Önvédelem a neonácik ellen
Holokauszttagadók
Magyarországgal együtt most már a tucatot is meghaladja azoknak az európai országoknak a száma, amelyekben büntethetővé nyilvánították a holokauszttagadást. De direkt módon egyedül Izrael állam vonatkozó törvénye utal a zsidóság kiirtására. Mindenütt másutt a genocídium (=népirtás) tagadása, relativizálása vagy minimalizálása, továbbá a gyűlöletbeszéd, a rasszista, idegengyűlölő stb. jelképek használata, végül – a legáltalánosabb megközelítésben – minden, az emberiesség ellen elkövetett bűntény utólagos igazolása, helyeslése esik törvényi tilalom alá. A holokauszt után bő negyven évnek kellett eltelnie az első, hol börtönbüntetést, hol (csak) pénzbüntetést ígérő törvények elfogadásáig. ACZÉL ENDRE írása.
Volt a nürnbergi per, ahol a náci főbűnösöket halálra ítélték és kivégezték. Ezzel egy időben, sőt ezt megelőzően törvényt ültek a nácik által korábban megszállt országokban – így Magyarországon is – a zsidóirtásban közvetlenül részes emberek fölött. Másfél évtizeddel később Adolf Eichmann jeruzsálemi pere soha nem hallott részleteket tárt föl a holokausztról. Csaknem ugyanez mondható el az NSZK-beli Auschwitz-perről is. Mindezek ismeretében épelméjű embernek nemigen volt indíttatása arra, hogy kétségbe vonja a hitleri Sonderkommandók működését, a haláltáborokat, a gázkamrákat és egyáltalán: egy nép (népcsoport, vallási vagy éppenséggel „faji” közösség) iparszerű megsemmisítését, illetve annak kísérletét.
Történetünknek az a különös fűszere, hogy az ötvenes–hatvanas évek Európájában szélsőjobboldali, újnáci, rasszista mozgalmak nemigen léteztek, következésképp fel sem merült, hogy létezik egy sárkányfog, amelynek a vetése majd egy szép napon kikel. Olyannyira nem volt ez „téma”, hogy azok a szélsőbaloldali, olykor terrorista mozgalmak (Vörös Hadsereg Frakció az NSZK-ban, Vörös Brigádok Olaszországban), amelyek a hatvanas évek végétől kínos rendszerességgel hallattak magukról, egyáltalán nem foglalkoztak a holokauszttal.
Jobb híján azt kell mondanom: nemzedékváltásnak kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy az ilyen-olyan újnáci mozgalmak megjelenjenek a politika színpadán, és – merítve a búvópatakként funkcionáló antiszemita szellemi „forrásokból” – nyilvánosan kétségbe vonják azt, ami őelőttük szégyenletes evidenciának számított.
Ebből adódóan a holokauszttagadás elleni törvénykezés nem más, mint a nácizmus újjászületése, illetve a neonácizmus elleni önvédelem markáns formája. Ami azonban – tekintettel az elfogadott törvények általános megfogalmazásaira – nyilvánvaló összefüggésben van egy másik tünetegyüttessel, nevezetesen: a rasszizmus és az idegengyűlölet európai újjáéledésével. Paradoxonnak tűnik, de így van: a gyűlöletkeltés, gyűlöletbeszéd elleni törvényi fellépés védelmet nyújt minden nemzeti, vallási, faji kisebbségnek – nemcsak a zsidóságnak. Hanem például a mohamedánnak is, Nyugat-Európában.
Ám most ezzel nem kívánunk foglalkozni. Ha az ember végigtekint az internetes vitafórumok beírásain, jól érzékeli, mekkorára nőtt az a vírus, amelyet hajdanán kicsinynek hittünk. A „zsidó világ-összeesküvés” nyomaira lel az ember lépten-nyomon. Hatmillió európai zsidót nem is irtottak ki, a szám közönséges hamisítvány – állítják. És Auschwitzban „maximum” egymillió ember pusztult el, az is egészségügyi okokból. Gázkamrák nem is léteztek. Mindent azok találtak ki, akik „bizniszt” csinálnak maguknak a zsidók mondvacsinált szenvedéseiből.
Ez a hazugságok legprimitívebb formája. Jóval komplikáltabbak, szofisztikáltabbak az elterelő hadműveletek. Na jó... – így kezdődik a történet. De mi történt a 20. században más népekkel, amelyekről szó nem esik? Mi történt az örményekkel Törökországban vagy a tutszikkal Ruandában? Mi végre ez a „zsidó kivételezettség”?! Aztán mi a helyzet a szövetséges hatalmak második világháborús atrocitásaival? Mi Drezdával, ahol félmillió embert (valójában legfeljebb húszezret) pusztítottak el az angol–amerikai bombák; mi Hirosimával és Nagaszakival? Mi az Egyesült Államokban internált százezer japánnal?
