Több mint húszezer forinttal kevesebbet vihetnek haza a teljes munkaidőben foglalkoztatott közmunkások, mint a minimálbérért dolgozók.
A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint szeptembertől a teljes munkaidőben foglalkoztatott közmunkások bére – attól függően, hogy igényel-e szakképesítést a munkakör betöltése – bruttó 57 ezer, illetve 78 ezer forint lesz havonta, a havibér 57 000, a hetibér 13 120, a napibér 2624 forint. A minimálbér bruttó 78 ezer, vagyis a teljes munkaidőben foglalkoztatott közmunkások
21 ezer forinttal kevesebbet vihetnek haza, mint a minimálbérért dolgozók – írja a
Világgazdaság.
Teljesítménybérezésnél a követelmények száz százalék feletti teljesítésénél a bér növelhető.
Csökkenthető is azonban abban az esetben, ha a követelményeket nem teljesíti a közfoglalkoztatott. Részmunkaidőnél a havi, heti és napi bértételt a munkaidő eltérő mértékével arányosan csökkentve kell figyelembe venni, azzal, hogy az egy hónapra folyósított havi, illetve az egy hónapra vetített heti és napi nettó bértétel nem lehet kevesebb a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegénél. A rendeletből kiderül az is: a havi közfoglalkoztatási bért heti részletekben fizetik ki.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!