A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) a jelenlegi formájában elfogadhatatlannak tartja a megváltozott munkaképességűek ellátásairól szóló törvényjavaslatot.
Több százezer egészségkárosodott ember elszegényedését, teljes anyagi ellehetetlenülését okozhatja a rokkantakat érintő kormányzati törvényjavaslat, ha azt a jelenlegi formájában fogadja el az Országgyűlés – mondta el
a MEOSZ elnöke a 168 Óra.hu-nak.
Hegedüs Lajos bízik abban, hogy a kormánypártok figyelembe fogják venni a szövetség módosító javaslatait.
A kormány a korábbi, biztosítási időn és járulékbefizetésen alapuló kiszámítható rokkantsági nyugdíjrendszert egy bizonytalan, garanciák nélküli, sok esetben
megalázóan alacsony összegű ellátásokból álló rendszerre cseréli fel, miközben a törvényjavaslat nem segíti a megváltozott munkaképességűek rehabilitációját, hanem bünteti azokat, akik dolgozni akarnak – tette hozzá az elnök. A MEOSZ elfogadhatatlannak tartja a törvényjavaslatot, ezért még a múlt héten megküldte a módosításra vonatkozó javaslatait a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak, és hétfőn két parlamenti bizottság előtt is ismertette azokat.
A rehabilitációs ellátás tervezett összege 27.600 és 46 ezer forint között lesz, szemben a mostani átlagos 70 ezer forinttal. Az ellátást keresőtevékenység esetén azonban megszüntetné a kormány. Így azoknak, akik az állapotuk miatt csak a többnyire alacsony keresetet biztosító részmunkaidős munkavégzésre képesek, vagy csak ilyen állást kapnak, veszélybe kerülne a mindennapi megélhetésük. Ebben az esetben a rendszer tulajdonképpen büntetné a megváltozott munkaképességűek többségét, akik nem tudnak teljes munkaidős állást vállalni. A rendkívül alacsony összegű rehabilitációs ellátás nem fedezné az egészségkárosodásból származó többletköltségeket, ahogy az álláskeresés és az azzal járó utazás költségeit sem.
A MEOSZ ezért azt javasolja a kormánynak, hogy – ha már mindenáron
a legkiszolgáltatottabbakon akar spórolni – a rehabilitációs ellátást csak kilencven napot meghaladó keresőtevékenység esetén (ez jelenleg az általánosan kikötött próbaidő) vonja meg, és azt is csak akkor, ha az ellátás és a keresőtevékenységből származó jövedelem együttes összege meghaladja a mindenkori minimálbért. A javaslat tartalmazza azt is, hogy ebben az esetben se szüntessék meg az ellátást, csupán szüneteltessék azt, mert így az érintett a munkaviszony esetleges későbbi megszűnése esetén sem maradna ellátás nélkül. A jelenlegi tervezet ugyanis bármely keresőtevékenység esetén véglegesen megszüntetné az ellátást. A MEOSZ ezen kívül javasolja, hogy a rehabilitációs ellátás felső összeghatárát emeljék fel legalább a közfoglalkoztatási bér szintjére, azaz 46 ezer forint helyett 57 ezer forint legyen.
A tervezett rokkantsági ellátás összege szintén rendkívül alacsony lenne, 27.600 és 138 ezer forint között mozogna,
a rokkantsági nyugdíj átlagos összege a jelenlegi 70 ezer forintról 41 ezerre csökkenne. A legtöbb, most még III. csoportba sorolt rokkant, a tervezet szerint ugyanis legfeljebb ekkora összegű ellátásra számíthat, a 138 ezer forintos összeget csak a legsúlyosabb egészségkárosodottak kapnák meg. A rokkantsági ellátásban részesülőknek a keresőtevékenység mellett is járna az ellátás, de csak addig, amíg három egymást követő havi keresetük átlaga meg nem haladja a minimálbér 150 százalékát. A MEOSZ szerint a jövedelemkorlát nem segíti az önrehabilitációt, hanem a passzív ellátás igénybevételére és a feketefoglalkoztatásra ösztönöz. Bünteti azokat például, akik elvégeznek egy három hónapos idénymunkát, vagy egy rövidebb időszakban helyettesítő tanárként dolgoznak, emiatt ugyanis végérvényesen elveszíthetik a rokkantsági ellátásukat- mondta el az elnök.