Mi van a palesztinokkal, Izrael áldozataival? Nem kevésbé, sőt leginkább: „Sztálin több embert gyilkolt meg, mint Hitler!” Ki bünteti azokat, akik tagadják ezeket a bűnöket, ki citálja bíróság elé Sztálin „ukrajnai holokausztjának” (a Juscsenko-rezsim találmánya), a Baltikumban végrehajtott tömeges megtorlásoknak az áldozatait?
A kérdések jogosak, de semmi relevanciájuk nincs arra nézve, mi történt a zsidósággal a nácik kezén. Egyfelől egyik bűn nem menti a másikat; másfelől a holokauszttagadók a legkisebb mértékben sincsenek elfoglalva örményekkel, tutszikkal, lettekkel, észtekkel, ukránokkal, japánokkal, csak azért hozzák fel ezeknek a népcsoportoknak a szenvedéseit, hogy egyfajta „véralgebrába” merülve relativizálják a holokauszt egyediségét.
De a gondolkodásnak van egy egészen más iskolája is. Az az alaptézise, hogy a szólás szabadsága nemcsak a legalapvetőbb, hanem a leginkább védelmezendő egyetemes érték is, következésképp minden korlátozás, amely a holokauszttagadást sújtja, elvi értelemben elutasítandó. A magyar liberálisoktól az angolokon át az amerikaiakig szenvedélyes gondolkodók egész sora van amellett, hogy a holokauszttagadást nem rendőrségen és bíróságon kell „leküzdeni”, hanem az iskolában, az egyetemen és – nem utolsósorban – a médiában. Ezek az emberek irtóznak minden „poroszos” megoldástól, ami annyit jelent, hogy egy igazi liberálistól genetikusan idegen „a bizalom jó, az ellenőrzés még jobb” típusú rendszer.
A bizalom valóban jó. De nekem történetesen a személyes élettapasztalatom azt sugallja, hogy a holokauszttagadók racionális vitában egyáltalán nem győzhetők meg, és minden szabadsággal, amit egy liberális rendszer a számukra nyújt, visszaélnek. Akik a világ bonyolult dolgaira egyszerű válaszokat keresnek, tudatlanságuk, félműveltségük, hiszékenységük vagy félrevezetettségük után mindig eltalálnak „a zsidókhoz”. A holokauszttagadók zöme szimpla antiszemita, bigott idióta, aki sztaniolba öltöztetett érvekkel, puszta gyávaságból nem hajlandó bevallani, hogy neki egyetlen dologgal van baja – hogy tudniillik Hitler nem „fejezte be” a munkát, kénytelen volt életben hagyni a cselekvési rádiuszán kívül élő zsidók millióit.
Visszatérve végül a holokausztellenes törvénykezéshez. Mindösszesen két olyan ország van, amelyik – történelmi okoknál fogva – egyformán ítélte büntetendőnek a holokauszt és a „kommunizmus által elkövetett bűnök” tagadását: Csehország és Lengyelország. Magyarországon a Fidesz ugyane mellett volt, bár sem amott, sem itt nem találkozni olyan esetekkel, hogy bárki kétségbe vonta volna „a kommunizmus” bűneit, a gulágokat, a koncepciós pereket, a tömeges tisztogatásokat, a deportálásokat, kitelepítéseket stb.
Ezzel az egésszel csak az a baj, hogy miközben a zsidóság kiirtása a legteljesebb módon konkretizálható, és egyedisége kétségbe nem vonható módon okadatolható, „a kommunizmusról” mint olyanról bajos egynemű képet festeni. Ami az ázsiai, magukat kommunistának nevező rendszerekben történt – osztályellenségnek minősített emberek tömeges elpusztítása például –, nehezen rokonítható azzal, ami a Sztálin ellenőrzése alatt élő, pláne a posztsztálinista Európában zajlott. Hogy kegyetlen, olykor embertelen volt, igaz. De szervezett népirtás mint olyan nem valósult meg. A kommunizmus/nácizmus közötti „egyensúlykeresésnek” csakis napi politikai okai vannak.
HozzászólásokÖsszesen: 36 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Kedves sivatagihal!
