Történelmünk legnagyobb esélyét kockáztatnánk, ha szűkítenénk a demokráciát. Orbánék józan belátásán múlik, hogy képesek-e a Jobbikról leválni. Mert modern jobboldaliság Magyarországon máig nem létezik. Így látja „egy baloldali polgár”, a Medgyessy-kormány kulturális minisztere, akivel a magyar jobboldal szándékairól szóló sorozatunkban beszélgettünk. Az írót BUJÁK ATTILA kérdezte.
A politikai hovatartozást mennyiben befolyásolja a családi tradíció?
Ezek a fontos, Nyugat-Európában ma is létező határvonalak Magyarországon mára elmosódtak, s nemcsak a kommunizmus nivelláló évtizedei miatt. Atyai barátom, Kosáry Domokos úgy látta: a magyar politika és világlátás rákfenéje a romantikus történelemszemlélet. Nem a tények dominálnak, hanem legendák, álmok, mítoszok. A bal- vagy a jobboldaliság sem tölthette be Európában megszokott szerepét. Egyáltalán, a józan társadalomszemlélet – mondjuk a szociáldemokrácia vagy Jászi Oszkár gondolatköre – nem érvényesülhetett.
Ha a háborút „rendszerként” tartjuk számon, ön legalább hétfajta rezsimet, államformát, uralmi rendet élhetett át. Sok minden visszaköszön a múltból.
Szinte mindent megélhettem, amit a huszadik század „nyújtani tudott”.
A világháború idején kamasz voltam. Láthattam az úri Magyarország „aranykorát”, a harmincas éveket, a háborút és a vészkorszakot, a koalíciós időket, a Rákosi-puccsot és -diktatúrát, megélhettem a kitelepítést, ’56-ot, a Kádár-rezsimeket (annak is volt vagy ötféle verziója), végül a rendszerváltás eufóriáját és a jelenlegi csalódást, a szomorúságot.
Merthogy?
Mára kiderült, nem tudtunk élni a történelmi lehetőséggel. Vészesen hiányoznak a demokratikus tradíciók.
Az előzmények alapján senki sem emelhetne kifogást, ha ön a politikai jobboldalhoz tartozna.
Nem is tudja megbocsátani a jobboldal, hogy valaki, akinek a családját meghurcolták, kitelepítették és kifosztották, a „másik térfélre” áll.
Mert odaállt?
Számtalanszor megírtam, miért.
A szabadság elnyerése után nem tudtam elfogadni, hogy a zsigeri demokrácia helyett a zsigeri bosszúállás reflexei érvényesülnek. Nem tartozom a jobboldalhoz, baloldali polgárnak tartom magam. Másképpen fogalmazva: az én világom a polgári baloldal.
A kifejezés elegáns. A jobboldalon vitatnák, van-e ilyen.
Akkor szögezzük le: Magyarországon jobboldal nem létezik.
Ez meglep.
Kétlem, hogy a magyarországi változat modern európai jobboldaliság lenne. Exponensei olyan rendszert tekintenek történelmi mintának, amely a maga idejében is történelmi rezervátumnak számított Európában. A demokratikus dialógust hírből sem ismerik.
Vásárhelyi Mária felmérései szerint a rendszerváltás idején született nemzedék vonzódik a radikalizmushoz, az autoriter vezetési módszerekhez. A Jobbik bázisát részben ők alkotják.
A szóhasználat pontatlan. A „radikalizmus” nem azt jelenti, hogy az ország egy részét besorolom „jó magyarnak”, más részét nemzetidegennek tartom. A radikalizmus nem fasizálódást jelent. A sajtó felszínesen összemossa a fogalmakat.
Kentaur világkép formálódik? Antikommunista szólamok keverednek totalitárius eszmékkel.
A jobboldal kiengedte a szellemet a palackból, megtagadta a demokratikus értékek egy részét. Jelenlegi állapotában a Fidesz semmiben sem hasonlít az etalonnak tekintett német CDU-ra. Pártja minden létező eszközt megragad, amely szavazatokat hozhat. Orbán felelőtlenül eljátszadozott a radikális jobboldalisággal. Most ráfizet. A pártvezér alighanem megbánta, hogy idáig elment, mert a Jobbik nem áll majd be a sorba.