A MEOSZ arra kéri a kormányt, hogy törölje el a jövedelemkorlátot, vagy a minimálbér 150 százalékáról emelje fel 230 százalékra. Ez lenne ugyanis az az összeghatár, ami a 41 ezer forintra csökkenő átlagos ellátással kiegészítve lehetővé tenné egy megváltozott munkaképességű, rokkant ember számára is, hogy elérje az átlagjövedelmet, amitől megfosztani egyébként senkit nem lehet.
Hegedüs szerint a megváltozott munkaképességűek lennének a legboldogabbak, ha munkahelyek tízezrei várná őket, de sajnos nem így van. A legaggasztóbb kérdés továbbra is az, hogy
hol fognak dolgozni a drasztikusan lecsökkentett összegű ellátásban részesülő megváltozott munkaképességűek. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint jelenleg több mint 500 ezer regisztrált álláskereső van, köztük mintegy 31 ezer megváltozott munkaképességű ember keres magának munkát sikertelenül.
A 2008-ban beindított rehabilitációs rendszer sem nevezhető sikeresnek: a 25 ezer rehabilitációs járadékosból mindössze 12 ezer főt foglalkoztatnak ezen rendszer keretein belül, annak ellenére, hogy a rehabilitálandó munkavállalók teljes bérköltségét állja a Társadalmi Megújulás Operatív Program – tette hozzá az elnök.
A gazdasági előrejelzések szerint jövőre a munkaadók nem terveznek létszámbővítést, a közmunkaprogramokról pedig továbbra sem sokat tudni. Az eddigi információk szerint a kormány a közfoglalkoztatásban résztvevőknek főként olyan nehéz fizikai munkákat fog ajánlani, mint a különböző árvízvédelmi építkezések, az erdőtakarítás vagy a stadionépítés, a rokkantak azonban ezeket a munkákat nem képesek elvégezni.
Hegedüs Lajos hozzátette még: a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) adatai egyáltalán nem támasztják alá azt a sokat hangoztatott állítást, miszerint tömeges visszaélések lennének a rokkantnyugdíjjal kapcsolatban. Általános szabály szerint
a rokkantnyugdíjasokat három évente felülvizsgálják, sokaknak ennél gyakrabban kell megjelenniük a bizottságok előtt.
A hivatal 2010-ben 93 ezer esedékes vizsgálatot (felülvizsgálatot) végzett el, és az orvosszakértői bizottságok csupán az esetek 1,7 százalékában (1600 eset) állapították meg, hogy az érintett egészségkárosodása kevesebb, mint 40 százalék, ezért a továbbiakban már nem jogosult az addigi ellátására, már nem minősül megváltozott munkaképességűnek. Ezekben az esetekben sem arról van azonban szó, hogy az érintettek csaltak volna, csupán a szakértők szerint változott az egészségkárosodásuk mértéke.
Semmilyen olyan adat nem lelhető fel, amelyből meg lehetne tudni, hogy hány korábbi rokkantsági nyugdíjasról derült ki, hogy valójában egészséges, de a fentiek alapján kijelenthető: ha vannak is ilyenek, a számuk elenyésző, és a rendszeres felülvizsgálatok eredményeként kiszűrődnek.
HozzászólásokÖsszesen: 5 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Remélem azok a rokkantnyugdíjasok akik a Fideszre szavaztak most jól érzik magukat.
Nem csodálkozom.
Fölöslegesek a nyuggerek, hajléktalanok, rokkantak és akiket nagyszerü, emberséges, okos kormányunk annak tart.
Bövül a lista, ahogy a szegénység szaporodik.
oszt jónapot.;-{
Felháborító és vérlűázító az amit a komány tervez, egy olyan társadalmi réteg ellen, akiknek az érdekérvényesítési ereje a leg gyengébb! Mit is tehet a rokkant ha sérelmek érik a kormány részéről?!
Tüntet ? ugyan kit érdekel, hiszen a jelenlegi kormány szerint semilyen értéket nem képvisel ez a réteg! ráadásúl baromi nehéz a rokkantakat kivinni az utcára egy tüntés ereéjig! lévén rokkantak, azaz kerekesszékben ülnek, gyengén látok, értelmi sérültek stb, ez által nagyon nehezen mobilizálhatók!
tapasztalataim szeerint az eddig meghirdetett rokkantak által szervezett tüntetéseken is max 10-50 fő jelent meg és annak egy része is kisgyerekes anyuka volt (ez az akadálymentességről szóló tüntetéseknél volt így ) .
