeklődésben részesített egy egyházat, az mindig hatott annak missziójára is. Most is nyilvánvaló, hogy a politika a támogatásért ellentételezést vár. Talán azt, hogy ha nem is direkt módon, de ezek az egyházak legitimálják a kurzust. Kár lenne homokba dugni a fejünket: az elmúlt időszakban a történelemi egyházak a jobboldal, pontosabban a Fidesz szavazóbázisát, politikai hátterét jelentették.

– Jakab Attila egyháztörténész szerint a most zajló „politikai elitváltás és gazdasági polgárháború tétje az erőviszonyok átrendezése, a társadalom hosszú távú totális ellenőrzése”. Ehhez nagy bartermegállapodás született: az állam pénzt ad a privilegizált egyházaknak, amelyek cserébe tompítják a társadalmi feszültségeket.

– Nagyjából helytálló a diagnózis. És a kormány tulajdonképpen azt sem rejti véka alá, hogy be akarja betonozni ezt a rendszert.

– A törvény elfogadása is megér egy misét. Orbán a KDNP-t kérte föl a törvény kidolgozására. Aztán az utolsó pillanatban kidobták Semjénék koncepcióját, és teljesen más alapokon álló jogszabályt fogadott el az Országgyűlés.

– Tanulságos. Jelzi, hogy a nagyobbik kormánypárt nem tekinti igazi partnerének a KDNP-t, az csupán bokréta a Fidesz kalapján. Annak pedig, hogy az utolsó pillanatban gyökeresen új koncepció vihető a Házba, és csont nélkül elfogadtatható, erős üzenete van: amit a frakcióvezetés a kormánypárti képviselők elé tesz, azt megszavazzák. Ráadásul a kormányzat egy éven át azt hirdette, hogy az új törvény az egyházakkal történő egyeztetés keretében születik majd. Lehet, hogy néhány vezetőt megkérdeztek, de hogy széles körű társadalmi vita nem volt, az biztos. Elképzelhető, hogy a későbbi sarkalatos törvények esetében is több hónapot végigvitatkozunk, aztán megjelenik Lázár János, hogy vasárnap sikerült elolvasnia a tervezetet, és ehhez képest hétfőn teljesen mással áll elő. És egyelőre nem tudni, hogy a kormány az egyházügyi törvényben megbúvó eszközkészletet mire használja majd. Lehet, hogy legyintenek egyet, és gesztusként bevesznek további kisegyházakat, de lehet ebből akár diszkrimináció is.