Az efféle taktikázás a politikában nem újdonság.
Klasszikus példája Rákosi. Az ő cinikus kiszólása volt: hagyjuk a kisnyilasokat, nagyon jó kis kommunista párttag lesz belőlük! Így is történt.
2010 többek szerint fordulópont. Megmutatja végre a magyar: miképpen él, ha megszabadul minden külső kötelemtől.
Türelem! Február van, a jóslat korai. Nem nagy az esély, de a küzdelem nem dőlt el. Sok minden változhat még, és a vezérelvű, populista jobboldal is visszakozhat, korrigálhat.
Ennyire optimista?
Mindig az voltam. Bízom benne, hogy április 11. nem jelent kiszakadást az európai közösségből. A jobboldal kénytelen igazodni.
A volt minisztert kérdezem: a baloldal nem hibázott?
Dehogynem. Hosszú lenne a lista. De a parlamentáris demokráciát és Európát komolyan vette – minden hibája, tévedése ellenére. Olyan kijelentés a baloldalon nem hangozhatott volna el, hogy a parlament jól működik ellenzék nélkül, vagy hogy van élet az unión kívül is. Ezek veszélyes bonmot-k... Mellesleg a baloldali kormányok sokat tettek a tisztességes gazdasági korrekcióért és az európai integrációért.
Amit a választó – mint látható – önmagában nem díjaz.
Arról nem a kormányzat tehet, hogy a sorsdöntő pillanatban, amikor kezdtünk kilábalni a gazdasági zűrzavarból, nyakunkba szakadt a világméretű pénzügyi válság.
A Jobbik diadalmas menetelése történelmi epizód, vagy hosszan elhúzódó politikai válság kezdete?
Már mondtam: mindig optimista voltam. A magyar társadalomnak megvan a kellő immunitása ahhoz, hogy a rosszízű kalandot túlélje. Húsz év nem nagy idő. Történeti távlatból szemlélve: demokráciánk a pubertáskorát éli.
Csurka kísérlete publicisztikai fogantatású volt. De tizenöt százaléknyi szavazó és egy félkatonai szervezet köztéri fellépése nem vicc.
Csurka mozgalma nem kísérlet, hanem kísértet volt. A múlt kísértete. Jobb is lenne, ha a nemzetközi közvélemény minél kevesebbet tudna minderről. De fogalmazzunk diplomatikusan: bízom abban, hogy bármelyik oldal kerül hatalomra, felismeri a veszélyt, és az esztelen felvonulósdit, egyenruhásdit az alkotmány szellemében határozottan felszámolja.
Úgy tartják, lélektani értelemben a jobboldal uralja az országot.
Kiterjedt médiabirodalmat épített, az utcákat is elfoglalta. A baloldal évek óta defenzívában van.
Tény, hogy a Fidesz felszámolta a demokratikus párbeszédet. A mai baloldal hívei kerülik a militáns köztéri megmozdulásokat, és az erőszakosság mindig feltűnőbb. Én az urnák előtt megjelenő néma ötven százalékban bízom. Rajtuk múlik minden.
Riasztó víziók látnak napvilágot az orbáni kétharmaddal kalkulálva.
Kétharmados többség esetén valóban sok minden megeshet.
Népszerű volt a rendszerváltás? Ha a választók teljes felhatalmazást adnak egy pártját autokratikus eszközökkel uraló politikusnak, az felér a nyílt üzenettel: „Változtassunk, mi ezt akarjuk.”
Magát a rendszerváltást eufóriaként éltem meg, de törvényszerű volt a csalódás is. Azt hittük, megtakaríthatjuk azt a nehéz utat, amelyet a nyugati demokráciák vergődve végigjártak. Tévedtünk. Hiába az importált nyugati intézmények, ha a közgondolkodás provinciális. Ma már tudjuk: mindenért meg kell küzdeni, önmagunkért nekünk kell helytállnunk.
