Mintegy 100-150 civil kereste fel délelőtt Gyöngyöspatán a helyi romákat, akik arról számoltak be, hogy minden éjjel előjönnek a környező erdőkben rejtőző gárdisták, akik ostorral kezükben, házaik előtt azt kiabálják: "Meghaltok!" megfélemlítve ezzel a romákat. A rendőrség azonban ekkor már nincs a helyszínen. Egy csapat civil ma este visszatér Gyöngyöspatára - tudta meg a Klubrádió.
A beszámolók miatt 10-15 civil úgy döntött, hogy ma éjjel visszamennek a településre. A kezdeményezés egyik résztvevője, Kende Judit pszichológus a
Klubrádiónak elmondta, ma este 8 órakor indulnak több autóval Gyöngyöspatára, ahol egész éjszaka az utcán járkálnak, bízva abban, hogy a rendőrség megvédi őket, és ez távol tartja a gárdistákat a helyi romáktól.
Kisebbségi jogvédők emlékeztek Gyöngyöspatán
Gyöngyöspatán nem cigányterror van, hanem új nyilas terror - jelentette ki a Heves megyei Gyöngyöspatán kedden Horváth Aladár. A Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője, azon a megemlékezésen beszélt, amelyet kisebbségi jogvédők és rasszizmusellenes civilek rendeztek a nemzeti ünnep alkalmából a településen, ahol immár március eleje óta járőröznek, a helyi cigányság növekvő bűnözésére hivatkozva, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai.A kezdeményezők felhívása szerint demokratikusan gondolkodó magyar állampolgárok, cigányok és nem cigányok döntöttek úgy, hogy
a náci terror alatt tartott gyöngyöspatai romák körében emlékeznek az 1848-as forradalom és szabadságharcra - írta az MTI.
A spontán szerveződött közös ünneplés célja megmutatni, hogy az ország többsége nem támogatja honfitársaink származási alapon történő megfélemlítését, és elítéli a településen végrehajtott rasszista akciósorozatot - fogalmaztak meghívójukban a szervezők. Horváth Aladár a község cigánysorán kezdődött megemlékezésen úgy fogalmazott: amikor paramilitáris csoportok nyugodtan grasszálhatnak a faluban és átvehetik az állam erőszak-monopóliumát, úgy tűnik, mintha Magyarország nyilas állam lenne. Úgy vélekedett, hogy a cigányság ebben a helyzetben ismét jelesre vizsgázott méltóságból, csakúgy, mint az egykori romagyilkosságok idején, mert "nem ütött vissza".
Farkas János, a helyi kisebbségi önkormányzat korábbi vezetője, illetve a jelenlegi elnök, ifj. Farkas János
egyaránt a cigányság megfélemlítéséről beszélt. Előbbi hangsúlyozta: hibás az alaptétel, miszerint a cigánybűnözést akarják megállítani a faluban járőröző gárdisták, mert Gyöngyöspatán nincs cigánybűnözés. Az a néhány elkövető pedig, aki vétett a törvények ellen, bíróság elé került, és megkapja megérdemelt büntetését - mondta Farkas János.
Incidensre nem került sor
A mintegy 150-200 fős tömeg rendőri kísérettel a cigánysorról a falu Kossuth-szobrához vonult, ahol elhangzott a Nemzeti dal. A menetet, illetve a szobornál történteket távolból figyelte a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület néhány tagja. Incidensre nem került sor. A megemlékezésen, a többi között részt vett Dés László zenész, Iványi Gábor lelkész, illetve Ungár Klára volt szabaddemokrata politikus.
A Jobbik helyi vezetője, Juhász Oszkár, az MTI-nek korábban azt mondta: azért járőröznek,
mert sok bejelentést kaptak vagyon elleni bűncselekményekről, garázdaságról, zaklatásról, és a bűncselekményekkel a helyi cigányokat vádolják. Ugyanakkor a Jobbik március 6-án - a rendőrség becslése szerint - mintegy ezer ember részvételével demonstrációt tartott a településen. Vona Gábor a párt elnöke ez alkalomból úgy fogalmazott, hogy "magyarpárti tüntetés" zajlott a községben.
HozzászólásokÖsszesen: 3 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
megmondoember:
Mondja ezt egy alkoholista:)
megmondoember
2011-03-16 13:01:35 #2
Maga mivel b...ta szét az agyát - ha egyáltalán volt is valamikor -, hogy ilyen baromságokat képes leírni? Látta már elmeorvos? Sürgősen felkeresni, amíg nem késő!
Szégyen, gyalázat!
http://karancs.nolblog.hu/archives/2011/03/16/Allam_osztonozte_terror/