Lövöldözött Esztergom főterén a város fideszes képviselője. Korábban pedig Meggyes Tamásról, a szintén fideszes polgármesterről derültek ki „érdekességek”.
Valami bűzlik Esztergomban: az elmúlt években szinte naponta derül fény újabb botrányra. Szombat este összeverekedett Esztergom főterén, a Mária Valéria híd avatásának évfordulójára rendezett eseményen két 65 év körüli férfi. Egyikük ágyékon rúgta a másikat, mire a megtámadott fél gázpisztolyt rántott elő és lőtt. Utóbbi történetesen Kolumbán György volt, a Fidesz önkormányzati képviselője, aki egyébként engedéllyel tartott
gázpisztollyal a zsebében jelent meg a városi ünnepségen. Miután egy szabadnapos rendőr szétválasztotta a verekedő és lövöldöző férfiakat, mindketten könnyű sérüléssel úszták meg az incidenst.
Kolumbán György egyébként nem először kerül a figyelem középpontjába: nemrégiben a Szent István Gimnázium tanárává nevezték ki, holott nincs pedagógus végzettsége.
Az esztergomi Szent István Gimnáziumot egyébként a szintén fideszes polgármester, Meggyes Tamás - a több száz fős tiltakozó tömeg akarata ellenére – a régi, patinás belvárosi épületből a kertvárosba költöztette 2007-ben.
És a sor ezzel még nem ért véget, Esztergom polgármestere körül ugyanis nem ez az első botrány.
Nemrégiben derült ki:
hatalmas tó épül Meggyes Tamás házával szemben. Sajtóértesülések szerint az építkezést engedély nélkül kezdték meg. Az érintett első perctől kezdve hangsúlyozta: csupán medertisztítást végeznek, ami nem engedélyköteles.
Meggyes búbánatvölgyi háza előtti horgásztavat kezdték el átalakítani – pontosabban két tavat vonnának össze. A polgármester háza épp a tóra néz.
–
Csodálkoznék, ha bírságot szabnának ki vagy leállítanák az építkezést, ami nem is az, hiszen csupán az egykori ivadéknevelő tó rehabilitációja folyik: mindössze az iszapot távolítják el a május óta kiszáradt mederből, ami nem a várakozásaik szerint száradt ki augusztusra – mondta a polgármester a Népszabadságnak.
Mindenesetre hétfőn
leálltak a munkagépek Búbánatvölgyben, a polgármester háza előtt nem tisztítják többet a medret.
Meggyes egyébként 2003-ban
színlelt szerződést kötött az általa vezetett önkormányzattal, hogy egy papíron nem eladható területet szerezhessen meg, és ezzel bővítse a telkét.
2008 áprilisában ő volt az áldozat: egy helyi vállalkozót gyanúsítanak azzal, hogy felgyújtotta Meggyes házát és az előtte parkoló autót.
Meggyes nevéhez köthető legnagyobb botrány pedig minden bizonnyal az a 2009-es interjúsorozat, amelyben volt felesége, Kui Rózsa egy 1999-es látlelettel is alátámasztva meséli, hogyan
verte és kínozta éveken át a férje. Az asszony egy alkalommal már vallomást tett, de azt később visszavonta. Állítása szerint Meggyes határozott kérésére. A polgármester politikai támadásnak nevezte felesége vádjait. 2008-as vagyonnyilatkozata alapján már nem él együtt Kui Rózsával.
Hogy Szijjártó Péternek, a Fidesz elnöki stábja vezetőjének szavaival éljünk: "Vajon mit gondolnak minderről a magyar emberek?"
HozzászólásokÖsszesen: 20 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
én megfogadtam 10 féldeci után nem forumozok
jó lenne ha te is megfogadnád
sivatagihal
balos firkászok,gazdáikat kiszolgálhatják,ellégé szánalmas
melyik az igazi cikk?honnan lehet tudni?
csak egy kérdés? orvos látotmár?
"sivatagihal
2009-09-30 08:14:45 #21
Érdekes a cikk, az Indexen lévőt, ha valaki elovasta, rögtön rájön ez a 3,14csa mekkorát csúsztatott, hazudott, elferdített, a választék elég széles, de hát mit is várhatnánk a balos firkászoktól, mint egy falat kenyér, olyan szükségük van bármire amivel gazdáikat kiszolgálhatják. Eléggé szánalmas."
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium már többször helyreigazítási kérelemmel fordult a Magyar Nemzethez a valótlan állítások, a tények elferdítése, a csúsztatások, illetve a tárca válaszainak figyelmen kívül hagyása miatt. A helyreigazításoknak a törvényi határidőn belül nem tett eleget a napilap. Ezért az OKM minden alkalommal megtette a szükséges jogi lépéseket."
Olvasgass sivatagihalacska,és ne csak azt a cikket preferáld ami neked tetszik,mert lehet ,hogy az index cikke nem igaz,és akkor mi van?
Te honnan tudod az igazságot,vagy csak az az igazság ami a fidesz fényezi,ami meg rossz színben tünteti fel az hazugság?
Sajnállak,hogy cső látásod van:-)))
Jelenleg több sajtó-helyreigazítási per is folyamatban van az OKM és a Magyar Nemzet között. A perek közül eddig négy zárult le első fokon. Mind a négyet megnyerte a minisztérium.
Kérdőjel,
szerintem ugyanarról, és ebben igazad van, csak az egésznek semmi köze a miniszterségéhez.