Kompország ismét kelet felé sodródik. Feltételezhető forgatókönyv egyfajta alkotmányos putyinizmus, amelyben a demokráciának csak a díszletei léteznek?
Ez felszínes párhuzam. Eltérő történelmi beidegződésekről van szó. Az persze elképzelhető, hogy európai integrálódásunk mai, törékeny állapotában a demokratikus normákat megsértik. Nyilván lesznek kínos döntések, módszerek, amelyek egy baloldali polgárnak ellenszenvesek. De egy kampányban sok minden elhangzik, amiről érzékelhető: a nemzetközi mozgástér ennél azért szűkebb.
Európa a biztosíték? Az unió megvéd?
Európa nem véd meg, de bizonyos határon túl az antidemokratikus működést nem fogadja el. Csöndesen kiközösít. Történelmünk egyik legnagyobb esélyét nem tehetjük kockára.
HozzászólásokÖsszesen: 44 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Diffeomorfizmus!
Hogy ki miből gazdagodott meg a rendszerváltás után!? Hosszúúúúú!
Csak egy szösszenet:
Simicska Lajos, Orbán legjobb barátja, a Fidesz gazdasági szakembere - immár két évtizede - mondta: "most újra lesznek osztva a lapok, mi okunk lenne kimaradni belőle!?"
A 100 leggazdagabb listáját érdemes fellapozni! Kinek is jutottak a jobb lapok!?
T. Diffeomorfizmus!
Nagyon tetszik ez a "Nem szeretem a Fideszt" szöveg, valahol máshol ezt írta!
Ugyanúgy tudja mint Én , a "Nem szeretett " urak minden ténykedése legalább 80 évig titok vagy nincs nyoma pedig úgy-ahogy a döntések megszülettek...!Ugyanis láthatók érezhetők!!
Az Ön által emlegetett rendőri tevékenység, sajnos nagyon puhány volt!!
Legalább megvédhették volna magukat!!
Az általánosítás mindig túlzó és annak az igazságát is gyengíti,ami objektív ítélettel jogos lenne.
Kicsikacsa,
1. Nem hallottam még arról, hogy valakit Gripen ügyben előállítottak volna. Persze, ettől még akár igaz is lehet.
2. Mindez a lényegen nem változtat. Megpróbáltam a korrupciót összefüggéseiben szemlélni, ezért is nem tértem ki minden egyes esetre. A rabláncon vezetett mszps és szdszes politikusok ezt feleslegessé is teszik.
A lényegre koncentrálva, még egyszer:
1. a baloldal liiegitim módon mentette át a hatalmát 9o ben
2. azóta is blokkolja a poziciókat, a nem haverok számára a lehetőségeket beszűkitve
3. mindez az értékelvűség kialakitását lehetetlenné teszi. Az ember azt látja, hogy nem munkából, tehetségből, innovációból kockáztatásbol, stb vagyonosodtak ezek meg. Hanem csalásból, korrupcióból, stb.
4. A csalás főleg a nagyságrendje és a szemléletromboló hatása miatt itélendő el ebben az összefüggésben.
5. A baloldal a 8 évi kormányzása alatt SEMMIT nem tett, amely a gazdaság szerkezetváltását megalapozta volna. Az export importhanyada nagy, kicsi a hozzáadot érték. ennek ellenére a gumigyárakat és az összeszerelő üzemeket erőltették, támogatták ( Hankookot 24 milliárddal. ). A high tech, tudományalapu ipar, ha van is, jüszerivel a kommunista kormány ellenében alakult ki az elmúlt 8 évben.
6. Mindehhez hozzátartozik a koncepciótlanság : sehol egy stratégia. Se ágazati szinten, se átfogó szinten, se országstratégia, se semmi. Azért 8 évnek elégnek kellene lenni egy stratégia kialakitásához, nem ?
7. A hab a tortán : az mszp kiskirálykodása ( hazudozásai, adateltitkolásai, választási pénzszórásai. Nameg a 2oo6os rendőrterror. )
Orbán valóban nem tökéletes. Igen demagóg, és helyenként a demokráciát tényleg ignorálja.
Nade az mszp IS rendkivül demagóg, a demokráciát meg könnygázzal és viperával értelmezi, tehát egykutya.