Tehát a rokkantakkal/sérültekkel a jelenlegi kormány azt tesz amit akar, és amit most tenni készűl, az nem más mint egy modernkori 21. századi Taigetosz, bár lássuk be, ha igaz az ókori Spártai legenda, mely szerint az életképtelen csecsemőket levetették a hegyről, akkor az még mindig "humánusabb" eljárás volt, mert legalább nem szenvedett sokáig a delikvens, nem lett megalázva, nem volt kiszolgáltatva a társadalom és a politika kénye kedvének! és nem lett hosszú és kínos éhhalálra ítélve, vagy arra, hogy hajléktalanná váljon, jobb esetben pedig egy bentlakásos intézetben keljen tengődnie, hanem gyorsan vége lett szenvedéseinek!
de nézzük meg mit is tervez a jelnlegi fasisztoid kormányunk!
aki csak a III. kategóriában lévő "sérült" azt visszakényszerítené a munka világába, és addig is amíg ez nem sikerül adig is - "a rehabilitációs ellátás tervezett összege 27.600 és 46 ezer forint között lesz, szemben a mostani átlagos 70 ezer forinttal. Az ellátást keresőtevékenység esetén azonban megszüntetné a kormány."
nos én magam is mozgáskorlátozott vagyok I. csoport 100%-os, immáron 20 éve, és sokat tudnék mesélni arról, mekkora esélyel indul neki bármelyik sorstársam a munkakeresésnek! szinte a 0-val egyenlőek az esélyeink! még akkor is ha mondjuk felsőfokú végzettségünk van, bár ez a sorstársak igen kevés hányadára jellemző! szóval nagyon kevés az esély, és lássuk be a betölthető szabad helyek száma sem túl sok!
ráadásúl a mgyar társadalomnak valami torz képe van, amikor a fogyatékosok munkájáról beszélünk- kosárfonáés, masször, gomb válogatás, szönyegfonás, batikolás, boriték ragasztás, és sok hasonló kreatív munka, miközben ennél sokkal többre is képes a fogyatékosok nagy %-a , csak épp a munakadó nyűgöt lát a megváltozott munakvállalóban!
először is kéne legyen akadálymentes munkahely, ja de legfőképp akadálymentes tömegközlekedés és város! mert el kéne jutni a munkába, és nem minden rokkantnak van kocsija, és nem minden rokkant tud busszal és villamossal közlekedni, aztán kéne hogy akadálymentes legyen a munkahely, mi több még mellékhelységek is kellenének! macer átépíteni , kialakítani, igaz közintétménynél elve kötelező lenne!
igaz lehetne sok sok munkát otthonról is azaz távmunkában végezni, de sjana a magyar cégek és vezetőségük nagy többsége valamiért nem preferálja ezt a munkavizsonyt, pedig sok pénzt lehet vele spórolni ráadásúl nyugateurópában és az usában a munkavállalók kb 35% -a távmunkás és otthonról dolgozik!
aztán a másik baj, hogy a közhiedlemmel/vagy közgondolkozással ellentétben aki sérült , az nem feltétlenű hűlye is egyben! kvázi sokféle munkát képes lenne ellátni, már ha hagynák és volna készség az ilyen munkavállók fogadására!
ami ennél borzasztóbb, hogy az állam még büntetni is akarja azt aki fogyatékosként dolgozna, azzal, hogy elveszi tőle a "rokkantnyugdíjat/rokkantjáradékot" ahelyett, hogy azt mondaná, ok, ha dolgozol semmi gond, megkapod a nyugdíjat/járadékot és a béred és járadékod összevonva adózik 16%-os szja val!
ugyanis lássuk be havi 21-46 e Ft ből nehéz megélni, lakást fentartani, ráadásúl a foogyatékossággal sajna sok sok + kiadás is jár, ami az egészségeseknél nincs!
az a szomorú, hogy a jelenlegi kormány igencsak fasiszta nézeteket vall! vagy inkább nevezzük nácinak, ahol is másság büntetéssel jár!
a legrosszabb az egészben, hogy a fogyatékosokellen hangolja a közhangulatot, azt sugalva, hogy a fogyatékosok/sérültek/rokkantak hazug, tolvaj a társadalom nyakán élősködők! ami persze nem igaz!
ugyanis aki rokkantnyugdíjas, az csak úgy válhatott azzá, hogy x évig (régebben 8 év , mostanság minimum 11 év igazolt munkaviszonmy kell) dolgozott, munkaviszonya volt és fizette a járulékokat! és ezek alapján állapították meg neki a rokkanytnyugdíj mértékét!
aki nem dolgozott soha mielőtt rokkantá vált volna , az eddig csak rokkantsági járadékot (segélyt) kap, aminek a mértéke igen alacsony valahol a 28 e ft nál van /hó!