Mitől szörnyedtél el annyira auschwitzban? Nem láttam semmit amit bármelyik elhagyattott gyárépületben vagy hasonló intézményben nem láthattam volna. A cipőktől meg a levágott hajtól ilyedtél meg? Akkor fodrászhoz sem mersz bemenni? Az a pár kemence amiben állítólag zsidókat égettek győzött meg arról hogy ez kamu. Nem tudom hogy mi a pillanatnyi szám az áldozatokat tekintve. Minden héten másról van szó. De mindegy hogy 1-2 vagy 3millió abban a néhány kemencében 200év alatt lehetne elégetni annyi embert. Amikor feltevődik a kérdés hogy miért nem bombázták le az oda vezető vasútvonalakat az a válasz hogy csak a háború után derült fény auschwitzra. Ugyanezek az emberek állítják hogy a vatikánt figyelmeztették az akkori zsidó szervezetek hogy mi folyik ott és lépjen fel ellene mégsem tette. Ezzel vádolják a Vatikánt. Tehát aminor bombázni kellett volna a síneket nem tudták, de amikor a Vatikánt figyelmeztették tudták. Miért nézik hülyének az egész világot???????
Tényekkel csak a hülyék állnak le vitatkozni. Ha valaki egyfolytában azt mondogatja: Napoleon vagyok, Napoleon vagyok....becsukják a diliházba. Na most aki azt mondogatja: nem volt holokauszt, nem volt holokauszt....becsukják a börtönbe. Mindenki a helyére kerül.
Jobbikos Tibi:
Én szerintem Hitler szándékairól a leghitelesebb forrás ő maga.
Már a 20-as évek közepétől nyílvánvalóvá tette,hogy háborúzni akar.
Aztán a 35-től folyó erőltetett fegyverkezés is elég árulkodó volt.Azt a több ezer tankot nem játékra szánta Tibike...
A zsidókhoz:
Egy nyílvánvalóan előítéletes emberrel felesleges vitatkozni,mint te vagy.
A valósághoz hozzá tartozik az is,hogy oka volt annak,hogy a zsidók jó része miért kereskedéssel és kölcsön adással foglalkozott.
A középkorban pápai és királyi rendeletek sora tíltotta meg nekik a földbírtoklást.És ekkoriban föld nélkül éhenhalt az ember.
Viszont a kereskedés és a pénzügyek büdösek voltak a nemességet hajszoló főuraknak.Így maradt nekik(a zsidóknak) ez a foglalkozás.
És aztán úgy lett,hogy a pénz lett a vagyon lényege,nem a föld.Így kerűltek nyerő helyzetbe.
Amúgy meg csak megsúgom,hogy a jogász, bankár, ügyvéd, író szakmák nélkül egy ország sem létezhet.Pláne nem nagy és gazdag ország.
Érdemes lenne ezt is figyelembe vennetek a jobbikos nemzeti-szocializmusotok építésénél:)
totalitás:
Így is mondhatjuk. De a helyes válasz:
Azért vagyok antiszemita, mert a zsidók utálnak engem. Mindenki antiszemita lesz, aki nem azt mondja, amit ők hallani szeretnének - most épp a holokauszton való siránkozást.
janus:
nem a németek kezdték a háborút. A világ urai, a szabadkőműves bankárok eldöntötték, hogy most ez itt lesz. Egy németországi zsidó író, Emil Ludwig írta az alábbi sorokat: “Hitler nem akar háborút, de a végén mégis belekényszerül, nem ebben az évben, hanem majd később.” (Les Annales, 1934. június)
Amúgy felfoghatjuk úgy is, hogy a zsidóság sem ok nélkül kapta azt, amit. A népeknek elegük volt a kapzsiságukból, a kavarásukból, a lustaságukból, vagyis a zsidólkodásból. Akkoriban is jellemző volt sokukra, hogy nem kétkezi, értékteremtő munkából éltek meg, hanem a mások munkáján való kereskedésből, ügyeskedésből, szolgáltatásokból (ezért tipikus zsidó szakmák a jogász, bankár, ügyvéd, író, stb.) Nem mindenki volt ilyen, de ezek a fajták miatt utálták meg az emberek a zsidókat, és jellemző módon nem az ilyenek kerültek táborokba, hanem javarészt a tisztességesen élő és beilleszkedett zsidók.
Meg elintézhetjük úgy is a zsidók holokausztját, hogy "jaj a legyőzötteknek" - magyarul, így jártak. Meg hogy a zsidók is kaptak egy leckét a jövőre nézve, hogy tessék dolgozni, és ne ügyeskedni.