Egyébként általában olyanok a helyi építési szabályok, hogy szerintem 5-ből két esetben bármikor lehetne találni legláabb ekkora szabálytalanságot. Hogy mást ne mondjak, ha végigmész teszem azt az Endrődi Sándor utcán, azt látod, hogy egymás szájába épültek a házak. Tuti, hogy nagyobb %-ban építették be a telkeket, mint szabadna.
Ez nem csak a jövő, hanem a múlt és a jelen, pártállástól függetlenül. A régi jó tanácselnökök és párttitkárok korszakát idézi a feeling. Még mindig itt tartunk....
öszike
nem bosszu ez.
mentális probléma mint a régi rendszerbe nekünk mindent szabad
ez a fiuk hozzáállása
Hazament, magához vette a gázpisztolyt, oszt .gazságot osztot, hmm
szóval felhatalmazta önmagát, hogy rendet teremtsen. Szerintem egyszerübb, normálisabb lett volna, ha a rendfenntartóknak szólt volna, talán hatásosabb is....igy már bosszú állásról is beszélhetünk.
manuska! nem értem, miket akarsz velem közölni, de ne is fáradj.....
adam1
szoval haza ment majd gázpisztolyával vissza,és lövöldözött.
szép uj világ
Minden partban ott vannak a haszonlesök. Nagy naivitás azt hinni, hogy van tiszta rendes párt és egy másik egy rossz orszagpusztito.
És még nincsenek is kormányon! Szép kilátások! "Hajrá, magyarok!"
balambher: ha ugyanarról a házról beszélünk - szerinted egyáltalán szabadna oda építkezni ? Nekem a dolog innen kavircos.
Ha FIDESZ nyeri a választást hogy mielőtt állunk,már tudjuk ő nyeri az biztos?
Ami azt illeti,elég gyakran zörög Esztergomba az a bizonyos haraszt.Fe-
lesleges az összest ujra kitárgyalni,hiszen ezt már megtettük.Aztán
nem az ujságiróra kellene haragudni mert megirta a tényeket.No,a ked-
ves "tanárúr" esete egy külön szám.Tudomásom szerint a támadás elhári.
tásának mértéke nincs arányba a támadással.Ha valakit tökön rugnak,nem
kell azonnal akár gázpisztolyt rántani és lőnni.Persze,ez egy vélemény.
Gondolom az igen tisztelt biróság fideszes érzelmű tagja majd mérlege-
li.hogy az illető melyik párt szimpatizánsa.Ja,lehet,hogy KDNP,vagy
JOBBIK-s érzelmű a biró.Csak nehogy meggyanusitsanak,hogy csak két pár-
tot ismerek.
adam!Kisbaratom!Ujra itt?Mit szolnal egy cheshunti randevuhoz?Tudod,Cambridge-ben felpattansz a National Express-re vagy az East-Angliara,Cheshunt-ban pedig leszallsz rola.Az allomastol kb 200 m a Lee Valley Regional Park,szep kameramentes ovezet.Mikor ejtjuk meg a mi kis talalkankat ottan?Hogy szep,elvtarsias legkorben megvitassuk a vilag dolgait...
Nem muszáj ezen a lapon dühöngeni.Nem kell olvasni.Szép választék van az igazhitüeknek a kizárólag igazat író oldalon.Ja,hogy ott a hírek egy része meg sem jelenik?Na és.Legalább nyugodtan ringathatja az olvasó magát abban,hogy van egy párt,amelyiknek a tagjai különleges anyagból vannak gyúrva.Hogy ez Sztálin mondása volt a kommunistákról?És?Egy újszülöttnek minden vicc új.Szóval felesleges itt mocskolódni,néhány kattintás és megnyugodhat a felzaklatott lélek.
Hazament érte? Na így már mindjárt más, aranyba kell fogatni a nevét...
Nem két pártot ismerek, de a többi már szóra sem érdemes.
Aztán az is érdekes, hogy valaki egy ünnepségre gázpisztollyal megy. Miféle mentalitás az ilyen?nem azzal ment hanem miután megfenyegették haza ment érte csak az egész cikk olyan mint a címe és ez az egész fos lap,hazug.
Kedves előttem szóló,
Oszkó Péter házának felépülését lassan másfél éve (!!!) követhetem figyelemmel, ugyanis abból a villamosmegállóból, ahol fel szoktam szállni, remekül látszik. Pár nappal ezelőttig nem tudtam, kinek a háza. Most, hogy kiderült, jót röhögtem magamban, mert előtte épp azt állapítottam meg, hogy biztos pénzszűkében lehet a tulaj, annyira lassan halad az építkezés.
De ha már a Fidesz ennyire szívén viseli az építési engedélyek sorsát, akkor miért nem intézkedik a XII. kerületi turulszobor ügyében?
Meggyes Tamásnak pedig bőven volt már ideje és lehetősége, hogy bebizonyítsa kvalitásait - meg is tette, ezért nem feltételez a cikk írója sem jókat róla.
Aztán az is érdekes, hogy valaki egy ünnepségre gázpisztollyal megy. Miféle mentalitás az ilyen? És hogy lehet valaki egyszerre önkormányzati képviselő, és ugyanezen önkormányzat alá tartozó gimnázium tanára, nem összeférhetetlen ez?
Nagyon várom már, hogy ki lesz az, aki végre a kiskirályok hatalmát megdönti? Mennyit kell erre várni? Remélem nem sokat!
Izelítö , hogy milyen jövö elé nézünk.