Orbán nem hibázott ENNYIT mint a kommerek és ért el eredményeket is. A kommerek szinte semmit, az államadósság megduplázásán kivül.
Az antifasizmusra meg tojok. A világ jelenlegi állásában nem hinném, hogy még mindig 6o évvel ezelötti dolgokkal kellene foglalkozni. Ugye, kedves baloldal, a korszeröség meg a haladás, hol is vannak ilyenkor ?
"A felszínt vakarásszák. a miértet soha nem kérdezik."
Az előző felsorolásból kimaradt a sokmilliárdos gripen-ügylet. Csak 5 magyar üzletember kapott 15 milliárdot. Bizonyítottan korrupciós pénzek győzték meg az akkori Orbán-kormányt. Ezzel kapcsolatban MIÉRT olyan nagy a hallgatás?
Ezt bírom a baloldali cikkekben. A felszínt vakarásszák, a miértet soha nem kérdezik.
Vajon miért van az, hogy a huszonöttől negyvenöt évig terjedő korosztály főképp jobboldali ? Elárulok egy titkot : azért, mert az mszp és a baloldal annyira legatyásította az országot, hogy ezeknek az embereknek nem jut lehetőség, hacsak nem a "mi kutyánk kölykei".
Miért nem arról értekezik a cikk, hogy az mszmpsek hogy privatizálták el 88ban az ország felét, ezzel tőkehiányt okozva és lehetetlenné téve a tőkeigényes szerkezetváltást ? Mert nem csak a gazdasági szerkezetváltás igányel tőkét.
Miért nem arról beszél Görgey, hogy hol maradt az innováció felkarolása, hol a K+F fejlesztés, a magyar, exportra termelő KKVk támogatása ? Abból a 2 milliárdból, amit a strómancég a MÁV Cargo privatizációjáérrt zsebre tett, 1o KKVnek lehetett volna esélyt adni.
Miért nem arról beszél a cikk, hogy ízetlen dolog a budapesti közüzemi társaságokból kilopni a pénzt, nem eurokonform túlárazott autópályákat építeni, ostobaság a repteret feleannyiért eladni, amennyit az valójában ér. Az meg emberi jogot sért, hogy egy egész vendéglő "emberanyagát" ( a vendégtől a főszakácsig ) az utcára rángatni és tonfával agyba főbe verni.
Nekem sem tetszik az, amit a Jobbik sugall, nekem sem tetszik a Fidesz stílusa. De abból, amit a "haladó" beloldal az országban 12 éva alatt ( különösen az elmúlt 8 év alatt ) művelt, abból elegem van. Az adóemelésből, az elkúrásból, a rendőrterrorból, az eladósításból. Különösen abból a hatalmi arroganciából, hogy NEKIK ott fenn mindent szabad ( off shoreozni, áfát, SZJAt csalni, stb ), minket meg elővesznek mindenért ( ez a fidesz alatt nem egészen igy volt ).
Sőt, én nemcsak a kétharmadban reménykedek, hanem egy jó alapos elszámoltatásban is. HOgy a Gyurcsán, a Veres meg még egy két gazember a sitten köt ki. A fizetésemet terhelő 53%os adóért cserébe. Az államadósságárt cserébe. A "haveri kutyákért" cserébe.
Másodsorben meg abban reménykedek, hogy a jobboldal a posztkommunisták ( anyagi, gazdasági, média ) bázisát felszántja és sóval beveti. Hogy az mszp soha a büdös életben ne juthasson kormányra, és így ne lophasson, ne ingatlanadóztathasson, ne adósíthassa el az országot és az elkúrásra se kapjon lehetőséget.
Az elmúlt 8O év Szálasi után legkértékonyabb alakulata volt ez az mszp. Kártékonységban még a szerett Jancsi bácsijukon is túltettek.
Egyetértek Görgey úr elemzéseivel. Nagyon jó interjút olvashattam!
"...a Fidesz felszámolta a demokratikus párbeszédet." Sajnos nem kell messzire mennünk ennek igazolására.
Tisztelt hölgyeim és uraim!
