Elverték a cigányok a rendőröket Kaposvárott
A romák labdarúgócsapata biztosra ment. Ez eddig még sohasem sikerült, a rendőrök focicsapata mindig jobb volt. De egyszer minden szériának vége szakad... - írja a sonline.hu.
–H agyománya van ennek a sportdélutánnak – mondta Ferincz József ezredes, a bűnügyi osztály vezetője. – Több éves együttműködési megállapodásunk van a kisebbségi önkormányzattal. Úgy gondoltuk: a komoly teendők mellett más találkozásokra is legyen lehetőség, ne csak a tárgyalóasztal mellett találkozzunk, kötetlenebb formában is megismerhessük egymást. Hiszen a személyes kapcsolatok jelentik az eredményes munka, együttműködés alapját. Erre pedig remek terep a sport.
Úgy tűnt: a rendőrök sikerszériáját nem sikerül ezúttal sem megszakítani. Már két góllal elhúztak, négyszer találtak a hálóba, míg a romák csak kétszer. Amiben nem volt hiány: lelkesedés, jókedv, és helyzetek. Amiben hiány volt: a szufla. A rendőrök az utolsó percekig vezettek. Aztán vagy a túl hosszas bemelegítés, vagy a lendületes küzdelem okozta, de az utolsó percekben már nem tudtak összpontosítani. Ezt kihasználva a romák villámgyorsan bepasszíroztak még három gólt. Így a végeredmény: 5–4 a romák javára. A tolerancia jegyében.
HozzászólásokÖsszesen: 3 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
A rendőr ne focizzon semmilyen társadalmi réteggel, hanem dolgozzon és tegye a dolgát . Ez összeférhetetlenséget üti és mutyizó bratyizókat segíti a leginkább.
Priolálnák a társaságot , lehet, hogy szép kis lajstrom lenne néhány "támadónál".
Közben a rendőrség a saját rendőreinek tiltással még azt is előírja , hogy melyik szórakozóhelyre ne menjen szabadidőben.
Feltételezve, hogy pl abban a kocsmában sűrűn megfordúlnak a büntetett előéletűek. Mert ugye ez összeférhetetlen , hogy együtt szórakozzon a rendőr és a "másikfél".
"elbratyizott becsület"
csak játszanak.
/nem vagyok híve a magyargárdának/
De a magyargárdával is focizhatnak majd eleget még a későbbiekben építve a társadalmi kapcsolataikat.
Azt tudtátok ,hogy a cigányok külön törvényt szoktak ülni a vajdával
a legális törvényen kívül.
Alkotmányt és államiságot sértik talán.
A bratyizók pedig csak évek óta pislogva hunynak szemet.
Hol a jogállamiság , hol a törvény .
Lehet ,hogy a focibíró helyett is ők törvénykeztek.
Vagy kérték azt is feloszlatni, mindent fel oszlatva szét fosztva zavarosban jól lehet nyerni.
Vagy Bunda volt ez is "leseggeltek a rendőrök" , ne hogy a romák ők feloszlatásukat is kérjék a bíróságukon.
Ez a firka durva fekete humor kategóriája.
A sérelmek sokkal nagyobbak mint gondolnák. Mélyen sértő a sérelmet elszenvedett emberek és áldozatokra tekintve.
Miért nem lehet normális emberi együttélést elősegítő társadalmi kapcsolatként bemutatni.
Sok rendőrt ér tényleges támadás, de az előljáróik a "roma kultúra és magatartási eltérésre" hivatkozva nem tesznek hivatalos személyelleni erőszak miatt feljelentést.
Üdv az olcsó ripacs cikk írójának.
Nagykátán viszont nem fociban verték el őket, hanem egy komplett rendőrörsöt támadtak meg éjszaka! Arról miért nem lehet olvasni?