tehát a rokkantnyugdíjas igenis megdolgozott azért, hogy nyugdíj szerű ellátásban részesüljön!
ráadásúl kimerem jelenteni, hogy mi azaz a fogyatékosok/rokkantak, igenis nagyon szívessen dolgozunk/dolgoznánk! mert lehet sokan azt hiszik kimondottan klasz dolog egész nap semmit se csinálni, de tévednek!
borzasztó dolog, úgy élni, hogy az ember tétlenségre van utalva, részben mert az megöli a lelket, főleg ha előtte dolgozott az ember, ráadásúl ha családban él, akkor meg pláne szar dolog, ha még csak hozzá se tud járulni rendessen a családi kasszához, mert úgy érzi hogy feleslges és here, mi több kerékkötője a család előbre jutásának!
ez aztán igazán lélekölő dolog!
sok olyan sorstársat ismertem, akik ebbe betegedtek bele, etől lettek súlyos depressziósok, emiatt ment tönkre a házasságuk stb!
szóval súlyosan téves felfogás az, hogy a fogyatékos/sérült ember direkt örül annak, hogy hogy csak várnia kell a postást! prsze biztos vannak kivételek, de nem ez a jellemző!
tehát amit most a fasiszta orbán kormány lépni akar fogyatékos és sérült ügyben az nemhogy elszomorító, de egyenessen vérlázító is!
nem elég, hogy már így is egyre nehezebb helyzetben vannak a sérült/fogyatékos emberek, most még azt a keveset is elveszik tőlük, amit eddig kaptak, így aztán egzisztenciálissan is végképp a nyomorba döntik nagy többségünket!
már eddig is nehéz volt életben maradni, fizetni a számlákat, de ezek után!?
hány sérült/fogyatékos fog majd az utcára kerülni, éhezni, fázni, meert majd nem bírja kifizetni lakása rezsijét, nem bír kaját venni!
én 20 éve vagyok rokkant, első körben 100%-os I. csoportba kerültem, és a rokkantnyugdíjam még a minimál bér összegét sem éri el, de ettől függetlenűl 2 gyerket kelett eltartanom, felnevelni, igaz mostanmra már csak 1-et, mert a nagyobik már önálló, közben rezsit fizetni, és élni ! és mindezt jóval kevesebből, mint a minimál bér, és ha nem dolgoznék , akkor mára már éhen is halltunk volna, elvesztettük volna a fedelet a fejünk felől!
de úgy tűnik a jelenlegi kormányunk ezt akarja elérni!
akkor ennél már a Taigetosz is jobb volna, az legalább gyors és szenvedés mentes
és én még szerencsés vagyok, mert 16 évesen már bejelentett a munkakönyvben is bejegyzett munkahelyem volt, így összejött az ép szükséges munkaviszony a rokkantnyugdíjhoz tehát megdolgoztam ezért az ellátásért és mint írtam 20 év után sem éri el a rokkantnyugdíjam a minimálbért! lévén a munkaviszonoymnak megfelelő időarányosan lett megállapítva a rokkant nyugdíjam és most ezt is sajnálja tőlem/tőlünk ez a fasisztoid kormány!
és tegyük hozzá még, hogy én is azt mondom,ha van aki csaló, az legyen kiszűrve, de mint a cikből is kiderűl, ilyenről nem nagyon van hír!
de nem is értem, miért lepődünk meg mind azon, amit a fasisztoid orbán kormány művel, hiszen a "nagy társadalmi konzultáció" kormánya sunyi módon vette el példáúl a fogyatékosoknak járó gépjármű adókedvezményt is, ugyanis azzal hogy módosították a gépjármű adó törvényt és nem súly, hanem mostantól teljesítmény adónak hívják , egy füst alatt sunyi módon, anélkül hogy bárkit is megkérdeztek volna, vagy szóltak volna előre az érintett érdekképviseletnek, mit is terveznek, simán kiírták a fogyatékosoknak/mozgássérülteknek szóló adómentességet, ami lássuk be költségvetési szempontból talán pár 10 millió Ft + bevétel lehet!
Úgy sejtem, hogy a "bodzás" szavazók, akiknél az ovis is rokkantnyugdíjas valahogy megússzák majd ezt.
Min. 10% szavazót vesztenének velük.
A szolgálati idő és az életkor nem számít, csak a rokkantság mértéke? Egy 55 vagy 60 évesnek milyen munkahely van, és miből fog megélni? Pedig egész életében fizette a nyugdíjjárulékot...