Elszakadt a cérna: Budapestre gyalogolnak - Az edelényi munkás és MSZP-s aktivista, Komjáthi Imre a megszorításokat, a miskolci munkanélküli az embertelenséget kéri számon a kormányon.
Munkát, kenyeret! jelszóval éhségmenetet szerveznek Borsod-Abaúj-Zemplén megyei polgármesterek, magánszemélyek, kezdeményezésüket az MSZP is támogatja. A menet Miskolcról, az ITC parkolójából február 6-án, 9 órakor indul, és terveik szerint 13-án érnek gyalogosan Budapestre, a Kossuth térre, a parlament tavaszi ülésszakának nyitónapjára. Céljuk, hogy felhívják a kormány figyelmét a régióban élők kilátástalan helyzetére - írta az
Észak Online.
A kezdeményezést azért támogatja az MSZP, mert – mint azt Gúr Nándor országgyűlési képviselő, a párt megyei elnöke a szervezőkkel közösen megtartott miskolci tájékoztatóján elmondta – a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben
ma már robbanásközeli állapotba jutott a feszültség a munkanélküliség, az ebből fakadó nyomor, illetve az alacsony jövedelműeket sújtó kormányzati intézkedések miatt. Mint mondta, az Orbán-kormánynak a kiskeresetű, szegény emberek nem jelentenek semmit, nemhogy támogatnák őket, még el is vesznek tőlük. Emlékeztett arra, hogy az alacsony jövedelműek a minimálbér megemelésével jó esetben is csak ugyanazt a pénzt kapják meg, mint tavaly, hiszen január 1-jével megszüntették az őket segítő adójóváírást. Ezek az emberek azok – mutatott rá –, akik, ellentétben például a kormánytagokkal, nem tudják igénybe venni a gyermekenként nekik is járó nettó 33 ezer forintos adókedvezményt: nincs akkora keresetük, amiből annyit adóznának, hogy az adóalapból ezt az összeget le lehessen vonni. Ők azok, akiket a legjobban sújt a szegények adója, az európai és világviszonylatban is legmagasabb szintre emelt áfa, ők azok, akik az ebből fakadó összes áremelkedést a leginkább megérzik. Megítélése szerint a térségben élő emberek jelentős része nyomorog. De nemcsak itt, az egész országban is nagy a baj: míg a kormányváltás előtt, a válság kellős közepén,
2009-ben 2,7 millió ember élt a létminimum alatt Magyarországon, addig ők ma már közel 4 millióan vannak. Hangsúlyozta: a menet szervezői, a résztvevők, azok, akik hétfőn elindulnak a majd' 200 kilométeres gyalogútra, „csupán futárai annak a több tízezer Borsod-Abaúj-Zemplén megyei embernek, akik megélhetési gondokkal küzdenek".
Az egyik szervezőnek, az edelényi Komjáthi Imrének van ugyan munkája, ám az Orbán-kormány adópolitikája őt is, a családját is, ismerőseit, barátait is érzékenyen érintette. „Nem ezt ígérték. Elvették a hitünket, elvették az önbecsülésünket. Pedig minden eszközük meg lenne a változtatásra. Azért megyünk a parlament elé, hogy borsodi módra belekiabáljuk a kormány fülébe: változtassatok, különben bele fogunk dögleni" – mondta.
A miskolci Tóth Imre évtizedekig dolgozott olvasztárként a miskolci kohászatban, most munkanélküli. Nemrégiben
egy közeli barátja lett öngyilkos a nyomor miatt, két gyereket hagyott árván. Mint mondta, ő munkanélküli, nem pedig tolvaj, s elvárja, hogy a kormány ekként is kezelje őt. Elmondása szerint a Fidesz becsapta őt és sorstársait, sőt, a magán-nyugdíjpénztárak államosításával meg is lopta őket. Kijelentette, jó lenne, ha a kormány végre megértené, nem az emberek vannak a kormányért, hanem a kormány az emberekért.