Mi lenne a vérnyomásunkkal, ha nem izgatna fel minket ez az ember. Ha a mediátornak jó, akkor mit kezdjünk vele. Ö egyszemélyes háborút folytat ellenünk ezen a fórumon, mint az egykori utolsó japán katona, akinek nem szóltak, hogy a világháborúnak vége. Majd csak hazatalál egyszer.
Kedves Tusi!
Te egy angyali, jó szándékú ember vagy, aki igyekszik mindenben vagy a jót, vagy a kevésbé rosszat megtalálni.
Szerintem az említett személy esetében arról gondolkodhatnánk, ha akarnánk, hogy szánalmas vagy inkább röhejes? (Bocs, ezt a szót ritkán használom.)
Egy biztos: nem érdemes komolyan venni.
Legyintsünk rá!
Sajnos az útálat erősebb mint a szánalom.
Igen, kedves nicolas, örömét leli, élvezi amit csinál. Én már jó ideje figyelem és analizálom. Az eredményt meg is osztottam egy másik cikk alatt. Első megfigyelésem, hogy szinten állandóan a gépe közelében tartózkodik. alig várja, hogy lecsaphasson a klaviatúrára. A másik megfigyelésem a helyesírása. Ezzel tökéletesen elárulja magát. Figyelje meg: ha rövid a szöveg, akkor olyan a helyesírása, mint aki hírből járt iskolába, a stílusa szintén, egyszóval ocsmány mindkettő. Nyilván, mert indulatból ír. Ha hosszabb a szöveg, akkor teljesen normális, kifejti amit gondol, néha még korrigál, vagy kicsit igazodik is mások (nem vele azonos) véleményéhez. Nem akarom szegényt bántani, de tényleg olyan, mintha beteg volna. Nem fizikai értelemben, persze. Én egyébként sajnálom őt, mert egy meghasonlott, gyűlölködő, szerencsétlen egyén, akinek ez a legnagyobb öröme, hogy másokat ócsárolhat, köpködhet. A valós életben bizonyára a sor legeslegvégén állt. Most aztán mindent belead. Nos én szánom őt. Tegye Ön is ezt. Sokkal jobban el fogja viselni.
Igaza lehet TUSI-nak, ez a Hegyaljai tenyleg provokal bennünket.
Lehet, hogy fizetett...?
Óh kedves tusi.Nehéz megtenni amit kér,mivel h......a rendszeresen ó-
lyan bődületes marhaságokat ír,hogy egyszerűen nem lehet elmenni mel-
lette.Csak azt nem értem,örömét leli ez a fószer abban amit csinál?
Volna egy javaslatom, ne történjék reagálás hegyaljai beírásaira. Nem hallják a kedves fórumozók, hogy milyen jókat kuncog a bajusza alatt alvasván a hozzá intézett dörgedelmeket? Csak játszik, mint macska az egérrel. És a helyesírását is manipulálja. Minden esetre ügyes, mert beindítja a véleményeket rendesen.
A cikkel kapcsolatban: nagyon örülök azok véleményének, akik értékelik Görgey Gábor higgadt, megfontolt, józan és csendes gondolatait. Jó volt olvasni, és a hozzászólásokat is.
T . hegyaljai!
Önnek biztosan sok mindenben igaza van, de ha nem Ön a Legfőbb Ügyész akkor várja ki a végét és a bűnösök úgyis elnyerik büntetésüket mert nem lettek eltüntetve a bizonyítékok ha voltak és vannak!!
"De a hülyeség Alkotmányos jog" !!!
hegyaljainak
Ne csak irjon, nezzen is szet az orszagban. A pusztitas csak Orban Viktor fejeben van, az o szemuvegen keresztul latni a vilagot nagyfoku vaksagra vall. Nem mondom, hogy a ballibek nem kovettek el hibat, de soha nem tortek masok velemenyenek a lenullazasara. Nem talaltak ellenszert a gladiatorkent kuzdo fieszes media masineria ellen, stb, GG cikke ezt remekul osszefoglaja. A tet itt a demokracia megorzese az europaisagot es az alkotmanyt semmibe vevo uralom ellen.
damika
igaza van - aki nem tud odafigyelni a lenyegre, hat - az olvasson valami mast.
mindentvissza
"elöször legyünk magyarok aztan europaiak."