Én is tudok így beszélni. De ne beszéljünk így. Se te, se én. Se senki. Áldozat és áldozat között NINCS különbség! Még ha a ma aláírt törvény mást is mond. Meg ha az egyik népirtást lehet kutatni és szabad eltérő eredménynek kijönni az áldozatok számát illetően, akkor a zsidó holokausztot is lehessen!
Jobbikos Tibi !
Ezek szerint Te azért vagy antiszemita mert "ismered " a zsidókat ?
Jobbikos Tibi:
Igen!Elbántak.
De a drága német nép nem ok nélkül kapta ezt.
Nem akarom relativizálni a dolgot,de a háborút a tengelyhatalmak kezdték.Az SZU-ban 10 millió civil halt meg többek között a német nép Hitler nevű eltévelyedése miatt.
Drezda,Hirosima és Nagaszíki pedig bosszú volt és lecke a jövőre nézve.
Mint a régiek mondták: "Jajj a legyőzötteknek!"
Utánanéztema forrásnak. A foto tényleg a Drezdai bombázás után készült.
Jobbikos Tibi
Honnan veszed, hogy ez Drezda bombazasanak fotoja? Amugy szamomra tök mindegy. Borzalmas és kész mint ahogy Budapest ostroma is az volt akar gettoban akar a Gellérthegyen élte meg valaki. Drezda vagy Auschwitz ugyan az az eszme ölte meg öket.
Jobbikos Tibi
Igen ettöl félek én! Iran nagyon nagy falat és nem Szaddam Huszein. Ez egs külön topik téma. Lehet, hogy értelmes dolgokat lehetne összeszedni egy ilyen topikban.
Egyetértak azokkal a hozzaszólokkal akik azt mondják, hogy adozzunk az aldozatoknak akarmelyik oldalon is volt kegyelettel és hagyjuk végre begyogyulni a sebeket allando siras nélkül. A halottak csendes megemlékezést érdemelnek nem veszekedést.
Janus:
ha a fenti képre ránézek, azt érzem, hogy a német néppel kegyetlenül elbántak a vérszomjas szövetségesek. Ez ugyanis a Drezdai terrorbombázás áldozatait mutatja. Sok, róluk készült fényképet adtak el úgy, mint egy "másik" népirtás áldozatait. Kedves.
Amúgy egyetértek azzal, hogy mindenkire kell emlékezni, akik szenvedtek. De akkor miért csak ezért az egy népirtásért jár kárpótlás, és miért csak ennek az egynek a kétségbevonását bünteti a törvény? És miért csak ennek az egynek ítélték el az elkövetőit? És miért csak ennek az egynek járnak hollywoodi filmek, világszerte megemlékezések?
neo35:
amit te mondasz, annak nincs (már csak azért sem, mert általam említett személyek nem azok). Annak viszont nagyon is lenne racionalitása, hogy egy véleménye miatt meghurcolt történész vitatkozzon egy olyan személlyel, aki többszázezer ember szenvedésére alapozott - sajnos nagyon jól fizető - iparágat működtet. Könnyű azt mondanod, hogy érvtelen, amikor nem hallgatod meg az érveit, meg ha kimondja, akkor börtönbe csukják. Hallgattassék meg mindkét fél. Ha pedig a te oldaladnak van igaza, akkor győzzék meg azokat, akik nem hisznek nektek. Ha nem vállaljátok a vitát sem, sőt börtönbe csukatjátok aki nem azt mondja amit ti hallani akartok, azzal csak a másik fél igazát erősítitek.
totalitás:
ez talán azért van, mert más kultúrához tartozó népek nem is ismerik őket.
exLacus:
engedelmeddel válaszolok hahaha helyett is: NANÁ hogy meg fogják Iránt támadni. Természetesen nem egyedül. Sőt, a meló nagy részét úgy is az USA fogja megcsinálni, csak előtte még ki kell mosni a nép agyát egy kis CNN-el és Sky News-al meg egyebekkel.
A Holokauszt megtörténtének ténye és a holokauszttagadók léte, felbukkanása /akár itt ezen a fórumon / is azt bizonyitja hogy a zsidók, Izrael és a Judaizmus folyamatos civilizációs antiszemita büntettek áldozata.A civilizációs antiszemitizmus fő okai a mai napig is a Jézustörténetes keresztény kulturkör és az Ábrahám-Iszmail történetes iszlamizáció kulturális-vallási világa. Ez a két civilizációs világ újabb Holokausztra is képes a zsidókkal szemben akár együtt akár külön, is.Más kulturához tartozó népek nem gyűlölik a zsidókat és azok képtelenek lennének megölni a zsidókat azért mert zsidók.Itt más a helyzet.