Takács László, Alsógagy polgármestere azt mondta, a napokban 50 ezer forintot osztott szét saját pénzéből a falu rászorulói között, mert az emberek egyszerűen nem tudtak gyógyszert venni a 22.800 forintos segélyükből. Ebből az összegből a polgármester szerint maximum „éhen lehet dögleni". Szerinte remény sincs arra, hogy javulni fog a helyzet, ezért szervezik az éhségmenetet. Takács László Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című költeményének záró sorait ajánlotta a kormány figyelmébe: „Habár fölűl a gálya, / S alúl a víznek árja, / Azért a víz az úr!"
Füzesséri József, Szikszó polgármestere szerint
botrányos, hogy a XXI. század Magyarországán nyomorról és éhező emberek tízezreiről kell beszélni. Szerinte minden kormánynak az eszébe kell vésnie, hogy az emberek elsősorban dolgozni akarnak, nem pedig segélyért könyörögni. Ők maguk helyi szinten mindent megtesznek az új munkahelyek létrehozása érdekében (az ország egyik legnagyobb egybefüggő ipari területét hozták létre), de ebben a munkában szükség van a kormányzat támogatására, segítségére is. Keserűen megállapította, hogy az elmúlt másfél évben a kormány befektetési és kereskedelemfejlesztési ügynökségeként tevékenykedő ITD Hungary, illetve az ITDH feladatát átvevő Nemzeti Külgazdasági Hivatal egyetlenegy érdeklődő befektetőt sem vitt a szikszói ipari parkba.
Nyakó István országgyűlési képviselő a programot ismertetve elmondta: a menet február 6-án indul Miskolcról. Találkozó 9 órakor, az ITC-székház előtt. Hétnapi gyaloglás után – a tervek szerint – február 13-án érkeznek meg Budapestre, a „köztársaság utáni rendszer első parlamenti ülésnapjára" - írta az Észak Online.
HozzászólásokÖsszesen: 16 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Tisztelt Kormány!
A felsikoltás jogán közöljük Önökkel, hogy éhhalálra ítéltek bennünket. Javaslom az egyszerűbb megoldásként azt, hogy inkább lőjenek le bennünket, mert 22.200.-Ft segélyből nem lehet megélni, tisztességes munkára, életre már nincs remény. Tömegsírunkat közmunkával alakítsák ki, és lőszer-takarékosságból 3-4 főt egymás mögé állítva lőjenek le.
A projekt önkéntesen szerveződjön, elkerülve a sok sikertelen öngyilkosságot, a hosszú ideig tartó éhhalál, illetve kínhalált.
Tisztelettel: Kállai József
Ugyan megfogadtam, hogy kreténekkel nem foglalkozom, most az egyszer mégis megteszem.
Gatinho, a gyerekeid, a családod és te magad tapasztald meg, milyen lehet "szocinak" lenni azon a tájon. Lelketlen, minden emberi vonást nélkülöző személyed nem emeli a haza fényét, hozzád képest egy bánya, maga a kivilágított alcsúti "akadémia."
Akkora paraszt vagy, hogy két futballpályányi sakktáblára sem férnél fel gyalognak.
Te a szelektív hulladékgyűjtőben is külön konténert kapnál, annyira veszélyes vagy az emberiségre. A szennyvízcsatornákban patkányvész törne ki, ha valaki lehúzna a klotyón.
Nem folytatom tovább, ahol megszólalsz, ott latrina szag van, de annyira, hogy még szarni is undorodik az ember.