Hogy lehet ilyen baromsagot mondani?
Mar bocsanat a kifejezesert!
Teljesen vilagosan latszik, hogy sem a FIDESZ, sem a JOBBIK nem erti a mai vilagot.
Uraim EUROPA-ban elünk, mint magyarok. Teljesen mindegy, hogy hol.
Talan igy lenne helyes a megfogalmazas.
A magyarok mindig az utan sovarogtak, hogy Europahoz tartozhassanak. Hat tessek, itt a lehetöseg.
De akkor a VOKS-ot is ugy kell leadni, hogy arra lehetöseg legyen es maradjon. ( Jelenleg - Egyetlen kiut: BOKROS )
En a jobboldalra szavazom mar evek ota (CDU), volt baloldali magyar letemre! - hogy mik vannak?
El nem lehet kepzelni - ugye? Pedig ez teljesen normalis.
Mert van ertelmes jobb oldal is. Ertelmes orszagban.
Most en, mint magam magyarnak vallot, mit kellene csinalnom?
Minden reggel ebredes utan el kellene enekelnem a magyar himnuszt, csokot kellene adnom a korona kepere? Nevetseges ez a magyarkodas.
mindentvissza - ki fikaz kit? miröl beszel?
Az, aki valasztott kepviselö letere Brüsszelben hord össze hetet havat az morvai a jobbikos agytröszt.
S ezert azok felelösek, akik nem mentek el valasztani, - talan mert nem ertettek a jelentöseget ennek az EP valasztasnak. Pedig fontos volt.
Kedves Mindnentvissza!
Széchenyinek, Adynak és még sok másnak sikerült egyszerre európainak és magyarnak lenni. De ugyanezt elmondhatjuk Szent Istvánról is, aki nem először magyar akart lenni, és aztán európai, hanem magyarként akart európai lenni. A kettő összefügg. Egyik sem lehetsz előbb, sorrendet felállítani dőreség, nem lehetsz jó magyar, ha nem vagy európai...Szekfű Gyula kapcsán - 1945 után Magyarország moszkvai nagykövete volt s nem is rosszul működött. Történészi nagysága vitathatatlan, de vitathatók bizonyos történetfilozófiai megállapításai.
Ha hiszik, ha nem, magamban az eredeti, újságban megjelent cikk elolvasása után, fogadást kötöttem. Ki lesz az első hozzászóló, és mit ír. Nyertem. Sajnos az ebéden kívül más díjat nem kaptam. Érdekes amikor Hankis, Heller Ranschburg, Görgey írásait olvasom és kezdek hinni az emberi ész mindenhatóságában, rögtön előkerül néhány gyűlölettől mérgezett fórumozó. A baj az, hogy ezek közül néhányan még írni is tudnak, sőt olvasmányaik is vannak (bár ez már ízlés kérdése), ezért nem hagyható figyelmen kívül a hatásuk. A számomra, valamilyen szinten hiteles embernek, van személyisége és valami identitása. Látja a jót és rosszat, a saját és a más”gyerekében” is. Megpróbál lojális és mértéktartó lenni. Az is természetes, hogy nem sémákban gondolkodva, egyesekben ellenérzéseket vált ki. Ezért azonban nyíltan akár árulónak, akár megvettnek, nyilvánítani az illetőt, akkora "baromság"(bocsánat), amihez most nem találtam jobb szót. Igen, több kellene „mohabá-kból nicolokból, davidoff90”-ekből, és kevesebb "hegyaljaiakból, gullwingokból". Elnézést az önkényes kiemelésekért. Akkor végre véleményt cserélnék, okosan vitáznánk, és egész színességében láthatnánk, a sem nem fehér sem nem fekete világot. Élveztem olvasni ezt a riportot.
Örülök mohabá hogy ezen a fórumon találkozhatom ismét Önnel.Ilyenkor bízni kezdek abban,hogy lehet értelmes vita a jobb és baloldali felfogásuak között.