A Holokauszt megtörténtének ténye és a holokauszttagadók léte, felbukkanása /akár itt ezen a fórumon / is azt bizonyitja hogy a zsidók, Izrael és a Judaizmus folyamatos civilizációs antiszemita büntettek áldozata.A civilizációs antiszemitizmus fő okai a mai napig is a Jézustörténetes keresztény kulturkör és az Ábrahám-Iszmail történetes iszlamizáció kulturális-vallási világa. Ez a két civ
Ja és a "kételkedőktől" kérdezem.
Mit éreznek (ha ugyan képesek) akkor,ha ránéznek a hullahegyekről készűlt képekre?
Anyák,gyerekek,öregek összehordott hulláira?
Hát!
Tanúlságos olvasni a beírásokat.
Kb. 10-20 komment alatt megjelentek a cigányok,a pénz és Izrael története.
Sok kis Móricka mindíg csak arra gondol...
Egyesek pedig nyugodtan leköphetnék magukat!Millió ember haláláról élcelődni nem emberi kategória,de állati sem.
hahaha:
Hát az ön beírásai a gyöngyszemek itt.
A gonosz zsidó katonák,akik vért isznak és szűz palesztín lányokat áldoznak...velük szemben a 65 éve szent és békés arabok,akik szentéletű szervezeteket hoztak létre,mint a hezbollah és a hamasz.Továbbá szent arab merénylők,akik a gonosz zsidó buszok utasait robbantják darabokra.....Soroljam még???
Amit ön ír az hazugság és eszement,primitív szemforgatás.Önnel nincs mit vitatkozni,mert nem emberi szinten mozog.
A véleményem az,hogy aki a holokausztot tagadja,vagy más népírtást,az nem törványi kategória.Az hülye vagy hazúg ember.Ennyi!
Sajnos a zsidók XX.századi írtása csak egy epizód a múlt század hasonló rémtettei közül.Mindenkire kell emlékezni,aki odaveszett!
Aki pedig méricskélik,hogy ki tehet arról,hogy megölték,az kezeltesse magát!
hahaha 2010-03-09 14:27:07 #23
Na igen,tartottam attől,hogy az általad hivatkozás kimerül a google-ban.Ha esetleg mégis találsz hiteles tanulmányt,szerzővel,címmel,megjelenési hellyel,szeretettel várom!
Jobbikos Tibi
Annak lenne racionalitása, ha egy zsidó és embergyűlölővel "vitatkozna" egy túlélő??!
Mi olyat mondhat egy neonáci (aki akkor még nem is élt)egy Elie Wieselnek akinek a családját és barájainak százait öldösték le...?! Hogy nem is volt gázkamra..??!
A legprimitívebb emberi tulajdonság az érvtelen üres tagadás.
Annak aki tagadja az ország és a világ legszégyenletesebb tettét, börtön jár!
Ott a jobbikosok tanulhatnak egy kis nemzettudatot, mit is jelent ha több százezer magyar szégyenletes halálát szánalmas magyarázkodással letagadják!.
A magyarság színe javát hajtották vágóhídra két világháborúban, mások politikai céljai érdekében. A háborúkat követő „békékben” egyszerűen elvették hazánk kétharmadát. Végül volt zsidó honfitársainkból álló ÁVH-s pribékek, kegyetlen, véres bosszút álltak rajtunk.
Adózzunk kegyelettel minden ártatlan áldozat emlékének, de most már nem kellene holokausztozni, turulmadarzni, árpádsávozni! Ne piszkálgassuk a régi sebeket!
Megbűnhődte már e nép...
Szép csendben, virágoztassuk fel ezt az országot így együtt, ki-ki tehetsége szerint!
hahaha
Ugy gondolod, hogy Izrael megtamad valamilyen orszagot? PL Iránt?
hahaha
Mondjuk azért tedd hozza, az arabok azért az elmult 60 evben robbantottak már ki haborut Izraellel szemben. a 67-es haborut amiben par nap alatt péppé lettek verve. Ha nem lettek volna péppé verve akkor mondjuk ez lenne a helyzet? Iraki haboruban Izrael nem vett rész de Szaddam Huszein siman lödözte a rakétakat Izraelre. Libanonból a Heizbolla be be lödöz Izraelbe. Ez nem menti fel persze a zsidokat az alol, hogy civil lakossag elleni katonai akcio reguláris hadsereg segitsgével haborus bünnek szamit a nemzetközi jog szerint. Legalabbis azt gondolom. Viszont sáros ott mindkettö.