Gatinho meglátszik hogy mennyire primitiv ember vagy ,aki az embertársainak ilyet kiván az egy rohadt GÖRÉNY,nem hiszem hogy nemveszed észre hogy mifolyik itt az országban vagy annyira elvagy szállva a fidesztöl néz körül itt a malév csödje 66-évig üzemelö repülö tér amit minden kormány megudott menteni jön a BKV -csöd .Gondolom megkaptad a januári fizetésedet csak ugylátszik ner ért el a tudatodig hogy kevesebbet kaptál. Rákellene ébredned hogy nemjo felé mennek a dolgok. Elöbb utobb változás lesz és ha csak egy kicsit is jobban megy az embereknek,akkor azt azoknak köszönheted akiket átkoztál hogy faggyanak meg TOVÁBBÁ EGY IQ VIZSGÁLAT NEM ÁRTANA
szörnyűség,hogy idáig jutottunk,jöjjenek,kellenek a menetek,a tüntetések,csak sajnos a kormány nem fog segíteni,eddig is csak taszított ,le a mélybe,borzasztó, hogy emberek feladják a küzdelmet,nem jönnek velünk az "úton" tovább,élni kell,és elérni hogy újból emberi módon élhessünk,sorolhatnánk a véleményünket tovább,de ez már annyira nyilvánvaló hogy a teljes éhhalál pusztulás vár mindenkire,persze csak ha feladjuk.a kormány egészen eltérő gondolatmenetben menetel...mások ,egészen mások az anyagi alapok,pofátlanság amit elvárnak a szegényektől,..47.500 forintból éljenek meg,mondják a súlyos milliárdokkal dőzsölök....
"Gatinho
2012-02-03 15:27:53 #13
Remélem a sok szoci megfagy útközben! Szemforgató, álszent, hazug banda!"
Tudod ez a szöveg bármely oldalról is jön, mély emberi alantasságra vall. Ha a fideszesekről írná valaki, vagy bármely más csoportról, ugyanez lenne a véleményem, és remélem sokaknak.
"Gatinho
2012-02-03 15:27:53 #13
Remélem a sok szoci megfagy útközben! Szemforgató, álszent, hazug banda!"
Önnek pedig az esze fagyott be.Igazi emberbaráti hozzászólás.Rengeteg segítőkészség és empátia szorult önbe.Valószínűleg átlép a bajba jutott embereken ,örüljünk ,hogy nem rúg bele.
Halló,Orbán hívők!Itt a Való Világ!A rinyálók,az agy mosottak! Tetszenek újra több százezren menni az utcára az Orbán kormány mellett?Polgári értékrend?Tessenek már felvilágosítani,hogy mik azok.Remélem, a szolidarítás szót kihagyják belőle.És szégyelljék magukat.
Orbán, Lázár, stb. dilettáns banda.Semmi más nem érdekli őket csak a saját zsebük. Ezért van Orbánnak és már Lázárnak is milliárdjai. Ja, hogy nem az Ő nevükön?
éhen és ez még csak a kezdet- majd amikor 1 kg kenyérért megy a közelharc a boltokban...
a következő a bkv lesz , ami összeomlik, aztán az egészségügy
Úgy bizony! Azok gazdagodtak meg, akik közel ültek a tűzhöz, és ma is azok gazdagodnak tovább, mint ha mi sem történne, akik közel ülnek a tűzhöz. páros lábbal kellene kirúgni a parlamentben ülő, hatalmával vissza élő, amúgy is szegényeket sarcoló kétharmadosokat, Orbánnal együtt, aki ellenzékben be sem tette a lábát a parlamentbe, illetve alig járt be, de a pénzt gondosan fel vette. Ahol dolgoztam, a rendszerválás kezdetén, egy műtrágyagyár gyáregysége, akkor, több mint kétszáz milliót ért, eladták mondhatni bagóért, harminc millióért. Néhány év múlva a dilettáns vevők, új tulajok, a földdel tették egyenlővé ezt a munkahelyet. Hát az ilyen, akkori bajok is közre játszanak abban, hogy ott vagyunk ahol vagyunk, az ötmillió koldus országát csinálják vezető politikusaink, ebből a jobb sorsot érdemlő országból.
Igen, volt egy eredeti privatizáció, azt is mondhatnánk, hogy erdeti tőkefelhalmozás: annak jutott több,aki közelebb volt a tűzhöz, pl. valamely cég vezetője volt. Azt nem mondanám, hogy csak az nem lopott, aki nem fért hozzá, de biztos voltak sumák dolgok. Ráadásul az akkori könyv szerinti étékek messze forgalmi-piaci érték alatt voltak. Szóval összetett a dolog.
Mindenesetre, az un. tömeg, nép, emberek, polgárok azt sem tudták, mi folyik.Arról nem is beszélve, hogy egész jó felmondási pénzeket fizettek, + munkanélküli segélyt. Sokan nemscak pihentek, jól jött a pénz, a szabadság egy kis vállalkozás beindítására, a milliók reményében.
Már csak egy jókora, mindenkire kiterjedő vagyon vizsgálat tudná kibogozni a szálakat, ha tudná egyáltalán. na meg volt ugye a kárpótlás is.
sutbaone!
Az, hogy az energiaszolgáltatók, bankok, ázsiaiak elvittek mindent, az legalább olyan merész kijelentés, mintha azt mondanád, hogy mindenért a biciklisek a hibásak. Igen, a segélyeket meg kéne keresni, csak úgy, mint a közigazgatás, állami bürokrácia, politikusok eltartását, sorolhatnánk. Mindegyik kell, csak mire és milyen mértékben. Mit tesz pl. a fekete, szürke gazdaság? Ugye nem ad számlát, ha csak teheti, a lakosság meg örül, hogy kicsit kevesebb a fizetni való.
Nem az a baj kedves sutbaone,hogy jobboldali kormány van,hanem az hogy azt is szétverték ami jó volt.Ezzel az adókiirással rengeteg ember lett kevesebb a bére.Pl.az én lányom 6 ezer kapott kevesebb fizetést és 1100 Ft jóváirást kapott.Két gyermeke van az egyik fogyatékos,nem mindegy miből élnek az emberek.
Nem kellett nagy ész ahhoz , hogy valaki megjósolja ez következik.A jobboldali rendszerváltók tönkretették az országot és következik a végkifejletek előjátékai.Az "éhséglázadások", "éhségmenetek", "etnikai-antiszemita gyűlölködésü incidensek" , zavargások stb.Amit a baloldali kommunista Rákosi, és Kádár rendszere -pedig szoros megszállás alatt nyőgve- felépitett, megszerzett, fejlesztett stb. a magyar nép számára azt a jobboldali rendszerváltók elherdálták, kifosztották stb. és a néptől elvették saját politikai osztályuk számára.A munkahely biztonságától megfosztották a népet, amely most éhezik és nélkülözik de a meggazdagodott burzsoázia a rendszerváltással szerzett vagyonát nem adja önként.Az előidézett adósság megfizethetetlen és a következő generáció is adósságcsapdába került pedig még nem is tud róla. Most volt egy riport a tv-ben Ormosbányáról ahol a jelenlegi fiatal polgármester elmondta, hogy a szülein keresztül hallotta, hogy az előző szocialista rendszerben 4500 bányász három műszakban dolgozott megfeszitett ütemben, biztos kenyeret biztositva a lakosoknak.Most minden gazos semmi sincs a bánya bezárt valamiért.
A JOBBOLDALI KORMÁNYOK,DE FŐLEG A FIDESZESEK(KEVÉS KIVÉTELLEL),SZÁMTALANSZOR BIZONYITOTTÁK,MIRE IS TARTJÁK A PANEL LAKÓKAT,NYUGDÍJASOKAT,SZEGÉNYEKET,MUNKANÉLKÜLIEKET.
RÁADÁSUL BÓVLIK,GAZDASÁGILAG KONTÁROK.TŐLÜK SEMMI JÓRA NEM SZÁMITHATUNK.
Ha odaérnek nem vágnák pofán is? Meg ezt a sutbaprimitívet is.
Szerinted mit csináljanak???
Nagyon okos vagy. Tényleg jobb oldali kormány van, és ezek az emberek nem azért adták anno oda a szavazataikat, hogy lecsökkentsék a munkanélküli ellátást 90 napra, és az utána járó segélyt 28500-ról 22800 forintra.
Na ez pont elég már arra, hogy éhen haljanak, meg esetleg ezt megelőzve öngyilkosságba meneküljenek.
Hol vannak a beígért munkahelyek???
Érettségizett miniszterrel hova fejlődünk???
Most vesztett a FIDESZ minimum 500 eer szavazót. Helyettük majd importál?
Szégyen és gyalázat, amit a szociális védőhálóval művelnek. De nem lesznek megszorítások...
És ehhez a megvásárolt szakszervezetek is csak asszisztálnak. Na meg a megélhetési jogvédők???
Esetleg az Európai Unió???